"Mostantól nem engedek meg semmivel sem kevesebbet, mint aki vagyok."
Miért? Mert idáig megengedtem, és látom a következményeit...Elég!
Ezt szoktam még mondogatni:
"Élet vagyok mint a légzés"
Kijelentem, hogy az életet választom, nem egy előredefiniált, beprogramozott akció-reakció színjátékot. A kis játszmák rabjaként sosem szabadulnék meg attól, hogy meghatározzanak, lekorlátozzanak, míg el nem határoznám, hogy bármibe is kerül, szembenézek velük, mert élet vagyok, túl minden hazugságon, bármennyire is nem tudom mi van, bármennyire is ijesztő, szembenézek vele, mert ez az egyetlen esélyem, teljes őszinteség, hogy feltárjam, mit miért is teszek.
"Én már egy egyesített ember vagyok" - mert ez tartalmazza azt, hogy és egyenlő, tartalmazza, hogy eleve ilyen vagyok, csak ezt fel kell ismernem. Nem negatív, nem pozitív, nem semleges, ezeken keresztül tapasztaltam meg eddig magam, miért ne tapasztalnám meg magam, mint mindez együtt, egyként, egyenlően? Ezzel lehet dolgozni, ne a múltamba kapaszkodjak, a jövőbe reménykedjek, hanem itt és most mindezt egybesűrítve csak lélegezni.
Lélegzek, figyelem a légzést, én az vagyok, aki figyeli a légzést, aki a légzést, az jelzi, hogy lélegzek. Az autó is lélegzik, de nem élet. A számítógép is dönt, mégsem élet.
Tehát akkor az a robot, amely lélegzik és dönt, az élet? Haha ezt hívjuk embernek. De ami meghajtja, aminek a lenyomata ez a robot: az vagyok én. Az élet, mely rabja egy döntésnek, melyet megtett és most itt a döntés, hogy a légzés által ezt meg is valósítja, vagy úgy dönt, hogy hm majd kialakul...ez csak egyet jelent: időhurok. Majd. Döntésnek látszik, mert úgy döntök, hogy nem akarok még feltétel nélküli élet lenni, de ez csak azt jelenti, hogy még nem vagyok rá kész. Hogy meghozzam azt a döntést, amely elkerülhetetlen: élet vagy tovább rejtőzködés
élet vagy tovább tolom a felelősséget
élet vagy továbbra is résztveszek abban, tudattalanul vagy tudatosan támogatom azt, ami ebben a beteg rendszerben folyik
Tehát szerintem ez a kezdet: az elhatározás, a rálátás, hogy az elmém az, amelyik a szart kavarja, s ez csak egy kimentése magam a felelősség alól, meg hogy nem akarom tudni, nem akarom látni.
Meg fogod látni, ha akarod, úgy, hogy akarod, ha nem akarod, akkor úgy fogod látni, hogy még nem akarva is lásd. És ez fontos. Mert ez vagy te. A Döntés maga. Élet vagy robot. Egyszerű. Nincs középút, a középút is robot.
Mit értek roboton? Előreprogramozott tudatmező, mely lövi beléd azt, ahogy meghatároztad magad az emében, mint az elme, a képek, melyeket választottál, hogy mögéjül bújj a kutya tudja miért. De Te tudhatod. Lemehetsz lényed legmélyéig, de ehhez el kell dönteni. Az abszolút kinyilatkoztatás ezért kell, hogy mintegy csapsz egyet az ostorral magadban, hogy "hé tala, tala talataltaltaltaltaltlaataltaltalataltala minden tala vedd tudomásul, hogy szembenézek veletek, mert hazugság vagyok, hazusgságra kényszerítetek és meguntam, elég, STOP!
Ez az első pont, mely amennyire határozott, annyira lesz egyenes a "folyamat".
Annak a folyamata, hogy az ön realizáció vagyok, nem a diavetítés, amit most élek, hanem aki emögé bújt, azt merjem kikaparni, merjem kiengedni, kifejezni, stabilizálni; hogy ne engedjem hullámozni, befolyásolhatóság által zavarni.
Őszinte legyek magamhoz, mert más körülöttem lát engem, ismer engem, de mint a kép, ami mögé bújtam...ezért vannak a kapcsolatok is, a barátság, hogy önőszintétlenségünkben találkozzunk és jogot formáljunk arra, hogy úgy is maradjunk, sőt a másikat is abba tartsuk.
"Bízok benned", én "elhiszem amit mond", meg "rábízom magam" - ezek őszintétlen menekülések az elől, ami vagyok, azáltal, hogy a kép, ami mögé bújtam, tetszik valakinek(mert ő és épp hasonlóban van) és azt mondja, hogy "hé, tetszik az őszintétlenséged, hasonló, mint az enyém, álljunk össze, így mégstabilabb az egész, s sose kell szembenézzünk magunkkal, gyere!".
Minden kapcsolat ilyen, minden ezt szolgálja.
Nem azt mondom, hogy a kapcsolat maga a szó nem jó, inkább csak amire használjuk, akik használjuk és ahogy használjuk, az nagyon beteg.
Miért kell nekem ő? Miért kell mindig valaki? Miért nem tudok élni nélküle?
Azért kell, mert támogat ön-őszintétlenségemben. Azért kell mindig valaki, mert akkor sose kell szembenézzek magammal, amivé váltam, az aki vagyok. Miért nem tudok nélküle élni? Mert a hazugság, amivé váltam, amivel azonosultam, anélkül ---ELHITTEM-, hogy nem tudok élni. így is van. A hazugság csak így élhet. Ezért kell más, ezért nem vagyunk egészek, ezért van hiány...
Ez az igazság. Mert hazugsággá váltam.
Én simán élnék kapcsolatban, ha őszinte lehetnék teljesen: de nem igen láttam még ilyet...de akkor meg feljön, nem akarok szexelni, nem akarok függni tőle, nem akarom, hogy függjön tőlem, nem akarom, hogy csak velem legyen kapcsolatba..Akkor meg minek? Gyanús, nagyon gyanús, miért akarunk valakit, miért.
Amit nehéz megérteni, pedig MEG KELL: a szex az egyik fő mozgatórugója a rabszolgaságnak a földön, az egyenlőtlen kiosztásnak, egyenértékű a pénzzel. Miért akarsz szexelni? Hogy az elme tudat rendszer, amivé váltál, tudjon információt cserélni? Hogy legyen egy ilyen "gyönyör"? Hogy a másik elme tudat rendszerével teljesen összekapcsolódj, mint két rendszer, hogy egymás önőszintétlenségét foltozhasd. Miért kell a család, a házasság? Hogy legitimálja, hogy úgy is tartsa az embereket, mert amikor házas vagy, és eltellik pár év, óh faszom ebbe bennevagyok, mit tegyek? Csapda csapda csapda.
Nem felébredni, "talnulni valamit belőle", továbbra is bújkálni, gyereket csinálni és azt mondani "a gyerekem, ő helyettem majd fogja" lószart, személyes szarság csapda csapda csapda LÉGY ŐSZINTE!
Vagy összeházasodni azzal a személlye, hogy biztos legyek benne, nem kell másikat találni, csak mert a félelem, és biztos legyek, hogy nem kell minden nap talán félnem...talán talán, hogy talán elhagy..de ha a gyerek jön, ez az önőszintétlenségek kijelentése stabil marad a TÖRVÉNY szerint papírforma szerint a GYŰRŰ szerint baszás szerint birtoklás szerint, a gyerekek miatt stb...
És "neem, vannak szép családok" haha csapda csapda csapda
Hazamennek és az ajtó becsukódik, intim dolgok...
aztán a szülők egész okék a gyerekek előtt, és mégegy réteg, a hálószoba, aztán ágy, az önőszintétlenség rétegei...
Nekem ezekből nem nehéz kilépnem, de valakinek (személyreszabott az egész rabszolgaság) azt mondja: lehetetlen. Én azt mondom
ELDÖNTÉS ÉS ŐSZINTESÉG KÉRDÉSE, a személyes szabadság ott vár, ott az ajtó, mindig, mindenhol. Szegénynek, gazdagnak, egyenlőek vagyunk.
