Önmegbocsátás a rendszeren, hotel californián

Megbocsátom magamnak, hogy azt gondolom, hogy a félelem hajt és vezet, hogy a szabadságot tapasztaljam
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak, hogy a félelem irányítson
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a félelem elhatalmasodjon rajtam.
Megbocsátom magamnak, hogy fáj, hogy anyám és apám elváltak és nem jöttek ki egymással
Megbocsátom magamnak, hogy azt érzem, hogy a szüleim nagyon nagyon készek voltak.
Megbocsátom magamnak, hogy nagyon sokat sírtam, hogy semmit sem értek és semmi sem jó.
Megbocsátom magamnak, hogy értéket helyezek a gondolataimba és érzéseimbe.
Megbocsátom magamnak, hogy azt gondoltam, hogy én is képes vagyok egymagam megváltoztani a rendszert. Megbocsátom magamnak, elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy egymagam képes vagyok megváltoztatni a rendszert. Megbocsátom magamnak hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy magamtól elkülönülve, magamon kívül keressem magam, ahelyett hogy realizálnám hogy én az élet vagyok mint a lélegzet mint egység és egyenlőség itt.

Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak elhinni, hogy én a Szem vagyok, a tudat szeme.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak jogot adni a „teremtőknek” ebben az elmerendszerben, hogy arra programozzanak, hogy elhiggyem azt tapasztalni, hogy én a Szem vagyok, az ‘ÉN’-je a tudatnak.
Megbocs’tom maganka, hogz megengedtem magamnak,hogy egy elme rendszerré váljak és elfogadjam magam, mint egy elme rendszer és elhiggyem magmról, hogy egy elme rendszer vagyok és elfogadjam magam programozását, mint egy elme rendszer – ahelyett hogy az élet kifejezése, mint aki vagyok és az eredete annak aki vagyok, mint az egység és egyenlőség élő szava.
Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak realizálni, élni, látni, tisztelni, felismerni, tudatában lenni, s állni úgy mint én, aki „Én vagyok” az egység és egyenlőség az életben mint az élő szó.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak elhinni, hogy a rendszerek programozott nyelve vagyok, mint gondolatok, érzések és érzelmek – megengedvén és elfogadván magamat a „Tudat énjévé”/ a “Rendszerek énjévé” válni.
Megbocsátok magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak felismerni, hogy én a rendszerek szolgája vagyok és a progamok amik futnak bennem mint a gondolataim, érzéseim, érzelmeim.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak „csapdájába esni” a tudat programozott játékaiba mint „megvilágosodás” „elérés” és „válás”.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamat feláldozni, engem mint aki valóban vagyok mint élet úgy, hogy megengedem és elfogadom magam ezekké a program rendszerekké válni bennem, mint a gondolatok, érzések és érzelmek elméje amelyek leigáznak és irányítanak engem.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak hogy a a rendszer programozásának következő szavai szerint éljek: „Itt vagyok, rendszerek, a szolgátok, fogjatok, feláldozom magam a létezésetekbe. Ti vagytok az „Isten”em és én a szolgátok vagyok. Jogot adok arra, hogy folytassátok a legizását és irányítást amiért és amiképp álltok” – mert megengedtem magamnak, hogy résztvegyek az elmében és az elméjévé legyek – azt híve, mint létezés és tapasztalás, mint magam, hogy az legyen az „aki vagyok”.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak, hogy programozható legyek.
Megbocsátom magmnak, hogy megengedtem magamnak, hogy programozva legyek.
Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magam hogy programoztható és programozott legyek szavak és hang frekvenciák által.
Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak realizálni, hogy csak akkor vagyok programozható és képes programozott lenni szavak és hang frekvenciák által, ha Én elkülönült vagyok a programozóktól szintén mint hangfrekvenciák és szavak.

Megbocsátom magamnak, hogy megengedtem magamnak, hogy legyek és elkülönülve álljak az elmétől – az elme éppen a megnyilvánulása bennem és mint én és az amit elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy váljak – amelyet elfogadtam és elfogadtam, hogy létezzen benne,.

Megbocsátom magmnak, hogy megengedtem magamnak hogy odaadjam az erőmet elfogadván és megengedvén elkülönült manifesztációkat magamon kívül hogy befolyásoljanak, irányítsanak és vezessenek engem.
Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak realizálni azt, hogy azok az elkülönült manifesztációk rajtam kívül csak akkor van képességük irányítani, vezetni és befolyásolni engem ha én elkülönülve állok éppen azoktól a manifesztációktól, amiket elfogadtam és megengedtem, hogy befolyásoljanak engem.
Megbocsátom magamank, hogy elfogadtam magamnak hibáztatni a múltat, hibáztatni a „teremtőket”, hibáztatni a „programozókat” és hibáztatni az elmét azért, amit elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy váljak és amivé vált ebben a világban.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a hotel californiára follyanak a könnyeim, mert realizáltam, hogy ez tényleg a pokol.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a hotel californiához gondolatok alapján érzelmeket kötöttem, melyek a testemben rendszert alkotván determinálnak.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a hotel californiához érzelmeket társítottam, annak értelmében, amiket cica mondott nekem anno róla, még az egyetemen, hogy azt mondta, hogy sátánista.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam magamnak, hogy a hotel californiához érzéseket kapcsoltam, amikor a hindu templomban indiában Spencer elénekelte nekünk a gitárral.
Ezek az érzelmek nem én vagyok. Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elkülönüljek ezektől az érzésektől, manifesztálván ebben a világban ezt a szomorúságot, beletörődöttséget, elveszettséget.

Ezek az érzelmek nem én vagyok, ezeket az érzelmeket egyesítem magammal, kitörlöm őket, mint tőlem elkülönült érzelmek, érzések.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy azért hallgattam zenéket, hogy energetikailag generáljanak bennem valamit, ezzel a polaritásegyenletben mozoghassak, de csak azon belül, mint az maga.
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem, hogy elkülönüljek saját magamtól, ahelyett hogy realizálnám, hogy én az élet vagyok, mint egység és egyenlőség, mint légzés.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem ’elhagyni’ a légzésként létezést, min légzés, amikor érzelmek jöttek fel, elhatározván, hogy ’az legyek’, azok az ’elkülönült’ érzelmek, ahelyett, hogy én, ming én lennék,mint én, mint az élet, mint egység és egyenlőség mint a lélegzet maga.