[JTL 92] Ön-megbocsátás: gyűlölet

Ön-megbocsátás: gyűlölet

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, a gyűlölet szó-alapú, a szavak kapcsolata, amit elfogadok magamban, amik által reagálok, amiként és akiként megengedem magam létezni, reagálni, cselekedni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy gyűlöljek valakit, akárkit, valaki mást, akár saját magam, nem realizálván, hogy ez egy gondolat eredménye a fejemben, amivel megszállom magam és egy érzelmet, egy negatív energiát összekötök azzal, aminek reakciójaként tapasztalom s azt gyűlöljem, ami kiváltja.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy a gyűlölet eredetileg mindig saját magam felé irányul, amit aztán projektálok, kivetítek másra, másvalakire, más dolgokra, eseményekre, helyzetekre, holott józan paraszti ész is azt "sugallja", hogy a gyűlölet bennem keletkezik, mint akiként, s amit elfogadok magamban, amit aztán kifejezek, hatást gyakorolok, kiöntök valakire, valamire.

Megbocsátom magamnak, hogy a gondolatok, érzelmek reakciójában, azokra annyira fókuszálván és figyelmemet teljesen beszippantván nem realizálom, hogy a gyűlölet, amit érzek, valójában mindig azért van, amit elfogadok és megengedek magamban, saját magammal kapcsolatban a világban lévő dolgokra automatikus reakcióimban.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam a megoldást, mint a belső lelassulást, lélegzést, introspekciót, ön-őszinteséget, ön-intimitást alkalmazni, hogy én, mint jelenlét legyek elég éber ahhoz, hogy meglássam, mikor, mitől és mire keletkezik a gyűlölet bennem és realizáljam, hogy valójában ez csak egy energetikai addikció arra, hogy ne kelljen felelősséget vállalnom azért, akivé, amivé engedtem magam válni, mert akkor tisztán látnám azt, amit okozok magamnak, a világnak ezáltal, s nem tudnám magam elviselni eképpen s meg kéne változnom, amitől félek, nem akarok, mert az, ahogy most definiálom magam, azt nevezem énnek, ezért attól való eltérést úgy tapasztalnám, elveszítem önmagam, aki vagyok, akiként úgy definiáltam magam, mint jó lennem.

Megbocsátom magamnak, hogy menedéket vettem a gondolatokban, ítéletekben, nem realizálván azt, hogy azokkal megcsalom magam, becsapom magam, mert a gondolatok mindig a múltban történt elkülönülés, az egység és egyenlőség a dolgokkal, a léttel, önmagammal s másokkal való következménye, amit aztán újra- és újra megteszek, mintegy elfogadom magam, mint elesett, elkülönült, elítélt, mert valójában mindig önnös önmagam ítélem meg a gondolatokkal, de ennek nem lévén tudatában, a gondolataim használom arra, hogy meghatározzam ki vagyok, nem látván át, hogy a kiindulópontom a félelem, pont az a fél elem, ami elkülönltségében a másik féltől egyként és egyenlőként létezni megpróbál úgy tenni, mintha ez az elkülönülés valódi lenne, mintha a gondolat valóban a másikat írná le, holott az pusztán önmagam reflexiója másokon keresztül.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy minden utálat, gyűlölet kiindulópontja a félelem, a gondolatokban való menedékvétel a félelem alapján, az előítélet, az a definíció amit önmagamra gyakoroltam és kivetítem a világomba, másra, anélkül, hogy valaha is megvizsgáltam volna kereszt-hivatkozásokkal, józan paraszti ésszel, hogy a dolgok, amiket úgy ítéltem, valóban úgy vannak-e, s nem-e csak a múltban valamvel kapcsolatban konklúzióra jutottam és úgy maradtam, azóta sem vizsgálván meg, hogy valóban így van-e még, valóban ez vagyok-e még, valóban ez a leghasznosabb számomra és másokra, valóban őszinte vagyok-e magammal ilyenkor.

Megbocsátom magamnak, hogy nem vettem észre, hogy azért, amit érzek magamban valaki mást gyűlölni egyenlő azzal, minthogy a másikat valójában abszolút nem látom, tapasztalom, érzékelem, pusztán önnös önmagam, de azt sem, mint élettel egyenlő valódi értéket, hanem, mint félelmet, mint korlátot, mint elkülönülést, mint illúziót, amit ha nem tartok fenn, nem védek meg, akkor kiderül, hogy nem is én vagyok, amit szintén úgy definiáltam, hogy félelmetes, sőt azt sem vizsgálván meg, mi is ez a félelem, pusztán arra jutván, hogy "elkerülendő tapasztalni, átélni, szembenézni vele, belesétálni", ezért bármi, amit úgy definiálok, hogy félelmetes, elfogadom és megengedem magamban, mint tőlem látszólag elkülönült dolog, amivel nem konfrontálódok, nem foglalkozom vele.

Megbocsátom magamnak, hogy azt gondoltam, kézpeltem, hogy ha az általam elfogadott félelmeimet nem veszem elő, nem nézek velük szembe, nem hozom ide, mint jelen, s nem vizsgálom meg, hogy mi is az, akkor valójában önmagamtól különülök el, s nem realizálom, hogy az az aspektusom tovább létezik, ugyanúgy része a teremtésemnek, mint az a teremtmény, aki vagyok, s befolyásol, meghatároz, anélkül, hogy direktben látnám, tapasztalnám, mert úgy döntöttem, nem akarom látni, nem akarom tapasztalni.

Megbocsátom magamnak, hogy gyűlöljem saját magam azért, amilyen vagyok, amilyennek tapasztalom magam, amilyennek gondolom magam, amilyennek definiálom, érzem, látom, hallom magam, mert zavar, mert negativ reakciók jönnek fel automatikusan, azzal kapcsolatban, amit elfogadok és megengedek, amit teszek, amit nem teszek, és sosem lévén annyira józan eszemnél, hogy esetleg ezt a kapcsolatot magammal megváltoztassam, megnézzem mi kell ahhoz, hogy ne így lássam magam, hogyan is változzak meg, mi az, ami által arra jutottam, hogy nem akarok, nem tudok megváltozni.

Megbocsátom magamnak, hogy azért gyűlöljem magam, amit a múltban tettem és megbántam, szégyellem, sajnálom, hibáztam, elfelejtettem, direkt ártottam, ami zavar, amire nem vagyok büszke, ami által úgy definiáltam magam, abban az aspektusban, hogy "nem szeretem", ezért aztán több irányból, több dologgal kapcsolatban arra jussak, hogy "nem szeretem magam", amit aztán szintén újra- és újra definiálván magamban úgy érezzem, hogy gyűlölöm magam, nem realizálván a valóság alaptételét: 1+1=2, melyben mindent halmozok, az önmagam felé negatív energiákat is, a gondolatokat, azok energetikai következményeit, amik aztán negatív érzelmekként, félelemként, gyűlöletként gyűlnek fel.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy a felgyűlt negatív érzelmi energiát, mint a gyűlölet, félelem, utálat, nem megoldás csak kiadni, kisütni, leadni, kiengedni, kiereszteni, akármilyen módon is, mert ha közben nem változok meg, s ugyanúgy halmozni kezdem gondolatról gondolatra, ítéletről ítéletre a negatív energiákat, akkor újra- és újra annyira sok lesz a testemben a plusz energia, ami már kényelmetlen, rossz, zavar, árt, fáj, hogy automatikusan csak meg akarok tőle szabadulni, s akár olyan módon is, hogy közben már nincs alkalmam mérlegelni, hogy az milyen hatással lesz, az az energia levezetés,kiengedés, kiöntés, még akár azt sem realizálván, hogy ezzel másnak ártok, mert abban a pillanatban mindaz, amit tapasztalok, az ez a sok negatív energia, amit ha nem adok ki, akkor úgy érzem felrobbanok.

Megbocsátom magamnak, hogy mikor túltöltődök negatív érzelmi energiával és kiadom, kiengedem mások jelenlétében, akár másokra direkt, kifogásként és indoklásként használjam arra, hogy nem tudtam mást csinálni, ezáltal próbálván kibújni a felelősség alól, ahelyett, hogy realizálnám, hogy a legjobb gyógymód a MEGELŐZÉS, azaz nem menni bele ezekbe a gondolat, érzelmi, reakció, definíció mintákba a fejemben, ezeket mikor tapasztalom, akkor abbahagyom, itt vagyok, lélegzek, nem megyek bele annak a tudatában, hogy emlékszek hova vezet ez, amit aztán megbánok és aztán nem változtatok meg, csak kiengedek és akkor azt hiszem, hogy most nincs, nem kell vele foglalkozni, örülök, hogy nincs, míg aztán amikor lesz, ismét időhurokban ugyanazt cselekvén csak fokozódik az energia, a jelenlétem hiánya és a fizikai következmény.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam magamnak az írás nemes és hatékony egyszerűségét arra, hogy belül lelassuljak, egyként és egyenlőként, abszolút őszintén magammal a szavakat, a kifejezéseket, az általam elfogadottan létező szókapcsolatokat, azokra "maguktól értetődő reakciókat, érzelmeket" kiírván magamból, a fizikai valóságba lehozván ITT lássam, miközben belül kiüresedem, ezekből leállván képes legyek arra, hogy tiszta és üres fejjel lássam, valójában mik is ezek, mi a kiindulópontom, miért és hogyan vagyok felelős érte, ahogy megteremtem, hogy lehetőséget adjak arra, hogy felelősséget tudjak vállalni azért, hogy a következményét ennek én okozom és, hogy valójában ezt meg is változtathatom.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy az ön-őszinteség, ön-intimitás egy képesség, amit fejleszthetek, amit kiterjeszthetek az egész életemre, minden pillanatra, sosem fogadván el kevesebbet, mint aki valójában képessé válhatok lenni, nem fogadván el, mikor gondolatok, félelmek, energiák, érzelmek befolyásolnak nem csak engem, hanem másokat is, különösképpen, mikor nyilvánvaló, hogy nem az a legjobb minden résztvevő számára.

Megbocsátom magamnak, hogy ne realizáljam, hogy a gyűlölet tanult folyamat és ugyanúgy visszacsinálható, ahogy lépésről lépésre, cselekedetről cselekedetre létrejöttem aként, és azzá, aki ma vagyok a fizikai megnyilvánulásomban.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy minden amit itt tapasztalok a létben, önmagam, mások, amiért nem vállalok felelősséget, az egy előítélet következménye, ami egy gondolat alapú definíció arra a félelemre reagálván, hogy mi van, ha meg kell változzak, mi van ha elvesztem, amit most látszólag birtoklok.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy mindaz amit gyűlölök és utálok, azzal a kapcsolattal, ami által ezt tapasztalom, el vagyok különülve annak tárgyától, azaz eleve nem azt tapasztalom, ami fele az utálatom, gyűlöletem tapasztalom, hanem saját magam, kizárólag ami bennem van elfogadva és megengedve.

Elhatározom, hogy nem fogadom el a gyűlöletet és utálatot magamban többé, és belül lelassulok, őszinte leszek magamhoz, hogy megértsem mit és miért is gyűlölök, utálok, ami valójában sosem az, akire, amire irányul, hanem egy már elfogadott tapasztalásra saját magamban.

Elhatározom, hogy megváltozok, gyakorlatban, tettben, fizikailag abbahagyom a gyűlöletet, utálatot annak realizációjaként, hogy ezáltal önmagamat különítem el önmagamtól, ítélem el az alapján, amit félek beismerni, elengedni, megváltoztatni magamban, hogy attól félek, hogy olyat vesztek el, ami most az enyém.

Realizálom, hogy amitől félek, hogy elvesztem miközben akármilyen félelmet abbahagyok: szintén félelem, tehát mindig a félelemtől félek valójában, ami nonszensz, tehát csak jelen maradok, lélegzek, s nem veszek benne részt - ha visszatér, akkor kiírom, meglátom, magam elé teszem belső teremtésem, mint szavak és tudatára ébredek a rendszernek, ami által automatikusan félek, s megbocsátom magamnak, hogy idáig eként és ezáltal fogadtam meg magamat létezni.

Annak tudatában, hogy megértettem a félelmem okát, az energia létrejöttét, a gondolatok, mint ön-ítélet elől való folytonos menekülés tényét, azáltal, hogy eldöntötem, hogy abbahagyom, megváltozok, hogy tudatába kerültem, megbocsátom magamnak: kiállok magamért és nem fogadom el magamban a félelmet, újra- és újra a jelenbe, a tiszta pillanatba hozom magam azáltal, hogy a légzésre figyelek, fizikailag átélem, engedem magam fizikailag, valóságban itt lenni.

Amikor és ahogy azt tapasztalom, hogy utálat, gyűlölet jön fel bennem valakire, valamire, rájövök, hogy magamban van egy olyan kapcsolat, amit kivetítek valakire, valamire, s az valójában mindig önmagam, tehát abbahagyom.

Amikor és ahogyan azt tapasztalom, hogy a gondolatok elöntenek, a reakciók, energiák beindulnak, az utálat, az ítélet, a gyűlölet megjelenik, abbahagyom, leállok, lélegzek, akár ha máshogy nem megy, fizikailag abbahagyom amit csinálok, újra a testben, testként tapasztalom magam, lélegzek és elengedem az energiákat, az ítéleteket és arra fókuszálok, ami valóban releváns itt.

Ráébredek a tényre, hogy ha gondolatokkal, érzelmekkel, érzésekkel vagyok teli, nem vagyok jelen, nem vagyok tudatában mi is van körülöttem, ezért nem teszek olyan dolgokat, amikkel másokra vagyok befolyással, mert felelősséget vállalok azért, aki vagyok, amit megengedek magamban, márpedig a belső konfliktus külsőt is teremt, ezért a józan ész alapján abbahagyom a gondolkodást, reagálást, még akkor is, ha ehhez az szükséges, hogy lelassuljak, megértsem miért is van ez s ezáltal lépésről lépésre megismerem magam, irányítom magam, bízok magamban őszinteségemben, jelenlétemben, belső csend-emben, ürességemben.

• Desteni Magyarul csoport, alapelv: Abszolút ön-őszinteség, Élő Megbocsátás, Fizikai változás, Egység és Egyenlőség
• Desteni.org angol nyelvű támogatás
• Egyenlő Élet Alapítvány
• Első találkozásom az önmegbocsátással

elkülönülés

az már egy jó jel lenne, ha az öngyilkos mint szó fel sem merülne benned belül sem meg kívül sem

az mindig elme
akik öngyilkosok lettek, azok mind azért, mert engedtek az elmének - elhitték, hogy azok a gondolatok igazi önmaguk, engedelmeskedtek a gondolatoknak, az érzéseknek, elhitték, bevették, bebukták

az igazi életnek ez eszébe se jutna sose ilyen - melyik fa lesz öngyilkos?

de nem baj - legalább látszik, hogy miben vettél menedéket - az elmében, mert máskülönben nem jutna a szádra ilyen

de ha elviselem - én is felelős vagyok - úgyhogy nem

szóval nekem ez lenne az agreement, hogy nincs energia, stimuláció, manipuláció, és kőkeményen megmondom, nem tűröm és vissza-reflektálom neked, amit elfogadsz magadban, és valójában csak egy rárakat, egy program, ezért én az Élet kiindulópontjából, egységben és egyenlőségben, öntudatosságban és felelősségben megmutatom neked, hogy mennyire elképesztően elfogadtad magad olyannak, ami nem az élet - és lehet, hogy kemény és brutál - de ezáltal támogatlak -

ehhez kell az évek agreementje - hogy a két ember ráérezzen, meddig lehet tolni, és amikor már nagyon intenzív, akkor kiállni a másik mellett, megölelni, de közben mondani, hogy azt nem fogadom el és tolni a másikat, hogy változzon, mert ez így nagyon bukás - aztán amikor rájön a másik is, akkor együtt tolni a pontot, eldönteni, hogy "én akármi lesz, abbahagyom"


nekem pl kb kiskorom óta, amikor ítélem magam, "rágódom", akkor előfordul, hogy rágom a számat belül - nem nagyon, sosem sebes pl, csak kicsit - de akkor is van ritkán -- fáradtság, meg amikor ahelyett, hogy tettben fejezném ki magam - ítélem magam, megítélem a helyzetet gondolatokkal, magamat "most rosszul csináltam"
vagy "nem kellett volna", vagy "jaj de hülye vagyok" vagy egyáltalán bármiféle elfojtás, ami gondolatban, gondolatsorban nyilvánul meg -- az mindig önáltatás, önemésztés -- mert valójában pontosan tudom, hogy ebben a helyzetben nem KIfejezem, hanem BEfolytom magamba a dolgot - ezért bennem marad, engem mardos - de mi?
az én kifejezésem nem lett KI-fejezbe, hanem BElefolytottam magamba - és ez megfojt, fogalmam sincs, hogy LY vagy J - és ezt megszokom - és nem a fizikai valóságba tolom magam, egyként és egyenlőként, mert úgy ítéltem meg, hogy az elkerülendő - és aztán ezt megszokom és nem bízok a kifejezésemben, nem bízok magamban feltétel nélkül - hanem agyalok, előbb mérlegelek, előbb megítélek, majd döntök és cselekszem - de addigra a pillanat, mint önmagam - már nincs itt, csak az ítélkezés eredménye, logika, érzelmek alapján - ami mindig korlátolt, mindig késő, mindig csak egy közelítés, egy feltételezés, mindig egy elképzelés
és a végén már belül egy egész világ teremtődik bennem, egy leképezése a valóságnak, aszerint, hogy ez előtt hogy és mit folytottam el - és épül, nől a belső tér, az elme dimenzió - csak, hogy közben a külső valóságban nem vagyok 100% jelen, nem fejezem ki magam - és ezért nem kapok közvetlen visszajelzést magamról a valóságban - a többiektől, a világtól - ezért látszólag "kockázat nélkülibb", "biztonságosabb" csak rágondolni arra, mintsem megtenni - nem fejberúgni azt, akit nem szeretek, mondjuk a főnökasszonyt, mert úgy ítéltem meg, hogy az nem jó, mert blablabla - de belül meg van egy másik verzióm ahhoz képest, amit kifele mutatok - képmutatás - ön és mások becsapása - abszolút elkülönülés - és persze így fokozatosan elveszítem az irányítóelvet a külső valósággal - szolga leszek, mások használnak, dolgozom baromságot, pénzért - mások kifejezésében vagyok fogaskerék, ahelyett, hogy önmagam kifejezésének valóságában élnék

így nézve egyértelmű, hogy a belső reakciókat amíg abszolút és konstans nem hagyom abba, addig nem is foghatom fel az "objektív" valóságot, és objektívan most azt értem, hogy ami ténylegesen történik - konnotációk, reakciók, gondolatok nélkül - ezáltal már azt tapasztalom, ahogy én látom -

egyrészt azért, mert már a percepciómat is változtatnom kellett, csak, hogy elviseljem magam így, másrészt, meg azért, mert nem bízok abban, hogy ha kifejezem magam, akkor az én vagyok - pl ha lerúgnám a főnökasszony fejét - akkor kirúgna, beperelne, stb - ami elsőre elég beteg, de ha túl sokáig elfojtom, akkor sajna lehet, hogy nem lesz más út, mert annyira felhalmozódik az energia, hogy az egyszercsak kitör, mert nem bírom tovább - és akkor az jön, nem néz, és nem tudom irányítani, magammal egyenlően a saját kifejezésem

tehát ezt a folytonos harmóniát magammal és a magam és a külvilággal való viszonyomat kell engednem visszaállni úgy, hogy tolom magam kifele - a fizikai valóságba - nem a szomorkodó, depressziós, energiahiányos magam erősíteni, megmagyarázni, másokat hibáztatni, magamat hibáztatni -
mert akkor egy idő után újra beáll, hogy a kifejezésemnek a fizikai valóságban újra van azonnali következménye, ami szinte fizikailag is tapasztalható, és arra lehet újra azonnal egy kifejezéssel válaszolni

ez a valóság - a folytonos response-ability, ez a felelősség, a responsibilty

tehát ha elfogadom magam, mint szomorkodás - akkor én a szomorúság vagyok - akkor a szomorúsággá váltam - és azt kell megértenem, én személyesen hogy voltam és vagyok felelős ezért, miért nem engedem el ezt a koncepciót
miért és hogyan vettem benne részt elsősorban - mert a teremtés mindig ilyen

én vettem benne részt, én fogadtam ezt el, én engedtem meg magam ebben kifejeződni(vagy elfojtódni), és ugyanúgy, ahogy ez lett, pontosan ellentétesen cselekedve újra vissza tudok jutni a kiindulópontba, ahol realizálom - basszus, ez csak egy eldöntés, ez csak egy pont volt, ahonnantól kezdve így definiáltam magam és így maradtam

tehát ez a teremtő, mint én,
a teremtés, mint tett, vagy nem tett
és mint teremtett valami, vagy teremtmény, ami fizikailag létrejött (az, hogy szomorkodom, az, hogy magamat ilyennek látom, vagy akármi)

mind ugyanazt tükrözi - azt, amivel eggyé és egyenlővé váltam és az én felelősségem és amíg nem állítom helyre az equilibriumot, az egységet és egyenlőséget magamban magammal és a kifejezésemmel - addig igazából nincs is hatalmam önmagam felett, nincs is esélyem, hogy abszolút tudatosságban létezzek - és addig mindig csak a korlátaimat tapasztalom - ezáltal a lét így van kiegyensúlyozva, hogy mindenki a saját valóságának foglya, ezáltal nem nől túl a saját teremtésén, vagyis saját magán

tehát rajtad áll, hogy elfogadod-e magad a saját korlátaidon - mert ha megnézed, mindig te vagy, az aki korlátol abban, hogy kifejezd magad - még ha ez elsőre egy külső oknak is tűnik - akkor attól a felismeréstől, hogy te vagy ezért a felelős - úgy védekezel, hogy úgy szemléled magad, hogy attól, ami korlátol, elkülönítetted magad -
de ez a szemléletbeli elkülönülés, a közvetlen, direkt, nem definiált tapasztalás hiánya az, ami által úgy is cselekszel, mintha elkülnülve lennél a korlátaidtól

ebből kiindulva egyértelmű: azokat a szemléleteket kell elengedni, nem részt venni bennük, amik által elkülönülve érzed magad a teremtésedtől, a valóságodtól - és őszinteségben, tudatosságban megérteni, ez hogy lett, és elengedni, megbocsátani, leállni és felfedezni, mi is van a létben

ezért fontos az írás - a belsőm kiírom és ami nem kézzel fogható - most "az" lesz, mert itt van, stabilan, és ezáltal megfigyelhető, hogy működöm, mi az, ami befolyásol, mi az, ami nem - mi állandó, mi nem

Félelem, információ önmegbocsátás

Megbocsátom magamnak, hogy még mindig fosok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek és a félelem mint fosási inger jelentkezik.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a solar plexusomban az emékek feljövésekor még mindig van ez a meleg libabőröző érzés, ami csak félelem. Félelem attól, hogy szembenézek magammal.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogatam és megengedtem magamnak, hogy a drogos emlékeimről írván azok előjővén a félelem is megnyilvánuljon, de kódolt formában, mint bizsergés a törzsemben, mint lekódolt gondolat információs rendszerek. Ezek nem én vagyok. Ezeket megbocsátom magamnak.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy élveztem, ahogy ezek az érzések áramoltak a testemben, teljesen determinálván, teljesen befolyásolván, teljesen függvén rajtuk.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy annyira gyönyörteljesnek érezzem ezeket, mint az orgazmus – nem realizálván hogy ezzel teljesen rabjává és szolgájává válok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy nagymértékben kifejlesszem az ön-őszintétlenséget azzal kapcsolatban, hogy apró mozdulatokra lebontván azt élveztem, ahogy az érzés mozog a testemben – ami pusztán információ, adat a múltamból, lekódolt félelem, mely fogva tart, befolyásol és irányít. Kitörlöm. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ahogy írom ezt, hogy kitörlöm, fájdalmat érzek a csípőmben. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam magamnak, hogy ne legyek tudatában az érzéseknek, csak annyira, hogy azok pusztán egy bizsergő, energia-adatáramlat, melyek nem én vagyok. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy az elmém és ez az egész érzés-bizsergés elkülönítsen – így elkülönítsem magam – az egység és egyenlőség határtalan örök tapasztalásából, mint az élet, mint a légzés.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy az elmémmel foglalkozva, az elmében léve a légzésről elfeledkeztem... pedig az az élet, az a kulcs. A légzés a kulcs.

Megbocsátom magamnak, hogy a gyönyört elkülönítettem magamtól, ezért feltételessé vált. Gyönyör vagyok. Feltétel nélkül. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a gyönyört ezekhez az érzésekhez kötöttem, amik a törzsemben járkáltak. Ezek nem én vagyok. Kitörlöm.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elnyomjam magam, hogy ne kelljen szembenézzek a félelmeimmel, amik végsősoron én magam, csak még nem ébredtem tudatára.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elhiggyem, magam elől el tudok menekülni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ne akarjak szembenézni magammal.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy féljek attól, hogy megszűnök.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, azt, hogy féljek a félelmemtől, ami végsősoron csak információ. A félelem nem én vagyok. Élet vagyok. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elkülönüljek saját magamtól.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy annyira féljek magamtól, hogy a sok félelem, mint sok információ, mint az elme, a lényem legbelső mélyéig befolyásolt, annyira, hogy képtelen legyek visszaemlékezni arra, mik is voltak ezek a félelmek, és most csak az eredményüket tapasztalom.

Megbocsátom magamnak, hogy elme tudat rendszerré váltam. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy programozható legyek. Most deprogramozom magam. Élet vagyok, nincs szükségem több programra, nincs szükségem magamat programként tapasztalni. A programmá, amivé váltam, leállítom. A program, ami az elmém, ami az én lenyomatom, amibe beleragadtam, ami mögé elbújtam, amivel elkülönültem saját magamtól, mint az egység és egyenlőség: LEÁLL. Leállok, mint elme. Leállok, mint teremtés, leállok, mint program. Nincs más út, nem érdekel más út, nem vagyok hajlandó ebben megváltozni, amíg ez nincs teljesen véghezvíve, amíg teljesen és végérvényesen le nem állt az elme. Mert én nem az elme vagyok, az elmém a saját csapdám.

Nem vágyok másra, mint magam lenni az egység és egyenlőség, én, mint én, a légzés, mint az élet, mindennel és mindenkivel egy és egyenlő.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam azt, hogy az egység és egyenlőség az alapelv, csak önőszintétlenségemben nem mertem ezt megtapasztalni, mert az elmében az elmévé váltam, amelyben, mint adat, információ létezem, és féltem attól, hogy amint az egység és egyenlőség megtapasztalása megtörténik, befolyásolódnék, meghatározódnék, elvesznék az által, amit tapasztalok – nem realizálván, hogy én én vagyok, mely örök és sebezhetetlen – nem realizálván, hogy az elme az, mely befolyásolódik, az az, amely nem létezik adat és információ mozgás nélkül,– így az elmévé válván az elme félt attól, hogy az amit, most markol, az elveszne azáltal ha mindenné válna, mint egyenlő és egy. Ez a félelem nem én vagyok, kitörlöm.

Kedves barátom!

egy levél, mely mostantól minden "barátnak" szól, mi is vagyok mit is csinálok

rajottem, hogy minden, amiben
varjunkcsak vannak ékezetek
tehát
rájöttem, hogy minden, amiben idáig, hittem, az illúzió, de tényleg
a családom, a tapasztalataim, a szerelmem, az emlékeim, sőőt! a barátaim, szó szerint minden...az egész speciálisan úgy volt elhelyezve, hogy ne ébredjek fel, úgy, mint minden egyes emberi lény ezen a földön, de valahogy mégis máshogy alakul...tehát
ott tartottam, hogy rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság,
szó szerint, teljes mértékben..mostanában egyre gyanúsabbá vált, mert mindig is a végső és teljes igazságot kerestem, hát én most megleltem : kérlek olvasd ezt lassan, mert minden szó, amit ide írtam nem véletlen.

Először is, akkor kezdem így, hogy teljes legyen:

Üdvözlet!
A nevem Talamon és biztos hallottál már rólam, ha megkaptad ezt a levelet, ezért biztos azt is tudod, hogy egy ideje azt kutatom, hogy lehet ezt az egészet, amiben vagyunk, átlátni, megérteni, megváltoztatni. Egyetlen kérdés motivált az életemben, mégpedig a Ki vagyok én? c. kérdést feloldani. Hogy ne kelljen már ezzel foglalkozni. Egyszer eljutottam oda, kb 2003 elején, hogy az elmém miatt nem látok át ezen az egészen, hát elhatároztam, hogy utánajárok, ergo megállítom az elmém. Kerül amibe kerül. Hát most egy kicsit közelebb jutottam...Körülbelül két és fél éve valami megváltozott. Nem vettem észre, mert nem akartam észrevenni, nem beszéltem róla senkinek, mert bizonytalan voltam, mert - megemlíteném - nem voltam őszinte. Ez is volt ázsiai utam célja, hogy újra megtaláljam a Fényt, mely előtte "bevilágított, elvakított", mert egyszercsak eltűnt. S se kint, se bent többé nem leltem, hát elutaztam ázsiába, hogy megleljem, de nem leltem, csak saját magam valóságát leltem mindenhol, több ízben is majdnem a halálomba került, de nem adatott meg az az esemény sem. Félholtravert kutyaként menekültem vissza Budapestre, s több hónapba telt, míg sebeimet nyalogatván újra talpra tudtam állni. Minden összedőlt az életemben, minden. A munkám, egyedül maradtam, teljesen egyedül, eltört lábbal hevertem egy üres lakásban egész nap, bezárt farkasként még fel-s alá sem tudtam járkálni, s kétségbeesve kapaszkodtam mindabba, mi előtte tartott, de nem segített, tovább süllyedtem. Egyetlen amim hirtelen lett, mely sose volt: internet, hát ott ültem, kerestem, kerestem, hogy megtaláljam a választ, Mi a Matrix - haha.

Tehát az utóbbi időben elveszve éreztem magam, megkérdőjeleztem mindent és mindenkit, mely aztán elvezetett arra, hogy azt mondjam, hogy

ez az egész csak egy elme tudat rendszer és az ember is elme-tudat rendszerré vált, egy előreprogramozott illúzió valóság az egész, és semmi több...
van egy honlap,
http://desteni.co.za
ahol kifejtik ezt az egészet, akik megosztják ezt.

egy ideje foglalkozom velük, pontosabban magam megszabadításával és eszméletlen segítséget tudnak nyújtani, de csak egyetlen egy pontban: az elme leállítása, teljesen, örökre, végérvényesen. Itt ebben a pontban ki kell emeljem, hogy amennyiben te, mint kedves olvasó ezt nem érted, nem tudod elképzelni, mi is vezethet egy embert oda, hogy leállítsa az elmét, végérvényesen, feltétel nélkül, örökre, akkor nem igen lesz érthető, de pont azért kapod ezt a levelet, mert tudod mi is ez.
A destenin meg is mutatták - olyanok, akik tényleg tényleg az elme leállításán dogoznak - hogy milyen vagyok, kegyetlen durva, de az egyetlen út, s ami egyben elkerülhetetlen: az elme teljes leállítása. Erre egy ún. folyamatot állítottak fel, melynek a mikéntje:
ön-megbocsátás, ön-javító alkalmazás, 4-es számolós légzés
Ennek folyamata egyszerű, brutális(brutálisan egyszerű, brutálisan hatékony, brutális őszinteséget, önerőt követel), íme tömören:

Belégzés, közben számolok: 1 2 3 4
Benntartom, s közben számolok: 1 2 3 4
Kilégzek, s közben számolok: 1 2 3 4
Kinntartom, s közben számolok: 1 2 3 4

Ha jön bármi gondolat, érzés, érzelem: Megállok, specifikusan fogom és vagy leírom vagy hangosan kimondom, hogy
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy .........

Lássunk egy példát: anya vagyok, látom a TV-be, hogy felrobbant egy bomba Bankokba, s a fiam tudom, hogy valamerre arra mászkál. Ó picsába!
Jön a gondolat: Jaj, félek, nehogy a fiamnak valami baja essen, remélem nem volt ott, mikor a bomba robbant.

Tehát lélegzek, s közben jött ez. A picsába, kijöttem a jelenből: tehát:
"Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy a fiamat felrobbantotta egy bomba.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy a fiamnak valami baja eshet.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy reménykedjek, mintegy mintha eleve azt feltételezném, hogy felrobbant, s reménykedek, hogy mégsem - ahelyett, hogy egyszerűen a jelenben maradnék.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek."

És ezzel úgymond megjelölöm azokat a területeket, melyekre az elme reagál, s majd ezeket egy újabb lehetőségben alkalmam lesz meghaladni, önerővel, és ön-javító alkalmazással, mintegy kitörölvén ezt az elme-megnyilvánulást - ami nem én vagyok - de most mégis, mert ez jelzi, hogy mivé váltam.
Tehát eképp lehet az elmét semlegesíteni.
S aztán újra a 4számolós légzés. Nem azt mondom, hogy mindig számolni kell, de az igen hatékony. Intenzív helyzetekben például nagyon nagyon hasznos. Tehát ennyi.
És ami a kulcs, ami mindennek a kulcsa, a küszöb őre, minden kapu démona, minden szolgaságom nyitja, ami az egyetlen esély, hogy az elmével szembenézzek, amivé váltam:
Ön-őszinteség. Ön-intimitás. Eképp lehet az elmét kikapcsolni és lehetséges.
Ezt választottam, és minden másról lemondtam, hogy ezt megvalósítsam.
Számomra ez a világ nem tökéletes, nem gyönyörű, egyáltalán, sőt: maga a pokol. Hogy lehetne szép, hogy lehetne isten, hogy ha 26000 gyermek hal meg naponta. Nem vagyok hajlandó többet résztvenni ebben, márpedig semmi más nem tartja fennt ezt a világot, mint az emberi elme. És nincs félút, nincs más út, mint a teljes leállás. Ezért is állok le teljesen.
Mindig is ezt akartam, de sosem mertem megtenni, mindig ehhez kerestem módszereket, de sosem találtam az igazit, pedig tudtam, hogy van, hogy egyszerű és hatékony. Kb 4 hónap alatt többre jutottam, mint 28 év - s mégsem, mert pontosan ez a 28 év volt az, ami segített abban, hogy kiismerjem annyira a saját elmém, hogy tudjam: ez a saját börtönöm, melyet saját magamnak állítottam fel, és ahogy belezuhantam, ugyanúgy ki is jövök, s erre a mód a légzés és minden fogalom, minden érzés, minden tudás, minden információ feladása, és kikapcsolni az elmét. Megállni. Az élő szóvá válni, hogy amit mondok, az, amit cselekszek, és fordítva, teljes mértékben. Nagyon egyszerű, pofonegyszerű.

Ebben történő "realizációm" oka ez a levél, ez szintén a miért arra vonatkozólag, miért is nem említettem ezt eddig, mert többé nem akartam tévedni, ezért olyat osztok meg csak emberekkel, amit magamon kipróbáltam, alkalmaztam és volt "időm" rálátni a folyamatra. Hihetetlennek fog hangzani, így némán, hogy:

röviden az történt, hogy nyílt egy dimenziókközti portál és egyszerűen egy lány mindenen és mindenkin túllátott és egy pillanat alatt úgy találta, hogy az egész hazugság és bezárta
az összes menyországot, minden dimenziót, hogy mindent összesűrűsítsen a földön

megszűntették a Fehér Fényt, egy szoftver volt, leállt
kitörölték a Lélek szerkezetet, megszűnt
ami maradt, az elme tudat rendszer az emberi fizikai testben, amivé vált minden egyes emberi lény - ezt csak azért nem törölték ki, mert akkor mindenki elpusztult volna, annyira azonosultunk azzal, amit itt és miként tapasztalunk.
Ez két és fél éve történt, azóta sokminden más is történt, a honlapon middent leírnak.
Természetesen én sem akartam hinni, de aztán nyilvánvalóvá vált számomra és
egy folyamat része vagyok, hogy egységbe és egyenlőségbe kerüljek magammal és mindennel, én mint a légzés, mint az élet.

ajánlom a matrix 1, 2, 3 c filmet, mert most nemrég, ahogy megnéztem, pontosan ez van.
s onnan indul az egész, hogy a legvégén a 3. résznek azt mondja a Tervező szakállas bácsi, hogy aki akar, kiszabadulhat a matrixból. Ehhez csak ki kell kapcsolni az elmét.
Persze ezzel még nincs vége, mindent egyként és egyenlőként össze kell hozni a földre - ez az egységesítés az, amiért élek, hogy a föld azzá váljon, ahova érdemes jönni, mert most egy nagyon szomorú, előreprogramozott állatkert, ahol senki sem szabad.
Ezért nincs vége soha, nincs olyan, hogy isten, nincs megvilágosodás, nincs besötétedés, nincs semmi, ezért nem lehet a fogalmakkal leírni, de nem csak ennyi..
Minden egyes gondolat, amit gondolunk, érzés, amit érzünk: az befolyással van a világra, amelyet talán úgy lehet legjobban jellemezni, mint egy matematikailag kiegyenlített polaritás egyenlet. Ebben az előreprogramozott elme-tudat rendszerek tűnnek úgy, mint emberi lények az emberi fizikai testekben, és ezeknek az erőforrása az, ami a mi lényünk legbelsőbb valója:
az a teljes és totális dimenzionális lény, aki csapdába van csalva, be van zárva és csak egy elemként funkcionál az egészben.
Az egész Atlantiszon kezdődött, és egy maroknyi lény félt attól, hogy az egész nem végtelen, nem örök, hát örökké akartak létezni a saját teremtésükben, ezért leprogramozták ezt a matrixot, majd fogták az atlantiszi lényeket(majd sorbamentek az összes világon), majd berakták őket az emberi fizikai testbe. Ekkor az első földi életünkben, aszerint, hogy kik is vagyunk valójában, éltünk valamiképp, de mindenképp erős korlátok között, s mint egy szoftverben, egy lenyomatot tettünk. Ez a lenyomat lett a kiegyensúlyozó tervrajza annak az elme tudat rendszernek, annak a szerkezeti rezonanciának, amivel ebben a képillúzió világban most azonosultunk.
Ezt az egész irányítást, rabszolgaságot egyetlen lény akarta, ANU. Gyakorlatilag ő az, akit most itt ezek a lények a bolygón istennek hívnak. Erre vonatkozott a prófécia, hogy 2012ben eljő a világ vége, akkor jött volna ide, hogy átvegye az irányítást. De meghiúsult az egész egyetlen pillanat alatt. Anu pedig, mint egy koncepció, egyszerűen ki lett törölve, mert az életre alkalmatlannak bizonyult.

Látható, hogy van a totális és teljes dimenzionális létezés, ahol minden, mint hangrezgés létezik, az örökkévalóságig, mint mindennel egy és egyenlő. Ez az alapvető törvénye az életnek, ezt használta ki az a pár lény, aki leprogramozta a mátrixot. De aztán ez mind bebukta, mert az egész alapja a félelem volt, elkülönülés, ezért most az egésznek vége, de az egész szolgaság oly sokrétű volt, hogy ezermódon bolondbiztosra ment, s most, hogy már rég vége, az emberek annyira be vannak programozva, hogy észre sem veszik.

Minden, mit eddig hittél, tapasztaltál, terveztél, egy hazugság. Ez az igazság.

Kb, mint amikor Neo választ a filmben, te is választhatsz, hogy mit teszel.
Hozzá kell tegyem, hogy csak rendszer tud választani, az élet nem választ, annak nincs rá szüksége, tehát én is, mint rendszer, és te is, mint rendszer, és minden emberi lény, mint rendszer válaszút előtt áll: Kikapcsolja az elmét, végérvényesen, azáltal, hogy felad mindent, és a személyes szabadságot eléri ezáltal, és részt vesz a folyamatban, hogy a földön minden emberi lény realizálja ezt, vagy él tovább, mint rendszer, hisz amiben hisz, teszi azt amit eddig tett, egyre sűrűsödő nyomás alatt egészen a fizikai test és az elme-tudat rendszer szoftver haláláig.
Az állatok, a növények, a bolygók és minden egy pillanat alatt választották az életet.
Nincsenek többé idegen civilizációk, bolygók, lények, ANU anno azokat is sorra begyűjtötte, hogy ő legyen az abszolút uralkodó, így most gyakorlatilag csak van a föld, mint az örök, manifesztálódott börtönbolygó, és van a dimenziók, ahova akkor megyünk, mikor meghalunk.
Nincs többé semmiféle elkülönült menyország, pokol, mind ugyanúgy álvalóság, egy program volt, mindig is.
Tehát amikor meghal az ember, a dimenziókba kerül, ahol egy speciális folyamat alá kerül:
szembesül mindazzal, amivel itt azonosult. Hogy realizálja. Hogy aztán rádöbbenjen, hogy ó basszus, hogy bebuktam...Aztán egy emberi testbe visszakerül a földre - nincs több menyország, nincs több elkülönülés - minden mint egy mint egyenlő - itt a földön.
Tehát egy emberi testbe kerül, amiben valaki éppen itt "él", hogy megtapasztalja, hogy is megy - immár elme nélkül - csak nem tehet semmit, nem "veheti át az irányítást", az emberi lény nem hallja őket - gyakorlatilag egy emberi test egy egész univerzum, van benne hely bőven.
Hmm Tehát egy ideje ezzel foglalkozom, megállítok mindent, ami most vagyok. Mert hazugság. Idáig nem éltem. Átláttam, hogy minden, amit tettem, a rendszer szolgájaként volt tervezve, előadva és lepergetve. Egyetlen feladatom most, hogy megállítsam az elmém, elvágván mindent, amit idáig táplálékul fogyasztott:
szex, drogok, számítógépjátékok, zenélés, utazás, félelem, minden: MIN DEN!
Ezekről lemondtam, megszabadultam, átláttam rajtuk, többé nem vagyok a rabjuk. Egyszerűen megállok, szembenézek magammal, mert mindig is tudtam, mire vagyok képes, mindig is tudtam, hogy igaz, mindig is kétséget tápláltam, de az egész mögött egyetlen dolog állt, melyet gyerekkoromtól cipeltem, gyűjtöttem, s nem láttam át rajta, mert azzá váltam: a félelem. Ez az a fél elem, mely utolért és most egyszerűen egyesítem magam, mint az élet.


Mindezt tálaltam már a családomnak, a "barátaimnak", azokkal, akikel körbevettem magam, hogy elbújhassak magam elől specifikusan, de ennek vége, előbújt a szög a zsákból s már csak pár ember maradt, akinek nem mondtam el, s azoknak: egyszerűen ez a levél az.
Többé nem érzem szükségét semmilyen mértékben olyan emberi lényekkel lennem, akik nem az elme kikapcsolását érzik legsürgetőbb feladatuknak, mindenkin és mindenen túl, mert a többi, mint a rendszer maga: csak azt tenné, amit mindig is tett: csak visszahúzna.

Ily módon ez a levél egyszerűen az ami: egy döntés, mit választasz: az eddigi előreprogramozott életedet, amiben mindig is tudtad, hogy hm valami nem zsír,
vagy az életet választod, feltétel nélkül, s képes vagy lemondani mindenről.

Nevetek haha tényleg nevetek, mennyire komolyan gépelem ezt itt most, ahogy tapasztalom magam. De ez van, ez vagyok, ezzé akartam válni, ez lettem. Most, hogy a félelmem elenyészik, szembekerülök azzal, hogy lehetőséget kapok, hogy tetteimben is megnyilvánuljon: blogot nyitottam, élettörténetem is feltárom, ez a szabadság útja, kiírom magamból, ami történt, ahogy történt, és ahogy jön a reakció, úgy bocsátom meg magamnak azt, mert az köti hozzám, azzal azonosultam, annak vagyok a rabja.
Kicsit még mindig félek, félek attól, hogy cselekedjek, de most már képes vagyok csinálni, belemenni, szembenézni vele: minden félelmem váljon valósággá itt és most. Minden gondolatomat,érzésem,érzelmem őszintén fedezzem fel, realizáljam annak, ami, bocsássam meg, haladjam meg a gyakorlatban és így - csakis így - szűnnek meg aképpen, hogy egyesítem, egységesítem magam, én, mint az élő szó, mint az egység és egyenlőség, mint Én, mint a légzés, mint az élet.

Én csak az ajtót tudom megmutatni neked, te kell belépj rajta. Ha kész vagy rá.

A desteni oldalán igen igen igen igen igen sok információ található erről, sokkal tapasztaltabbak mondják el, kb ezer darab videón, többszáz cikken keresztül, számtalan olyan lény beszél ezen a portálon keresztül, akiket eddig ismerhettünk a történelemből, és elmondják szerepüket, realizációjukat, s még ennél is több.
Buddha, Jézus, Mohammed, Leonardo, Tesla,stbstbstbstb, GURDJIEFF, sőt

Minden dolog, ami körülvesz, tudatos, a koton, a pénz, az egérkurzor, a számítógépjáték kis figurái, a hajszálad, a tisztasági betét stb - melyek szintúgy képesek ezen a dimenzióközti portálon keresztül kommunikálni arról, hogy elkezdték realizálni, mi is folyik itt a földön és hogy ennek most véget kell vetni. Beszéltem a cigarettafüsttel, azzal a lénnyel, aki bennem van, aki segít abban, hogy kikapcsoljam az elmét, most épp terence mckenna realizálta, hogy mi is történik, hamarosan ő is cikkeket fog ontani arról, mi is a drog, de ugyanígy a természet, a molekulák, MINDEN tudatos és most minden felébred, hogy egység és egyenlőség legyen.
Gyanítom mindez ment egy ideje, de most ébredtem tudatára...

Köszönöm részvételed az életemben, sokat tanultam belőled, elengedlek.

Többet erről, pontosabban:
Desteni-universe
http://desteni.co.za
Desteni-universe forum
http://www.desteni.co.za/forum/index.php
History of mankind
http://www.desteni.co.za/series/homk.htm

A valódi igazság, aki még mindig be van ragadva az elmébe

Bernard Poolman - The Greatest World Teacher of our Time, G.W. Bush
Buddha - The end of the Soul and the Reincarnation
Jesus - I'm not coming on a cloud
Jesus - The forgiveness of Jesus
Jesus - The Guidelines of Forgiveness Part 1
Jesus - Responsibility
Bernard Poolman - How can Love exists?

Minden egyes gondolatod, érzésed, érzelmed nem jelent mást, mint ezt a világot támogatod, így az én szememben csak rendzer robot vagy. Igen. Ahogy reagálsz, láthatod...
Mint az ügynök a matrixban egy dolgot szolgálva: rabszolgaság.
Én bele voltam ragadva a fényben való hitben, nézd a példámat, a tudat rendszer csapdájába estem és mire volt jó? Mégtöbb elkülönülést okozott, mégtöbb szart. Nem kell elhinned, csak ébredj fel. Vannak lények, akik támogatnak ebben, csak meg kell mozdítanod a segged. Kérlek.
Ezt mondom a gyerekek, az erdők, az óceán, a természet, a bolygók, az állatok eggyüttes nevében. Benned van egy lény aki teljesen elveszett és csapdába esett, ez azért van, hogy energiaforrás legyen annak a rendszernek, annak a robotnak, amit éppen hiszel, hogy vagy, de igazából nem! Azonosítottad magad ezzel a képprogrammal, amelyik egy nagyobb kép programban van benne. És te azt mondod, ez abszurd, ez hülyeség, de én azt mondom te egy és egyenlő vagy velem és én látom, hogy az elme a legszörnyűbb csapda, ami csak létezhet ebben az egész univerzumban, és te csak nem akarsz meghallgatni? Én, mint te mondom: felejts el mindent, amit eddig hittél, mert ez tényleg valóban nem igaz, nem az vagyunk. Azok vagyunk, akik csapdába estek és elvesztek ebben a testben az elme által, amely túlnőtt rajtad, köszönöm.

Nézd: minden mester, megvilágosodott, istenek, angyalok csak egyet szolgáltak: átverést. Becsapott vagy. Én szintén az elmében vagyok, de ahogy mondom, mint az én igazságom: Én mindent eldobok, mindent az életemben, mert minden amit akartam, MINDEN, amiben hittem, minden amiben reménykedtem, mert nem volt igaz.
Átlátok rajtad, előreprogramozott robot vagy, csapdába esve, elveszve, teljesen reménytelenül függvén a rendszereidben, amire mindig is teremtődtél, amire mindig is tervezve voltál, amivé váltál: szolga. Egy élettelen szolga, ami csak része ennek az állatkert kiegyenlített polaritás megnyilvánulásának. Ez az valóság, ez a bolygó.
Look: all masters, enlightened ones, gods, angels just served one: deception. You are deception.
I am also in the mind, but now as I say my truth: i give away everything in my life, all that I wanted, ALL that I believed, All I hoped, because was not true.
I can see trough you, you are preprogrammed robots, trapped, lost, totally hopelessly dependant in your system as what you always ment to be, always had been designed, what you have became: a slave. A lifeless slave what is just a part of an equated polarity manifestation of this zoo. This reality, this planet. Elegem van belőled, a hazugságodból, a kedvességedből, a mosolygós békességedből. Baszok a békére, baszok a háborúra. Baszok mindenre. Ez a világ végetér. És én nem vagyok szégyenlős, nem félek a kormánytól, a rendőrségtől, a családtól, a barátoktól, a pénztől a betegségtől a meghalástól.
Nem hagyom meghalni magam, mert azért jöttem, hogy egyesítsem az embereket mint magam mint egy. És nem mond nekem, hogy bajom van, meg dughatnék, mert eddig basztam.
Ok most teljesen abszolút módon őszinte vagyok: megbaszlak téged mint magam ahogy magamat is megbasztam, most téged baszlak meg.
Nem vagyok elégedett és én komolyan nem vagyok benne a polaritásban, agresszióban, csak én én vagyok.
Baszok istenre baszok a vallásra baszok a spiritualizmusra baszok a baszásra is magára.
Tetszik?
Egyetlen út megállni, ha minden leáll. ÁLLíTS LE MINDENT. Igen, állítsd le magad.
Te az elme vagy, nem élet vagy, és én keresztüllátok rajtad. Nem érzek együttérzést a rendszerekkel. És te rendszer vagy. Nézd, mivé váltál, nézd mik vagyunk. Komolyan beszélek hozzád: realizáld, hogy minden, amit most "magadnak" hívsz, csak előreprogramozott rendszer.
Igen. Zene, művészet, háború, pénz, mosoly, boldogság. Mit tartasz még mindig?

Amit ajánlok: fogj egy darab lapot és írd le, mit hívsz MAGADnak.
Definiáld kiterjedten, röviden, hosszan, írd le és realizáld: ez vagyok én az elme és végezz ön-megbocsátást hogy elengedd ezt a szart, mert ez nem te vagy. Némelyikünk meg kell halnia, hogy ezt realizálja, némelyiknek nem.
Melyik vagy te? Hiszel? Reménykedsz? Miben? Isten? Fény? Nem látsz az orrodnál tovább? Próféciák? 2012? Egy hazugság volt, előreprogramozott szarság, hogy megengedje, hogy halogass: hogy ülj, várj, várj a sült galambra a tenyeredbe. Nincs isten, nincs más, csak természet, állatok, a bolygók, a csillagok és tudod mi van? ők egyként és egyenlőként állnak és egyenesen az emberi lényekre néznek és segítik őket felébredni. Igen.

Vannak, akik realizálták, hogy basszus, nincs többé menyország, nincs több elkülönülés, nincs több olyan, aki azt mondaná "Isten vagyok, Várok, Kész vagyok, megvilágosodtam, én vagyok a buborékomban." Ez továbbra is elme, illúzió.
És azt gondolod, hogy fénnyel, mantrákkal, tantrákkal, reménnyel, imával meg leszel mentve?
Az imádkozó póz jelentélse: magam előtt tartom a kezeimet, hogy tartsam a rendszerem, hogy a hitrendszerem védjem, hogy tiszteljem a "megvilágosodott ak" rendszereit..imádkozz és térdelj, borulj és légy szolga, ahogy mindig is voltál, vagy válaszd azt, hogy mindent eldobsz és kiengeded magad, aki valójában vagy, mint a lélegzet, mint az élet, mint egy és egyenlő veled, s mindennel.

Minden tudatos, a telefon, a koton, a pénz, az állatok, a fák, a fegyverek. És most minden ébred fe. És te? Mi vagy te?
Szex rendszer démon? Meditációs rendszer démon? Az elvesztéstől való félelem démon?
Ahogy láthatod, ezek a démonok szintén megelégelték ezt, és megállnak. Te?
Ha hitler(Desteni: Hitler inteviews, Hitler's articles, Bernard: About Hitler) vissza tudott térni az ártatlanságához önmegbocsátáson keresztül, te tudsz-e? Ezt úgy írom, mint te, mint én, mint egyenlő.
Még mindig azt hiszed, hogy ezt segíted, mestereket szolgálva, vakokat, akik a rendszerek szolgái?

Köszi.

Gurdjieff - az emberiség egységesítése

Gurdjieff 1 a Túlvilágról - Az ember egyesítése, mint Én vagyok
Video link: https://www.youtube.com/watch?v=g6PAHi1ljrQ

Hello, itt Gurdjieff és itt vagyok, hogy beszéljek a halálom utáni tapasztalataimról.
Nos, a Fehér Fény valóban rendesen befolyásol, az itteni földi életem miatt és ami utána történt, hogy meghaltam. Oly közel jutottam, mégis oly messze bizonyos megvalósításától az ember egységesítéséről, hogy Én vagyok. Közel, de nem a bizonyossága az aktuális megnyilvánulásaként azon szavak kifejezésének amit az Én vagyok az Én vagyok egységesítése (egyesítése) szavak aktuálisan jelentenek.
Meghaltam, mielőtt tényleg leírtam volna a megvalósulásaimat. Sok megvalósításom volt, sokat tudtam, sokat megéltem, sokat megértettem, de meg kellett találnom az utat az emberekhez, hogy megértsék mi is az, amit találtam. Tehát több különböző utat terveztem, amelyek majdnem olyanok voltak, mint a saját folyamatom itt a földön a megvalósulásban, ami szükségeltetik annak értelmében, ami az ember egységesítése mint Én vagyok.
És meghaltam, mielőtt befelyezhettem volna a megnyilvánulását a megvalósulásnak - vagy egyáltalán leírhattam volna a megvalósítását annak, hogy mit is jelent egységesíteni (egyesíteni) az embert - aszerint, hogy Én vagyok. Nem fejeztem be, és nem is volt időm kifejteni mindent, amit valójában találtam, hogy kifejthessem arról, amit találtam annak kapcsán, hogy Én vagyok.

Követtem el hibákat, tettem bizonyos ítéleteket és tettem bizonyos megjegyzéseket, amelyek az én megértéseim volt abban az időben, egészen közel a halálomhoz egy pillanat alatt megvolt a kvantum-megvalósulásom abban a kifejezésben, hogy Én vagyok és ez röviddel azután volt, hogy el lettem törölve erről a földröl a Fehér Fény vagy Fehér Testvériség által, mert mikor az emberi lények a foldön közel jutottak bármely - ez így volt a két évvel ezelőtti időkben - elérhették volna, vagy bármily közelségébe jutottak volna az Én vagyok-nak: el lettek távolítva azonnal. Sajnos ilyen emberi lények megmutatkoztak, amikett általában anomáliáknak hívtak. Valami a kiegyenlített (matematikailag) program rendszerből, amelyek nem láthatóak. A kiegyenlítése a program rendszerek megnyilvánulásának alapvető egyenletében. És én egy ilyen voltam.
Megtörtént abban a pillanatban az Én vagyok megvalósulás - pontosan látva gyakorlatban hogyan lehet másokkal megvalósítani amit én megvalósítottam abban a pillanatban a földön, az, hogy az Én vagyok az Én ami létezik mint minden örökké, de nem mint a kép, amit látsz, nem úgy, ahogy a világot látod: ez az Én - az egy - az Én mint egy: ezt muszály megérteni minden embernek az Én vagyok végső egyesétésének megvalósulásához.
Eztán amikor meghaltam, 'átmentem' és újrainkarnálódtam újra, de ezúttal, mint egy koldus reinkarnálódtam az utcán és egy kéregető voltam az utcákon, az összes ezután következő tapasztalatomban a létezésben, egészen 2 évvel ezelőttig, mert bármely lény, aki megvalósította az Én vagyok-ot, itt a földön, az veszélyes volt és ezért el kellett helyezni oda ahol el lehetett nyomni és meg lehetett figyelni, hogy biztos legyen hogy ilyen Én vagyok megvalósulás többé ne fordulhasson elő: olyan elhelyezésben, hogy semmi tanítás, semmi pénz és semmi támogatás ebből a világból - így az Én vagyok megvalósulás nem képes létrejönni.
Nagyon szépen köszönöm, itt Gurdjieff.

Gurdjieff 2 a másvilágról - MIÉRT kell az embereknek Egyesülni: DESTENI

Video Link: https://www.youtube.com/watch?v=bStoV5NrPXI

Itt Gurdjieff és arról beszélek, miért kell az embernek egyesülni.
Ez nem egy kell, ez elkerülhetetlen. Miért kell az összes embernek elkerülhetetlenül egyesülni?
Mert az emberiség, minden ember, már eleve az egységesítése az embernek.
Hadd ne találjunk okokat vagy célokat az ember egyesítésére, inkább legyen ez a kiindulópontja mindnek az, hogy Én már eleve egy egyesített ember vagyok.
Miért? Egyszerű: ha van egy kezdetünk egy okunk arra, ahogyan az emberegységesítése ebben a világban kifejezésre jut, akkor reményt adunk neki, hamisságot adunk bele. Hogyan adunk reményt és hamisságot? Ha a kiindulópontunk az indokhoz és célhoz, az, hogy az ember egységesítése ebből a világból való: erőt adunk ahhoz, ami ebben a világban létezik.
Az oka és célja az ember egységesítésének nem ebből a világból való. Éppenséggel nem ez a világ miatt van. Hanem azért az egyszerű kijelentésért, hogy Én az egységesített (egyesített) ember vagyok.
Nézd csak. Ez lévén a kiindulópontja mindnek, az Én vagyok az egyesített ember kiindulópontja, mintegy ezen a ponton áll: az ember egyesítése itt van. Mert ebből a kijelentésből képes vagy azonnal látni, mi nem vagy, ami ebből a világból való, amit meg kell állítani, el kell törölni, menni kell hagyni, el kell engedni, a belső lényed legbelső magjából. Ez az egyesített ember. Az Én vagyok. Ahogy minden egy. Az egyesített szó maga magában tartalmazza az egy és egyenlő szavakat.
Én egy egyesített ember vagyok.
Nagyon szépen köszönom, itt Gurdjieff.

A menyország teljesen megváltozott

A menyország teljesen megváltozott - nincsenek többé emelkedett mesterek, istenek, istennők, angyalok, különféle alternatív dimenzonális mezők és világok - a dimenziók, ahogy eddig 'értve' voltak és ismertek az emberi lények által a földön - nem léteznek többé.

A menny/dimenziók, ami volt, két és fél éve elkezdtek változni, amikor a Dimenzióközti Portál Megnyílt.
A dimenziók összességében nem léteznek többé - az összes dimenzió az emberi lényekben és mint emberi lények vannak a földön ahogy mi vagyunk a hang harmónikus kifejezései az életnek az egységben és egyenlőségben és mint az egység és egyenlőség - segítvén és támogatván minden emberi lényt a földön megállítani gondolatok, érzések és érzelmek elméjét hogy rájöhess ki vagy - nem az elme vagy - élet vagy, mint az egység és egyenlőség, mindennel egy és egyenlő.

Desteni

Az emberek egységesítése itt van!

Az emberek egységesítése már itt van!

Talamon vagyok és elhatároztam, hogy megosztom meglátásaim oly őszintén, amennyire éppen vagyok. Egész kalandos életem van és most ahogy elkezdem megérteni mi is történik ebben a testben(Talamonnak hívom) és ezen a testen kívül (földnek hívom), megosztás vagyok, nyitás vagyok, elkezdek élni először ebben az életben, mely egész izgalmas.

Eddig az évig, bújkáltam, különösképpen arra használtam a tudásom és megvalósításom az életemben, hogy bújjak, várjak, hogy ne legyek teljes mértékben őszinte, amely többé nem folytatódhat tovább. Felállok és egy és egyenlő vagyok magammal, mint én; hasznos annyira nyitottnak lennem, amennyire csak tudok.
Mindig az igazságot akartam tudni, mindenen és mindenkin túl, és mindig mindent fel akartam adni az életemben, hogy megvalósítsam a személyes szabadságot, de mindig féltem ezt megtenni.

Most kaptam egy esélyt - az utolsót - hogy megváltozzak eléggé és először megtapasztaljam a magam szabadságát. Ebben a világban. Ebben a világban lenni, de nem a világé lenni.

Mindig el voltam veszve - ahogy elkezdem kifejteni az élettörténetem, ez ki fog derülni.
Találtam egy oldalt, ahol először, az igazság van kitálalva, de nem csak információ és tudás és néhány buta kijelentés, hanem gyakorlati útmutatók a megszabaduláshoz ebből a szituációból, amiben vagyunk ebben a világban, hanem józan észre hivatkoznak, és kifejtik az ön-szabadság, az ön-megbocsátás, az ön-őszinteség, az ön-bizalom stb jelentését bármiféle baromság nélkül, bármi spiritualizmus nélkül, bármiféle ezoterikus tan-szerű illat nélkül, és anélkül, hogy e világot tökéletesnek neveznék.

Benne voltam a spiritualizmusban elég mélyen és mit tapasztaltam? Ez nem én vagyok, ez nem igaz, ez nem hasznos abban, hogy támogasson engem, mint AKI VALÓJÁBAN VAGYOK, mint élet, mint egy és egyenlő, mint a légzés minden egyes pillanatban, titkok nélkül, hierarchiák nélkül, mesterek-szolgák nélkül, felemelkedés nélkül, megvilágosodásba vagy bármiféle istenbe vetett hit nélkül, bármiféle elme nélkül - ami a mi kötelékünk, amivé váltunk.

A Föld haldoklik, gyerekek százai halnak meg minden egyes percben - nem fogok ülni tovább és nézni ezt - ez lenne a legnagyobb megerőszakolása a szavaknak: egység és egyenlőség. Egy vagyok mindezzel a brutális pusztítással? Egy vagyok a saját magam természetével, mint a madarak, a fák, a folyók, az óceánok, az egész bolygó? Nem. Megállok. Megállok résztvenni ezzel, mert őszintén elegem van a saját emberi pusztító, ön-őszintétlen természetemből. Elegem van a kötelékekből, a korlátokból, abból, hogy 'a nemtudás gyönyör' - baszd meg, látnod kell mivé váltál, nem maradt más választás, ahogy én látom.

A probléma ez a választás. És ez az utolsó esélyed. Ez után nincs visszafordulás, tudod, mint a Matrixban. Az ÉLETet választod megalkuvás nélkül, korlátok nélkül, bármi őszintétlenség nélkül MINDEN PILLANATBAN -- vagy azt választod, amit éppen most folytatsz. Ez rólad szól.

Szeretnélek meghívni, hogy láss belém, hogy tapasztalok, mit tapasztalok, miért tapasztalok. Megosztom magam, hogy látszódjak belül. Ez az én intimitásom. Magamba látásom. Angolul ez intimacy ~ 'in tu mí áj szí'.

Most ennyi, egy speciális perspektívából ez a vég, a vég kezdete és a kezdet vége. Az egész életem szavakkal való játszás volt, most a szavak visszajönnek hozzám, hogy velem játsszanak, hogy szétrázzanak mindent az életemben, amiben eddig bíztam.

Nagyon szépen köszönöm:
-tala