[JTL 169] Újradefiniálni szóról szóra

Újradefiniálván a szavakat, hogyan szeretném megélni őket persze nem jelenti azt, hogy ezek a végső definíciók, de jelenlegi helyzetemből ez látszik ésszerűnek, támogatónak, hasznosnak, ezért ki kell próbálni, aztán majd a következmények megmutatják, azokat látván újra eldöntöm.

Ez az igazi hatalom, a valódi felvilágosodás - nem hagyok semmit magamban "jönni".
Mindent eldöntök, mérlegelek, mégsem a definíciók, szabályok által - az lenne a robot.
Tudatosság mindenben - ha nincs, megállok, lelassulok - ha nem vagyok képes leállítani - akkor az nem is én vagyok direktben. Én, mint irányelv, alapelv, életerő.
Az én sem egy badarság, ha úgy definiálom, hogy élet, egységben és egyenlőségben mindennel, mint minden, mint egy, mint egyenlő ebben a fizikai valóságban.
Mi a legjobb az énnek? Ami a legjobb mindenkinek.
Mi a legjobb mindenkinek? Amit én szeretnék kapni magamnak, azt adni másoknak is.
Ezek nem differenciálegyenletrendszerek, nem kell hozzá sem matek, sem tudomány, sem iskola, csak őszinteség magammal, akarat és józan ész. Fontos a józan - részegen a tudat-én, az elme-én úgy kap hátszelet, hogy az élet-énem nincs tudatában.

Jó pár évig angolul írogattam, most az a kihívás, magyarba behozni ezeket a meglátásokat, teszemazt az a szó, hogy "realizáció" - realista - ráció, -úció, -áció - mintegy folyamat, egy tett, nem csak elmélet, utalna rá a képző.

Például az a szó: punctual: fordítása: pontos, szabatos, precíz, szőrszálhasogató.

Mit is szeretnék ezzel a szóval, hogyan ÉLJEM ezt a szót? Mindig rajta legyek azon, amit csinálok, pontosan oda tenni a "nyomást", az "akaratot", a "tettet", ahova szeretném - ahogy a céges managerek poénkodnak vele "lézerfókusz" - amikor beszélek valakivel, kifejtek valamit, direktbe arról beszélni, ami a lényeg - nem körmönfontolgatni, nem kerülgetni a kását, hanem a legegyenesebb úton oda jutni, ahova elhatároztam.
Máris előjön a világosság, tisztaság igénye ahhoz, hiszen tudnom kell, mit is akarok, hogy direkt tudjak lenni azzal kapcsolatban.
A szavak nem játék, pontosan az építőtéglái a valóságnak, ezért fontos mind a szókincs, mind azok definíciójának tisztántartása, ha szükséges, megtisztítása.
Megtisztítása emléktől, önérdektől, félelemtől, vágytól, személyes korlátoltságtól, különben a szavak által kifejezve magam önmagam börtönévé kovácsolom mind gondolataim, beszédem s tetteim sorozatát s azok következményeként magam s valóságom sorsát.

Például vegyük ezt a két szót: vezető + politikus:
Vezető: az aki irányít másokat, megszabja mi legyen, felelős, feladatokat oszt, parancsol stb - lehetne a definíció s ezek alapján rá az emlékek, reakciók, személyes élmények, pozitív, negatív stb.
Politikus: aki a kormány, a népvezetés és irányításért felel, a nép, a köz, az emberek érdekeit képviseli. Ehhez társul mindaz, amit mi látunk a politikában, ahogyan nekünk tetszik, ahogyan megítéljük pozitívan vagy negatívan vagy egyáltalán ignorálván.

Aztán ha megvizsgálom kicsit jobban, kiderülhet más is:

Igazi, jó vezető(vezér): aki új irányt szab, változást hoz, afféle felfedező, aki kutat, eldönt és rálép olyan útra, ami még nem volt és mutatja az utat - egyfajta élő példaként, emberi fáklyaként(nem szó szerint, nana:) megvilágít egy remélhetőleg helyes(ebb) utat.
Aki főnök, menedzser, az nem vezető, őt is vezeti valaki, a főnök az, aki tovább osztja a vezető irányelvét.

Jó Politikus: aki a nép érdekeit nézi, önérdekét és mohóságát még a mézesbödönhöz közel is háttérbe szorítja és képes belátni mi is kéne gyakorlatban ahhoz, hogy olyan irányba mozduljon a rendszer, ami mindenkinek jobb lesz akár rövid vagy hosszútávon. Aki belátja az emberi lét értékét és az élet elsődlegességét és ki tud állni azokért, akik a rendszerben most nélkülöznek, szenvednek és konfrontálni azokat, akik az egyenlőtlenséget, az elkülönülést, az elvakult meggyőződést hírdetik.

Aztán továbbmenve, az én szemszögömből, az énbe, az énként egybe és egyenlőként beolvasztva hogy is lehetne számomra ÉLNI ezeket a szavakat?

Vezető: Magam vezetem, én szabok meg irányt, irányelvet, képes vagyok mérlegelni mi van tényleg, hogy vagyok most és mi lenne a támogató a változáshoz és nem várok kívülről, kezdeményezek, megteszem az első lépéseket és járok azon az úton, ami jobbá teszi a dolgokat számomra és környezetemben, valóságomban mások számára is.

Politikus: A társadalomban felelősséget vállalok mindazért, ami van, aminek lennie kéne, a személyes érdekeim kiegyenlítve látom mások érdekeivel, a "Szeresd felebarátod, mint magad" és az "Azt add, amit te is kapni szeretnél" elvek alapján élni s realizálni, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági, jogi rendszerben az úgynevezett demokratikus választás egy lehetőség lehet arra, hogy az emberek azt válasszák, ami nemcsak nekik jobb lehet, hanem, ami mindenkinek a legjobb. Ezért olyan politikai erőt teremteni, ami ezeket az értékeket képviseli és ezt javasolni, kiállni mellette és támogatni, számomra ez az Egyenlő Élet Pártja, amit az Egyenlő Élet Alapítvány javasol és hosszútávú tervei közt szerepel olyan embereket "delegálni" a politikai színtérbe, akik kikezdhetetlenek, stabilak, állandóak, felelősek és ismerik magukat, újradefiniálták szókincsüket és megértik mi kell egy valódi változáshoz, önérdeket, mohóságot, korrupciót kizárván egy olyan rendszerben, ahol az adatok nyilvánosak, az egyenlőség, az emberi jogok valóban fontosabbak, mint a haszon, a megkülönböztetés és az előítélet.

Ez csak egy példa - aztán ezeket a definíciókat megnézem, mennyire élhető, "kimegyek" és élem - megnézem, mi kell ahhoz, hogy eként éljem meg eme szavakat - mi az, ami megakadályoz, mi az, ami ezen túl, ezt megelőzve kifejeződik, felmerül bennem? Azt leírom, megbocsátom, megértem, megállítom és kifejezem magam, bízok magamban, megváltozom, amíg nincs egy állandó, stabil, tudatos jelenlét.

Maga a "tudat"(angolul consciousness, spanyolul conocimiento) szó is becsapós, utal is rá, hogy ez nem valóság, ez csak, amit tudatok magammal valamiért, amit az elmém "tudat" velem, én-tudat, ön-tudat, tudat-talan, tudat-alatti, mind csak virtuális valóság.

A valódi tudás, tudomás, öntudatosság (angolul awareness, spanyolul conciencia) azt jelenti, tudomásom van róla - ez a "tud"-ni, "tudat"-ni mennyire mélyen beleivódott az elménkbe - de még mindig nem erre utalok itt.

Megismerés, tisztánlátás, megtapasztalás, felfogás - a tud-ás elmélet, nem egy tett - a tudatosság is csak egy állapot, nem egy olyan jelenlét, ahol direktben tapasztalok, tudatában vagyok és én vagyok az irányítóelv.

A lényeg, hogy az elme-tudat-rendszerből kilépve egy gyakorlatiasabb, szélesebb perspektívájú, direktebb, nem definiált "létformát" írjak le, melyben a tapasztaló(én), tapasztalt(te) és tapasztalás(tudat) egy és egyenlő, az elkülönülés, mint lehetőség ismert s megelőzött, mert mielőtt a kettősség dimenziójából szemlélnék - az egység valóságában kifejezem magam.

Van erre pár online tanfolyam(amiket magam is "járok"), amiket teljes szívemből ajánlok, ha önmegismerés, gyakorlati megoldások iránt érdeklődik valaki:

• https://lite.desteniiprocess.com
• http://desteniiprocess.com
• http://desteniiprocess.com/courses/relationships

[JTL 29] Önmegbocsátás első tapasztalatok folytatása

Folytatván begépelvén ezt a monológomat:


Első fele itt található

• [JTL 27] Tala önmegbocsátás: első tapasztalatok: 2007 Desteni

Második fele:(15. perctől)

"Tehát ezekből kiindulva az önmegbocsátás nekem valójában azt mutatta meg, hogy egyszerűen leírom azt, amit látok magamban és ez tényleg a hagyma rétege - tehát, hogy így látom, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak például, hogy automatikusan egy bizonyos fajtájú, bizonyos alakú nőre ha ránézek, egyszerűen jön ez a szexuális energia és "uaaaa". Ezt igen könnyű megérteni, és valójában ezt mindig megkérdőjeleztem magamban, mert bizonyos állapotokban ez volt, bizonyos állapotokban egyszerűen képes voltam a lényt látni, tehát a nőben látni  önmagam, mint a lény, tehát, hogy a szemébe nézni és nem rabul ejtődve mondjuk a külső testére, hiszen abban a pillanatban lehet, hogy nem is számít, hiszen éppen beszél hozzám, mond valamit és akkor az számít, amit mond, ahogyan mondja, nem az, ahogyan a teste mondjuk megformálódott.
És, hogy nincs avval semmi baj, ha a testére fókuszálok, csak nem tetszik az, amikor automatikusan befolyásolódok, egyszerűen akkor irányítódok a körülmények által és ez nagyon-nagyon kevés embernek tűnt fel körülöttem, még akkor sem, amikor mondtam.
Ezért nekem az önmegbocsátás valójában igen jó és hatékony módszernek kezdett bizonyulni arra, hogy egyszerűen azokat a következményeket és már meglévő, idáig nem realizált felelősségeket, amiket láttam magamban, egyszerűen kiírjam magamból és a gyakorlat nagyon egyszerű - valójában ez nem is egy gyakorlat, hanem ez már maga az önmegismerés és a realizáció fizikai útja, mert ahogyan leírom magamban, hogy megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól beismerni, hogy ez a szexuális vágy például egyszerűen időnként elrabolja a jelenlétem, időnként kiszakít a fizikai jelenlétből, ami szintén csak körülményekhez kötött - tehát,hogy megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy bizonyos körülmények között, bizonyos fajtájú, külsejű, bizonyos rezgésű, bizonyos hangulatú nőkre egyszerűen automatikusan egyfajta szexuális vággyal szembesülök. S aztán ez ez egy réteg.
Következő réteg pedig, hogy megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy felismerjem, hogy ezt elfojtom magamban.
Például, amikor  a párommal együtt vagyok és tudom jól, hogy őt zavarná, úgymond féltékenység vagy önbizalomhiány lépne fel benne, ha mondjuk én ott a szeme láttára egyszerűen kifejezném ezt a szexuális vágyat másfajta nők felé - mondjuk úgy, hogy ezt a párommal előtte nem beszéltük meg, nem tisztáztuk le, nem állapodtunk meg abban, hogy mi a legjobb a kettőnknek és azt nem tartjuk be; és ha automatikusan belemegyek ilyen reakciókba, valójában olyan felelősségpontoknak vagyok "nem tudatában", amiknek a következményei gyakorlatilag visszafordíthatatlanok.
És ezekkel szembesülvén, valójában az önmegbocsátással egyszerűen ráébredek a már elfogadott és megengedett felelősségekre, amit idáig nem akartam észrevenni, hogy valójában az én felelősségem, hogy részt veszek benne, hogy nem próbálom meg megérteni, hogy nem próbálom meg leállítani.
Egyfajta tudatosodás, szó szerinti tudatára ébredése annak, hogy mi van.

És például a mantra meditációban, amikor "ombenza szato szamaja brrr szama szbrrbrbrbr " - amikor ezt mondom, nem szó szerint ébredek tudatára magamnak, hanem ebben meditálok, közben vannak dolgok, amiket így képzelek, vagy egyszerűen elhelyezek, vagy nem tudom mi, vagy így a buddha, úgy a buddha, oké - de ezekkel a közvetlen szavakkal, amik közvetlenül gondolatokként jönnek fel bennem, közvetlenül, direktbe, SZÓ SZERINT tudatára ébredek azoknak az automatikus folyamatoknak, amik belém lettek programozva, vagy a családom gyerekkoromban által, vagy önmagam; a filmek; a regények; a vágyálmok vagy az iskolában történtek alapján, amikoris még nem voltam teljesen kifejlett, úgymond "önbizalommal teli" teljes személy, hanem féltem, reakciók voltak bennem, nem voltam magamba biztos, mégis valahogy helyt kellett álljak, és azokban a pillanatokban hoztam bizonyos döntéseket, ismételtem bizonyos gondolatokat, amik egyszerűen szokássá váltak, amiknek most nem vagyok a tudatában, mégis bizonyos helyzetekben irányít, mégis bizonyos helyzetekben kiszámíthatóvá tesz, és valójában azt eredményezi, hogy befolyásolnak ezek a pillanatban, valójában irányítanak bizonyos pillanatokban, úgy, ami nem a legjobb számomra, úgy, ami nem a legjobb a többi résztvevő, mondjuk az a nő, akire ránézek és egyszerűen elkülönítem magam evvel a szexuális vággyal, evvel a szexuális fantáziálással magamban, hogy "ó de jó lenne, meg ú mit lehetne, meg hmm hmm", és valójában azokban a pillanatokban nem vagyok jelen, hanem ismétlődik a program, beakadt a tű a lemezjátszón. Ugyanaz és és ugyanaz ismétlődik. És valójában addig lehet, hogy közöl velem valamit az a lény - lány-lény s nem vagyok a tudatában, mert egyszerűen elsodornak azok a reakciók, amik belülről törnek fel automatikusan a külsö körülmények által.

Ezekre az önmegbocsátást úgy kezdtem el gyakorolni, hogy volt bizonyos pár dolog az életemben, amiket szó szerint úgy könyveltem el magamban, hogy nem tudok magamnak megbocsátani.
Amiket direkt, nyilvánvalóan és azonnal tudtam, amikor megtettem, hogy nem volt szép, ezek csúnya dolgok voltak és ezeket igazából egy ilyen kis zárba magamban eltemettem legbelül, és ott bent, ot igazából ha oda valahogy bejutottam, valahogy kinyílt, vagy reagáltam vagy feljött vagy ráasszociáltam, nem volt jó érzés, mert tudtam mindig, hogy olyanokat tettem, ami nem volt fer, nem volt jó, ha úgy tetszik: gonosz - nem gonoszság, de valahogy negatív volt. Ez pontosan kettő ilyen darab volt az életemben, amikkel így éreztem, és bőven elég volt ahhoz, hogy sosem merjek úgy abszolút tökéletesen, békében akárkinek a szemébe nézni.
Az egyik az volt, mikor a kutyám láncra volt kötve kiskoromban és egy bottal játszottam és valahogy megijedt. Lehet, hogy véletlenül bántottam, de nem, inkább az volt, hogy játszottam a bottal és próbáltam poénra venni valamit, és a kutyám megijedt, egy pumi, Buksi, teljesen mindegy és a kutyám megijedt és megharapta a lábamat. Nem volt komoly, nem volt igazából - egy icipicit talán volt egy kis vér, lejött a bőr, megharapott ijedtében és látszott, hogy azon nyomban meghunyászkodik és megbánta ő is és nem volt jó, de egyszerűen annyira megijesztettem, hogy előhozta ezt benne, megharapott, én meg akkor annyira dühös lettem, hogy fogtam egy botot és ütöttem vele és megütöttem a kutyámat, amikor teljesen ki volt szolgáltatva nekem és valójában amint megtettem, éreztem, hogy ezt nem kellett volna, ez nem volt szép dolog és valójában ez egy nyomot hagyott bennem, nem voltam túl idős, tizen, maximum középiskola lehetett.
És valójában akkor úgy éreztem, hogy ezt nem kellett volna megtenni de már nincs visszaút és valójában - sok-sok valójában, mert valójában az van, ami történt, hogy megütöttem, amikor nem kellett volna és csúnyán bántam vele és ez zavart, és ez sokszor zavart, időnként feljött, de képes voltam elfojtani magamba igen mélyre, hogy ez ne befolyásoljon általában, de úgymond "gyengébb" pillanataimban néha eszembe jutott, és mindig azt éreztem, hogy nem tudok megbocsátani magamnak ezzel kapcsolatban.
Egy másik dolog az volt, amikor a párommal egyszer Pesten egy boltba voltunk, egy abc-ben és annyira feszült voltam, valószínű munka után, fáradt, ingerült és kérdezősködött és nem akart rosszat, de annyira úgy definiáltam, hogy felcseszte az agyamat, valójában én idegesedtem fel, hogy feszültségemet nem tudtam máshogy levezetni, hogy így dühömben fizikailag bántottam őt és olyan helyen tettem ezt, hogy utána egy hétig mondott, hogy fáj neki.  És az volt a második olyan dolog életem során, amit azt éreztem, hogy nem volt fer, nem tudtam magamnak megbocsátani. És ő megbocsátott nekem, ő továbblépett ezen, de valójában magamnak nem igazán. Ezáltal úgy éreztem, hogy ez a két pont, akármennyit is meditáltam, akármennyit is próbáltam bizonyos módszereket, amíg nem szembesültem a Desteni-módszerekkel, nem tudtam úgymond egy szintre emelkedni ezekkel, nem tudtam eggyé és egyenlővé válni azzal, amit tettem, hogy aztán képes legyek megbocsátani magamnak szó szerint.
Ezért hát az önmegbocsátást, Jack a fórumon javasolta egyszerűen, az elején hónapokig olvastam  a már meglévő tananyagot, amit irdatlan sok dolgot toltak fel a netre, amiket egy maréknyi ember írt akkoriban 2007-ben. Hónapokig tartott, míg elolvastam és az interjúkat meghallgattam.
És aztán elkezdtem írni. Elkezdtem írni az életemről, hogy magam elé tudjam tenni, ahogy javasolták, mert ez tetszett ez a megbocsátás dolog, mert valójában szó szerint ezen akadtam be, hogy nem tudtam megbocsátani bizonyos dolgokban magamnak, ezért ezzel kezdtem.
Leírtam a kutyával kapcsolatban, leírtam a volt párommal kapcsolatban, hogy miért nem tudtam megbocsátani magamnak, és mit nem tudtam megbocsátani magamnak és valójában mi történt bennem és minél többet írtam magamról, annál jobban láttam a körülményeket, a külső feltételeket, amikre reagáltam belül, amilyen voltam.
És minél többet írtam róla, annál jobban megismertem azt a helyzetet, amiben ezt elkövettem. És minél többet írtam erről, annál jobban feltártam magamban a kiindulópontját annak, amiért tettem. És igazából az, hogy még mindig hibáztatom és elítélem magamat, egyszerűen azt mutatja, hogy valójában nem változtam meg, mert ha megváltoztam volna, nem zavarna többé, hanem tanultam a hibámból, továbbléptem.
De erre képtelen voltam, amíg nem tudatosítottam, amíg valójában nem néztem szembe a következményekkel, hogy mit tettem, ezért az önmegbocsátás erre igen hatékonynak bizonyult.
Képes voltam szembenézni magammal és az önmegbocsátást arra alkalmazni, amit úgy definiáltam előtte, hogy képtelen lennék megbocsátani magamnak.

Tehát ez volt az első olyan dolog, amikor én magam szembenéztem dolgokkal és én magam eldöntöttem, milyen irányba akarok változni és én magam tettem érte és én magam használtam egy módszert, teljesen, szó szerint tudatosan arra, hogy egyszerűen valóban meghaladjam, transzcendáljam azt, ami ott és akkor történt és, hogy képes legyek annyira látni, hogy bízhassak magamban, hogy soha többé nem teszem ezt meg, mert valójában megbántam, de ahhoz írnom kellett és le kellett írnom a megbocsátást és ki kellett mondjam a megbocsátást, a hangomban érezni kellett fizikailag a rezgést, a határozottságot, hogy megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, azt, hogy a kutyámat megütöttem, amikor ki volt szolgáltatva nekem és én megijedtem és haragos voltam és frusztrált fiatalkoromban és valahol le akartam ezt vezetni, és, hogy az iskolában engem igen sokan szívattak, mert más voltam, mint a többi, mert vékony voltam, fehérbőrű, mert nem voltam beszédes, mert folyton járt az agyam, satöbbi, satöbbi és ezért felgyülemlettek bennem ezek az energiák, amiket hirtelen olyan irányba adtam le, ami látszólag egy jó ötletnek tűnt abban a pillanatban és azon nyomban, mikor megtettem, kiderült, hogy nem, tehát ezt végig kellett járnom és ezt a pár dolgot én végigjártam és azt láttam, hogy megszabadulok.
Nem konkrétan szabadulok meg, hogy elképzelem, hogy misztikus dimenziókban szabadság van vagy meditálok azon, vagy gyakorlom a szabadság érzését, hanem egyszerűen azt tapasztaltam, hogy a tudatomban ott az így kienged. Tehát egyfajta lazaság, egyfajta belső csend lépett fel.
Addig írtam a megbocsátást evvel kapcsolatban, addig írtam, amíg egyszerűen már nem jött ki több, amikor már egyszerűen képes voltam csak itt lenni, és nem volt reakció, nem jött több gondolat. Kiírtam minden gondolatot, addig írtam, amíg csak jött, és aztán egyszercsak azt vettem észre, hogy oké, nincs több. Most ebben a pillanatban üres vagyok. Most ebben a pillanatban tiszta vagyok.
És ez volt az, ami elkezdett az önmegbocsátás felé úgymond úgy vinni, hogy képes legyek bízni ebben, de nem mint egy különálló módszerben, hanem, mint saját magamban.

Hasonlóképpen fogom folytatni. Köszönöm."

Mindenféle nyelven írnak emberek minden nap arról, hogy is változnak meg a Journey to Life csoportban, akinek bárki tagja lehet - már az támogató lehet, hogy ha valaki beleolvas ezekbe és felismer egy-egy mintát magában, ami nem őszinte saját magával, a világ máris valóban jobb irányba halad, köszönöm!

Kiindulópont, gyakorlat, akarat

minden eldontes kerdese, mint az is, hogy ékezetekkel írok, most már ez sem kifogás, folyékonyan megy a magyar is gépelve, angol is, ritkán hibázok, természetesen folyik a gépelés, bár megnéztem a gyors és gépírótanfolyamok anyagát, ők több tekintetben is másképp gépelnek, mégis nekem úgy tűnt, hogy hosszú ujjaimmal és gyors reflexeimmel legyek olyan gyors, hogy ha valaki beszél, akkor képes legyek begépelni. Ez azért, ha gyorsan beszél, még nem megy, de amúgy csak gyakorlat kérdése.


kiindulópont
gyakorlat
akarat

ez a hármas van és semmi más
ezek ciklusán megy keresztül az ember és ha ezekből épít, akkor együtt az valami maradandó lehet, amúgy meg csak sorra megéli ezek elvesztését majd újratapasztalását.

de ez nem valódi, amíg nem konzisztens, körülménytől független.

tehát nem kell mást tenni, mint figyelni az én - ként az én-t - mik azok a körülmények, amik hatással vannak rá egyáltalán, netalán tán nagyon is - ezekkel nem kell törődni, mint "tudati fókusz" tárgya, hiszen ezek csak önmagammal való találkozás minden tekintetben - azaz akárkivel is találkozom, magammal találkozom a gyakorlatban című gyakorlat elevenen.

személyiságfajtáim közül különböző külső inger alapján más és más "kiindulópont, akarat, gyakorlat" mentén eltolódok, megváltozom, "előjön belőlem a ...", amikor kevésbé vagy egyáltalán nem vágom a külvilágot, hisz annyira torlódnak bennem a történetek, miközben a külvilág nem áll le egy pillanatra sem és én mintegy kiugrom a valóságból, hogy a kis saját illúzió-palotámba képzeljem magam, hogy minden kafa, vágó, aztán a következő pillanatban már "itt" vagyok, ahol az előbb sem voltam "itt", csak épp vissza-visszaugrálok a kristálypalotámból, hogy elhitessem magammal, hogy olyankor "itt vagyok". Holott valójában halott vagyok abban a tekintetben, hogy nem ÉLem meg azt, hogy mit is jelent valójában, teljesen ITT lenni - még ha így is dönt az ember, hogy ezt csinálja, érdekes szinteken keresztül tapasztalja meg önmagának leállításának művészetét a hosszú évek fegyelmezett módszereinek segítségével, mint az önmegbocsátás, írás, kineziológia.

Levél és válasz rá: Joao és Mykey: Önmegbocsátáskor igen kellemetlen élmény jött fel

http://destenihu.ning.com/profiles/blogs/level-es-valasz-ra-joao-es

Kérdés:
-------
Körülbelül három hete amikor az önmegbocsátást alkalmaztam, minden ön-haragot idehúztam - minden gondolatot/dolgot, amit mondtam/érzelmeket/érzéseket - és valami történt, amire nem számítottam: úgy éreztem, mintha öklendeznék, majdnem hánytam - rángatóztam és a szemeim megteltek könnyel.

Ugyanez történt egy hete, amikor csakugyan ön-megbocsátást alkalmaztam Joanával és ahogy Joana és az a lény, akitől sokszor fél - az volt az a pont, amivel foglalkoztunk: A félelme attól a bizonyos lénytől. Ezúttal sokkal intenzívebb volt és majdnem minden ön-megbocsátás szó, amit mondtam, úgy éreztem, mintha hánynék, erős remegések közepette.

Valaki el tudná nekem mondani, mi volt ez az egész? Köszi

Válasz:
-------
Egy olyan fizikai tapasztalat megnyilvánulás, ahol a fizikai-megnyilvánulás rendszeredet éred el a 'félelem tapasztalatoddal'.

így ezért, amit tapasztaltál, az egy rendszer és ugyanakkor a félelem attól a rendszertől.

Egy érdekes dolgot fogsz találni a rendszerekkel kapcsolatban a fizikalitásban, az elme-rendszerek kapcsán: az, hogy azt a megnyilvánulást teremtjük magunkban, amit elhiszünk hogy azok vagyunk = hogy a Félelmen keresztül tartjuk fenn az elme bizonyos rendszereit, a fizikaiban megnyilvánulva:

A félelem az 'elsődleges'-érzelem, ami az Elmét 'táplálja', az Elme Rendszereit - majdnem mindentől és mindenkitől való félelemben létezünk és ebben az elfogadott és megendett félelemben = 'támogatjuk' / 'hajtuk' a létezését annak, ami mint elkülönülés létezik az elme formájában; rendszereket teremtvén, amiken keresztül funkcionálunk.

Ezért - amit ez a fizikai-tapasztalás jelez, az a következő:

1. Elérted a Rendszert - bár csak 'elérted' - azt jelentvén hogy csak a fizikai tapasztalata volt annak, amilyen egy fizikai-rendszer 'érezhető' - ami jó, mert mostantól van egy 'jelződ' arra, milyen 'érzés' ez a fizikai tapasztalásként, a 'jövőbeli-hivatkozásra', amikor újra szembenézel ezzel a ponttal.

2. Az 'indok', hogy miért volt ilyen intenzív, hogy 'hányni akartál': a félelem miatt =
a félelem manifesztálta a hányinger tapasztalatát amikor fizikailag szembenézel a megnyilvánult rendszerekkel, így amikor ott vagy, hogy hányingert tapasztalsz a végletekig = tudd, hogy elfogadod és megengeded magadnak, hogy félelemben és elkülönülésben létezel a fizikai-megnyilvánult rendszerrel szemben, amivel szembenézel.

Amikor szembenézel ilyen fizikailag megnyilvánult rendszerekkel - amelyet lények fognak tapasztalni önmegbocsátás és főként szex közben, ahogy folytatják a folyamatot(önmegbocsátás) - a folyamatuk/önmaguk intenzitásához képest - a következő ajánlott:

A 'kulcs' az, hogy egyenlően és egyként kiállni mint maga a rendszer, amivel szembenézel - ez úgy működik, hogy 'kinyitod magad' belül, megengedvén, hogy 'átöleld' a rendszert, mint saját magad - olyasmi, hogy megmutatod magad, mint a rendszer, hogy 'ki is vagy' itt egyenlően és egyként - megmutatván a rendszernek, hogy ez vagy te és, hogy ő is te vagy, mint 'egy elveszett részed' , aki szintén te vagy.

Gyakorlatban ez légzésként történik - amikor a rendszer fizikalitását tapasztalod, lélegezz és engedd, hogy áthatoljon, szivárogjon beléd és át rajtad, a fizikaiság-on/ban.

Ez azt jelenti, hogy ha például a rendszert egy bizonyos vokál-pontban fogod tapasztalni a testedben, mint például a szolar-plexusban - akkor feküdj le, lélegezz és 'relaxálj bele a rendszerbe', azt jelentvén, relaxálva bele és mint a rendszerbe magába, és belül, a relaxálás során felnyitod magad - azt mondván a rendszernek: 'gyere - Itt vagyok' - eképpen, a rendszer 'be fog szivárogni és hatolni' minden része 'beléd megy', hogy úgy mondjam - és ebben a gyakorlatias folyamatban alkalmazván azt, hogy:
Te segíted és támogatod magad hogy egyként és egyenlőként kiállj, mint az a Rendszer - ahogy az a részed, amitől elkülönültél.

Amikor ez hatékonyan megtörtént - abszolút stabilitást érzel és semmiféle mozgást nem fogsz tapasztalni - abszolút módon csend és némaság lesz - egy pillanatra - ez egy fizikai jelzése annak, hogy egy sikeres egyenlő és egy összeolvadás történt a rendszer-rel/ként.

Nos, értsd meg, ez nem jelenti azt, hogy 'örökké eltűnt' vagy hogy ez 'kész' - ez a 'kész'-rész, az aktuális transzcendencia veled jön, ahogy megéled a változást és nem fogadod e/engeded meg újra, hogy újraszerkeszd/újra-dizájnold a rendszert, amit épp csak eltávolítottál.

Tehát - 'tagold szét' a 'rendszer dizájnját' magadnak, amit elértél és eltávolítottál - hogy lásd, hogy szerkesztetted/tervezted meg az Elmén keresztül, amitől elkülönítetted magad magadban szavakkal/tettekkel - és éld a gyakorlati javítást a mindennapi pillanatról/pillanatra való részvételben, hogy biztosra menj, hogy nem fogadod el/engeded meg magadat elkülönülésben újrateremteni = rendszereken keresztül működni, ahelyett, hogy itt élnél, mint ön-kifejezés.

MyKey