(My previous another, Hungarian blog has been merged into this one and that is gone - if I write on my native language - from now on I share here)
Ez a publikáció egy olyan blogsorozat része, amely még jó pár évig fog folyni: Journey to Life
Egy olyan csoport, melynek tagjai elhatározták, abszolút őszintén megvizsgálják magukban, mi az ami valójában mi vagyunk és mi az, ami rárakat ebből a jelenlegi "kultúrából", van-e lehetőség változni, változtatni olyan mintákat, személyiségeket, szokásokat, hozzáállásokat magunkban, amit ha őszintén megnézzük, leírjuk magunknak - nem a legeslegjobb mindenki számára, ezért az önmegbocsátás gyakorlati útját használjuk arra, hogy a pillanatban, a fizikai valóságban, ahol a következmények visszafordíthatatlanok - felelősséget vállaljunk azért, hogy kik vagyunk, mint élet, és kérdéseket tegyünk fel, miért is nem egy olyan rendszerben élünk, emberiségként, amely Mindenkinek a legjobb?
Tala önmegbocsátás: első tapasztalatok
Az első felét annak, amit spontán mondtam itt: begépeltem:
Beszélek egy kicsit az önmegbocsátásról.
Kezdem azzal, hogy ismerkedtem meg ezzel a dologgal, majd folytatván azzal, hogy mi NEM az önmegbocsátás és valójában micsoda az. Mire jó és mik azok az alapvető dolgok, amiket, mint úgymond hibákaz elkövethet az ember, az elején amikor alkalmazza és ezzel kapcsolatban még az, hogy mivel kapcsolatban alkalmazza az ember és mikor és pontosan mire is.
2007 körül jutottam el arra a pontra az életemben, hogy ismét realizáltam, hogy azok a dolgok, amiket teszek, valójában nem támogatnak engem, ezért aztán realizálnom kellett, hogy folyamatosan keresek, mindig kerestem valamit, függetlenül attól, hogy sok éve használtam már mindenféle módszereket; módszereket a tudatom megzabolázására, önismeretre, önmagam megváltoztatására és egyáltalán megismerésére, korlátaim tágítására, valójában személyes félelmeim/vágyaim elkerülésére/megvalósítására. Ezzel kapcsolatban elég sokmindent kipróbáltam már, de valahogy ezekkel soha nem voltam 100%-ig elégedett, hiszen a gyakorlatban és a valóságban mindig szembesültem azzal, hogy valójában még mindig ugyanazokat a köröket róvom. Ezeket a köröket járva időről időre, újra és újra rá kellett jönnöm, hogy ugyanazokat a hibákat - és nem hibákat, inkább azt mondanám, önmagam által kreált korlátokat újra és újra felépítettem magam körül, majd zavarni kezdtek, majd ettől a zavartól összegyűlt/felhalmozott harag és düh elfolytottság egyszercsak kitörvén - újra és újra megpróbáltam az életemet újra és újrakezdeni, annak kapcsán, hogy éppen mit találtam hasznosnak vagy éppen alkalmazhatónak arra, hogy megváltozzak, hogy valójában önmagam legyek, hogy valójában egyszerűen képes legyek megtapasztalni a szabadságot. A szabadságot, ami valójában semmi más, mint önmagamtól való megszabadulás.
Ezek a szavak igen mély irányokba tudnak elvezetni, viszont akkoriban szinte megszállotja voltam ezeknek, megszállotja voltam a saját ideáim valóságra való ráerőltetésének és ezáltal igen-igen nagyokat voltam képes koppanni.
Tehát 2007 körül ismét elértem azt a pontot, amikor rá kellett jönnöm, hogy azok a dolgok, amikben menedéket vettem, akkor éppen ez a tibeti buddhizmus volt, a zen meditáció, a pszichedelikus drogok és a szakrális geometria és annak tudati módszereinek gyakorlati alkalmazása, mindezek fabatkát sem értek.
Több ízben is Ázsiában megszenvedtem azt, hogy egyszerűen nem vagyok jelen, egyszerűen nem vagyok képes felelős döntéseket hozni, nem vagyok képes a szavaimat állni, nem vagyok képes a vágyaimat úgy látni, ahogy azok, nem vagyok képes a félelmeimmel valójában szembenézni. Eléggé összeomlott az életem akkoriban, képtelen voltam már rendesen dolgozni, mert teljesen belelovalltam magam ezekbe a dolgokba, hogy "miért nem megy, miért nem megy?" Egyszerűen folyton kerestem az interneten, számtalan dolgot megnéztem, kipróbáltam, egyszerűen az információéhségem csillapíthatatlan volt, függetlenül attól, hogy mit tettem vagy mit nem. Erről most nem beszélvén, egyszercsak találtam egy youtube interjút, amiben egy lány azt állította, hogy a túlvilágról érkezett lények beszélnek rajta keresztül. Igen őrült dolgokat néztem akkoriban, tehát ez is felkeltette az érdeklődésemet, azt hiszem, hogy éppen Jim Morrison interjúja volt a túlvilágról, aki beszámolt arról, hogy az alapelv, ami mindent átitat és mindent magában ölel egyszerűen az Egység és Egyenlőség - Oneness and Equality - Equality and Oneness, as Life as All as One as Equal.
Na ez a dolog egy kicsit meglódította az elmémet és elkezdtem azon mérlegelni, hogy mi a fenét is jelent ez, mit akar ez jelenteni, s, hogy valójában ez a csaj képes-e arra, hogy Jim Morrison beszél belőle? Ez akkor talán nem is számított, inkább arra fókuszáltam, hogy mi az üzenet és az üzenet az volt, hogy valójában mi az elménk rabja vagyunk és, hogy a szavakkal, gondolatokkal, érzésekkel, hangulatokkal és kedvekkel, egyszerűen gyerekkorunk óta előre beleprogramoztuk a reakcióinkat, és azok ismétlődnek időről időre, és ezekből mintegy ilyen energetikai turing-gép nemigen tudunk kiszállni, nemigen tudunk megváltozni, hogyha annak a kiindulópontjából, mint a már létrejött, már létrejött, már azonosultunk személyiséggel próbáljuk a dolgokat nézni. Egyszerűen azt javasolta, hogy írjak ki mindent és próbáljam meg az önmegbocsátást.
Az önmegbocsátás az, amikor egy új lehetőséget bocsátok magamnak azáltal, hogy tudatára ébredek arra, hogy mit engedtem meg és fogadtam el magamban idáig és, hogy valójában az ön-őszinteség(angolul úgy mondták, hogy Self-honesty), hogy őszinte vagyok magammal, abszolút szinten, mi az, ami valójában mozog belül, mik az okok, mik a kiindulópontok és mik azok a dolgok, amik alapján döntök és ez igen érdekesnek bizonyult akkor, hiszen már tapasztaltam magam, mint egy kialakult személyiség, megvoltak a preferenciáim, megvoltak azok a dolgok, amik igazán fel tudták baszni az agyamat, megvoltak azok a dolgok amik igazán érdekeltek és szimpatikusnak tartottam, és egy csomó minden szinte már adott volt, amiket magamban előtte valójában meg sem kérdőjeleztem, pedig gyakoroltam a Zen aikidót, gyakoroltam tibeti buddhizmust és a Mahámdurát, valamint a jógiknak a szútráit sok évig tanulmányoztam, szinte minden magyarra fordított Rudolf Steinert elolvastam, még a gyakorlati könyveit is, és úgy éreztem, hogy igencsak rálátok arra, hogy mit lehet tenni és mi van és mi nem, viszont amikor ezeknek a gyakorlatába merültem, mindig rájöttem, hogy valójában ezek csak addig működnek, pontosan addig, amíg a drogok, amíg tart a hatás, amíg csinálom - amíg ülök és mantrázom, addig nem akarok berúgni, mert addig csinálom azt, és van egy érzet, egy érzés - amint fölkelek a meditációból, kimegyek a Blahára, szembejön egy csomó ember, tumultus van és várni kell és szakad az eső, egyszerűen mindig jött a reakció, hogy feszült lettem és láttam a nyomorult szegényeket, és éreztem, hogy képtelen vagyok segíteni rajtuk, pedig én is ilyen szegény családból származom, ahol igen sok csúnya dolog történt, ennek is és a családomnak is köszönhetően, és valahogy mindig ez zavart a legjobban, hogy ezekre nem adott közvetlen választ, a guruk sem, azok mindig azt mondták, meditálj 5-10-20-30 évig, csináld ezeket a gyakorlatokat - GYAKORLATOKAT - és ezek valahol mindig újabb és újabb kérdéseket vetettek fel bennem, amiknek mindig az volt az eredménye, hogy időről időre egyfajta elvonulásokba mentem, otthon ültem és néztem a falat, lélegeztem és toltam fel azt a sziklát a hegyre, azt a belső tó tükrét tökéletesítettem, csiszoltam és számtalan órán keresztül néztem, ahogy a füstölő leég és a gyertya és semmi más nem érdekelt és valójában tényleg tettem ezt, és tényleg voltak élményeim, és tényleg tapasztaltam igen érdekes dolgokat, viszont mindig az volt, mindig az volt az eredménye, hogy amint ezeket abbahagytam, kimentem az utcára és ugyanúgy, ugyanazokba a reakciókba belementem például a nőkkel és a párkapcsolattal, valójában amikkel mindig is szembesültem - valójában ezekben nemigen változtam, vagy ha igen is, akkor mindig volt valami újabb, közvetett réteg a hagymában, amit például pszichedelikus drogokkal tapasztaltam, hogy képes voltam szétrobbantani ezt a hagymát, képes voltam leállítani az elmémet, képes voltam nem definiálni, képes voltam megtapasztalni közvetlenül dolgokat, viszont amikor kiment az energia, a hatás, akkor arra jöttem rá, hogy valójában nem szűntek meg ezek, hiába dolgoztam mind az intenzitáson, mind a külső és belső szet- és szetting körülmények szinte abszolút tökéletesítésén át sem jutottam el oda, hogy valójában mindig megmaradjon ez a belső tapasztaló, a külső tapasztalat és maga az élmény, mint tapasztalás teljes egysége és egyenlősége és ebben való, természetes, energiától való független időzése sosem , sosem volt megtapasztalható, és ezért mindig azt kutattam, hogy mi a fene ez, és miért? Miért van az, hogy azokban az ősi szentiratokban szinte szuperhősi képességekkel rendelkező egyének történetei a jelen 20. - 21. századi valóságában nem megtapasztalhatóak, még az állítólagosan 17-jére újjászületett Karmapa is megtartja azokat az ünnepeket, amikor igen misztikus realizációkat tett a Buddha, adott márciusi x napon, de ő valójában nem tesz semmi különbet, semmi természetfelettit, azon túl, hogy mindig csak azt mondja, hogy meditálj meg ezeket a gyakorlatokat csináld, és valójában én ezeket igen sokat csináltam, foglalkoztam vele még írtam is, és nagyon sok olyan ismerősöm van, akik még mindig csinálják sok éve.
Én öt éve hagytam ezeket abba, mikor megtaláltam a Destenivel azt, amit valójában mindig kerestem, önmagam itt a lélegzetben, ön-őszinteségben.
Viszont ezekkel a módszerekkel, ezekkel a gurukkal - a fizikai valóságban nincs hatalmuk. Annyi hatalmuk van, amennyit ezek a követők adnak nekik - biztosítanak számukra - mind az anyagi, mind az -úgymond- szellemi világban.
Ezzel sosem tudtam teljesen egyetérteni és sosem hitte el senki nekem, mikor mondom, hogy ugyanolyan srác, semmi extra. S ez kissé konfliktusba kevert magammal egy ideig. Még magamban is kételkedtem jó ideig. Függetlenül attól, hogy igen sok tapasztalatom volt ilyen téren is, amikben valójában szintén nem tudtam bízni, mert egy idő után rájöttem, a tapasztalat az csak egy tapasztalat, de ez még nem volt tudatos, csak valahogy el kellett engednem.
(folyt. köv).
---
Kissé felpörgetjuk most ezt a magyarul is Desteni dolgot, meglátjuk milyen hatással lesz:)
No comments:
Post a Comment