Folytatom az elhatározás, elköteleződés szavakra feljött reakciók, automatikus asszociációk tudatosítását. (Előző írásom linkje itt.)Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam/láttam meg, hogy elhatározásom, elkötelezettségem én magam döntöm el, s addig "tartom", amíg úgy döntök - tehát az, hogy valamit eldöntök, nem kell teherré váljon feltétlenül, hiszen másképp is dönthetek - a lényeg a tiszta tudatosság, határozott hozzáállás és abból eredő cselekvés.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak arra gondolni - vagyis félni -, hogy mi van akkor ha elhatározásom, elkötelezettségem gyakran váltogatom, azaz ezáltal objektívan nézve valójában nem is határozom, kötelezem el magam, s ebben nem realizálván, hogy amit elhatározok és elkötelezem magam úgy hozzáállni, tenni és aztán megváltoztatom, nem csinálom, amit döntöttem vagy visszavonom, anélkül, hogy azt megéltem volna, akkor valójában azzal szembesülök, hogy az elhatározásom, elkötelezettségem nem volt valódi; vagy, mert nem tartottam be, mert úgy reagáltam, hogy ez nem jó, nem kell valamiért - magam vagy mások érdekét figyelembe véve, vagy, mert beláttam, hogy amit elhatároztam, nem abszolút őszinte saját magammal, azaz aki valójában vagyok.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak olyat elhatározni, olyan iránt elköteleződni, ami valójában nem őszinte magammal, s eközben nem látván, ismerném magam minden ezzel kapcsolatos irányból, ezáltal olyan döntést hozva, olyanért vállaljak felelősséget, amit nem tudok tartani, amit nem tudok egységben és egyenlőségben látni, mondani és tenni, ezáltal a szavakat, amiket használok, nem élem, hanem önérdekemhez igazítva saját őszintétlenségem takarjam, miközben olyan körülményekre hivatkozzak, amik valójában nem számítanak ahhoz a tényhez képest, hogy elhatározok valamit és aztán nem teszek úgy, s közben nem realizálván, hogy ezáltal saját szavaimba, tetteimbe vetett bizalmam ásom alá.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak attól tartani, hogy mit gondolnak vagy reagálnak mások arra, ha elhatározok, eldöntök, elköteleződök valami iránt, s aztán mégsem úgy teszek, s ezáltal a reakciótól való félelemben ezt vizualizálván erre reagálva érezzek egy olyan energiát, amit megítélve arra használjak, hogy arra stimuláljam, s végsősoron manipuláljam magam arra, hogy elhatározásom tartsam, ezáltal nem direktben, én, itt vagyok az irányítóelv, hanem felelőtlenség, félelem, saját magammal őszintétlenség.
Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam azt, hogy amíg másokat veszek figyelembe azzal kapcsolatban, hogy ki legyek én, mit tegyek, valójában nem én magam vagyok, hanem egyfajta virtuális reflexió bennem, amire reagáltam, megítéltem és azt használva stimuláljam maram lenni valaki, s ezáltal feltételekhez kössem azt, hogy ki vagyok, ezáltal valódi elhatározásom, akaratom, önbizalmam nem tud kifejlődni.
Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam azt, hogy az elhatározás nem egy nehézség, egy kínszenvedés, egy kényszer, tehát ha ilyen reakcióm van valamihez, amit vállalok megcsinálni, realizálom, hogy éppen valami ön-manipulációban vagyok benne, ami által belül nincs egység és egyenlőség a külsővel, hanem reakció van, előítélet, elkülönülés, félelem, amit abbahagyok és lélegzek, megnézem miben veszek részt és mi a kiindulópont.
Megbocsátom magamnak, hogy elfelejtem alkalmazni a jelenlét, lélegzet, belső csend, fizikai ittlét egyszerű és nyilvánvalóságát s ezáltal az elmémben reagáljak dolgokra, amik során olyan dolgokra stimulálom magam tenni, ami valójában nem direkt, öntudatos jelenlétből és határozottságból, akaraterőből ered, hanem reakcióból, előítéletből, félelemből jövő, s ilyen esetekben, amikor felismerem, hogy nem állok egységben és egyenlőségben azzal, amit tapasztalok, teszek, akkor áthelyezem tudatosságom IDE, ahol a lélegzetem, a testem, a valóság van és a józan észt alkalmazva felelősséget vállalok azért, amiben és ahogyan vagyok és elhatározom, elkötelezem magam úgy élni, hogy ne kelljen később a jelenlegi pillanatomból eredő következményt megbánni, szégyelni.
Megbocsátom magamnak, hogy úgy definiáltam magam, mint aki fél elhatározni, elköteleződni a felelősség iránt, azért, aki és ahogyan, amiben és amiként ITT vagyok, mint teremtett, teremtő és teremtés egységben és egyenlőségben, realizálván, hogy függetlenül attól, hogyan definiálom magam, hogyan ítélem meg, hogyan reagálok rá, az igazság, a tény, ami a valóság az az, ami ITT van, akiként és ahogyan és amiben létezem.
Megbocsátom magamnak, hogy azért féljek felelősséget vállalni azért, ami és aki és amiben ITT létezem, mert akkor azt, akinek belül megítélem magam, ami alapján reagálok dolgokra nyilvánvalóvá válik, hogy nem gyakorlatias, nem őszinte, nem valódi, ezért akkor a józan ész azt sugallja, hogy engedjem el, állítsam le, töröljem ki a lényegiségemből, amit úgy definiáltam, mint aki éppen most vagyok, ezért féljek elengedni, féljek a változástól, féljek attól, amit megtapasztalok, mint felelősség, ami elől idáig próbáltam menekülni, elbújni az elmémbe létrehozott virtuális elkülönüléssel, abban történő menedékvétellel és a félelemre hivatkozva, a félelemtől való félelembe hipnotizálva magam le legyek folyton itt, szabad és kifejező, felelősségben, elhatározásban megélni, aki valójában vagyok mindennel, ami itt van, mint én egységben és egyenlőségben.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak annyira tartani a felelősségtől, a változástól, hogy ne realizáljam azokat a pontokat az életemben, amik hasonlóképpen tornyosultak előttem, mint nehézség meglépni s az évek során a gyakorlatban megléptem, meghaladtam, s aki itt és most vagyok, nyilvánvaló bizonyítéka annak, hogy az hasznos volt, mint például attól félni, hogy dolgozni kell, önellátóvá kell váljak a rendszerben, felelősséget kell vállalnom tetteimért és azért, amiket másoknak mondok, holott ezek most már természetesnek tűnnek - ugyanígy, most, amikért reakció jön fel felelősséget vállalni, mint ember, mint emberiség, aki vagyok, az élet, ugyanúgy, mikor már meghaladom, visszanézve ugyanúgy természetesnek fog tűnni, amint felismertem az őszintétlenséget, a tudatosságot, azt, amit és ahogyan meg kell állítsak magamban, meg kell változtassak és ezt meg is kell éljem ebben a fizikai világban, felismervén, hogy ez az igazi szabadság, amikor megengedem és merem meglépni azt, ami szükséges ahhoz, hogy felelősséget vállaljak és elkötelezzem magam azt megélni, aki valójában vagyok, mint minden élet, mint minden, mint egy, mint egyenlő, itt, ezen a földön.
Önmegbocsátásról általam bevezető magyarul:
- https://soundcloud.com/talamon2 (hang)
- http://talamon.blogspot.com/2014/03/jtl-156-irassal-tamogatott-tudatossag.html (itteni írás)
Valamint pár példa a már megszámlálhatatlan mennyiségű angol- és más nyelvű írások, videók linkjeire:
- http://destonians.com/
- https://www.facebook.com/groups/journeytolife/
- https://www.facebook.com/7yearjourneytolife
- https://www.youtube.com/user/SunetteSpies/videos
- https://www.youtube.com/user/DesteniIProcess/videos
- http://practical-desteni.blogspot.com
- http://lite.desteniiprocess.com
No comments:
Post a Comment