Mivolta

Nine Inch Nails - Closer(uncut)
Ez az emberi elme igazi mivolta

NineInchNails:Closer

You let me violate you.
You let me desecrate you.
You let me penetrate you.
You let me complicate you.
Help me.
I broke apart my insides.
Help me.
I've got no soul to sell.
Help me.
The only thing that works for me.
Help me get away from myself.

I wanna fuck you like an animal.
I wanna feel you from the inside.
I wanna fuck you like an animal.
My whole existence is flawed.
You get me closer to God.

You can have my isolation.
You can have the hate that it brings.
You can have my absence of faith.
You can have my everything.
Help me.
Tear down my reason.
Help me.
It's your sex I can smell.
Help me.
You make me perfect.
Help me become somebody else.

I wanna fuck you like an animal.
I wanna feel you from the inside.
I wanna fuck you like an animal.
My whole existence is flawed.
You get me closer to God.

Through every forest.
Above the trees.
Within my stomach.
Scraped off my knees.
I drink the honey inside your hive.
You are the reason I stay alive.

Most is itt vagyok. Most még itt ezen az oldalon. Kifejezem magam, hogy a kifejezésemben meglássam ki vagyok. És ki nem. És ahogy teszem, legbelülre figyelek, pontosabban a legbelsőm tudja, hogy amit éppen teszek, az én vagyok-e vagy csak megalkuvás, vagy csak ön-hazugság. És ha őszintétlenségen kapom magam, megállok egy pillanatra, megnézem, hm. Ez nem én vagyok. Miért is van. Miért teszem ezt, mi van ha ez TÉNYLEG nem én vagyok. Akkor megbocsátom magamnak, hogy idáig fajult...hogy képes voltam feladni magam, csak mert feltételek közé helyeztem magam, csak mert féltem, hogy lyally. És ez túlzás. Ez a félelem sem én vagyok, ezt is megbocsátom. Mindent megbocsátok, le is írom, hogy stabilizáljam, hogy emlékezzek, hogy megosszam. Ki is mondom, hogy átéljem, ahogy mondom ki a hangom ahogy rezeg, eggyé válok azzal amit teszek, nem elég csak mondani.

Ez az igazság. Amíg nem merjük leírni, megosztani, kimondani, addig belül őrlődik. Addig meg akarjuk tartani, mint titok, mint kincs, mint elkülönülés. És ez az ami miatt itt tart a világ. Ez az oka, ahol tartunk. Tényleg úgy gondolod, hogy fejlődünk?
Tényleg változik valami? Nem hinném. Nézzük:
-Továbbra is van pénz
-Továbbra is van erőszak
-Továbbra is van háború
-Továbbra is van éhezés
-Továbbra is van gyerekmolesztálás

Mi fejlődik?

A tömegpusztító fegyverek igen.
Az technológia, hogy mégjobban függjünk külső dolgoktól.
Az agymosó média.
A természet pusztítása.

SEMMI SEM VÁLTOZIK, csak erősödik, miért lehet ez...
Mert bennünk van az állat, a bezárt kamrába, elrejtve, és senki se látja..
Mert elhittük, hogy a gondolataink nem hatnak a külső világra.
Mert elhittük, hogy én csak egy apró ember vagyok, nincs befolyásom az egész világra.
Mert tudom, hogy meg fogok halni és addig egy kis örömöt szerezni vágyok...

Csak hogy eltereljem a figyelmem ha kell egy pillanatra is(aztán a következőről) az igazságról, hogy egy SZOLGA vagyok, és a FÉLELEM és VÁGY rabja vagyok...
Hm én sem vagyok kivétel, különben nem lennék itt... de kudarcba fúl mert van pofám amit képtelen vagyok többé befogni.
Leleplezem magam, mert mit veszthetek? Amit elveszthetek, az nem is én vagyok. Akkor meg miért ne vesszek el mindent, ami nem én vagyok?

Egység és egyenlőség: ez van mindenütt, minden más illúzió, szemenszedett hazugság szó szerint.
Ez a világ SZÓ ALAPÚ: kezdetben vala a szó. Isten teremt a szóval.

AZ AZ ISTEN MI VAGYUNK, EGYTŐL EGYIG, mindannyian egyek és egyenlőek vagyunk, egyenként felelősek az egész világért, csak bújunk, terelünk.

Egyenlő mértékben most isszuk a levét, egy bolygón. Mert elhittük, hogy mi kis haszontalan szolgák rohangászunk fel s alá és nincs következménye a világra.
PEDIG VAN.

Mi kell történjen, hogy felállj? Hogy azt mondd, ELÉG, TÖBBET NEM TŰRÖK!

Nekem a freelove azt jelenti, nem félek kimondani, hogy emberiség, szarban vagyunk, mert hazudnék, ha nem ezt mondanám...

És rá kellett döbbennem, hogy az úgynevezett 'barátaim' gyávák. Terelnek. Félnek.
Őszintétlenek. Miért vagyok akkor velük?
Tán mert féltem, hogy egyedül maradok és akkor a saját őszintétlenségem csapdájába esek és elvesztem a kiindulópontot. Elvesztem magam. Elég félelmetes lenne elvesztenem magam.Pedig ha én én vagyok, hogy tudnám elveszteni magam? Butaság...
Tán azért voltam velük, hogy megnyugtassam magam, hogy őszintétlenségem nem egyedi, nem baj. Pedig kurvára.
Tán azért voltam velük, mert reméltem, hogy ha én egy picit lankadok, hogy elfelejtem, mi van itt, miért is vagyok itt, mi is vagyok, akkor majd támogatnak, kijavítanak, netalántán majd hátha rájönnek valamire, és majd elmondják, hogy milyen vagyok. És mi NEM vagyok. De nem történt ez sem.
Tán azért voltam velük, mert féltem egyedül, féltem, hogy majd nem lesz nőm, akivel szekszelhetek, és nem tudom majd kifejezni magam és bekattanok. Ajánlottak, bemutattak pár kedves lánynak, de igazából 'nem éltem' a lehetőséggel.
Tán azért voltam velük, hogy kis örömöt leljek, szórakozást, hogy elfelejtsem, hogy mi is vagyok, mivé is váltam, és mit kéne tennem, de hát ők se teszik, én se teszem, punk tum.
Tán azért voltam velük, mert hasonlóképpen ön-őszintétlenek, mint én, és így van egy közös alap, amely megtart, amely garantálja, hogy nem török ki, hogy nem realizálom, és nem mondom az arcukba, hogy HÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉ.
Tán azért voltam velük, hogy reméljem a kis apró hasznokat tőlük, hogy majd milyen jó lesz vele és vele lenni, mert ez és az. Mert féltem, hogy egyedül képtelen vagyok.

De ennek vége. Már majdnem mindenkinek megmondtam, hogy ennek vége. Nem vagyok hajlandó tovább hazugságban élni, kerül amibe kerül, jobb most ezt lerendezni, mert mi más érdekelne, mint, hogy őszinte tudjak lenni minden pillanatban.
Nekem nem kell szeretet, nem kell béke, nem kell gazdagság, nem kell csillogás, nem kell élvezet, ezek mind az őszintétlen elmém játékszerei, hogy eltereljék a figyelmem egy pontról: Mivé váltam legbelül. Hogy mindannyian mivé váltunk legbelül egyként és egyenlő mértékben. Mert amit elfogadok és megengedek, az igenis felelősségem. Mind belül, mind kívül.
Sírni tudnék, ha képes lennék, de még az sem megy. Pedig néha biztos jólenne, csak kiadni.
Próbáltam alkoholt, drogot, sokat sokat sokat, de az is csak arra jó, hogy elterelje a figyelmem erről a pontról: nem vagyok őszinte. Akkor meg minek, ha már tudom.

Definiáltam az örömöt, gyönyört, szavakkal körülírtam, és így most itt van. Ez a definíció bennem él. Még akkor is ha azt mondom, picsába, nem akarom definiálni. Nem akarom hogy az öröm tőlem függetlenül, feltételesen szaladgáljon a világban, ez kevés.

Ezért le kell csupaszítani magam, hogy képes legyek tapasztalni. Képes legyek szembenézni, tenni is ezért és nem visszaesni, nem feladni, nem félni.
Ezért osztom meg, hogy ne vesszen el többé. Még ha beteges is, vagy félelmetes.
Mert mi is a félelem? Pusztán emlék, mely kering bennem, hogy jajj, ha ezt teszem, akkor az lesz..és így korlátozom le magam...Mi van, ha koncepció nélkül csak ITT VAGYOK? Miért nem megy ez, miért kell túlélni? Mit kell túlélni?
Az őszintétlenség akarja túlélni. Pedig lehetetlen. Ha más nem, a halál pontot rak az i-re. De én nem várok addig, mint más. Miért várnék...

De ITT vagyok. Itt, most ezeken a honlapokon, s kattingatok nevekre, meg írok levelet, meg pötyögöm a naplóm. És semmi sem számít, mint az, ami itt van MOST előttem.
Mert ha a múltba nézek, akkor ott vagyok, ha a jövőbe nézek, akkor ott vagyok.

Én voltam ott. MOST meg ITT. És ahogy ITT vagyok, és mégis tendálok az ott-ra, az ott-ba, mint múlt, mint jövő, megnézem, hogy hm, miért is? Miért most ebben a speciális pillanatban, miért nem jó itt és most? Mi az oka, hogy nem élvezem a pillanatot, mi az oka, hogy elválasztom magam a MOST-tól? És ez az ok, ez az ok, amely az ön-őszinteség. Őszintén tényleg megéri nekem ott lennem, amikor én valójában ITT vagyok? Miért engedem, hogy befolyásoljon, lekorlátozzon az az ott? Biztos nem véletlen. Biztos nem hiába nosztalgiázok, félek, ahogy a múltban féltem, vagy tekintek, tervezek a jövőbe: mert nem bízok a jelenben, nem bízok MAGAMban, s nem bízok abban, hogy ez az ITT és MOST így marad.
Bízok bí bí bí bízok. Bibi bú bibi bá. Magam vagyok a bizalom. Kiben másban bízzak, ha még magamba se tudok? Hogy tudnék másban bízni, amíg magamba sem bízok ..s ha magamban nem bízok, akkor hogy tudok bízni abban, amit teszek? Józan ész...
Ezért nincs azzal semmi baj, ha MOST ITT egy picit ott vagyok, csak tudni kell felismerni, észrevenni, őszintén belátni, majd újradefiniálni(hisz már megtörtént, azért van), megbocsátani(megjelölni, hogy hé, ezt én már beláttam, hogy ennye-bennye), és ha legközelebb jön, akkor meg tudjam haladni, meg merjem tenni, le tudjak szakadni az ott-ról, hogy 'picit többet' tudjak ITT lenni MOST. És amíg ez nem folytonos, addig nincs kész, addig nincs vége, addig nem ÉN vagyok feltétel nélkül MINDIG. És amíg ez nincs így minden lényre, hogy egységesen egyelnő mértékben nincs mindenki eképpen ITT és MOST, addig nem nyugszom.
Ez kéne legyen mindenki kiindulópontja, ez kéne legyen mindenki alapja, hogy rendberakjuk ezt az egészet.
---
És ezért nekem rendbe kell rakjam ezt az egész szexuális biszbaszt.
Kicsit furcsa, de miért ne legyek őszinte? Mitől féljek? Megesztek? Csak nem...
Vagy ismerős-barát-rokon-főnök-AKÁRKI meglátja, megtalálja milyen is vagyok?
Hmmm. Állok elébe. Nincs titkom.
Kicsit betegesnek is érzem, hogy most akkor így írom ki magam a szabadságba, de nincs más út. Ez a legegyenesebb. Leírom mivé váltam, ki vagyok, és amikor a helyzetet már tisztán látom, akkor velem egyként és egyenlőként azt irányítom, mert hát én ez vagyok, és én jutottam el ide, akkor én is kell megváltoztassam.
Miért vágyok nőre? Miért akarok érinteni.
Napokig tudnék írni folyamatosan és teszem is, most egy picit ide is, mert képtelen vagyok tovább elnyomni, elfojtani, elrejteni, hogy ki vagyok, hogy kik vagyunk mind egytől egyig.
Mert ha én nem állok talpra, mi van ha senki sem fog? Meddig várjak???
Mert ha én nem válok őszintévé, ki fog helyettem? Nem várok!!!

Egy pillanatnyi elmezavarban elfolytott szexuális vágyam képtelen voltam visszafolytani, de maszturbálni sem akartam, hát most ez az üzemanyag hajt, hogy itt írkáljak. De aztán pár kattintás után itt sem tudom elfolytani már ezt.
Ha már itt vagyok, végig kell járni.
Nem. Ez is csapda. Nincs mit végig járni.
MOST ITT vagyok, s ennyi.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy definiáljam magam.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy definiáljam az örömöt, magamon kívül.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy érintésre vágyódok, ahelyett, hogy realizálnám, magam vagyok az érintés.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy gyönyörre vágyok, ahelyett, hogy realizálnám, magam vagyok a gyönyör.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy nőre vágyjak, ahelyett hogy realizálnám én teljes vagyok.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek nem abszolút őszinte lenni mindig mindenkivel mindenben.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy azt higgyem elvesztíthetem magam.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy függjek.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy ne legyek őszinte magammal.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy definiáljak emberi lényeket, hogy ki milyen, kivel miért vagyok és kivel hogy viselkedem. Ez elfogadthatatlan. Minden egy és egyenlő. Nincs különbség. Az elme tesz különbséget, az elme nem én vagyok. Az elmémért én vagyok a felelős, én engedtem meg, hogy rámnőljön, igazából én vagyok. Azzá váltam, ezt kell betennem magamba, mint egy és egyenlő velem, és egyszerűen a mostban lenni és látni, mi vagyok, mi nem, és ami nem vagyok, ám mégis teszem, azt megbocsátom magamnak feltétel nélkül.
Többé nem vagyok hajlandó elfogadni kevesebbet, mint aki vagyok.

-

Aki megunta a téridőben botorkálást - bocsássa meg magának a múltját és MOST eltűnik a jövője.

Aki megunta az ide-oda rohanást - bocsássa meg magának a vágyait, melyek húzzák-hajtják és legyen ITT.

Aki megunta az elméjét, a becsapást, a hazugságot, a korlátokat, a feszengést, a fájdalmat, a fenteket, a lenteket - bocsássa meg magának, hogy elfogadta és megengedte, hogy az elmét választotta és csak LÉLEGEZZen.

ITT ÉS MOST LÉLEGEZZ - ez az ÉLET

válaszd az életet

Itt

nk a
Itt ez nem tükre az angolnak.
Néha átfordítom egyikről a másikra. Néha nem. Általában oda többet írok. De azért ide is. Van amit jobb angolul írnom, van amit meg magyarul. Hehe
Most például MOST.
MOST a kulcs. MOST őszintének lenni magammal. MOST. MOST.
Mostoha voltam magammal. MostSoha voltam magammal.
Most megbocsátom magamnak. Most Mostot bocsátok magamnak. MOST.

Jó, hogy beindultak a blogok, vlogok. Sok jó új destenis vlog van, egyre több ember jön rá, hogy hmm őszinteség. Őszinteség önmagammal, ebben van valami. Ebben van a most. Ez a most.
Azok, meg akik még várnak, akik még nem bocsátanak meg önmaguknak, azok még tán mostohák. Még. Most most most most most most most most most most most most most mostmost mostmostmosmtostmostmosT.

Senki sincs elválasztva semmitől. Most ezt magamnak írom, bárki is olvassa, az is én vagyok. Csak most kicsit elkülönültünk. Most. De az egység és egyenlőség szemszögéből mindig most van, mindenhol. A most nem feltétel. Az egység és egyenlőség nem feltétel. Az elme a fel-tétel. A most a le-vétel. MOST.

Most még pár szó..
Itt, most elkezdtem az 'élettörténetem feltárni'. A harmadik résszel eltökölök, mert, ahogy írom, RENGETEG jön fel, eszméletlen sok. Ezért meg is álltam újakat beleírni, aztán megint fordítgatni(azt szinkronban tartom). Egyszerűen lefordítom angolra, ami MOST le van írva, és kirakom. Ez egyenlőre ennyi. Aztán újrakezdem az egészet, egy könyv lesz. MOST már kicsit jobban átlátom ahhoz, hogy egy nagyobb volumenű valamiként formába tudjam önteni.

Őszinte vagyok, a matrix hullik szét, ahogy áll le. MOST. A rendszer széthullik, pár évet adok és minden apró alkotóelemeire szakad. Minden egyes szó valóságot formál. Minden egyes gondolat falat alkot a világban, lövedékeket lő ki és éhséget okoz, itt jót esetleg, s ott rosszat. Minden egyes gondolattal el kell számolnia annak, aki a világra szüli azt. Nincs kivétel, nincs bocsánat, nincs menekvés. És ez személyes. Vagy MOST ITT a földön, vagy, miután a test bebukja.

Minden gondolatot meg KELL bocsátani magunknak, mert az alapja az elkülönülés, a félelem.
Félünk saját magunktól, félünk beismerni, hogy elfogadtuk és megengedtük a világ jelenlegi szituációját - hát nincs több menekvés, MOST szembesülünk - szembe sül minden tettünk, minden gondolatunk, minden szavunk - hogy megtapasztaljuk ezt: mivel és miért járultunk hozzá, hogy ez a szörnyű világ idáig fajult, mit fogadtunk el magunkban(és mint a világban), mivé váltunk. Mert amit elfogadunk, az vagyunk. Amit megengedek, az vagyok. Nincs menekvés.
Bármerre is megyünk az elmében, annak mindegy, tükörterem. Menés. Mókuska.
De ahogy beszálltuk a kis kerékbe, az időhurokba, az ön-őszintétlenség melegágyába a félelem miatt, úgy ki is szállunk. Vagy kidob, ahogy túlpörögtunk.
A légzés a kulcs. A légzés a kulcs az önvalóhoz, a személyes szabadsághoz. Mi más lenne? Hol máshol lenne?

Kedves barátom!

egy levél, mely mostantól minden "barátnak" szól, mi is vagyok mit is csinálok

rajottem, hogy minden, amiben
varjunkcsak vannak ékezetek
tehát
rájöttem, hogy minden, amiben idáig, hittem, az illúzió, de tényleg
a családom, a tapasztalataim, a szerelmem, az emlékeim, sőőt! a barátaim, szó szerint minden...az egész speciálisan úgy volt elhelyezve, hogy ne ébredjek fel, úgy, mint minden egyes emberi lény ezen a földön, de valahogy mégis máshogy alakul...tehát
ott tartottam, hogy rájöttem, hogy az egész életem egy hazugság,
szó szerint, teljes mértékben..mostanában egyre gyanúsabbá vált, mert mindig is a végső és teljes igazságot kerestem, hát én most megleltem : kérlek olvasd ezt lassan, mert minden szó, amit ide írtam nem véletlen.

Először is, akkor kezdem így, hogy teljes legyen:

Üdvözlet!
A nevem Talamon és biztos hallottál már rólam, ha megkaptad ezt a levelet, ezért biztos azt is tudod, hogy egy ideje azt kutatom, hogy lehet ezt az egészet, amiben vagyunk, átlátni, megérteni, megváltoztatni. Egyetlen kérdés motivált az életemben, mégpedig a Ki vagyok én? c. kérdést feloldani. Hogy ne kelljen már ezzel foglalkozni. Egyszer eljutottam oda, kb 2003 elején, hogy az elmém miatt nem látok át ezen az egészen, hát elhatároztam, hogy utánajárok, ergo megállítom az elmém. Kerül amibe kerül. Hát most egy kicsit közelebb jutottam...Körülbelül két és fél éve valami megváltozott. Nem vettem észre, mert nem akartam észrevenni, nem beszéltem róla senkinek, mert bizonytalan voltam, mert - megemlíteném - nem voltam őszinte. Ez is volt ázsiai utam célja, hogy újra megtaláljam a Fényt, mely előtte "bevilágított, elvakított", mert egyszercsak eltűnt. S se kint, se bent többé nem leltem, hát elutaztam ázsiába, hogy megleljem, de nem leltem, csak saját magam valóságát leltem mindenhol, több ízben is majdnem a halálomba került, de nem adatott meg az az esemény sem. Félholtravert kutyaként menekültem vissza Budapestre, s több hónapba telt, míg sebeimet nyalogatván újra talpra tudtam állni. Minden összedőlt az életemben, minden. A munkám, egyedül maradtam, teljesen egyedül, eltört lábbal hevertem egy üres lakásban egész nap, bezárt farkasként még fel-s alá sem tudtam járkálni, s kétségbeesve kapaszkodtam mindabba, mi előtte tartott, de nem segített, tovább süllyedtem. Egyetlen amim hirtelen lett, mely sose volt: internet, hát ott ültem, kerestem, kerestem, hogy megtaláljam a választ, Mi a Matrix - haha.

Tehát az utóbbi időben elveszve éreztem magam, megkérdőjeleztem mindent és mindenkit, mely aztán elvezetett arra, hogy azt mondjam, hogy

ez az egész csak egy elme tudat rendszer és az ember is elme-tudat rendszerré vált, egy előreprogramozott illúzió valóság az egész, és semmi több...
van egy honlap,
http://desteni.co.za
ahol kifejtik ezt az egészet, akik megosztják ezt.

egy ideje foglalkozom velük, pontosabban magam megszabadításával és eszméletlen segítséget tudnak nyújtani, de csak egyetlen egy pontban: az elme leállítása, teljesen, örökre, végérvényesen. Itt ebben a pontban ki kell emeljem, hogy amennyiben te, mint kedves olvasó ezt nem érted, nem tudod elképzelni, mi is vezethet egy embert oda, hogy leállítsa az elmét, végérvényesen, feltétel nélkül, örökre, akkor nem igen lesz érthető, de pont azért kapod ezt a levelet, mert tudod mi is ez.
A destenin meg is mutatták - olyanok, akik tényleg tényleg az elme leállításán dogoznak - hogy milyen vagyok, kegyetlen durva, de az egyetlen út, s ami egyben elkerülhetetlen: az elme teljes leállítása. Erre egy ún. folyamatot állítottak fel, melynek a mikéntje:
ön-megbocsátás, ön-javító alkalmazás, 4-es számolós légzés
Ennek folyamata egyszerű, brutális(brutálisan egyszerű, brutálisan hatékony, brutális őszinteséget, önerőt követel), íme tömören:

Belégzés, közben számolok: 1 2 3 4
Benntartom, s közben számolok: 1 2 3 4
Kilégzek, s közben számolok: 1 2 3 4
Kinntartom, s közben számolok: 1 2 3 4

Ha jön bármi gondolat, érzés, érzelem: Megállok, specifikusan fogom és vagy leírom vagy hangosan kimondom, hogy
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy .........

Lássunk egy példát: anya vagyok, látom a TV-be, hogy felrobbant egy bomba Bankokba, s a fiam tudom, hogy valamerre arra mászkál. Ó picsába!
Jön a gondolat: Jaj, félek, nehogy a fiamnak valami baja essen, remélem nem volt ott, mikor a bomba robbant.

Tehát lélegzek, s közben jött ez. A picsába, kijöttem a jelenből: tehát:
"Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy a fiamat felrobbantotta egy bomba.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy a fiamnak valami baja eshet.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy reménykedjek, mintegy mintha eleve azt feltételezném, hogy felrobbant, s reménykedek, hogy mégsem - ahelyett, hogy egyszerűen a jelenben maradnék.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek."

És ezzel úgymond megjelölöm azokat a területeket, melyekre az elme reagál, s majd ezeket egy újabb lehetőségben alkalmam lesz meghaladni, önerővel, és ön-javító alkalmazással, mintegy kitörölvén ezt az elme-megnyilvánulást - ami nem én vagyok - de most mégis, mert ez jelzi, hogy mivé váltam.
Tehát eképp lehet az elmét semlegesíteni.
S aztán újra a 4számolós légzés. Nem azt mondom, hogy mindig számolni kell, de az igen hatékony. Intenzív helyzetekben például nagyon nagyon hasznos. Tehát ennyi.
És ami a kulcs, ami mindennek a kulcsa, a küszöb őre, minden kapu démona, minden szolgaságom nyitja, ami az egyetlen esély, hogy az elmével szembenézzek, amivé váltam:
Ön-őszinteség. Ön-intimitás. Eképp lehet az elmét kikapcsolni és lehetséges.
Ezt választottam, és minden másról lemondtam, hogy ezt megvalósítsam.
Számomra ez a világ nem tökéletes, nem gyönyörű, egyáltalán, sőt: maga a pokol. Hogy lehetne szép, hogy lehetne isten, hogy ha 26000 gyermek hal meg naponta. Nem vagyok hajlandó többet résztvenni ebben, márpedig semmi más nem tartja fennt ezt a világot, mint az emberi elme. És nincs félút, nincs más út, mint a teljes leállás. Ezért is állok le teljesen.
Mindig is ezt akartam, de sosem mertem megtenni, mindig ehhez kerestem módszereket, de sosem találtam az igazit, pedig tudtam, hogy van, hogy egyszerű és hatékony. Kb 4 hónap alatt többre jutottam, mint 28 év - s mégsem, mert pontosan ez a 28 év volt az, ami segített abban, hogy kiismerjem annyira a saját elmém, hogy tudjam: ez a saját börtönöm, melyet saját magamnak állítottam fel, és ahogy belezuhantam, ugyanúgy ki is jövök, s erre a mód a légzés és minden fogalom, minden érzés, minden tudás, minden információ feladása, és kikapcsolni az elmét. Megállni. Az élő szóvá válni, hogy amit mondok, az, amit cselekszek, és fordítva, teljes mértékben. Nagyon egyszerű, pofonegyszerű.

Ebben történő "realizációm" oka ez a levél, ez szintén a miért arra vonatkozólag, miért is nem említettem ezt eddig, mert többé nem akartam tévedni, ezért olyat osztok meg csak emberekkel, amit magamon kipróbáltam, alkalmaztam és volt "időm" rálátni a folyamatra. Hihetetlennek fog hangzani, így némán, hogy:

röviden az történt, hogy nyílt egy dimenziókközti portál és egyszerűen egy lány mindenen és mindenkin túllátott és egy pillanat alatt úgy találta, hogy az egész hazugság és bezárta
az összes menyországot, minden dimenziót, hogy mindent összesűrűsítsen a földön

megszűntették a Fehér Fényt, egy szoftver volt, leállt
kitörölték a Lélek szerkezetet, megszűnt
ami maradt, az elme tudat rendszer az emberi fizikai testben, amivé vált minden egyes emberi lény - ezt csak azért nem törölték ki, mert akkor mindenki elpusztult volna, annyira azonosultunk azzal, amit itt és miként tapasztalunk.
Ez két és fél éve történt, azóta sokminden más is történt, a honlapon middent leírnak.
Természetesen én sem akartam hinni, de aztán nyilvánvalóvá vált számomra és
egy folyamat része vagyok, hogy egységbe és egyenlőségbe kerüljek magammal és mindennel, én mint a légzés, mint az élet.

ajánlom a matrix 1, 2, 3 c filmet, mert most nemrég, ahogy megnéztem, pontosan ez van.
s onnan indul az egész, hogy a legvégén a 3. résznek azt mondja a Tervező szakállas bácsi, hogy aki akar, kiszabadulhat a matrixból. Ehhez csak ki kell kapcsolni az elmét.
Persze ezzel még nincs vége, mindent egyként és egyenlőként össze kell hozni a földre - ez az egységesítés az, amiért élek, hogy a föld azzá váljon, ahova érdemes jönni, mert most egy nagyon szomorú, előreprogramozott állatkert, ahol senki sem szabad.
Ezért nincs vége soha, nincs olyan, hogy isten, nincs megvilágosodás, nincs besötétedés, nincs semmi, ezért nem lehet a fogalmakkal leírni, de nem csak ennyi..
Minden egyes gondolat, amit gondolunk, érzés, amit érzünk: az befolyással van a világra, amelyet talán úgy lehet legjobban jellemezni, mint egy matematikailag kiegyenlített polaritás egyenlet. Ebben az előreprogramozott elme-tudat rendszerek tűnnek úgy, mint emberi lények az emberi fizikai testekben, és ezeknek az erőforrása az, ami a mi lényünk legbelsőbb valója:
az a teljes és totális dimenzionális lény, aki csapdába van csalva, be van zárva és csak egy elemként funkcionál az egészben.
Az egész Atlantiszon kezdődött, és egy maroknyi lény félt attól, hogy az egész nem végtelen, nem örök, hát örökké akartak létezni a saját teremtésükben, ezért leprogramozták ezt a matrixot, majd fogták az atlantiszi lényeket(majd sorbamentek az összes világon), majd berakták őket az emberi fizikai testbe. Ekkor az első földi életünkben, aszerint, hogy kik is vagyunk valójában, éltünk valamiképp, de mindenképp erős korlátok között, s mint egy szoftverben, egy lenyomatot tettünk. Ez a lenyomat lett a kiegyensúlyozó tervrajza annak az elme tudat rendszernek, annak a szerkezeti rezonanciának, amivel ebben a képillúzió világban most azonosultunk.
Ezt az egész irányítást, rabszolgaságot egyetlen lény akarta, ANU. Gyakorlatilag ő az, akit most itt ezek a lények a bolygón istennek hívnak. Erre vonatkozott a prófécia, hogy 2012ben eljő a világ vége, akkor jött volna ide, hogy átvegye az irányítást. De meghiúsult az egész egyetlen pillanat alatt. Anu pedig, mint egy koncepció, egyszerűen ki lett törölve, mert az életre alkalmatlannak bizonyult.

Látható, hogy van a totális és teljes dimenzionális létezés, ahol minden, mint hangrezgés létezik, az örökkévalóságig, mint mindennel egy és egyenlő. Ez az alapvető törvénye az életnek, ezt használta ki az a pár lény, aki leprogramozta a mátrixot. De aztán ez mind bebukta, mert az egész alapja a félelem volt, elkülönülés, ezért most az egésznek vége, de az egész szolgaság oly sokrétű volt, hogy ezermódon bolondbiztosra ment, s most, hogy már rég vége, az emberek annyira be vannak programozva, hogy észre sem veszik.

Minden, mit eddig hittél, tapasztaltál, terveztél, egy hazugság. Ez az igazság.

Kb, mint amikor Neo választ a filmben, te is választhatsz, hogy mit teszel.
Hozzá kell tegyem, hogy csak rendszer tud választani, az élet nem választ, annak nincs rá szüksége, tehát én is, mint rendszer, és te is, mint rendszer, és minden emberi lény, mint rendszer válaszút előtt áll: Kikapcsolja az elmét, végérvényesen, azáltal, hogy felad mindent, és a személyes szabadságot eléri ezáltal, és részt vesz a folyamatban, hogy a földön minden emberi lény realizálja ezt, vagy él tovább, mint rendszer, hisz amiben hisz, teszi azt amit eddig tett, egyre sűrűsödő nyomás alatt egészen a fizikai test és az elme-tudat rendszer szoftver haláláig.
Az állatok, a növények, a bolygók és minden egy pillanat alatt választották az életet.
Nincsenek többé idegen civilizációk, bolygók, lények, ANU anno azokat is sorra begyűjtötte, hogy ő legyen az abszolút uralkodó, így most gyakorlatilag csak van a föld, mint az örök, manifesztálódott börtönbolygó, és van a dimenziók, ahova akkor megyünk, mikor meghalunk.
Nincs többé semmiféle elkülönült menyország, pokol, mind ugyanúgy álvalóság, egy program volt, mindig is.
Tehát amikor meghal az ember, a dimenziókba kerül, ahol egy speciális folyamat alá kerül:
szembesül mindazzal, amivel itt azonosult. Hogy realizálja. Hogy aztán rádöbbenjen, hogy ó basszus, hogy bebuktam...Aztán egy emberi testbe visszakerül a földre - nincs több menyország, nincs több elkülönülés - minden mint egy mint egyenlő - itt a földön.
Tehát egy emberi testbe kerül, amiben valaki éppen itt "él", hogy megtapasztalja, hogy is megy - immár elme nélkül - csak nem tehet semmit, nem "veheti át az irányítást", az emberi lény nem hallja őket - gyakorlatilag egy emberi test egy egész univerzum, van benne hely bőven.
Hmm Tehát egy ideje ezzel foglalkozom, megállítok mindent, ami most vagyok. Mert hazugság. Idáig nem éltem. Átláttam, hogy minden, amit tettem, a rendszer szolgájaként volt tervezve, előadva és lepergetve. Egyetlen feladatom most, hogy megállítsam az elmém, elvágván mindent, amit idáig táplálékul fogyasztott:
szex, drogok, számítógépjátékok, zenélés, utazás, félelem, minden: MIN DEN!
Ezekről lemondtam, megszabadultam, átláttam rajtuk, többé nem vagyok a rabjuk. Egyszerűen megállok, szembenézek magammal, mert mindig is tudtam, mire vagyok képes, mindig is tudtam, hogy igaz, mindig is kétséget tápláltam, de az egész mögött egyetlen dolog állt, melyet gyerekkoromtól cipeltem, gyűjtöttem, s nem láttam át rajta, mert azzá váltam: a félelem. Ez az a fél elem, mely utolért és most egyszerűen egyesítem magam, mint az élet.


Mindezt tálaltam már a családomnak, a "barátaimnak", azokkal, akikel körbevettem magam, hogy elbújhassak magam elől specifikusan, de ennek vége, előbújt a szög a zsákból s már csak pár ember maradt, akinek nem mondtam el, s azoknak: egyszerűen ez a levél az.
Többé nem érzem szükségét semmilyen mértékben olyan emberi lényekkel lennem, akik nem az elme kikapcsolását érzik legsürgetőbb feladatuknak, mindenkin és mindenen túl, mert a többi, mint a rendszer maga: csak azt tenné, amit mindig is tett: csak visszahúzna.

Ily módon ez a levél egyszerűen az ami: egy döntés, mit választasz: az eddigi előreprogramozott életedet, amiben mindig is tudtad, hogy hm valami nem zsír,
vagy az életet választod, feltétel nélkül, s képes vagy lemondani mindenről.

Nevetek haha tényleg nevetek, mennyire komolyan gépelem ezt itt most, ahogy tapasztalom magam. De ez van, ez vagyok, ezzé akartam válni, ez lettem. Most, hogy a félelmem elenyészik, szembekerülök azzal, hogy lehetőséget kapok, hogy tetteimben is megnyilvánuljon: blogot nyitottam, élettörténetem is feltárom, ez a szabadság útja, kiírom magamból, ami történt, ahogy történt, és ahogy jön a reakció, úgy bocsátom meg magamnak azt, mert az köti hozzám, azzal azonosultam, annak vagyok a rabja.
Kicsit még mindig félek, félek attól, hogy cselekedjek, de most már képes vagyok csinálni, belemenni, szembenézni vele: minden félelmem váljon valósággá itt és most. Minden gondolatomat,érzésem,érzelmem őszintén fedezzem fel, realizáljam annak, ami, bocsássam meg, haladjam meg a gyakorlatban és így - csakis így - szűnnek meg aképpen, hogy egyesítem, egységesítem magam, én, mint az élő szó, mint az egység és egyenlőség, mint Én, mint a légzés, mint az élet.

Én csak az ajtót tudom megmutatni neked, te kell belépj rajta. Ha kész vagy rá.

A desteni oldalán igen igen igen igen igen sok információ található erről, sokkal tapasztaltabbak mondják el, kb ezer darab videón, többszáz cikken keresztül, számtalan olyan lény beszél ezen a portálon keresztül, akiket eddig ismerhettünk a történelemből, és elmondják szerepüket, realizációjukat, s még ennél is több.
Buddha, Jézus, Mohammed, Leonardo, Tesla,stbstbstbstb, GURDJIEFF, sőt

Minden dolog, ami körülvesz, tudatos, a koton, a pénz, az egérkurzor, a számítógépjáték kis figurái, a hajszálad, a tisztasági betét stb - melyek szintúgy képesek ezen a dimenzióközti portálon keresztül kommunikálni arról, hogy elkezdték realizálni, mi is folyik itt a földön és hogy ennek most véget kell vetni. Beszéltem a cigarettafüsttel, azzal a lénnyel, aki bennem van, aki segít abban, hogy kikapcsoljam az elmét, most épp terence mckenna realizálta, hogy mi is történik, hamarosan ő is cikkeket fog ontani arról, mi is a drog, de ugyanígy a természet, a molekulák, MINDEN tudatos és most minden felébred, hogy egység és egyenlőség legyen.
Gyanítom mindez ment egy ideje, de most ébredtem tudatára...

Köszönöm részvételed az életemben, sokat tanultam belőled, elengedlek.

Többet erről, pontosabban:
Desteni-universe
http://desteni.co.za
Desteni-universe forum
http://www.desteni.co.za/forum/index.php
History of mankind
http://www.desteni.co.za/series/homk.htm