Ön-őszinteség: feltárom magam, ez akkor világos..lehet olyan, hogy túl sok?;)
Ön-megbocsátás: igen, jó, ha "tudat"-osítod, hogy te vagy a felelős, nem a jézuska, jaja ez is világos, gyakorlat kérdése...
Ön-javító alkalmazás: ez a lényeg, nem elég elmormolni, hogy megbocsátok magamnak, elméletben, hanem azért jön vissza, hogy meghaladd: mintegy gyakorlatban, az ÉLETben bebizonyítod magadnak, hogy igenis, az ön-megbocsátással megjelölöd, s kifejezed nemtetszéseidet viselkedésedet/gondolataidat/stb, melyeket az ön-őszinteséggel feltártál, pontosabban rájöttél, hogy nem te vagy, ergo meghaladnád.
Tehát addig vissza nem jön, addig "lúpol", amíg teljesen meg nem haladod, anélkül, hogy bármiféle reakciót váltana benned, csak úgy egyszerűen továbblépve rajta, úgy, hogy egy szemernyit sem zavar, semennyit sem befolyásol, egy cseppet sem válsz azzá, semmiképpen nem korlátoz le. S akkor elmúlik - lassan, ez egy folyamat, több év, míg az ember a tudattalant, a tudatalattit és a tudatot kipucolja. Ehhez nekem nagy segítség az írás, ahogy írom ki magamból, úgy jön fel vele a "dzsuvakka"-hehe hehe...
S ahogy jön fel, írom le, úgy ha jön bármiféle reakció, például nekem pont most volt, hogy mindig menekültem a nők elől, mert paráim voltak velük, ezért kiírtam magamból, kibeszéltem embereknek - és ahogy ezeket tettem meg, jöttek reakciók, s azok a reakciók is ilyen "nem kívánatos hullámok", melyeket szintén megjelölök az önmegbocsátással, majd ahogy ÚJRA jön az alkalom, az életben is továbblépek azokon, ha nem, hát újra és újra jön, újra megbocsátom, egyre jobban megunva a kínomat, annál jobban "tele lesz a tököm" ezzel s egyszer elérkezek arra a pontra, hogy MEGHALADOM, ...Hmm valami ilyesmi...és pontosan így van az egész gondolatleállítással is...amíg jön gondolat, az csak jelöli, hogy merre kell az ön-őszinteséget, önmegbocsátást, ön-korrekciót "fókuszálnom", hogy megszabaduljak tőlük, jobban mondva egyesítsem őket pusztán a jelenben "csak" lélegzéssé stb...
S azért bukás gondolatban tenni, mert pont a gondolatban játszás, az az a homokozó, ahol az ember azt hiszi, hogy "gátlástalanul, titokban, intim módon kiélheti " betegségeit, alsóbb/felsőbb/stb-rendűségét, vágyait, elfojtásait, dühét stb", amiket nem tud kiélni; amiken nem tud továbblépni, anélkül, hogy ezt mások látnák, ergo ez bújás - nem őszinteség...:időhurok.
VISZONT ami a legnagyobb szopás, hogy ezek a gondolatok ugyanolyan értékkel kreálják,befolyásolják, formálják a körülöttünk lévő világot, "ami kinnt, az bennt", semennyivel sem kevésbé módon, mint az anyagi világot "formáló" tettek - tehát igenis mi tehetünk arról, hogy éhezés, titkos kormány, pénz, robot, háború - a belső konfliktusok, parák, vágyak őszintétlenségek kivetülései ezek, ezért nem ér semmit a harc, ezért nem ér semmit semmi más, mint személyes szinten leállni a gondolatokkal, érzésekkel érzelmekkel...
Jönnek nekem azzal, hogy akkor robottá válunk - picsákat..pont így vagyunk robotok abból a perspektívából, hogy rabjai vagyunk ezeknek, ahelyett, hogy feltétel nélkül "csak" kifejeznénk magunk, a fogalmi korlátokon túl, tényleg újat teremtve, nem csak mémeket kombinálván és sokszorosítván...
Attól, hogy nincsenek gondolataim, érzéseim, még nevethetek, táncolhatok, sírhatok, sőt, szexelhetek is - az énkifejezés pont ekkor lesz az, aki vagyok, nem a szülőktől, rendszertől kapott programok használatával...nem vagyok rabja a szinkronicitásnak, hogy kell az érzés, kell a gondolat, kell a mókuskerék, hanem feltétel nélkül, ahogy a pillanat jön, csak teszem azt ami jön, félelem nélkül, mert tudom, ki vagyok, mi vagyok, mert a gyurmaként rámtapadt elmét ahogy fokozatosan eltávolítom, úgy ismerem ki magam, hogy ami jön az biztos, hogy én vagyok, nem az elme...
A vipasszaná ~nem rossz, csak miért kell abbahagyni, míg van még min dolgozni? Pont ott látom értelmét, ahol szarba kerülök belül, mert akkor nyilvánul meg tényleg, hogy mivel kell dolgozni...
No comments:
Post a Comment