[JTL 160] Ki vagyok én? Probélma-Megoldás-Eredmény

Egy újabb perspektíva: Probléma - megoldás - eredmény hármas szempontból nézni a dolgot továbbra is a KI VAGYOK ÉN? kérdéssel kapcsolatban, ezúttal kissé direktebb nézőpontból...

 Probléma

Probléma - nem tudom ki vagyok én, mi az élet, mihez kezdjek, mit tegyek, miért van az, amit tapasztalok és mik a gondolataim, vágyaim miért van szenvedés és hogy kéne jobbá tenni, egyáltalán mi ez az egész valóság típusú aforizmák leköthetik az embert, amíg nem találja meg önmagát - nézzük csak meg ezt, persze hogy valójában ki vagyok azt az egész életem mutatja majd meg, de ha bizonytalan vagyok, akkor ebből következik, hogy önbizalmam, határozottságom nem abszolút, lényem nem egységben és egyenlőségben nyilvánul meg ITT, hanem kétségben, egyenlőtlenségből adódó súrlódások mentén élmények és események által sodródom lélegzetről lélegzetre, napról napra, évről évre, miközben nem tudom mérlegelni, cselekedni ami nekem és másoknak a legjobb, ezáltal következményeket teremtek a valóságban, ami, ha körbenézünk, probléma bizony!

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam/láttam be/értettem meg, hogy önmagam keresése során sosem néztem mi és ki van ITT, mint saját magam, ahol vagyok és amit teszek, az vagyok.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy az egóm énem önmagam duális elmébe rendszerezett fizikai automatizmusom következménye, mely a szavak és események alapján stimulálódik az energetikai pozitív és negatív élmények közepette, melynek tapasztalásában vettem menedéket, ahelyett, hogy a fizikai tényekre fókuszálnék, ami ITT van.

Megbocsátom magamnak, hogy másokra hallgassak abban, hogy realizáljam ki vagyok és mi vagyok és kik vagyunk, honnan jöttem, hova megyünk ahelyett, hogy magamban bíznék és felfedezném ITT azáltal, hogy őszinte vagyok magammal és a tévképzeteket megtalálom magamban, tetteimben és gyakorlati módszerek által abbahagyom ezekben a részvételt és visszatértek önmagamhoz, a testemhez, itt, melyben a belső csendben képessé válok felfedezni ki vagyok és mi vagyok, mindaz, ami és aki ITT van mindennel egy és egyenlő.

Megbocsátom magamnak, hogy energiaként és energiával definiáltam, hogy ki vagyok, ezáltal válván feltételessé az elmém által a tudatként, a tudatban, mint maga a tudat, mely a pozitív és negatív energia alapján folyamatosan súrlódás és konfliktus által a fizikaitól látszólag elkülönülve de valójában attól függve van fenntartva általam nem látott matematikai egyenletek sorozatával, melyek hangok, rezonanciák, szavak és reakciók által van belekódolva az elmémbe, tudatomba, testembe, melyet elfogadok, mint saját magam és gondolatok és érzelmek és hangulatok által fejezvén ki azt, hogy ki vagyok és sosem lassulván le, üresedve ki belül annyira, hogy ezek mögé lássak és mielőtt ezekből egy énkép és világkép formálódna az elmémben felfedezhessem, hogy valójában mi van ITT, mint aki vagyok, mindennel egyként és egyenlőként, mint az ÉLET lélegzete - kilégzés, belégzés, állandóan, mindenféleképpen, mindig: ITT.

Megbocsátom magamnak, hogy spirituális, vallásos információt és tudást halmoztam fel azzal kapcsolatban, hogy ki vagyok, definiálván, hogy mi vagyok és ezek által, ezeken keresztül, energiával, pozitív és negatív és semleges erők által fejezvén ki magam és sosem kérdőjelezvén meg tapasztalataim, emlékeim, személyiségem, félelmeim, vágyaim.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem engedtem meg magamnak realizálni, hogy a fizikai valóságot másokkal egyenlő mértékben osztom meg, minden embernek egyenlő mértékben szüksége van az élethez szükséges ellátáshoz, mint étel, ital, víz, menedék, egészség és oktatás, melyek nélkül az egyén nem tud egészséges és életet élvező lénnyé válni, tehát elfogadni egy olyan rendszert, melyben minden nap megtörténik, hogy emberek nélkülöznek, akkor ez van itt, ezt engedem meg és ezáltal valójában én is ez vagyok.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam a személyes felelősségem önmagam stabilitása, integritása, őszintesége révén az egy és egyenlő kapcsolatára a fizikai valóságban történő, kifejezetten a másokkal kapcsolatos eseményekre, tényekre és elfogadjam magamat erre alkalmatlannak, hogy felelősséget tudjak vállalni érte és tenni is tudjak megváltoztatásáért magától értetődően, hogy realizálom, ki is vagyok valójában, mint ÉLET, minden élet, ami a Földön van, mint ÉN, velem egységben és egyenlőségben, mindig ITT.

Megbocsátom magamnak, hogy ITT nem realizálom, hogy a pozitív és negatív élményeim szubjektívak, önérdekem szolgálja és ezen túl van önmagam működésének tervrajza, melyet megértve képessé válhatok önmagam megértésére és megváltoztatására, felelősségvállalásra azért az egész rendszerért, ami a személyes elme tudatomon keresztül a fizikai testemre és azáltal másokra vonatkozik, mint aki valójában vagyok, s ezáltal értvén meg mi is a valódi együttérzés, szeretet, mely az egyenlőség, egyenlő esélyadás mindenkinek az élethez.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem kérdőjeleztem meg, hogy olyan rendszert fogadok el minden nap, mely pénzügyileg, gazdaságilag, politikailag elfogadja, támogatja a fizikai alapszükségletek egyenlőtlenségét pusztán pénzügyi, gazdasági, politikai okokra fogva, hogy ki élhet egészséges, gyarapodó életet s ki nem.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam önmagam felelősségét és hatalmát, amely lépésről lépésre, lélegzetről lélegzetre ITT megtalálható és felhalmozható, megosztható és kifejezhető nemcsak magam, de mások számára is.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam az ember, mint az egész létezés apró mása egyként és egyenlőként létezik, például ahogyan a vér az egészséges emberi testben egyenlően van szállítva minden részhez, egyként táplálván minden részt, sejtet, ugyanez a feladat megvalósítani a jelenlegi emberi rendszerben a pénzzel, hogy minden ember, mint az emberiség egy-egy sejtje egyenlő mértékben, mint az egésszel egy támogatva legyen az egészséges, élhető élethez és amíg ez nem garantált, addig az ember elkülönülésben tapasztal és létezik önnös önmagától, ezért egyként és egyenlőként fogja ezt az "önmaga figyelmenkívülhagyását" egyre intenzívebben kapni vissza, hogy vegye észre, mit fogad el és enged meg ebben a világban, mint akik vagyunk.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam az ésszerűséget és egyszerűséget egy élhető alapjövedelem jutattásában mindenkinek, akinek nincs hozzáférése egy élhető, tiszteletteli élethez a jelenlegi gazdasági rendszerben és ennek megvalósításához szükséges gyakorlati lépéseket a jelenlegi politikai, gazdasági és oktatási rendszerben.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy a szeresd felebarátod, mint saját magad alapelv alkalmazása ebben a pénzrendszerben az élhető alapjövedelem lehetne, azaz nemcsak magam, a szomszédom, az országom, hanem minden ember garantáltan egy olyan élethez férhet hozzá, amit magamnak is kívánhatnék, s ez lenne a feltétel nélküli szeretet, a valódi, fizikai együttérzés és a gyakorlati egyenlőség a Földön, vagy ha úgy teszik: menyország, s mindaddig amíg ez nem létesült meg, azok, akik nélkülöznek, mint az emberiség bizonyos sejtjei számára a Föld pokol.

Megoldás

Megoldás: a problémát tisztán látva, a megoldás is egyre nyilvánvalóbbá válhat: ITT, a Földön kell felelősséget vállalni mindazért, amit elfogadtunk és megengedtünk - nem a vezetőkre kell várni, sem a tudósokra, sem a bölcsekre - mindazt, amit kivetítünk mások fele, önmagunkban kell megtalálni, egyesíteni és kifejezni és mint vezető, magunk mutatunk példát a változásra, mint tudós, gyakorlati módszert találunk a világ problémáira és mint bölcs, valódi türelmet fejlesztünk ki, hogy az egyszerű 1+1=2 képlet alapján lépésről lépésre ezeket a tetteket halmozván valósítva meg a problémára a megoldást.

Elhatározom, hogy abbahagyom a keresést önmagam után, a kérdés folyamatos feltevését arra, hogy ki vagyok én anélkül, hogy azt nézném, ami ITT van, amit én teszek ma és realizálom, hogy a fizikai testem a valósághoz kötött legerősebb kapcsolat, melyként jelenlet megnyilvánulok, mely ugyanabban a fizikai rendszerben van, mint az összes többi ember teste, amelyek szintén az egyenlő életként nyilvánulnak meg.
Elhatározom, hogy elengedem a jó és gonosz, a pozitív és negatív, a fény és sötétség állandó ellentétének használatát, hogy definiáljam, Ki vagyok én, ezáltal gyakorlatban meghaladván az elmém korlátait és egyszerűen azt mondanám, amit teszek az ÉLŐ SZÓvá válni, az életért cselekedni.

Elhatározom, hogy másokat hibáztassak és vezetőkre, tudósokra, bölcsekre várván a megoldást önmagam vállalok felelősséget azért, hogy belül megszüntessem a konfliktust, az ellentéteket azáltal, hogy megértem a gondolataim keletkezését, az érzelmi energiák felhalmozásának mikéntjét, miközben megtanulok belül annyira lelassulni, hogy képes legyek pusztán jelen maradni, lélegezni és megelőzni a gondolatokra, érzelmekre, hangulatokra való reakcióim és ezáltal az energia keletkezését, ami hajtja az elmém, a virtuális jó és rossz látszólagos végtelen küzdelmét és meglátnám, ezen túl van az ÉLET.

Elhatározom, hogy újradefiniálom a szavakat, polaritás és ellentét nélkül, pusztán jelentés és kifejezés, mint önmagam legyen, ha szükséges megbocsátom magamnak a már beivódott, automatizálódott jelentéseket, amelyekre reakciók, minták teremtődnek, melyek nem támogatnak engem vagy másokat és ezeket meghaladom, gyakorlatban abbahagyom.
Elhatározom, hogy felfedezem hogyan lehet élni, érinteni, szeretni félelem és vágy nélkül, pusztán direkt önkifejezéseként MINDEN ÉLETként ebben a testben, miközben felelősséget vállalni önmagamért és direkt valóságomért egyként és egyenlőként, lélegzetről lélegzetre.

Elhatározom, hogy megosztom realizációimat és a józan ésszel felfogható tényeket az elme, az energia, az élet, a fizikai valóság kapcsolatáról és a tapasztalt, bizonyított mások által támogatott ön-őszinteség, ön-megbocsátás hatékonyságáról és egyszerűségéről.

Elhatározom, hogy minden olyan tevékenységet, mely azt állítja magáról, hogy a megoldás, s megismertem, próbáltam és rájöttem, hogy mégsem az, miért is nem az, leleplezem, megosztom, hogy azoknak az embereknek ne kelljen ugyanazon a hosszú és fáradságos úton végigmenniük, akik őszinteségben képesek realizálni anélkül, hogy sorscsapások, veszteségek, intenzív pozitív és negatív élmények hosszú évek folyamata által bebizonyosodni ezek az életet, minden életet nem támogató módszereiről, mint például a pozitivizmus, vallás, spiritualizmus, amelyek pusztán az elmében ön-érdek alapján valódi, globális megoldásokra nem tudnak gyakorlati, matematikailag bizonyítható megoldásokkal előjönni.

Elhatározom, hogy az Élhető alapjövedelem támogatása mellett állok ki, mert felismertem a megoldást benne, mely az egyenlőtlenség és kizsákmányolás megszüntetése lehetne és elhatározom, hogy mindazokat az ellenállásokat a józan ésszel és tényekkel megvizsgáljam és elmagyarázzam, hogy eképpen tanuljak és tanítsak a valódi, fizikai szeretetről magammal és másokkal egységben és egyenlőségben.

EREDMÉNY

Az eredménye a probléma-megoldás-eredmény nézőpontnak, hogy gyakorlatias: ezeket a szavakat élve lehetővé válik olyan dolgokat cselekedni, melyek a valódi megoldások fele mutatnak, például olyan rendszert kutatni, fejleszteni ki a jelenlegi gazdasági, pénzügyi, politikai hatalomban, mely mindenkinek jobb lenne - nyilvánvalóan lennének probélmák, tökéletlenségek, de ez egy fizikai folyamat és az a kifogás sem érvényes, hogy "nem tűnik lehetségesnek, tehát meg sem próbálom" - hiszen honnan is tudhatnánk, ha teljes énünkkel meg sem próbáltuk még?

Ez egy folyamat, de vannak, akik már realizálták a valódi értékeket, a lehetséges direkt kiutat a kapitalizmus kannibalizmusából és ezek az új elvek, javaslatok, folyamatok az Egyenlő Élet Alapítványa által vannak megosztva, melynek tagjai olyan emberek, akik saját maguk realizálták az ÉLET elsődlegességét és ezért hajlandóak változni, a rendszerben gyakorlati megoldásokat kutatni és együtt dolgozni ezek létrejöttén. Ilyen például a Living Income Guaranteed, amely magyarul egy Élhető Alapjövedelem Garantálva(hamarosan magyarul is), aholis akinek nincs kellő bevétele, emberi joga kellene legyen, hogy ne kelljen túlélnie, éhen halnia.

Egy, az interneten jó pár éve működő tanfolyam-csoport létezik, a Desteni I Process, mely pontosan ebben segít, hogy megtanuljuk azokat a módszereket, amikkel önmagunk megértésére és megváltoztatásának módszerére tehetünk szert, mellyel stabillá, erőssé és felelőssé válhatunk, ha őszintén alkalmazzuk ezeket a módszereket. Sok ebből "kinövő" "tag" azóta vesz részt a világ különböző pontjain, szervezeteiben ezeknek az alapelveknek a gyakorlataként valódi megoldások javaslatán, megvalósításán az oktatási, pszichológiai, politikai, pénzügyi, jogi életben...

A képlet egyszerű: megvizsgálni mindent és megtartani, ami jó(mindenkinek).

Ez az írás is egy olyan folyamat része, melyben rendszeresen írva támogatom magam és másokat abban, hogy valódi életet tudjunk teremteni a földön, olyanra, amire valóban büszkék lehetünk.

A világunkban látható, tapasztalható elkülönülés, küzdelem, egyenlőtlenség és kizsákmányolás miatt senkit sem lehet hibáztatni, hiszen az vagy, amit elfogadsz és megengedsz, ha azt, hogy nincs hatalmad a világ efféle irányelvei felett, akkor azzal vagy egy és egyenlő.
De ez megváltoztatható, nem Don Quijote harc a szélmalommal, nem kell odaláncolni magunk fákhoz, hanem stabilan, nyugodtan, józan fejjel gyakorlati megoldásokat kell találni a jelenlegi rendszerben, erőszak és hibáztatás nélkül. Pont azért, mert ha valaki elfogadja ezt a rendszert kívül, belül hasonlókat él meg és fogad el a saját elme-tudat-energia rendszerében, csak mintegy apró egy-és egyenlő másaként a külső nagy rendszernek - ezért is kezdjük belül, magunkon és aztán azt kifejezve haladunk a személyestől a csoportos majd globális fele.

Ezekkel a nézőpontokkal az ember valóban legbelülről tudja átformálni hozzáállását, megértését, gyakorlati alkalmazását önmagához, a világhoz - amint a realizáció megtörténik, az olyan, ahogyan egyszer Bernard Poolman fogalmazta: "amikor szar kerül a ventillátorba" - mindenben meglátni a problémát - és aztán realizálni, a probélma én vagyok, tehát józan ész diktálja: én kell megváltozzak...
Vannak tanítók, akár még spirituális arcok is, akik mondanak ilyesmit, bár azok akik végsősoron nem célozzák meg a politikai, gazdasági, jogi, oktatási rendszert: gyanús, hiszen ebben a világban ez vezet egy lehetséges békés kiúthoz a mostani pokolba vezető irányból - sem a jelenlegi minta szerinti multik, a kormányok nem lesznek képesek felülemelkedni saját, önérdekű, korlátozott mintáikon, hiszen azok a rendszerek a külső kivetülései, megvalósulásai az egyének, saját magunk belső konfliktusainak, őszintétlenségeinek és felelőtlenségének, tehát először magam rendberakom, aztán az kifejezem a helyes út.

Amikor túl sok a gyönyör, a szépség, a csodálatos, a szépséges - az is gyanús, hogy csak az elménkben, szavakon, érzéseken, stimulálásokon keresztüli élményeken, a tudat által látjuk a dolgokat úgy, miközben a világ szinte minden hírében tényleg csöpög a vér, a pusztulás, az élet sokrétű gyalázása, tehát a sok boldogságban gyanús, hogy egy buborékban létezünk - nos, minden buborék kipukkan egyszer...
Persze nem kell keseregni, mindig a negatívat nézni - hiszen az már az elme csalafinta játéka - el kell engedni az énképet s mégis szabadon élni az életet de anélkül, hogy kivonnánk magunk a rendszerből, melyben élünk s közben lehet nevetni, akár sírni főleg önmagunkon, de attól még van ami jó és van nem jó - mindenkit figyelembe véve - ezért gyakorlatias a "add azt is másoknak, amit magadnak is szeretnél" alapelv.

Köszönöm

[JTL 159] "Ki vagyok én"? ITT vagyok!

Nézzük meg egy újabb irányból ugyanazt, mint az előbb:

"Ki vagyok én?"

Eleve ez a kérdés, maga az igény, a ténye, hogy kutassam, felfedezzem, hogy valójában "Ki vagyok én?" azt mutatja, hogy akiként és aképpen ahogyan itt és most vagyok - mintha nem is én lennék, nem volnék valódi - hiszen, ha valójában ismerném magam, tudatában lennék annak, aki vagyok s ami tényleg van - akkor fel sem merülne ez a kérdés.
Vagy ha mégis van rá válaszom, miért bizonytalanodok el? Miért nem azt élem, mi az, ami megakadályoz, hiszen ha tudom ki vagyok, mégsem azt élem meg, akkor mi az igazság azzal kapcsolatban, hogy "Ki vagyok én?".

Ez a pont egy őszinteségi szint magammal: mintegy lelki tükörbe nézve belátom, hogy aki és ahogyan most vagyok, viselkedem nem jó/optimális/hasznos nekem/másoknak és ezzel nem értek egyet és feltételezem, hogy akinek és akiként tapasztalom magam lehetne tökéletesebb, pontosabb, valódibb, mint ma, itt és most és ezáltal valóban elkezdhetem felfedezni önmagam, ha változhatnék, milyen lennék.

Ilyen szempontból az úgynevezett "civilizációban" azoknak, akiknek kevesebb pozitív élmény jár hajlamosabbak megkérdőjelezni létük és tetteik értelmét, valódiságát, míg azok, akik a pozitív, boldogság élményeit kapják kevésbé kérdeznek, csak "élvezik az életet" - nem realizálván, hogy maga a tapasztalás egyáltalán nem biztos, hogy a valóság vagy azzal kapcsolatos.

A szavak jelentése s azokhoz társított reakciók rétegződnek, rendszereződnek, élményekké automatizálódnak ha az ember csak elfogadja és megengedi a dolgokat és nem tudatosan irányítja.
Nekem, szegény családból felnőve sokszor kellett szembesülnöm a frusztráló korlátokkal, az érthetetlen feladatokkal, negatív előítéletekkel és az egymásra érzéketlenné vált városiasodással, melyben aprópénzzel a zsebemben inkább éreztem áldozatnak, frusztrált, félénk fiúnak s egyúttal egy betört kis vadállatnak magam, mint leendő felelős állampolgár, holott legbelül hatalmas vágyaim, világmegváltó képzeteim, szárnyaló fantáziám nem ismert határt, csak, mikor megpróbáltam ezeket valóra váltani - nincs rá pénz, sem idő, sem törvényes lehetőség, folyton jött a válasz - tehát személyiségembe belevésődött, hogy mind a pénz, mind a törvény, mind a felnőttek elutasítandó dolgok, "sose növök fel", "a fantáziám, gondolataim, belső élményeimet nem fogják betörni", ezért megtanultam ébren álmodni - ha rosszul éreztem magam, jóra, izgalmasra gondolván, fantasztikumot képzelvén "stimuláltam agyam".
Aztán az egyetemen addig stimuláltam magam arra, hogy a "szép nő kell", hogy minden akkori gátlásom és önbizalomhiányom ellenére konkrét vágyat formáltam egy bizonyos valódi nővel való fizikai közelségre, ami aztán persze nem ment "problémamentesen", hiszen ezt a világot sosem próbáltam még és azt sem tudtam hogy kell ehhez viselkedni...Tehát élmények jöttek, mind negatív, pozitív - aztán az alkohol a saját elmém stimulálására nyitott egy kaput, bár pár év alatt megtanultam, a testemnek ez nagyon rossz, sőt legbelső lényegiségemnek se túl jó, aztán jöttek a tudattágító szerek, aztán a keleti tanok, kis harcművészet, sok-sok utazás, alternatív közösségek, kalandok, pénz, munka s immár nemcsak fizikailag, be belül is a "társadalom szempontjából" felnőve megtanultam az alapjait, hogyan is vehetem kezembe az élményeim úgymond "irányítását", bár mindig is az abszolút érdekelvén sosem tudtam belenyugodni, hogy a "végső valóságot/igazságot" nemcsak, hogy nem tapasztalom, de nem is ismerem, ezért jó pár évig folyton kutattam, kerestem, teszteltem, próbáltam, pozitív és negatív élményeket tapasztaltam.

Amikor az ember ezeket az élményeket úgymond megtanulja produkálni, akkor ezáltal lehetőséget kap-ad önmagának arra, hogy belássa, hogy a tapasztalás nemcsak, hogy szubjektív, de külső és belső feltételekhez kötött és kellő önreflexiót gyakorolván(például őszinte írás, önmegbocsátás, diktafonba-kamerába beszélés, őszinteség-alapú csoport-részvétel, esetleg néha-néha pszichedelikus élmény stb által) belátható a hasonlóság a pozitív és negatív élményekbe vetett ön-automatizmusunkkal kapcsolatban.

Ki vagyok én emlékek nélkül? Ki vagyok én a gondolatok nélkül, érzések, hangulatok, érzelmek, energiák nélkül? Fogalmunk se lehet, míg felnőtt fejjel nem tapasztaljuk meg ezt, hiszen ha állandósult, hogy ezeknek a belső reakcióknak jogot adok arra, hogy befolyásoljanak, ez az engedély-adás is vagyok, hátradőlés az elmémben a gondolatok, érzelmek automatizmusa is vagyok, a már létező korlátaim-valóságom elfogadása vagyok, mintha egy filmet néznék, ahol a forgatókönyv előre megírt(azt sem tudom én vagy más írta, mikor s miért); nem tudom hova visz, mert annyi "jogot" adtam már az elmémnek, a gondolatoknak, érzelmeknek, hangulatoknak, hogy azokon túl már azt sem tudom mi van benne(m), s valójában "Ki vagyok én?".

Fontos tisztázni, hogy erre a válasz elfogadása nem cél - pusztán a létben a tényekkel, a valósággal történő folytonos küzdelemben, mikor megkérdőjelezzük magunk annak tűnhet, ezáltal szintén azért küzdeni, hogy képes legyek elfogadni-befogadni és ezáltal úgy definiálni magam: annyi energiát rakok az elfogadássá válásba, hogy miután aztán ezt is elfogadom, úgy is maradok - holott nem CÉL az elfogadás, pusztán esetleg egy pillanat a tudatosodási folyamatban. Abban a folyamatban, hogy megváltozzak.

Tisztább, ha felismerésnek nevezem - például attól, hogy egészségtelenül táplálkozom és rendszeresen alkohollal pusztítom testem szerveit, menekülök a megoldások elől és nemhogy másokat, de magam sem támogatom: ezt nem elfogadni kell, az már megtörtént, hanem beismerni, megérteni az okokat és következményeket, nemcsak magamra, hanem másokra is, akár pénzügyi, akár politikai szinten is hova vezet az, hogy "nem foglalkozok vele", "megengedem", "másokra bízom, akik jobban tudják" - ez nem működik, nyilvánvaló, ha megvizsgáljuk a tényeket - akiknek ezt megendejük és elfogadjuk, hogy tegyék amit tesznek kiderül, hogy nyilvánvalóan nem jó senkinek az a fajta minta, ami a gazdasági, politikai, oktatási, katonai, média világában MA történik, de ezekkel képtelenek vagyunk foglalkozni, mert saját élményeink arról szólnak, hogy túléljünk, megküzdjünk a negatívval, legyen elég pozitív, különben szétesünk, addikciók, félelmek, korlátok, megalomán meggyőződések mentén telnek napjaink majd éveink, mígnem a testi öregség, halál válik valósággá és valóban semmit sem tettünk, semmit sem változtunk és tényleg semmi sem lett jobb.

Ezért javasolt mindig látni az irányt, hova megyek, milyen kiindulóponttal, az, amit ma, éppen teszek, miért is teszem, mik lesznek a következményei - ha erre nem vagyok képes vagy nem akarom ezt mérlegelni, akkor felelőtlenül viselkedem és önreflexióra, önismeretre, megállásra, egyfajta ön-javító folyamatra van szükség, melyre az önmegbocsátás és írás a legésszerűbb támogatás.

Én sok-sok évet töltöttem el ezzel a kérdéssel, hogy "Ki vagyok én?" és a legnagyobb önáltatásom az volt, hogy ezt én magam nem tudom kitalálni, megfejteni, ehhez mások, mesterek, szentiratok, agyhullámzó drogok, spirituális út, szexuális kiélés, adrenalin, világjárás, veszély, szélsőségek, veszteség, fájdalom, szerencse, szükséges, holott ezek közül arra a bizonyos kérdése egyik sem adott választ.
Persze volt támogató ezek közül, de egyik sem segített abban, hogy ki vagyok én, hiszen pont azt nem láttam, amit kerestem, mint ahogy a legélesebb kard sem tudja magát elvágni - kell egy új paradigma, koncepció, kiindulópont: abszolút ön-őszinteség.

Ha megkérdőjelezek mindent őszintén, minden leegyszerűsödik - amióta a Desteni I Process tanfolyammal haladok, az életem sokkal, de sokkal egyszerűbb - nem könnyebb, de ha őszinte vagyok magamhoz, nyilvánvaló mit kell tennem és a "Ki vagyok én?" kérdés folytonos visszhangjára csavarodás is megszűnt, hiszen nemcsak, hogy tudatában vagyok ki is vagyok, mi a problémám és hogyan teremtem, de a valósággal, a tényekkel is tudok dolgozni, miközben stabilabbá és hatékonyabbá válok(ez itt a reklám helye:).

Önmagam keresésének folyamatában távoli kontinensekre utaztam, hátha meglelem kicsoda is vagyok s ezáltal az iránytűm, jelenlétem, célom, értelmem - s mindeközben annyira el voltam ezzel foglalva, hogy észre sem vettem, hogy amit, akit keresek, saját magam, már ITT van - sőt, én folyton itt vagyok.

Én ITT vagyok - mindaz, ami ITT van, az vagyok én - az itt, a fizikai valóság, a test, az anyag, a Föld - a többi aspektusom is van, de ha azokra figyelek, azokra fókuszálok, az alapján definiálok, az itteninek nem vagyok tudatában.
Az elkülönülés dolgoktól, másoktól szintén az elmén keresztüli szemlélet miatt tapasztalható. Ezen túl minden egy és egyenlő velem, mint maga a létezés, az ÉLET. Erről próbáltak azok a sokféle régi szakadt könyvek is sugallni, de sosem ennyire nyilvánvaló módon, mostanra ez teljesen kiforrta magát. A fizikai valóság NEM alsóbbrendű, sem illúzió, ez az igazság! Akivé váltunk és vagyunk ma, ez vagyunk most - ezen lehet változtatni, de ahhoz ezt meg kell érteni!

Ez nem materializmus, nem ateizmus, nem robot, se nem zombilét - aki ezt hozza fel kifogásként nyilvánvalóan leleplezi magát, hogy nem érti, nem érzi, nem éli önmagát, a végtelen lélegző ÉLETet, tehát ön-őszinteség meglelésére(belül) és annak kifejezésére(kívül) van szükség.

A "most" nem használható referenciaként sem a valóság, sem önmagam stabilizálására, mivel az elmében létezik, az elménk teremtette múlt és jövő hintájának látszólagos, pillanatnyi egyensúlyérzete, amely mindenkinek más, különböző és befolyásolható.

Ezért félrevezető sok ilyetén publikáció, a manóködmönös Tollétól kezdve, aki a "Most hatalmáról" ír(Matti Freeman válasza(angolul) Tolléra az egyik legjózanabb, ajánlom meghallgatni ITT)

Az ITT mindenkinek egyenlően ugyanaz, az étel az asztalon tagadhatatlanul kézzelfogható mindenki számára, az, aki erre mondja, hogy illúzió, ne is nyúljon hozzá, s hamarosan kiderül mi is a valódi valóság. Az erre feljövő kifogások szintén az elmeburjánzás automatizmusa, amit javasolt kiírni, meglátni, megbocsátani, leállítani, meghaladni.

ITT a valóságban, a Földön sokszor korántsem olyan rózsás a helyzet, mint a MOST-ban azoknak, akiknek elégséges anyagi és társadalmi körülményei vannak ahhoz, hogy ételt, italt, szórakozást, jó érzéseket tudjanak megengedni(megvenni) maguknak és környezetükben másoknak, melyre automatiksan elfogadva az elmével reagálván a "most" energetikai illúziójának egyensúlyában tudják tartani magunkat, míg az emberiség majdnem fele!!! a valóság ITT-jében gyakorlatilag meggyalázott rabszolga, korlátolt mind abban, amit fizikailag megtehet(idő/pénz kell hozzá), mind amit fel tud fogni megfelelő oktatás, képzés, önismeret(ehhez is idő/pénz kell, amire azoknak, akik a túlélésre kényszerülnek nem biztos, hogy marad energiájuk), tehát ez az ITTLÉT sokszor szívszorítóan fájdalmas, ha azt nézzük, hogy hány millió kisgyerek hal meg éhínségben évente, a háborúk ártatlan áldozata - s ez a sajnálkozó érzésünk az ő ITT-élményükön semmit sem változtat, hacsak nem kezdünk el a valósággal, logisztikával, fizikai megoldásokkal foglalkozni.

A szomorúság, a "valóságtól történő" depresszió, s ezért a tényektől való elfordulás, megoldás nem kutatása szintén egyfajta érzelmi ön-manipuláció, mert nem érezni kell saját magunknak negatívan, aztán valamitől pozitívan, hanem TENNI valamit, felszólalni, kiállni, gyakorlatban próbálni, ÉLET-érdekek mentén csoportosulni és a jelenlegi rendszer szabályai szerint halmozni fel valódi megoldások irányában tetteket.
Ehhez stabilitás kell, integritás kell, minden élet tisztelete kell, egyfajta belső erő, mely pont a hullámzó saját elménken,  gondolatok, érzelmek, hangulatok meghaladásán való túllépésen keresztül vezet, egyenesen IDE, a fizikai valóságba, ahol a problémák vannak.
A híres Gaugain festmény, a Honnan jövünk? Kik vagyunk? Hová megyünk? (1897) 
festményre is az egyszerű, mindent magában ölelő válasz, ahogy pár éve "sugallni" is próbáltam rá egy gyermeteg(életem első) stop-motion-animációban : Mindenféleképpen ITT.
Az vagyok, ami ITT van. Ennél egyszerűbb válasz nem lehet.
Az emberi fizikai test folyton ITT van, ebben a fizikai világban, a Földből épült fel, a Földbe tér vissza, minden egyes atomja az évmilliárdok során sokmindent bejárt valószínű, ezek összessége minden egyes pillanatban, a másodperc ezredrészére szedett időben is, vagy akár annak szintén mégegymilliomodrészére szeletelt időben is: FOLYTON ITT VAN, lélegzik, működik.

A gondolataink, érzelmeink, kedveink, hangulataink, vágyaink, félelmeink, emlékeink, személyiségünk már nem annyira folytonos - ezek összessége, mintegy kocsonya folyton hullámzik, ezek összessége, mint énkép tagadhatatlanul létezik, de nem ITT - pusztán az ITTlévő fizikai testre gyakorolt hatásának automatizmusa, annak elfogadása és ebből eredő fizikai tetteinkben megnyilvánuló korlátozottságaként.

Az könnyen felfogható, hogy "az vagy, amit eszel", de igazából ezt kibővítve oda jutunk: "az vagy, amit teszel" (vagy nem teszel).

Az egyetlen releváns dolog, amely mindenki mást is érint, befolyásol a fizikai szinten, az a tett - vagy szó is akár, de közvetve - ezt tagadni szintén önáltatás - elég ha egy ember kiborít egy nukleáris szemetes konténert és mindenki más megtapasztalja, de ez a radikális, immár apróbb dolgok felhalmozásának következménye, de ugyanez belátható mind a politikai, pénzügyi világban is.

Látszólag csak 50 forint ez a csoki, de mit támogatok azzal, hogy azt kifizetem, ha valóban utánajárnék és valóban megérteném, hogy például a gépsoron dolgozó 6 éveseket zsákmányolnak ki, hogy az a gyerek egy forintnyit se kap abból, a gyárigazgató Ferrarijába megy bele a nagyrésze és persze közben segít sok alkalmazottnak túlélni - nem élni, csak túlélni! - akkor ebben ki vagyok én?

Persze apró dolgok nem tűnnek számottevőnek, de pont ahogy ez a szó is mutatja - a nagy számot is a kis számok összessége teszi ki - nem lehet elégszer kihagsúlyozni az 1+1=2 alapvető törvényt a valóságban: elég, ha százezer ember eszi ezt a csokit és máris tonnányi felelősségről beszélünk.

Az, hogy ÉN ki vagyok mindebben tehát sokkal globálisabb dolog, mint *gondolnánk*.

Erre lett a válasz a spiritualista kapitalista fogyasztói társadalom, ahol szintén a valóságkerülő szélsőséges ön-definíciók terjedtek el, az élmények, mint kicsavart én-kép, mint például, hogy az ÉN-em, az EGÓm nem valódi, tehát mindaz, amit teszek, szintén nem valódi, tehát vagy mindegy is, vagy nem valóság ez az egész, vagy nem is változtatok, hiszen minden üres, az atomokban is nagyrészt a semmi van, tehát végülis ebben az illúzióvilágban minden rendben van típusú agybaszás (mert ezt bátran merem nevén nevezni).

Aztán jönnek a látszólagos pozitivista hozzáállások, hogy "érezd jól magad, élvezd a száguldást("enjoy the ride"), fókuszálj a szeretetre, a pozitívra, szépségre, a gyönyörre, a békére, nyugalomra, kedvességre" - amik teljesen figyelmen kívül próbálják hagyni azt, ami már ITT van a valóságban és valójában mindent irányít.

Persze ez is lehet, hogy terápiajelleggel indul, tehát a depressziós, befordult, sorstól pár csípős pofont kapott egyén idáig a "negatív" dolgokon keresztül tapasztalt és aztán egyszercsak jön valami, ami "pozitív" és máris arra fókuszál, azt akarja reprodukálni, rajtamaradni, gyarapítani - szexuális élvezet, alkoholos mámor, divatos szépség, gazdagság, vidámság és tudati gyönyör - holott a valóság ugyanaz, pusztán tapasztalatokra "gyúr", csak a belső reakciók iránya változott meg - ha az abszolútértékét nézzük( |-1|=1; |1|=2), ugyanannak az elmének a nem fizikai gondolati, érzelmi, kedvi energiának a befele tapasztalása.

Tehát ez is csapda, amely ön-őszinteséggel és helyesen alkalmazott önmegbocsátással belátható, leállítható és meghaladható és az energetikai elme meghaladása igencsak támogató egy mélyebb, fizikai valóságban nyilvánvalóan észrevehető tudatosság, hatékonyság stabil alkalmazhatókészsége által.

A "Ki vagyok én?"-t másnak persze én nem fogom megválaszolni, de az biztos, hogy mindannyian egyenlően itt vagyok ezen az egy földön jelenleg, ezért a józan ész azt javasolja, ezzel foglalkozzunk.

Lehet számtalan tudati dimenziót, asztrális síkot, mandalaföldet és tantrikus energiákban az énünket vagy annak feloldódását megtapasztalgatni, de ha arra képtelenek vagyunk, hogy ebben a fizikai, jelenleg minden szempontból a legeslegstabilabb dimenzióban nem tudjuk az énünket egyesíteni és kiegyenlíteni és valóban megtapasztalni, kifejezni, stabilan, természetesen, másokat is figyelembe venni, valóban tisztelni, szeretni, akkor máshol sem fog menni, ez biztos.

Tekintve, hogy más dimenziókban járván, mivel azok nem stabilak, addig sem vagyunk itt, ahol a fizikai kiindulópontunk van - ami ha meghal, vége a dimenzionálgatásnak, ez biztos - ha olyan biztosak lennénk abban, hogy a test nem kell, már rég elhagyhattunk volna, de minden a test, fizikai valóság tagadásában meggyőződő egyén pusztán önmagának éretlenségét és magával szembeni őszintétlenségét leplezi le, nem is beszélve arról, hogy közben ignorálja a tényt, hogy hozzáfér és fogyasztja azokat az ellátmányokat, amelyek szükségesek egy fizikailag egészséges léthez, míg sok-sok más embernek ez nem adatik meg és nem azért, mert az ő spirituális-karmikus következményük miatt, hanem pusztán azáltal, hogy milyen országban, milyen gazdag családban született meg.

Szintén bevett szokás egyfajta önpusztítási minta automatizálása, ami szerint az egót le kell győzni, elpusztítani, sanyargatni, elnyomni, megölni, szétrobbantani, megsemmisíteni, "én"(innentől kezdve nyilvánvaló mennyire valódi volt az akkori "domináns" én-em) sokáig próbáltam ezt, míg szintén a Desteni útmutatásokkal be nem láttam, hogy mindaz, ami ellen harcolok szintén saját magam, a harc sosem megoldás, csak időhúzás, fokozódás, hiszen pont az az aspektusom, ami ellen épp a domináns tudathasadásom harcol, szinén saját magam vagyok, amit idáig elfogadtam és megengedtem - mint a jó és a rossz látszólagos végtelen harca, a dualitás birodalmában ebből csak az elme nyer, ami szintén önmagunk saját magunktól történő elkülönülésének megnyilvánulása, tehát szó szerint a pozitív tartja életben a negatívat, s ezt is javasolt belátni minél hamarabb, hogy nem a kettő harca, sem az egyensúlya a megoldás, hanem ezek mögé látó meghaladás, a valóságba kiható következményének megelőzése és a nem-duális, belül nem definiáló, lélegző, direkt ITT-levő fizikai ÉLET önkifejezéseként, belső korlátok nélküli megnyilvánulásaként.

Tehát amikor realizálom, mindig ITT vagyok - ez a szemlélet kombinálva önmagammal való abszolút őszinteségre törekedéssel és az írással együtt - egy olyan stabilitást ad, melyben a folyamatos hullámvasútban, melyben esetleg érezzük magunkat mindig lehet egy megbízható iránytű, mi is releváns, ki is vagyok, milyen irányba tartsak az állandó jelenlét irányába - csak figyelembe kell venni, mindazt, ami ITT van.

Eleinte intenzív lehet ez, tekintve, hogy valóban brutális a rendszer, amiben ITT vagyunk, akik éppen vagyunk - de pont az automatikus reakció arra, amiként ITT vagyunk garantálta eddig, hogy újra és újra ugyanazok a minták jöjjenek elő bennünk s ezáltal saját magunk akadályozván meg, hogy felismerjük eme köröket és megértsük, meghaladjuk - saját magunkat és valóban önmagunk és e világ jobbátételével foglalkozhassunk, nem előítélettel, hanem nyitottsággal és belső csendben meglátni a legkézenfekvőbb problémákat és lehetséges megoldásokat nemcsak saját magunk, de gyermekeink, a jövő mérlegelésével egyetemben.

Önmegbocsátás ennek kapcsán a folytatás...

• https://www.facebook.com/groups/magyardesteni/
• https://www.facebook.com/groups/journeytolife/
• http://lite.desteniiprocess.com/

[JTL 86] Robotból Istenné

 Tekintsük az embert csak eme iromány erejéig úgy, mint egy számítógép.

A számítógép, bárki akárhogy is állítja, egy roppant egyszerű elven épült gép, alapvetően nagyon kevés dolgot tud csinálni:
-adatokat tárolni, azok között alapvető matematikai műveleteket végezni

Különféle helyeken vannak az adatok tárolva és különféle műveletekből felépített művelet-struktúrákról beszélünk.

Különféle logikai rendszerek léteznek, a legismertebb a hagyományos, "arisztotelészi" logika, melyben van igaz és hamis, és, vagy, kizáró vagy és a tagadás.

A számítógép egy fizikai platform, melyen az energia-áram áthaladva úgymond végrehajtja ezeket a logikai rendszereket, működik.

Ami működteti, a számítógép-program, melyben vannak
-definíciók ( dokumentum neve=hello.doc)
-feltételek(Ha létezik c:\hello.doc, olvasd be soronként)
-ciklusok(Amíg van még sor, amit nem olvastam be a hello.doc-ból, következő sor beolvasása)

Ezekkel igen egyszerűen lehet leírni problémákat bizonyos programnyelvek használatával, ezekre számtalan tananyag van a neten.

Amire viszont most fókuszálunk, az a Fuzzy logika, magyarul úgy hívják "elmosódott" logika. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Elmos%C3%B3dott_halmazok_logik%C3%A1ja )

"A tágabb értelemben vett fuzzy logika alapját képezi a fuzzy számítógépes rendszereknek, melyek szemben a szokványos rendszerekkel, nem csak igen és nem (illetve ki és be, vagy 1 és 0) értékekkel dolgoznak, hanem közbülső „valóságértékekkel” is, mint például 0,5 (féligmeddig), 0,2 (kicsit), 0,8 (eléggé)… Ezáltal az „életlen” (fuzzy) meghatározások (mint például az előbbiek) matematikailag kezelhetővé válnak.

Manapság a fuzzy logika illetve a fuzzy-control, tehát a fuzzy logikán alapuló irányítás, elsősorban gépek és robotok, háztartási készülékek irányításában talál alkalmazásra."

A rizsfőzőgép, a kamerafókusz, a japán mágneses vonat alkalmaz például ilyet.

Ezáltal lehet például az, hogy van egykimenetű(jobbra hideg, balra meleg, középen langyos) csapom a fürdővizet készítem és fogalmam sincs, hány fokos jó nekem: kinyitom a meleget, aztán a
hideget és addig állítgatom, amíg egyszercsak "pont jó".

Miért is érdekes ez?
Míg hagyományos logikával ezt körülményesebb megoldani, fuzzy logikával pofonegyszerű, csak definiálni kell egy tartományt, ami elérendő(itt a megfelelő hőmérsékletű víz), s azt, hogy oda hogy jutunk el, azaz a hideg csap és a meleg csap működését: ez hívják úgy, hogy szabálymátrix.

HA hőmérséklet nagyon hideg AKKOR csap sokat balra
HA hőmérséklet hideg AKKOR csap balra kicsit
HA hőmérséklet megfelelő AKKOR csap marad
HA hőmérséklet meleg AKKOR csap jobra
HA hőmérséklet nagyon meleg AKKOR csap sokat jobra

A szabálymátrix, mely szavakkal van meghatározva.

Igen komplex, összetett rendszereket lehet viszonylag könnyedén összehangolni a szabálymátrixokkal,

Magyar irodalom, akit tényleg érdekel:
http://users.iit.uni-miskolc.hu/~szkovacs/Research/SzdipPR.pdf

http://www.rit.bme.hu/letoltheto/szamszim/F_0/F_4.html#A%20fuzzy%20logika%20%C3%A9s%20a%20fuzzy%20szab%C3%A1lyoz%C3%A1s

http://users.iit.uni-miskolc.hu/~radai/MI/fuzzy.htm

Először 2000-ben találkoztam ezzel a területtel Tudás-alapú rendszerek tantárgyam során az egyetemen, kiselőadást is tartottam a Fuzzy logikából, majd tanulmányaim a Desteni.org által megosztott publikációkkal folytatván 2007-ben kezdtem megérteni mit is jelent ez az emberi elmére nézvén.

2008-ban tettem fel ezeket a videókat a Fuzzy logikáról Desteni perspektívával, angolul(első "animációim" egyike:

Fuzzy logic -- mimicing human systems: MATRIX 1/2

Fuzzy logic -- mimicing human systems: MATRIX 2/2

Miért is fontos ez? Mert az emberi elme hasonlóképpen modellezhető, megérthető:
Valójában véges számú szabálymátrix definiálja kik vagyunk, mit tapasztalunk, mi a valóságunk és mit tegyünk - még akkor is, ha nem vagyunk tudatában, hiszen ezek alkotják a tudattalant, tudatalattit is, aminek mindig egy szeletével vagyunk csak tudatában.

Itthoni példa: Magyarországon nagy divat a fajgyűlölet, mondjuk ki: fasizmus, nácizmus.

Mert valaki szinesbőrű, zaklatott családból való, a törvény határain mozog tetteivel: bizonyos emberekből kiváltják a gyűlöletet.
Ez színtiszta gyűlölet saját maguk fele, amit tapasztalnak: másokat hibáztatnak, nem látnak az orruknál tovább, bűnbakot keresnek és nem a korrupt gazdakokat találják meg(akiket sosem láttak), akikkel amúgy sem tudnak mit kezdeni, mert maga az őáltaluk írt törvény védi őket - inkább azok felé engedik ki dühüket, csalódottságukat, veszteségüket, hogy nem lettek sikeresek, gazdagok, se boldogok, se szépek.
A kissebség eleve egy áldozat és persze van köztük bűnöző és rosszindulatú, akik sosem kaptak RENDES képzést(NEM az iskolára, az egyetemre gondolok, az ugyanúgy a rendszer agymosodája, ahol az ember behódol a normáknak, hogy megkapja a pénzt, a sikert, a csillogást általában önérdekből).

A fajgyűlölet szó megállja itt a helyét, mivel saját faját gyűlöli, önmagát mégsem tudja, mert valójában fel sem fogja, nem is tapasztalja önmaga belső lényét, valójában egy rendesen kikupálódott fuzzy logikán alapuló, szavakkal programozott szerves robot, mely egyetlen dolgot tud, a belső rosszt kívül keresvén puszítaná.

Nos, ezzel a példával itthon könnyű ismerkedni, személyes tapasztalatom szerint a vidéki emberek legalább fele náci, akiket bizonyos országokban ezért már megrovásban részesítenének, amit nem mondok, hogy jó, sem azt, hogy rossz.

Ezért kedvelem a TÉNYeket, az van, az stabil, az konzekvens, nem kell hozzá vélemény, s ha van is: nem számít, attól tény.

TÉNYeket nem figyelembe venni kell, hogy valami belül történjen, amit figyelembe veszünk helyettük, fontosabbnak tűnve az, amit ÉRZÜNK, mint amit TAPASZTALUNK.

Ehhez kell az őszinteség: mi az, ami belül van nekem, amit tapasztalok, megélek és nem a valóság tényein alapszik?

Nem is beszélvén a tapasztalat is csak tapasztalat, jön, van egy darabig, aztán már nincs. Nem úgy, mint a fizikai valóság, amely nevezhető ténynek, s aki jön a tudati erőkkel, az objektív valóság hiányával, vagy az atomban lévő üres térrel: ajánlom a villamost figyelmébe: az fizikai valóság, azzal vitatkozzon, mikor 60-al jön szembe.

Az emberi szavak fontosságát nem kell kiemelnem, nyilvánvaló a szókincs és a méltóságteljes élet közötti összefüggés,
(szókincsről:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%B3kincsm%C3%A9retek_%C3%B6sszehasonl%C3%ADt%C3%B3_list%C3%A1ja

Ez angolul van, de igen kritikus megérteni:
The Early Catastrophe
http://www.aft.org/pdfs/americaneducator/spring2003/TheEarlyCatastrophe.pdf

Mennyire befolyásolják a gyerekek sikerességét a szókincs, azok használata, mennyire számít az első pár éve, a család, a szülők viszonya a szavakhoz és azokon keresztül történő valóságértelmezés. Érdemes lenne magyarra fordítani.
Három csoportra osztották a gyerekeket, a professzionális(mérnök például), a munkás(gyári dolgozó), a gazdag.
Csoporttól függetlenül feltűnt, hogy a gyerekek gyakorlatilag a szüleik szókincsét veszik át, s ez alapján "kezdenek" a világban, rendszerben és mennyire egyenlőtlen, hogy hány szót fognak fel és alkalmaznak a valóságuk értelmezésére, abban történő interakciójukra, s ez sokkal erősebben meghatározza a jövőjét az embernek, mint korábban képzelték, s, hogy a "háború a szegénység ellen" miért és nem volt sikeres pusztán pár alapítvány és anyagi jótékonykodás miatt, pusztán ideiglenes sebtapaszként szolgáltak. Roppant érdekes.

Amikor nem értek egy szót, egy szókapcsolatot: az agyam kihagyja, esetleg feltűnik, hogy van valami, amit nem értek, de az ember arra lett tanítva, a tanulás az, amit az iskolában gyaláznak velünk, s amint végetér, "szabadok" vagyunk és nem KELL többet tanulni, mintha az szörnyű lenne. Nos, ha a két lábon járó könyvtárrá válás és temérdek definíció, halott emberek gondolatfolyamatai és konklúziói, tanáraink személyes paranoiáikkal és önérdekeikkel fűszerezvén az, amit vissza kellett mondjunk, hogy normális munkát, fizetést és megélhetést "érdemeljünk ki" az úgynevezett tanulás, akkor ez érthető miért nem túl kedves dolog.

Visszatérvén kis fuzzy szabálymátrix példámra, melyben a srác utálja a kissebséget:

Ha kissebségit látok, akkor dühös leszek.
Ha kissebségi boldog, gazdag, szép, akkor nagyon dühös leszek.
Ha egy kissebségi mond nekem valamit és én nem tudok mit rá mondani, ami mindenki hasznára válik, akkor aggresszívvá válok.

Ha valaki megkérdezi, miért utálom a kissebséget, akkor elmondom saját tapasztalataim, hogy is jutottam arra, hogy a káromat nekik tulajdonítom.
Ha valaki azt mondja, minden ember egyenlő, akkor azt mondom, ezek a rendszer piócái, mert a dolgozó emberek államnak adott pénzéből csinált segélyen élnek, hiába dolgozok keményen, őket tartom el és ez nem fer.
Ha valaki azt mondja, hogy a gyerekek nem tehetnek semmiről, hova születnek, akkor azt mondom, azok is már eleve romlottak, mert a tapasztalatom, hogy ők is úgyis olyanok lesznek, mint a szülei, szóval őket is utálom.

Ez egy tipikus náci agyában esetleg fellelhető. Nincs bajom velük, eleve kissé németes és kékszemű, irtó fehérbőrű a megjelenésem, engem sosem ért ilyen atrocitás, ám már gyerekkoromban feltűnt, ez egy felkapott agyrém, a valamiben mást, különbözőt, az ismeretlent félni, kirekeszteni, hibáztatni, próbálni elnyomni, elpusztítani, s mindezt olyan belső definíciók, szabályok alapján, amiket az ember elfogad és megenged, mert arra jutott, ezt kell tennie. Ezt akárki elfogadja, felelős érte. Tehát.

Ezek azok a fuzzy szabályok, melyek akkor jönnek fel, amikor az életében nem talál békére, boldogságra, netalán tán beakadt valami paranoiába, ami szintén csak pár fuzzy szabálymátrix egymásbahurkolása.

(A fuzzy szó itt pusztán, mint referencia szerepel kis modellünkre, amit hogy-hogy nem az egyetemen, mint "mesterséges intelligencia" tárgyban tanultam először.)

Ráadásul ezeket a szavakat ahogy gondoljuk, érezzük, hogy reagálunk rájuk - energia - egyfajta finom elektromosság, erről nem sokat tanítanak, de szinte mindenkinek nyilvánvaló, mikor energikus, mikor nem - s ez az energia aztán szintén fuzzy szabályokhoz van kötve, például:

Ha dühös vagyok, akkor mást okolok érte, aki monjduk a jelenlétemben van.
Ha túlfeszít az energia, kényelmetlenségemben környezetem hibáztatom.

Van aki más:

Ha dühös vagyok, magamat utálom, befordulok és csak otthon fekszem naphosszat.
Ha tehetetlenséget érzek, akkor nem cselekszem, hanem megrekedek és csak várok, mikor lesz jobb.

Ezek persze nem így vannak az ember fejében, de valójában ezt jelenti és ezt is teszi.

Valójában ilyesmi lehet:

Munka után, mikor fáradtan hazamegyek, alig van erőm ébren maradni és látom, hogy az új szomszéd nem dolgozik, egész nap otthon van és egész kokerók, ráadásul mercédeszük van nekem meg opel.
Amikor hallottam, hogy a haveromtól egy kissebségi lopott, tudtam, vagy egyéni esetnek nézem és úgy kezelem, vagy félek attól, félreismerek egy olyat, úgyhogy inkább "önvédelemből" azt gondolom, arra jutok, hogy mindegyik tolvaj, ezért még meglakol mind!

Egyetlen egy ilyen belső reakció-szabály aktiváció egy külön ön-nyomozást igényel ön-őszinteségben, ön-megbocsátással, hogy az illető ráébredjen a saját felelősségére, hogy:
-valójában csak önmaga felelős, hogy is definiálja, látja, reagál a tényekre
-az, hogy milyen munkája van, mennyit keres és hogy érzi magát attól, az is a saját felelőssége
-minden harag mindig önmagunkra irányul elsősorban, legfeljebb automatikusan projektáljuk másra valami fuzzy szabály által

Ez a példa talán nyilvánvaló, ezzel egy következő írásban foglalkozom: Önmegbocsátás, fajgyűlölet, mert a magyar tudatnak ez elkél.

Itt viszont folytatván az önmegbocsátás lényegével:

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy jogot, hatalmat adjak feltételeknek, definícióknak, szabályoknak arra, hogy autómatikusan, szinte öntudatomon kívül megmondják, sugallják, irányítsák, ki vagyok a pillanatban, bármelyik pillanatban.

Mert az, hogy mondjuk három skinhead szétverte a részeg haverom 1999-ben(igaz), mert pánkosan volt öltözve: elmúlt.

Holott definiálhatnám magam, hogy mert félek egyedül pánkosan öltözvén bizonyos városban bizonyos részen mászkálni, amerre skinheadekbe botlok, akik olyan szerves robotok, akik programja pánkok, kissebség verése.
Definiálhatnám személyes tapasztalatomból, hogy a barátom pofája meg lett csapatva, akit sajnáltam, de hatalmam nem volt, hogy legközelebb megelőzhessem vagy merszem, hogy kiálljak érte - ezért a körülményt felületesen nézvén elítélhetném azokat az arcokat és utálhatnám őket, sőt DEFINIÁLHATNÁM magam úgy, hogy "utálom a skinheadeket".

Vagy például pont ott, ahol ez történt, Debrecenben, sok a "cívispolgár", ami nekem szimplán definíció volt arra, hogy "bajszos köcsög paraszt", mert jópárral találkoztam - holott az egész helyet, magam, bajuszos embereket úgy definiálni kissé túl általánosító - holott mondjuk még ha többszégében "be is jön", akkor is esetleg lemaradok egy-két bajszos emberről, aki amúgy teljesen rendben van, csak történetesen bajszos, mégsem "köcsög".

Ezért ez a definícióm megvolt, ezt végülis tudtam, ám ha bajszos ember közelített meg, hirtelen történt, nem volt idő gondolkozni, emlékeken, definíciókon morfondírozni - pusztán zavart lettem, hogy is reagáljak, mit is mondjak, vajon bunkó lesz? Vajon tévedek? A jelenből kiestem, reagáltam, definícióim magukkal rántottak. Ezt én nagyon nem kedvelem, a jelen, a tiszta, üres pillanat elengedhetetlen, hogy befogadhassam a valóságot, másokat, azt, ami ITT van.

Mi ennek az oka, kérdem én, hogy így definiáltam, hogy "bajszosak köcsögök", vagy "szkinhedek állatok" - kérdezem én, magamtól, évekkel ezelőtt a tapasztalataimból eredve definiáltam, SŐT:

Megfigyeltem, hogy hajlamom van a pillanat teljes folyton jelenlétének belső ürességéből kiesésre, ezért eleve elfogadtam, hogy hát én ilyen vagyok, kissé suta szociálisan, "nem az erősségem a kommunikáció".
Aztán ez definiícióm lett, beépült a szabálymátrixba, s a szavak a valóság építőkövei, így lettem introvertált kissrác.

Ez egy kötés, egy varázslat, egy "spell", mely fogva tart, a törpök élete nem csak játék és mese, a szavak komoly hatalmat jelentenek, elég csak megnézni, egy politikus képes egy országot irányítani egy mikrofonnal!

Az "igazságügyi" minisztérium végtelennek tetsző irattáraiban számtalan aláírt, gondosan megfogalmazott dokumentumai alkotják a társadalmunk alappilléreit, civilizációnk szavakkal szőtt rendszere az egyének szavakba vetett hite, ereje, azokkal való kapcsolata és definíciója határozza meg magukat a határokat, amik által lekorlátozzuk magunkat és lehetőségeinket.

Ezért a forgatókönyv a filmben, a bemondó a tévében a jegyzeteivel, a szerződések, a törvénykönyvek:

Ezek mind egységben és egyenlőségben tartják fenn az emberi külső rendszert azzal kapcsolatban, ahogy az egyén belső énképe, személyisége, karaktere ugyanúgy tartalmazza ezeket a szavakon alapuló szabályokat, kapcsolatokat, rendszereket, s a kettő egy és egyenlő.

Ezért nem érdemes nekimenni a rendszernek molotov koktéllal, akár tankkal is - mert közben a belső rendszert észre sem vesszük, fel sem fogjuk, holott AZáltal teremtődött körénk és saját belső képünkre formálódván maga a kormány, a rendszer, ami ellen öklünk rázzuk.

Ezért nem képes a rendszer, mint kormány, mint személyiség valójában támogatni az egyént, mert ugyanúgy elbaszott, ugyanazon az alapelven teremtődött és egy és egyenlő vele, mint saját maga - ez a szimbiótikus kölcsönös dinamizmus önmagától a kiegyensűlyozásra, a fenntartásra törekszik, ezért nem lehet a globális rendszert anélkül vizsgálni, hogy pontosan, a legapróbb részletekig megértenénk mind a külső, mind a belső valóságunk alappilléreit: a szavakat.

Az önmegbocsátás egy megértési folyamat, egy képesség, egy eszköz, amellyel a valóság teljes mértékben kiismerhető, a határt mindig csak önnös önmagunk korlátai szabják, ezért van mit megbocsátani, a sok definíciót elbocsátani, új pillanatot magunknak bocsátani.

Nyilvánvaló, hogy az intézményesített vallás is a külső rendszer, az agybaszás része: ezt a hatalmat, ami az ő szótárukban úgy van, mint isten - elragadja, kivetíti és megtagadja az egyéntől: megbocsátás.

Más megbocsát nekem, s akkor mi van? Isten megbocsát majd nekem? Attól én még ugyanolyan maradok belül, teljesen értelmetlen.

Ám ha én bocsátom meg magamnak az én korlátaim, akkor én avatom be magam, én teszek szert hatalomra, én magam megértem önmagam teremtését, megváltoztatom önnös önmagam teremtményét, ezáltal magát a teremtést változtatom: ez az isteni erő, mi a szavakban és őszinteségben magunkkal rejlik, ez a hatalom, melyet titkos társaságok, vezetői gyűlések, vérvonalak, érdekcsoportok sem látnak át rendesen, pusztán a részleteit, amit aztán rituálék, vallások, nonszensz filozófiák és keleti, déli, északi és nyugati handabandákba próbálnak belevetíteni, holott azok azt se tudják, mit beszélnek - szavuk ereje gyengébb, mint egy gyertyaláng, pusztán az saját korlátaikkal tudják mások korlátait stimulálni, de valódi, a globális rendszerre vonatkozó igazi megértést, hatalmat, gyakorlati utat, megoldást egyikük sem tud felkínálni.

Ezért a szavak, az írás, ez az igazi alkímia, amikor eggyé és egyenlővé válok a szóval, amit írok, mondok, teszek: nincs elkülönülés, nincs rárakott definíció, közvetlenül a valóság: ez az Élő Szó, amivé az Önmegbocsátás sokévnyi folyamata során az ember eljuthat és ez az út teljesen nyilvánvaló, egyszerű, bár időnként roppant intenzív, fájdalmas, amikor realizáljuk, milyen szinten vagyunk felelőssek önmagunk és mások korlátainak, szenvedéseinek folyamatos fenntartásáért.

Természetesen tudatosodás, valódi hatalom önmagunk és környezetünk felett egyre nagyobb mértékű felelősséggel jár, ahogy Gurdjieff is említette, amint az ember ráébred önmaga automatizmusára, már felelőssé válik tetteiért, többé már nem egy gép, s ami igazán a teszt, a valódi munka: beszippant-e az önnös önérdek, a szórakoztatás, harácsolás és folyamatos rövidtávú kielégülések tapasztalásában való valóságkép sorozata, vagy az egyén képes másokat is figyelembe venni és megérteni az Egyenlőség, Testvériség, a Mindenki számára TÉNYként tapasztalható Fizikai Szeretet, Gondoskodás jelenlegi hiánya, s az "add másoknak, amit magadnak is szeretnél kapni" alapelv feltétel nélküli alkalmazása.

Ezzel elérkeztünk a teremtő, teremtés, teremtett egyesítésének momentumához, amiként is már nem pusztán egyénekről, de azok közös, kölcsönös tudatosodási folyamatáról az egészhez képest és azáltal megváltoztatni a jelenlegi rendszert lépésről lépésre egy olyan világ fele, amelyben mindenki megtapasztalhatja a boldog gyerekkort, hát nem mindannyian erre vágyunk?
S a jelenlegi gyerekek nagyrésze csak agymosást, korlátot, bántalmazást és elnyomást kap, ami velük szemben, mint akikkel is, mint mindennel és mindenkivel: egyek és egyenlőek vagyunk, mint a teremtés maga.

Ez legyen az iránytűd zűrös viharokban, "Mi a legjobb mindenkinek?" alapelv a gyakorlatban s meglátod perspektívád, stabilitásod, önbizalmad, önerőd gyarapodik minden egyes saját magaddal őszinte gondolattalan cselekvő lélegzettel!

[JTL 84] Egyenlőség - valóság morfondírozás

Folyton írok, ez egy folyamat, egy döntés, egy munka, egy utazás, egy nyilvános átalakulás, ez egy csoportos aktivitás: 7 Évnyi út az Életbe[7 years of Journey to Life]

Egyfajta morfondírozás az "egyenlőség" szó körül ma, mi kijött:

Az az álláspontom, hogy valójában, abból a szempontból, ami igazán számít: mindenki egyenlő.

Ezzel az embereknek baja van, ellenállást mutatnak, vitatkoznak, érveket hoznak fel nekem, miért is nincs így.
Aztán rájövök, hogy félnek elveszteni azt, amijük van - valószínű úgy vélik, valamiért joguk van arra, hogy ők egyenlőbbek legyenek, mint mások, hacsak nem úgy értik, hogy ők kevésbé akarnak "egyenlőbbek" lenni.
Ez legalább olyan, mint az "igazság" akkor - szubjektív, persze ha embereket kérdezek, s hát a leggyakorlatiasabban ez ott jön le, hogy ki mennyit keres és azáltal az élete körülménye, minősége, jellege is változó, egyáltalán nem egyenlő.
Ezt az emberek próbálják igazolni, megmagyarázni úgy, ahogy a jelenlegi rendszer van valójában védeni. (Vagy támadni)
Meg, hogy van akinek kevesebb jár valami oknál fogva, legyen az ilyen bőrű, olyan korú, amolyan nézőpontú, emennyire kiképzett vagy olyannyira beképzelt.

Egy ideig ezekre reagáltam, mintha attól tartottam volna, hogy ha nem tudom "visszaérvelni" rendesen ezeket egytől egyig, akkor elbizonytalanodhatom, elkeseredhetek, magányossá és renegáttá válhatok, feladom a harcot.

Egyenesen az volt a paranoiám, hogy ha azt tapasztalom, hogy valaki ezt (a mindenkiben meglévő egyenlőséget) nem látja be, akkor az én direkt felelősségem ott és akkor "meggyőzni", hogy márpedig valójában egyenlőek vagyunk, mert ha ő így marad, akkor nem fogja a létét eképpen megélni és akkor az én "egyenlőségérzetem" is kompromittált.

Azáltal definiálnom stabilitást és önbizalmat, hogy mások hogyan és miként reagálnak rám, persze merő tévút.

Küldetésként éreztem, hogy nekem ki kell fejtenem, el kell magyaráznom mindenkinek, hogy miért is az egység és egyenlőség az egyetlen valódi alapelv az univerzumban, mert különben magamra maradok.

Aztán rájöttem, ezek ők, nekem nem kell mindenkinek magyarázkodnom, hogy miért nem értik: az az ő felelősségük.

Realizáltam, hogy magamnak magyarázkodom. Mások általában nem veszik ezeket a dolgokat, mindenki elfoglalt és különbenis úgy definiálták a felnőttéválást, hogy ezáltal jutnak létük értelmének konklúzióira, vagy konzekvensen "nem jutnak konklúzióra" nevű konklúzióban maradnak.

Ez a kényszer, hogy meggyőzzem, úgymond "segítsem" az egyént elmúlt, vagy hogy-hogy nem, de egy pontban sűrűsödött: egy látszólag mesebeli szépségben, aki úgy tűnik, olyasmi, mint én.

Egy ideig olyan partnerem volt, aki folyton azt állította, hogy mi ugyanolyanok vagyunk, ugyanazt csináljuk s ugyanaz fele haladunk, míg sosem értett egyet ezzel az egyenlősség-felelősség ponttal és én hiába írtam, beszéltem hónapokig, szinte évekig, sosem volt közös megyezés, tettben sosem volt egység és egyenlőség köztünk a legalapvetőbb dolgokban sem. Az idő és tér nem hazudik.

Ez ugyanaz volt, ahogy másokhoz is hozzáálltam, csak ez kissé intenzívebb volt, mert itt már nem "babra" ment a játék, személyes küldetésem volt, hogy megértse, mert akkor a konfliktusaink, problémáink nagyrésze új fényt kapna, hiszen ebből a szempontból nézve nemcsak lehet végre látni a problémákat, de azok tartalmaznák a megoldást is direktben.

Ez pár évig lefoglalt, s szintén küldetésnek definiáltam, hogy képes legyek elmagyarázni, kifejteni, bebizonyítani másoknak, hogy miért és hogyan is vagyunk mindannyian egyek és egyenlőek egymással, mind fizikai, mind tapasztalás szintjén és bárminemű elválasztás, pusztán a félelemből adódó egó-elme energiareakció visszacsatolás rendszer virtuális tükörterme, melyet akarattal, megfelelő kiindulóponttal, az Egység és Egyenlőség alapelv folyamatos figyelembevételével és az Önmegbocsátás módszerével meg lehet érteni, le lehet bontani, át lehet rajta látni és a gyakorlatban meghaladni.

De aztán rájöttem, azért akarom folyton másoknak bizonyítani, hogy közben magamnak is direktebb, közvetlenebb legyen, mert addig csak egy információ, egy adat volt a fejemben, amit feltételekhez kötötten alkalmaztam, s olyankor "haladtam", de amikor az önnös elmém tükörtermében külső/belső konstellációk következtében másokra vetítettem ítéleteim, aggódásaim, paranoiáim s akkor pusztán magamtól menekültem el és ez az egész "mindenkinek bebizonyítom" megszállottság személyisgég aktiválódott, mert addig se kellett a kiindulópontom látni, hogy valójában abban a pillanatban nem élem az alapelvet, az Egység és Egyenlőség mindig mindennel, amit tapasztalok, amiben részt veszek, mind tudatilag, mind fizikailag.

Ez kissé Don-Quijote-harc-szerűség, mert valójában azért tettem, mert magam nem éltem ezt és ezt figyeltem mindenki másban, s ezért másoknak akartam "segíteni", ahelyett, hogy magamon segítenék.

Mert ha magam, mint alapelv megélem, kifejezem, stabilizálom, akkor ez valóság. Ezáltal támogatom magam és valójában másokat is: magam vagyok az élő példa.
Különben csak okoskodás, száraz, élettapasztalat nélküli információ, amit mások, csupán hallván nem igazán tudnak hasznosítani, mert ez pont arról szól, hogy a valóságban alkalmazni.

Ezért a legtöbb, amit tehetek, hogy őszinte vagyok magammal, s amit látok magamban, hogy nem az a kiindulópontom azzal kapcsolatban, hogy abszolút őszinte vagyok magammal, azt megvizsgálom, leállítom.

S ha valaki látja, hogy ez ügyben megváltoztam, mert nyilvánvaló tény, akkor esetleg megkérdezni, hogy van ez, hogy csináltam, miért is, akkor már van egy gyakorlati referenciám, amiben bízok, amit átlátok, mert az saját magam, itt, s azt már meg tudom osztani.

Ez nem jelenti azt, hogy tudok "segíteni" a másiknak, inkább csak meg tudom osztani, nekem hogyan is működik, s esetleg ez alapján ő szintén elkezdheti a nyomozást, a munkát, a hitek, illúziók, remények kipucolását, mert azok nem igazán segítenek az önismeretben, az ön-stabilizálásban, az önbizalom és én-meghaladás valódi művészetében.

Ez az én-meghaladás is inkább nevezendő én-kitágításnak, mert az énképem nem elfolytom, letagadom, hanem alkalmazom az egyszerű elvet, hogy másnak is azt kívánom, amit magamnak szeretnék, azt adom, amit szívesen kapnék, egy és egyenlő.

Az egó merőben egy agyzaj, amire rászoktunk zavarunkban, a gondolatok, érzelmek, hangulatok önnös önmagunk virtuális csapdájába csalt tér-időben elveszett töredék-reakcióinak ciklikus viharában másnak is azt kívánni, amit magunknak: szintén egy és egyenlő a kiindulóponttunkkal: "hagyjanak békén, hagy csináljam, ami nekem jó, én elviselem őket, ők is viseljenek el, a világban szabad a gazda, bárki lehet sikeres, aki meg nem, hát akkor az is a szabadság része" - ezek tipikus agyzajok, melyekkel az ember felelős a környezetében történt bántásnak, pusztításnak és a mindannyiunkban létező életerő figyelmen kívül hagyásának.

Nyilvánvaló, hogy mindenkinek szüksége van enni-, innivalóra, menedékre, fizikai gondoskodásra - s egy olyan rendszerben élni, melyben ez nincs egyenlően tiszteletben tartva mindenki számára - szintén az alapelv, hogy most és itt kik vagyunk direkt kinyilatkoztatódása mindannyiunk által: egy és egyenlő az egyén azzal, amit elfogad és megenged.

A valóság, az igazi én, a lét értelme és az emberi mivoltunk gyökere és célja mindannyiunkat foglalkoztat, aki képes megkapni/megteremteni/megszerezni a túlélésen s az önszórakoztatáson túli pillanatokat és a jelenlegi állapotunkban ez nem is mindig mindenki számára egyértelmű.

Eleve nyilvánvaló tény, hogy az emberi rendszer, mind ahogy az egyén is egy és egyenlő viszonyban létezik, mint a globális teljesség, mint a látszólag jelentéktelen, apró halandó egyéni emberi mivoltunk között: a jelenlegi rendszerben az elménk hajtóereje, energiája belül, ami táplálja a gondolatok, hangulatok, érzelmek, kedvek, személyiségek, karakterek mátrixát ugyanaz, mint ami a civilizációnkban hajtja a gazdasági, politikai, vallási rendszereket: pénz.

Ahogy nem megoldás az emberek agyát sem kihúzni az elme hálójából egy pillanat alatt - a szimbiózis teljes, az együttlétezés a nem valódi, egó-tudat rendszerekkel egy és egyenlő az életesszenciát lélegző lénnyel, amiből ha kihúzom az "áramot", az egész összeroskad, leáll. Nincs, mi hajtsa, rendszerben és úgymond "életben" tartsa.

Ugyanaz a mostani emberi rendszerrel is: a pénzt nem húzhatjuk ki egy perc alatt az emberiség tudatából, mert e köré épült, ez hajtja, ez hatja, ez vezeti és enélkül káosz és pusztulás, összeomlás lenne.

A pénz maga nem egy eszeveszett baromság - nem kell mindenkinek mindent megtermelnie - a probléma a nem egyenlő elosztásában rejlik, a hiearchiák, a titkok, az elkülönült és pusztán önérdekből létező, kaszinó gazdasági rendszerben van: Százból egy nyer, a többi veszít. Az egy gazdag, a többi szegény. Az egy nyertes az anyagi fölényével azon van, hogy a 99 többi abban reménykedjen, hogy szintén nyerhet, különben megdöntenék az egész rendszert, de ahelyett azon vannak, hogy folyton túléljenek, megszerezzék a töredékét annak, amit az egyetlen egy százalék birtokol, aki mellesleg arra bérel fel pár vesztest, hogy azt híresztelje, hogy bárki bármikor nyerhet.

A nyertesek törvényeket hoznak, hadseregeket, média-egó-katalizátor rendszereket vetnek be, titkokat tartanak, elrejtenek, manipulálnak, a vesztesek engedelmeskednek, lázadnak, éheznek és fáznak és hiába a sok filozófia, ez egyre rosszabb, sőt már a környezetünk is pusztul - napjaink nyilvánvalóan meg vannak számlálva, mind ivóvíz, élővilág szempontjából.

Jelenleg igen felkapott trend az AlapJövedelem, "Basic Income" - ezek az általuk közölt formában nem igazán jelentenek megoldást a problémára, mert az az alapjövedelem, amit nyújtanának, egy "elfogadható" életkörülményt nem nyújt, annak csak töredékét. Nyilvánvalóan legalább annyi kéne járjon, ami mindenki számára "elfogadható" - konkrétan, te, kedves?! olvasó, neked mi az elfogadható jövedelem, amivel úgy látod, "rendesen" megélsz? Na, az kéne "járjon" mindenkinek!

A mostani rendszer, civilizáció, ami emberi sorsunk fizikai következménye, megnyilvánulása abban kristályosodott ki, hogy államok, törvények, politikai és gazdasági erők szabják meg az egyén körülményeit, impulzusait, programozását.

Az ember egy szerves robot - ha tetszik, ha nem: programozható, különben nem lenne iskola. A fizikai test mi más, mint programozható életesszencia; nos ez felelősség: nem illik a génekre fogni az asszonyverést, igaz? Főleg negyven év után már biztos nem "apu miatt van" - amit elfogadok, felelős vagyok érte, főleg ha az az én élet-szentélyem: lélegzet-esszencia templomom, mint a fizikai testem.

De ahogy ez a jelenlegi "én"-kép, célok, érdekek, paranoiák és elmezajok a mostani energia-pénz-kaszinó rendszer (talán csaló?) nyertesei által be van programozva, ugyanúgy azt is be lehet programozni az emberi húsba, sejtbe(tudattalan/tudatalatti/tudat), hogy mindenki a valóságban megértse, hogy mik az egészséges, virágzó emberi élethez szükséges alapfeltételek és azokat másoktól megvonni nem szép dolog, ha már mindenki annyi pénzt tud áldozni a szépérzék oltárán, az sem lenne igazán nagy áldozat, hogy olyan alapképzést kapna a rendszerben mindenki, amiben valóban, még kisgyerekként megérti, hogy minden ember egyenlő a Föld szemszögéből, s ezt törvényi, gazdasági, politikai szinten lehet meghatározni, kinyilvánítani, megteremteni, ezért a lázadó aktivizmus, a forradalmi ellenállások, a jótékonykodó szappanbuborékok nyilvánvalóan nem a megoldást, pusztán a probléma elfogadását erősítik, s az igazi egyenlőség valóban megvalósítani az Emberi Jogokat, amiket aztán mindenkinek nyilvánvalóan biztosítunk is. Ez már egy irányelv, egy cél, egy gól, egy motiváció, amely mindenképpen mérhető: TÉNYleg van vagy tényleg nincs. Nem vélemény vagy érdekfüggő. Nem statisztika, nem eszme, nem hitvallás: objektív valóság.

Érdekes ilyenekről írni, főleg, hogy jópár évig főleg úgymond "spirituális", "tudatkutató", "pszichonauta", "jógi", "sámán", "művész" titulusok mögé bújtam, dagasztottam önmagamtól megrészegült bölcsességem, míg egyszercsak a tudatlufi kipukkant: a fizikai valóság ITT van. Mindenekfeletti, mindenható és valójában mindentudó, mindennel egy és egyenlő. Mi kell még ennél több, mi elég ennél kevesebb?

Este elalszom, reggel ugyanitt van: a testem maga a fizikai valóság, nem is annak része, hanem az, MAGA - már-már természetfeletti magázódásom feléje, amitől tudatommal, elmémmel, tanult képzésemmel elkülönültnek tapasztalom kicsi én-em a hatalmasnak vélt fizikai valóság teremtésétől, mint felelősségem konkrét határaként isteni hatalmam megnyilvánulásától: saját testemtől. Ha már isten fogalmat ide merem írni, számomra a fizikai valóság, az anyag az isten: az emberi tudat pusztán én-tudat, nem ön-tudat, nem élet-tudat, élet-figyelembevétel - s az anyagi valóság az, ami volt, van és lesz: míg az emberi tudat keletkezik, változik, megszűnik ebben a fizikai valóságban, amely felfogható, megtapasztalható, ám nem az elmével, nem tudattal, nem buddhával, nem definícióval, nem dualitással, nem tudomással, hanem direkt, közvetlen léttel.
Hozzá kell tegyem, ez NEM az, amikor drogokkal élvez az ember: az még mindig az elme, annak egyvelege, összefolyt rendszere, képlékeny reagense - azon túl sok-sok minden van, mi vár a bátor és merész emberkére, ha lemond tudatáról, tudásáról, nem-tudásáról és nem-nem tudásáról!

Számtalan ember promótálja, a tudat(uk), a tapasztalat(uk) valódibb, fontosabb, mint a testük - mégis folyton etetik, itatják, kényeztetik önmaguk által elkülönült fizikai valóságtestük, amiről mégsem képesek lemondani.

Ez már egy olyan pont, ami rehabilitációt, visszatérést, munkát igényel: visszaállítani, megszerezni a "valóságképet", mi is valójában valódi, szerencsére a józan paraszti észt használván lehetséges: a test által befolyásolható, irányítható a tapasztalás, a tudat. A tudat egy következménye a testtől való elkülönülésnek, annak teljességének tagadásának.

Minek tudat-kodni, mikor lehet direktbe tapasztalni, jelen lenni, átélni, megélni?

Tudatosítani, tudatára ébredni, tudni mind-mind már egy következménye az elkülönülési paranoiának az elme-egó önérdek elburjánzásának, melynek során az egyén önmagát előbbre helyezi, mint ahol, aképpen van: a fizikai valóság.

Testem, több milliárd sejtem együttes létezését, mindennapjait, pillanatait, folyamatait, működéseit éntudatom csak merőben képzeli, az énképem, akivel azonosultam, a gyakorlati tapasztalásom ugyanúgy pusztán absztrakt, szimbólikus a fizikai valóságban létrejött teremtésemről, mint a többi emberi egyedről, másokról, azokkal való dinamikus kölcsönhatásomról: nem érdekem, nem érdekes? Mi a valódi érdek, ha nem a valódi érdem, ami mindenkinek érdekes, érdekes?

Mi a valódi érték, ami valóságban mindannyiunknak érdeke, érdeme?

Mi az, ami az egyénnek a legjobb, ha nem az, ami minden egyénnek a legjobb?
Ami mindenkinek jó magában foglalja azt, hogy az egyénnek is jó.

Az egyénnek a legjobb, ami mindenkinek a legjobb - vagy ha nem, mi a baj az egyénnel?

Mi az, ami Mindenkinek a legjobb?

Enni, inni mindenkinek jó - ettől megvonva létezni mindenkinek rossz.

Egy olyan rendszerben élni, lenni, azt elfogadni és fenntartani, ahol az emberek egy tizede például nem jut egészséges ivóvízhez kemény felelősség: az egység és egyenlőség alapelv alapján az vagyok, amit elfogadok és megengedek.

Ehhez nem kell tíz évet kolostorban handabandázni, húsz évet kicsavart testpózokban pislogni, de még csak öt évig agyfolyasztó szintetikus polaritás-szinesztéziában táncolni sem - minden ITT van, mint önmagunk, egy és egyenlő, a kérdés, hogy vajon mi hol vagyunk?

Köszönöm.