Önmegbocsátás

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy
úgy definiáljam a jelenlétet, az önmegvalósítást, mint egy hatalmas
fémgolyót-követ görgetnék fel a hegyre, mely folyton visszagurul és
újra-és újrakedzem, és kemény munka során egyszercsak felérek a hegyre
és akkor már képes vagyok arra, ami és aki valójában vagyok --
ahelyett, hogy realizálnám, hogy ezt valahol olvastam avval a
kiindulóponttal, hogy így kell, ez a jó, ez a helyes és, mivel
önmagamon kívül akartam keresni magam, az igazságot, a valóságot,
ezért ezt az információt magamévá téve innentől kezdve ezt hittem,
ekként definiáltam magam, ezt fejeztem ki és ezt rezonálva ezzé váltam

Tehát ezt abbahagyom, többé nem definiálom magam és a valóságot,
önmagam, a jelenlétet úgy, mint egy hatalmas golyót-sziklát kellene
feltornászni egy hegy tetejére, miközben néha újra és újra kell
kezdenem.
Amikor úgy tapasztalom magam, hogy így definiálom magam, vagy eszerint
cselekszem, hogy mintha egy hatalmas golyót-sziklát kellene
felcipeljek egy hegyre, akkor lélegzem, realizálom, hogy egy
pillanatra az elmében vettem menedéket, mert elbizonytalanodtam és az
emlék meg az ön-definíció alapján magamon kívül, külső
támasz-információ alapján akartam meghatározni, hogy ki vagyok -- és
szimplán tudatosítom a fizikai jelenlétem, az aktuális testhelyzetem,
a lélegzetem, a környezetem és anélkül, hogy ezt definiálnám, bízok
magamba és kifejezem, hogy valójában ki is vagyok, mint élet,
egységben és egyenlőségben mindennel, ami ITT van, mint az ÉLET.

És ha feljön, akkor így teszek, ha nem teszek így, akkor vagy nem
ástam ki a legmélyét (pl, miért kerestem magamon kívül azt, hogy ki és
mi és hogyan vagyok, hogyan legyek) vagy nem írtam, mondtam az
önmegbocsátást eleget, hogy teljesen rezonáljon az egész lényemmel,
hogy amikor a trigger pont feljön, egyből tudatába legyek, amikor az
elme mozog, akkor lássam, hogy mozog és én állok és mielőtt még újra
ezt fejezném ki fizikailag, leállok egy pillanatra, lélegzek, ha kell,
számolok, hogy 1,2,3,4 kilégzés, csend, 1,2,3,4, belégzés, 1,2,3,4
csend.
És amikor a csend van, akkor belül csend van-e vagy még van ezzel
kapcsolatban belső rezgés és ha van, akkor ami feljön, azt szó szerint
megbocsátom és elengedem feltétel nélkül.

Ez a gyakorlati útja az önmegbocsátásnak, nem csak leírom, hogy
megbocsátom, hanem amikor jön ez a pont, akkor én már tudom,
felkészültem, kifejeztem, hogy ezt a pontot értem, ebben változni
akarok, most jön a transzcendálás, hogy igenis változom, nem adok a
félelemnek, nem adok a vágynak, mert megértettem, mert már jártam ott,
mert a belső reakción túl van az élet, én.
Ezért amikor jön a pont, már tudom, hogy o-ó, ez nem az.
Mint amikor valaki Érd fele az autópályáról máshol jön le, mint ha pl Érd-re menne -
megtanulja - ha az van, hogy "Törökbálint", akkor az nem az az út,
ahova akar menni, már járt ott. De ehhez el kell tudni olvasni azt a
táblát és azt lehet, hogy ideiglenesen magamnak kell felcímkézni - az
önmegbocsátással, hogy "ez a belső reakció félelemhez vezet, itt már
jártam, nem akarok menni erre, inkább lélegzek és tolom magam kifele -
mint amikor a gyereket szülöm, tolom, tolom, fizikailag, fújok,
lélegzek, de akkor sem".

Ezért az önmegbocsátás a valódi önreflexió, nem azért, mert
jézus+atya+úristen, hanem mert azért ön-reflexió, mert kifejezem, hogy
"meg akarok bocsátani magamnak, egy új esélyt akarok bocsátani
magamnak ebben a konkrét pontban" - és ha jön a pont és én újra beadom
magam a félelmemnek, akkor valójában az önmegbocsátásom nem volt
valódi, hiszen csak leírtam , csak mondtam, hogy itt, ebben a pontban
megbocsátok magamnak, de valójában, amikor valójában jött ez a pont,
mint saját magam, akiként eddig elfogadtam és megengedtem magam, akkor
valójában nem változtam, nem bocsátottam egy új, tiszta, üres lapot
magamnak ezzel kapcsolatban, tehát az önmegbocsátásom még nem valódi.
Lehet, hogy a szándék, az akarat megvolt, de maga a pillanat, mint
valóság, mint önmagam - még nem.
Ezért ez a legjobb, mert itt nincs sunnyogás, hanem
direkt, azonnali, közvetlen, érthető, ingyenes és valódi
önbizalom-növelő, hiszen ilyenkor ÉN valójában változom, úgy, hogy
abszolút és teljes módon meg is értem, hogy hogyan és miért. Ez az
önbeavatás.