2011.08.31 About agreement+status

2011-08-31
My partner is coming back from Siberia - she went out for two weeks, after two days I will go out to the airport to catch her.

It is fascinating to see that I am with someone again. About a couple years before I could freeze my ass on the idea that I 'have' a woman 'again' - but that seemed to be some sort of paranoia - but in fact if I direct and I am self honest - there is nothing wrong with being with a woman, especially if we decided to walk agreement.

Our agreement in a way is 'going' for a while now - however at one point I might say it is not standing - the consistency.
We simply did not decide for infinity - mostly myself but she is also not sure, mostly because of me.

I am still finding a proper job in London since June, it is starting slowly, on Friday I will have a phone-interview.

Why I want to go there to live? Definitely much-much greater salary. With that salary I would be able to support others with less more concerns and my intent to invest into equipment for starting specific projects(film for instance) meet the financial expectations(expensive stuff).

I told her that I could manifest a support environment for her and her kid(3 years) there, but she has her family and her ex(the father) who are supporting her to take care of the child and also the kid likes to be with his father, the friends at kindergarten etc, so she told me that for some years they will remain here. Then I can decide to keep up this while I stay at London with many weekend-visits and we will see.

I was dealing with this point and my want to go is quite strong, not only because of the money but I found more connections and possibilities to work with in London.
If I could get a decent contract, I will go out - I already arranged the place to stay at my ex-living-mate for the beginning until I could not afford my place to rent.

Recently I noticed that I still allow fear to come up regarding to 'making mistakes' what is unacceptable.

I forgive myself that I have accepted and allowed myself to fear from making mistake.
I forgive myself that I have accepted and allowed myself to fear from manifesting myself.
I forgive myself that I have accepted and allowed myself to fear from who I can become if I push myself with no condition.
I forgive myself that I have accepted and allowed myself to fear from being too rude if I want to manifest who I am or what I am.
I forgive myself that I have accepted and allowed myself to fear from being judged by others as too rude and raw because I am doing what I want instead of realizing that I trust myself here.
I forgive myself that I have not allowed myself to realize that if I am unsure and inconsistent, my partner will be also unsure and inconsistent so it is my responsibility for my side of the agreement to stand firm and unwavering as breath as presence as physical.
I forgive myself that I have not allowed myself to realize that by specific energetic reactions I am allowing myself to be possessed according to definitions of energy perceived within polarities.
I forgive myself that I have not allowed myself to realize that if I am not the same today, yesterday, tomorrow, then I am of energies of personalities what I must understand, write out, forgive and let go unconditionally.

With my partner I found not that disturbing that she sometimes does her tibetan buddhist practices - it is a great reflection point for me to see who I am regarding to buddhism, and in fact I always am sure about how I see this and this point and within that I am consistent - 'bullshit, self-deception, separation-based flawed conception' - and of course if I would be with her for 20 years and I would still allow it, I might face this more intensely, but at this moment it's a great point to see that when I do 'have' a point what I have issue with - do I stick to the point as facing self or I bring this up as a comfortable pressure point towards her - but in fact it is here many times - about 'okay but you are still participating within spiritual deception anyways' - and I must see this point directly to not get distracted.

The most important point to see that could I walk with her as eternity? I still see condition, and I make this open by this condition: she can and want to start Desteni I Process at a point or not - because if never - then I am not interested. If yes, then I am willing to walk with her.
Also we did not live together but in different apartment - it is in a way tempting - to have more time together - but at times we still face this 'okay, we saw each other enough, for 1-2 days, it's okay if not so' - what we still must push trough and in fact I could find EXTREMELY supportive if I could live with my partner - because then there is no 'way back' to re-build my personality alone by doing stuff what I've defined myself to do as 'alone'. Significant point and I want to live with my partner - but in fact it is not practical with her yet - I could say this will be the 'real' test of our agreement - because if we would move together - that would mean something, but until that we are still approaching to this point. She told me that she also have sometimes this 'freaking out' from being with someone, as she always found to be 'alone' more easy but this is obviously the question of self-honesty.

Is this maybe a some sort of hope? Still hoping in that she could start to apply the tools or not? In fact she does say and write self-forgiveness when nothing else left, but that's not enough.

In a way I am also tempted with many points while I am with her - temptations towards other women, desires were quite an issue before but I was able to realize - I must let this come out and let go and I am sure that some years ago I was able to walk without lost in desires so it the question of time and walk the decision. I am quite satisfied with this point currently but as we agreed to not have sex with other at all simply was the solution. Why did we not start with this? That's hilarious obviously but we are manifested as who we accepted to be and I allowed so much suppressed desires what I found unable to simply release in a day and if I let go and express, some times I face with the fact that if a girl is interested to do some sort of flirting with me and she acts so - I might respond automatically as I'm in the game. Because of self-definition regarding to who I am according to women. That's cool that we face this. She also faces this with many guys approach her and temptation is great but I always was aware of my process will embrace sexual temptations what I must stand through and make the decision all the time to remain self-honest, especially regarding to agreement, as literally keeping my word what we agreed on.
That's cool - that's in fact strengthening.

I am also sure that if my partner would remain with me, later she would experience from first hand, what is desteniiprocess and I do not need to force this as an option but she might 'join' - but for now she is continuing her tibetan practices and that was the most significant point for me to embrace about her.
But my point is to not accumulate uncertainty and hope because by that I manifest hope and by that I do not move unconditionally.

For me it is clear that I want change in my environment - I am leaving my apartman and I did not want a 'new one' in Budapest anymore, I wanted to go already but I still remain in Budapest - as my current contract will end from my designation point to two months, at least 3-4 months I will still remain at least, and for that it is worth to change place, maybe closer to my partner, will see.

What I noticed within my expressions is that somehow calmness comes in - I walk and I notice I am calm - then I 'check' my arms - are strained or I can relax my arms? I start to walk slower and I ENJOY that I am located within this slow, relaxed walk.

I remember, Sunette(AA) told me once that I will be able to remain acting while still relaxing and towards that I reacted with :woooooow, that would be cool indeed.

That time is here, I must push, by this point I realize I do not need to think, I do not need to fear, I do not need to worry, simply I see where is my location, what or who I am and simply trust myself as this point and push and keep acting, expressing, sharing.

I noticed this 'change' within typing as well - I make mistakes much less - I accept the fact that this is the keyboard, I do not need to rush to type, I simply find the comfortable, sustainable velocity within typing wherein I do not make typos all the time, if so, then simply remain within physical relaxation while deleting the typo and typing it in properly.
That's a HUGE experience for me, when I do not need to use anything to 'DO' relaxing, but simply wherein I am - I apply - my face I release from keeping faces up because at the moment I am possessed with specific mind-shit -- let go - relax, breathe, I do not require to smile or make serious face as a robot - I express and express and express.

I also am aware of I have the tendency to not manage time properly by wanting 555 things to be done instead of doing 1-2 properly - still of self-definition and by the time stressing myself with the fact that I am still not 'knowing' how the machine as myself works. Why? Because I still prefer information and knowledge over what is real/here? About who I perceive myself to be? I am here, I am real as physical.

Okay, if one not yet approached agreement, I suggest to try it out - of course after a while facing self it must be constantly expressed, for instance blogging, vlogging, - to be sure that I am not deceiving myself and others and in fact I am walking the change already.

Recently I am writing on paper again - what is in a way cool, but I must PUSH the sharing point, so much I can share - so I must push the blogging, vlogging point more.

Önmegbocsátás: kifejezés

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek felemelni a hangom.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy ha felemelem a hangom, akkor mások megijednek tőlem és nem fognak szeretni, kedvelni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy úgy definiáljam magam, hogy énnekem szükségem van arra, hogy mások szeressenek, kedveljenek.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy azáltal definiáljam magam, hogy mások mit mondanak rólam, mit gondolnak rólam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy amit mondok, az nem lesz megfelelő, mert a múltban emlékszem pár alkalomra, amikor nem voltam képes kifejezni magam és úgy éreztem, úgy definiáltam, hogy jobb lett volna, ha csendben maradtam volna - ahelyett, hogy realizálnám, hogy az a múlt, én ITT vagyok és pillanatban őszintén képes vagyok átölelni a helyzetet és önbizalomban cselekedni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy úgy járok, mint régen, amikor megpróbáltam felszólalni és képtelen voltam kifejezni magam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy nem vagyok képes verbálisan kifejezni magam, mert úgy definiáltam magam, hogy én nem vagyok jó beszélő.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak "elnémulni" és megfigyelőbe átmenni ahelyett, hogy cselekvő irányítóelvként fejezném ki magam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy visszahúzódjak és sodródjak, mert valami nem tetszik, mert éppen amit tapasztalok, mint saját magam valósága, azt úgy definiáltam, hogy túl sok vagy nem tetsző és ezért ki akarok lépni a pillanatból és csak leledzeni, amíg újra nem definiálom a helyzetet úgy, hogy "érdemes részt venni benne".

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól félek, hogy ha aktív résztvevője vagyok a valóságnak, akkor a következmények túl intenzívek lesznek és képtelen leszek tovább úgy létezni akként, aki most vagyok, ahelyett, hogy realizálnám, hogy a következmények elől képtelenség elmenekülni, hiszen a következmény is én vagyok egy és egyenlő.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam, hogy reménykedjek abban, hogy ha most nem fejezem ki magam, akkor később attól még az lesz amit szeretnék, ahelyett, hogy realizálnám, hogy bármiben bízni, hinni saját magamon kívül itt: illúzió.



Megbocságtom magamnak,hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy nem vagyok elég határozott.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy ha határozott vagyok, mert akkor attól félnék, hogy ez nem-e túl erős másoknak, ahelyett, hogy realizálnám, hogy ha nem is adok esélyt magamnak, csak mert egy félelem valami miatt, akkor igazából az a félelem az, ami meghatároz, lekorlátoz, és azáltal, hogy én így fogadtam el magam - ahelyett, hogy elengedném a félelmet, nem reagálnék rá, s ha a pillanat jön, tudatosan lélegeznék keresztül a helyzeten anélkül, hogy bármi belső reakcióm fellépne, például gondolat, érzés.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek bármitől is, ahelyett, hogy realizálnám, hogy ez a félelem igazából pusztán információ, amit én úgy definiáltam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy nem vagyok egyedül, mert úgy definiáltam magamat, hogy én egyedülálló vagyok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy ha nem vagyok már egyedül egész nap, mert úgy definiáltam, hogy nekem szükségem van pár órára egyedül, hogy "magamnak, magammal" lehessek - ahelyett, hogy realizálnám, hogy ez is ön-definíció, azaz valahogy definiálom, hogy ki és mi vagyok és akként fejezem ki magam, de csak akként és úgy, pusztán mert szükségem volt arra, hogy legyen egy pont masgamban, ahol szóról szóra kerek perec ledefiniáltam, hogy ki vagyok, hogy ha esetleg nem tapasztalnám magam, akkor is "tudjam" - ahelyett, hogy realizálnám, a tudás, mint információ, a gyakorlatban teljesen haszontalan.



Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy mit fogok mondani, ha kinyitom a szám.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy nem leszek képes kifejezni magam, ha kinyitom a szám.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, amit fizikailag nem tapasztalok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek, ahelyett, hogy realizálnám, hogy bármitől való félelmem emlékkel és ön-definícióval kapcsolatos.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy hétköznapi ember legyek, ahelyett, hogy realizálnám, hogy amit definiáltam, hogy hétköznapi ember, igazából jelentéktelen félelmen alapszik, miszerint ha én nem vagyok hétköznapi, akkor máris úgy definiálhatom magam, hogy nem szokványos, nem hétköznapi, különleges - ám valójában ezek csak definíciók, szavak.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtgam és megengedtem magamnak, hogy úgy definiáljam magam, hogy "én olyan típus vagyok, hogy" - ahelyett, hogy realizálnám, hogy ez ön-definíció, ami a félelem miatt kell, hogy amikor önmagamként önmagamban nem vagyok képes létezni, akkor definiálni kezdem, hogy mi mi, ki-ki.



Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elfelejtem a lélegzetet, ami a valóság.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy nem realizáltam, hogy ha vágyok valamire vagy valakire, akkor az azért van, mert félek, s félek, hogy nem tapasztalom azt, amiként definiáltam magam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy nőkre vágyjak, akikkel szexuálisan kielégítem magam és kielégítem őket, mert úgy definiáltam, hogy én ez leszek, ez vagyok, ahelyett, hogy realizálnám, hogy ezek csak információ-definíciók, s ha azáltal létezem, hogy én hogyan definiáltam magam, az nem valóság.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy mindenkivel kedves és barátságos akarjak lenni, ahelyett, hogy realizálnám, ez is ön-definíció, ami félelmen alapszik.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féjek, hogy nem vagyok elég barátságos-kedves.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy barátságos és kedves akarjak lenni másokkal azért, hogy ők is barátságosak és kedvesek legyenek velem, ahelyett, hogy realizálnám, hogy ez pusztán manipuláció, ha kedvességemnek okot találok.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy frusztráljam és idegesítsem magam a technikai korlátokon, amikkel szembesülök, ahelyett, hogy ezeket egyszerűen mérlegelném és vagy elfogadnám vagy tennék azért, hogy megszűntessem.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy nem tudok jó filmet csinálni, csak mert még sosem csináltam.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy abban bízzak, hogy "majd" később minden jobb lesz csak úgy "magától".

Walking on street within Self-dishonesty since childhood

Walking on the street

I remember, once I read Maite's blog about how she experienced herself walking on street, especially when walking by construction workers.

I noticed some programmed expressions within me as well while walking on street.
I explore this, starting with memories then current experiences.

I noticed that I have a tendency to judge the things and people what I face on street.

When I was a teenager, I remember many times I was like compelled to watch the people's eyes who I walk by when I was walking on the street.

I was like I want to look into the eye - I had no idea why - I suspiced that it's a wolf-thing, like both stare each-eye until one is turned around: the weaker. And I did this to many many many people - at bus stations at shops at market.
I was obsessed with this occupation - the other one could be small, girl, huge, man, did not matter, I was just staring and I did not even blink but stare like a werewolf to get this energetic experience of 'the other pulls away the stare first'.

I was walking to high school when I did this a lot.

In that time mostly I was so energetically charged most of my time, that I do not really remember much of the real physical elements of my surroundings - except when I was in 'waiting' mode for instance for bus and then I was able to watch each detail of the visuals of the trees, people etc.

I also remember how I defined women as sex objects. It's like I have a bunch of categories about how to behave on street with 'abc' - wherein
a = men - as wolf to show that I am the alpha
b = women - as I am the man
c = children - I am the possible best to play with

I remember also that for a while while I was reading Silva's Mental Control, I even did the 'three finger technique' what was about that what I think will influence the outflow - for instance a traffic light how could give a 'green' line when I touch my right ear, lol.

Mostly I've changed my behavior while I was walking by somebody, like stretching my back to look bigger, walk more 'seriously', to share an appear as I am 'somebody'.

Also with girls, I was unable to stare in their eyes, only for moments, I felt shame, extreme shy-ness.
Mostly because what I wanted to do with women(in that state I believed that I want so) and I felt shame, I was afraid that they could see through my wolf-stare and childish behavior. I felt dizzyness, confusion and distraction while I was facing girls, women, except the really old ones who I defined as
not sex-objects.

So mostly these with I was occupied when I was alone on street - and combining these into unrealistic dimensions while I was unaware of my breath where I am as physical anyways.

By years, many from these went gone, but some still can come up, for instance a need for wanting to look into the eye of the people who I walk by on street, stairway, sitewalk, hall etc.

Sometimes still I simply forget for a moment who I am what I am doing, where I am going - or it's more likely like these occupations while walking are 'entertainment' to ensure that I am 'pleased', 'I am occupied', 'I am experiencing'.

By these I've defined myself according to situations, for instance looking into the eye of a woman who I can define as attractive - or even as 'sensual/sexual' by the 'automatic' self-definition projection towards women - especially who I 'do not know' - the 'strangers' who I have no real-life connection, so it's like a free-prey of my mind - at least for a moment, because after I expose this activity for a particular woman - things change - or I do define more the 'subject' of my mind currently, what is of definition, of picture, in this case as : woman;
or I do not want to 'walk in that direction' because I exposed that I am in fact nasty for instance thinking sex about somebody who probably would not like to do so in physical and I do not like really myself when I do this - I like more direct act, if I'd like a woman, better to express it and face and see that is this really practical to me and to her or not? - and probably in this second case the answer is no - but how I can 'know' until I do not try? Knowledge is what I fuck myself with this time.

Even sometimes I turn around to want to see that
-the woman might also turns around and in that case I could define that she might liked me as picture
-I want to see the back-part of her body, particularly: ass to react once more within as self-dishonesty.

About men - there is no outstanding issue - but sometimes - way less than all the case - when about an exceptionally muscular guy walks by - it's like I am a tiny boy again and try to act as a grownup, a hard, serious, physically powerful 'warrior' or 'hunter'.

This is based on physical measure - as they are bigger than me - I've defined them more powerful because the more muscle, the more power the should have by my look according to their image.

This was because I was always thin, I was always white-skinned and girls obviously like boys with muscles, and I felt inferior and balanced it with justifications of 'I am very smart, very fast, I have strong stamina'.

Geez, maan, so many personalities can pop up only by I walk on the fucking street!

Sometimes this child come up what wants to touch all the bars of the fence or when I carefully and barely hit the traffic sign poles to get the specific sound of these and as I walk through, after some meters I can still hear the overtone.

Also I have the tendency to focus on my feet, to feel my feet, to feel how I use the muscles, how I bend the thigh, how the fingers on my feet bend as I hold the weight of my body etc...

Also I like to stare the endless point at the center - as I walk into the unknown undefined, I just walk, I breathe, I release my 'lock on' on the visual and I just 'allow to watch the visuals flow like in a movie' while I walk determined by not focusing anything but on I walk infinity.
And then the temptations come, distractions, for instance somebody walks by, does not matter what type who - I have the tendency to stop this 'infinity focus stare' and look a fast into her/his eye or simply just look down while I pass by this specific one.

And then if I see reaction I can ask -why did I behave like that?

Why I can not just walk and breathe without flying away? What is required to remain here? More details? More focus? More presence? More danger or more anxiety or even more entertainment?

Recently - about 1-2 years - my walk changed - when I walk - I do not like to be disturbed by mind - I walk, I enjoy walk - otherwise what comes up while I walk is my unifinished business with some sort of self-accepted self-dishonesty .
But when I walk more than a minute - I notice thoughts - patterns come up - about 3-4 reoccuring topics, mostly about my things what I have to do and judgments about them, mostly because I am in late with several 'projects'.

Another topic is about how do I change when I am at party for instance on dancefloor with 1000 other.

Also it's different when I am in different type of mass of people for instance at subway station.

However there are common features how I experience 'many people' around me...
How I defined this before: It's like a shield wherein I can be myself, wherein there are so much people that it is not matter if I would not be myself, others might not notice it.

Obviously these are extreme polarities but I want them to be written and then self forgiveness I can write about it to be aware and then stop being a fucking robot while I walk around.

Self forgiveness will come shortly.

Lélegeztesd az egód

Ezt értsd meg: én lélegzek, ÉN, az ÉN, az egó lélegzik - befogod, befogod a pofáját, mint gondolatok, érzések, romantika, befogod lélegezni, az egó lélegzik, csak arra való, kilégzés, jelenlét, belégzés - bármi mozdulat, energia, gondolat, vágy, félelem - csíra - az egó már nem lélegzik - kibaszottul átkúrja a fejed éppen, csak olyan lassú vagy, még nem látod.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy nem vagyok elég jó a partneremnek.
Megbocsátom maganmnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy nem jó velem a szex a partneremnek.
Megbocsátom magamnak, hogy úgy definiáltam magam, hogy félős.
Megbocsátom magamnak, hogy úgy definiáltam magam, hogy társcentrikus.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elveszítsem a fejemet bármilyen körülmény esetén.
Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy ha elveszítem a fejemet, képtelen vagyok többé figyelembe venni mindenki érdekét, azt tenni, ami mindenkinek hasznos.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy attól féljek, hogy a párom nem akar engem igazán.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy a kapcsolat túl intenzív nekem.
Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy ha nem akarok a kapcsolatban lenni, akkor saját magam egy olyan arcával nem akarok szembenézni, ahol tudom, hogy sunnyogok és úgy is akarok maradni.
Megbocsátom magamnak, hogy kifogásként használjam a szüleim és a családi körülményem arra, ahogyan éppen viselkedem, ahelyett, hogy realizálnám, hogy csakis saját magamat okolhatom mindazért, aki éppen és ahogyan vagyok.