3D
Te jó ég! Megnyilvánultam három dimenzióban!
A három dimenzióban vagyok. A három dimenzió vagyok...
Ebből rögtön arra következtetek, hogy ITT vagyok a térben - xyz
Ma eldöntöttem, elég az absztrakt filozófiákból, az agyamra ment
megöl - nem él - megölöm magam - nem élek....túlságosan is éles volt az agyam...nyugi van ...
lágyan szól a phi - kellemes muzsika - afféle kezdet egy vadabb táncos mókára...
Magamnak írok magamról - megosztom - leheletfinomból menjen ki csak az a mély sóhajszerű - ez vagyok én .. ahogy veszem a levegőt ...
Ahogy benntartom, ahogy kifújom és ahogy kinntartom. Ez művészetnek is mondható, tekintve, hogy senki sem műveli - pedig ez az önművelés - az ITTlét.
Mert hát ha én nem művelem magam az ITTlétre, csupán mint ITTLÉT - mi okozná ezt...
Tehát - túl sokat akartam, túl sokat tudtam, túl sokat elértem, túl sokat megtudtam...túl sokmindent láttam, és túl sokmindent tanultam...
Semmit nem ér, hogy remegő lábbal másztam alá a piramisoknak, hogy beállva bolyongtam az Ang-kor ezeréves kőomladékai között, hogy magam jártam körbe és körbe a helyet, ahol buddha állítólag szanaszétvilágosodott, s ültem ugyanott, ugyanúgy, elengedtem a vágyaim ugyanott, megtapasztaltam, milyen, mikor goán vagyok és a partiban táncolok százakkal, elgyalogoltam a zarándokút végéig, felkutattam és gyakoroltam hét zsák önmegvalósítós tudományt, a keleti tanokat, az antropozófiát, a sámánizmust, a zent, számos és számtalan gurut megnéztem, meghallgattam, megérintettem, s láttam, hogy nem tudnak többet, mint én - vagyis csak tudnak, de nem ÉLnek - kevés - átlátszó - szürke - én inkább tapasztalok... meglestem sokmindent, kipróbáltam a hedonizmust, a festészetet, még meg is néztem pár csoportszexet éééés éltem a trópusi dzsungelben a tengerparton - de ez semmi, ahoz képest, hogy ITT vagyok - lemondok minderről, nem kell, nem kell ezek alapján definiálnom magam - nem kell sem túlélőnek, sem jóginak, sem utazónak, sem mérnöknek, sem programozónak, sem matematikusnak, sem bölcsnek, sem utcazenésznek, sem cigánynak, sem művésznek, sem hippinek, sem juppienek, sem junkienak lennem, mert ITT vagyok - nem kell zenésznek, sem rendezőnek, sem vágónak, sem báttynak tennem magam, mert ITT vagyok -
nem vágyom a legszebb arcú karcsú lányra, aki olyan, mint én, mert magamat kerestem, nem vágyom, hogy tanítsak másokat, mert ITT vagyok,
nem kell hatalomra törekednem, mert lemondtam az irányításról - nem kell semmi elkülönülés, nem kell semmi egyenlőtlenség, nem kívánom azt, hogy az egóm alapján definiáljam és irányítsam magam és másokat, mert ITT vagyok...
nem kívánok szebb, erősebb, egészségesebb, gyorsabb, jobb testet, nem kívánok több pénzt, nem kívánok sem barátokat, sem elismerést, mert ITT vagyok...
és ezt válltig állítom, ez vagyok - felesleges bedobozolnom magam, bármiféle kategóriába, mert abban a pillanatban csak az vagyok - és már látom, tapasztalom, hogy az vagyok, amit kifejezek, amiként látom magam, az alapján fejezem ki magam - - tehát miért is akarnám úgy látni magam, mint egy akármi, mikor lehetek minden - ITT.
Mert ITT van minden - mert ITT van mindaz, ami vagyok - ITT vagyok - én az ITT vagyok - az ITT pedig magábafoglal mindent...
Ennél csodálatosabb nincs, mint a feltétel nélküli lét - csak az aki vagyok - és amikor mindenről lemondok, amikor mindent eldobok és amikor bebizonyítom, hogy semmi sem kell, és így is ÉLek egységben és egyenlőségben magammal és mindennel - csak lélegezni és kifejezni, egy GONDolat nélkül - érzések és vágyak nélkül - akkor jövök rá, hogy a semmit dobom el a mindenért...mert az, már adott, hogy ITT vagyok - és egyyé és egyenlővé válni magammal - nem is válni, hanem hogy ezt merni felfedezni, megtapasztalni és kifejezni, átölelni és egyesíteni egyetlen pillanatban - egyetlen lélegzetben, ITT ---- ennél több valójában nincs - mert minden ezen felül, ezen túl, ezen kívül - illúzió - ezért nem látok körülöttem senkit, még a nagy "spiriduális" gyakorlókat sem ITT - mert nem itt vannak, hanem az itt és ott között szaladgálnak, hintáznak, kúsznak stb - nem véve észre, hogy egyetlen egy pillanatra veszik csak célba az ittet és az ottot - és közben sehol sincsenek - az ITT szemszögéből...
ó az idő a virágszál tombolta vihargyermek - az idő az én démonom - most elengedem
az idő és a most - egyenlő - ha az idő ITT van - én nem vagyok itt - vagyis hát eggyé és egyenlővé kell válni az idővel - és akkor nem is látszik - vagyis nem külön tőlem - és ha egy és egyenlő vagyok az idővel, akkor nem vagyok a rabja - ugyanis én úgy definiáltam, hogy az idő kérdése, hogy akármi legyen - akár még az is, amit szeretnék - holott idő kérdése és már nem is szeretném - és akkor már az a kis időkülönbség válasszon el az ITTtől?
nevetséges...az idő pénz...a pénz hatalom
a 3 dimenzió - x y z - ez az isten - a fizikai valóság az egyetlen valóság, mely igaz, kézzelfogható és stabil - ez az, ami kiállja az idő vasfogát...
tehát az 3 dimenzióban kell talpraállni és gyökeret ereszteni, stabillá válni és nőni, nőni nőni, csak nőljenek az ágak, bújjanak a levelek - hullhatnak is, hisz a fa, mint élet, mint a lélegzet: ITT stabil - ekkor vagyok az, aki vagyok...
Abszolút ön-őszinteségemben látom, hogy néha el-elburjánzik egy kósza ág - de miért? miért ó hol és mikor van az a téridő gombolyag, hogy egyszercsak fellobban és elég! ?
Nincs szabadság - illúzió - minden előredefiniált és kiszámítható - a szeretet egy termék - a valóság rabjai élősködnek rajta - és a valóság rabjainak mesterei meg őrajtuk - de az egyenlőség az abszolút mérce - tehát minden egy - ezért mindenki egyenlően elkülönülést támogat, tapasztal, hogy annyira nyilvánvalóvá váljon, hogy egyszercsak már mindenki felkapja a fejét, hogy: MMMMII?
És az a pillanat az ITTLÉT - amig mindenki nincs ITT - amíg mindenki nem megy át a tű fokán, hogy hmm ez van ITT - ez vagyok én, ami ITT van - ez a világ, ez a kontinens, ez az ország, ez a világhelyzet, ez a bolygó, ezek az erdők, ezek az állatok, ezek a felhők, ezek az emberek - minden ÉN vagyok - ezért felelősséggel tartozom magamért - mert minden én vagyok - ez afféle ITTlét - ami kézzelfogható, a 3dimenziós - ez magamban, mint aki vagyok tapasztalható - amíg mindent nem tapasztalok, mint saját magam - én nem az vagyok, aki valójában vagyok - ez nem drog, a gondolatok, érzelmek elméje a drog - addiktív önáltatás - kibújni belőle dicsőséges - a halál persze segít - távoltart a félelem? Az a fél elementális ön-őszinteséged választ el a teljességtől - titkon tartván az elfojtott sajnálatot.
Hisz csak azt sajnálom, amit nem akarok változtatni, hisz aként, ahogy és akiként tettbe definiálom magam - és nem akarok változni, ezért sajnálom, mert tudom, hogy elbasztam - megbasztam magam - ezért inkább arra vágyok, hogy mással basszak - mert ha már én megbaszódtam, baszódjon meg más is...
Ezért látom, hogy tényleg mindenki vámpír - ezért vagyunk élőhalottak - megszülettünk, de igazából teljesen nem élünk, de azért még nem haltunk meg - ez az élőhalottság...csak kábán megyünk a vágyaink után : ENERGIA -
Termékekből, partnerből, szexből, gondolatokból, érzésekből, félelemből!, tettekből nyerünk energiát, mert az bizony fogy - az bizony múlandó - ez az életerő, amit úgy hívunk energia: ez nem igazán az Életenergia - hisz ha az lenne, akkor ezáltal, hogy ezen "ÉLünk" - nem pusztulna a bolygón az ÉLET - nem pusztulnánk oly látványosan saját magunk is - mint ahogy mi berendezkedtünk, arra, ahogy hogy "él"-ünk...
"ÁÁÁ, itt minden oké" - , csillogó boltkastélyokban fossuk a pénzt, holott a földön az emberek 4/5-őde vért izzad, csak hogy nekünk legyen ez a bőrcipő, ez a termék, ez a pénz - - - amíg mindenki a saját bőrén nem tapasztalja ezt - addig nem akar változni - ezért van az, hogy most mindenki megtapasztalja, hogy mivé vált - hogy lássa, hogy megértse, hogy mit is tesz magával, másokkal, a világgal -
mert MINDEN EGYES EMBER EGYENLŐ MÉRTÉKBEN FELELŐS A VILÁG AKTUÁLIS ÁLLAPOTÁÉRT -
ezt tagadni - erre válaszolni kifogásokkal - nem őszinte, ezért nem is ÉLET - ezért a nem élet - nem élhet - tehát az meghal - aki meghal - nem ÉLET...
Itt van az igazi teszt: aki meghalhat, az nem is él..tehát olyannak hinni, olyan valakinek a "tan"-ám-ításait fontolóra venni, aki végül meghalt: én nem tenném - hisz a végső teszten elbukott - a valóságteszten - mert a fizikait transzcendentálni, meghaladni - az lenne az igazi ÉLET - amíg van halál - addig hogy lehetne TELJES élet? Ugyan...Persze ki-ki maga dönt...de hogy tényleg józan ésszel látni, mi is van valójában...és mi nincs...
hogy lehetne valós a szeretet, amíg egyetlen ember is éhezik?
hogy létezhetne szeretet, amíg egyvalakit is megölnek, amíg egyetlen állatot is megesznek? hazugság, hazugság, nem igaz...
ezért meghúzni a vonalat - bátorság - ebben a programozott rendszerben kiállni az ÉLETért, mint az élet maga - ez az aki vagyok - nem holmi fénybarátkozó spirit duális misztikus test vériség - nem kell a rizsa - eleget hallucináltam - ezért lélegzem, mert tudom, és látom, hogy őszinte vagyok magammal, és ezért látom, hogy mi valódi, mi nem...
Mindig az izgatott, milyen a világ, hogy épül fel, hogy ki is vagyok én, mi is történik valójában...
hogy a fenébe nem érdekli az embereket, hogy kik is ők valójában?
mennek az utcán, bambulnak a villamoson, feszengenek a jelenlétemtől, csak mert én ITT vagyok - mi az ami zavarja őket? az, hogy nincsenek ITT, mert ha én ITT vagyok, esetleg látom őket, tapasztalom, milyenek is valójában - amit még ő maguk sem - ez zavaró - mert azt sem tudják, - azt sem merik kifundálni, hogy ez mit is jelenthet - meg egyáltalán mi???
ez a föld a pokol - a menny illúzió - a menny az egyenlőség lenne - az pedig a 3Dimenzióban nem létezik - és ez nem idealizmus, kérem!
Ez a józan ész - a legegyszerűbb őszinteség - az ártatlan gyermeki szemszög - nézz körül....
Ezért állok ki, mint freelove, és ezért nem vagyok hajlandó kevesebbet elfogadni, mint aki vagyok - tényleg ...
És nem szégyenlem, hogy megbocsátok magamnak, mert az az egyetlen gyakorlatias út, hogy elhagyjam az ön-őszintétlenségeimet - mert ha megbocsátom magamnak, akkor tényleg meg akarom bocsátani, és akkor tényleg meg akarok változni, és akkor tényleg megváltozom - vagy tényleg rájövök, hogy hmm mégsem változtam meg, pedig akartam, mert már rájöttem, hogy amit csinálok, az nem az, aki valójában vagyok - ezért akkor újra megbocsátom magamnak és mélyebbre nézek, mi az, amit még mindig magamnak gondolok, pedig csak illúzió ? Mivel nem vagyok őszinte magammal? Vágy? Hit? Félelem? Mind-mind fal a teljesség megtapasztalása előtt - és én fogadtam el és engedtem meg, én építettem fel a részvételemmel és én is szedem le a téglákat egytől egyig - - -
Mert aki azt mondja, hogy az önmegbocsátás baromság - az igazából tudja, hogy ha merné kipróbálni, ha merné alkalmazni, akkor esetleg megváltozna - akkor esetleg szembesülne azzal, hogy mit fogadott el, engedett meg magában - és akkor ITT lenne az őszintétlenség - és akkor tényleg meg kéne változni - tényleg fel kéne adni a sok elme-illúziót - arról, hogy ki is ő valójában, és hogy mit miért is csinál, és egyáltalán miért nem képes abbahagyni?
Egyetlen gondolat már kapcsolatot definiál az egyesített tudatmezőben az elmén keresztül - és ez már elég, hogy az ITT tapasztalás háttérbeszoruljon - persze ez egy folyamat - de hosszú-hosszú folyamat - nem ebben az életben kezdődött, de ebben az életben ér véget.
Mert most minden ITT van - ki ki maga veszi irányításba az önmegvalósítást, vagy az elfogadott és megengedett természete "jön vissza", "derül ki" itt és egyszerűen választást nem adva megmutatja a foga fehérjét...
Nem hiszek többé a kapcsolatban - a kapcsolat MINDIG elme-alapú - az elmék közt jön létre és az elméket támogatja - hogy megmaradjanak ekként...bukás...
A kölcsönös abszolút ön-őszinteségen alapuló megegyezés talán járható - de ahhoz önállóság kell, ahhoz stabilitás kell, és egy bizonyos érettség, hogy már realizáld előtte, hogy nem az elméd vagy, nem a gondolataid vagy, nem az érzéseid vagy - vagyis hát most azzá váltál, és vissza kell menni a kiindulópontig és újra magadbaolvasztani és kiállni, hogy most már tudom miért van, miért mentem bele, hogy estem a csapdájába, hogy váltam a függőjévé - és hogy állítom meg - mert lehet enélkül is létezni - szabadon...
És ha ez már stabil - akkor két ember tudja egymást támogatni az ön-őszinteségükben - bármiféle függés és vámpírizmus nélkül - de azonkívül - az elmében marad az ember - az pedig nem valós - az nincs ITT - tehát illúzió - - -
ezért fáj, ha elhagyott a másik, megcsalt vagy csalódok, vagy hiányzik valaki....
mert az illúzió, és az azáltal definiált önmagam - - nem valódi - és ez azért dühítő - hogy nem is vagyok valódi - vagyis egyszercsak eltűnhetek minden maradandó nyom nélkül - akkor meg minek az egész? Érdekes pontokat vetettem fel ma, most elég is, élvezd...
köszönöm szépen
