[JTL 170] A félelem illúzióján túl látni

Folytatom a realizációm arról, hogyan is lettem az, aki fél nem félni és hogyan haladom ezt meg.

Beszéltem is erről a kamerába angolul:

Probléma:
Gyermekkor: Alapvető ötlet az volt, hogy ha annyira félek valamitől, akkor azt nem kell erőltetni.
Ez igen hamar meglehetősen intenzív introspektív lénnyé változtatott, a külvilágban minduttalan korlátok, küzdelmek, kudarcok jöttek, míg a belső világban az évek során kibontakozott egyfajta mély, borzongató sötétség és szellős, friss, tág világosság között létrejövő, pusztán másodpercekre megpihenő örök körforgás, melyek végtelen hullámain soha megpihenve éppen összeszedvén magam újra- és újra a következő élmény hívogatott, stimulált, vitt, melyekből egyetlenegy hiányzott csak: én.

Vagyis pont ez az a fordított referencia, hogy ki NEM én vagyok mindig ki tudott húzni az élmények rengetegéből, de csakis egyetlen pillanatra, hogy aztán egy új, saját magam megtalálásának reményében invokált élménybe ugorjak fejest.

Egyrészről szabadnak, bátornak és erősnek találtam magam, de mindezeket megelőzte egy látszólagos DÖNTÉS, melyek alapján irányt szabtam létemben - ám ezeken túl, ezek mögött, ezek alatt: korlátoltság, félelem és reménytelenség telítette elmém apró részleteit, melyek együttes súlya - visszanézve - tetteimben megmutatkozott.

Az ötlet, a döntés, az akarat, hogy nem félek is a félelemből származott - tehát, amikor épp nem tapasztaltam a félelmet - mert elfolytottam, mert épp pillanatnyilag kiegyensúlyozódott a pozitív/negatív elmeháborúm, mert elfoglalt voltam valamivel vagy nagyritkán csak jelen voltam - akkor megálltam.

Megálltam, mert az a személyiség, mely mozdulatra animál - a félelemből táplálódik - s amint a félelem csökken, a mozgás is enyhül, s bár a kiindulópont a félelem meghaladása volt, ezáltal rétegződött be egy újabb személyiség-aspektus: a félelem megszűnésétől való félelem.

Helyzetekben oly megszoktam, hogy jön az energia-löket(furcsa szó, amikor eláraszt belül az adrenalin, az energia, az a furcsa fizikai-szerű energiaáralmás belül, a solar plexusból, ami lehet gondolatok tucatjának hirtelem mozdulata, érzelem: mind egy: félelem - belső reakció, külső és belső megbontása, elkülönülés), hogy ezt megtanultam kezelni - nem megelőzni a félelmet és arra a reakciót, hanem amikor jön, mintegy átölelni, kategorizálni, felmérni mekkora - ha hatalmas, akkor valahogy kezelni, elfojtani, tombolni - ha aprócska, akkor kiegyensúlyozni, lenyelni, figyelmen kívül hagyni stb...
A kategórizálásnak határa messze még, egy szó, mint száz - a félelem bére az újabb félelem és abból ered az újabb elkülönülés a valóságtól, énem a fél elem, a valóság a másik fél énem, s e kettő között feszül az elme tudatom, a rendszeres ítélet, a végtelen energia illúziója, melyből a fizikai valóság pusztán stimulált szimulációból eredő energiamanipulációval indukálható A pontból B-be.
Persze szélsőséges ez a leírás, de a tény, hogy mostanában, hogy egyre jobban lelassulok figyelem meg belül, hogy mintegy folyton ellenőrzöm magam, például azt, hogy megijedek-e és ha igen, mennyire, s ennek nem is vagyok tudatában és hogyan is láttam rá először.

Csinálok is erről most egy videót.(ez is angolul...)

Tehát.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a félelem adjon erőt, energiát ahhoz, hogy szembenézzek dolgokkal, akár magával a félelemmel és ne realizáljam, hogy maga a félelem is egy már kialakult kapcsolat - van tárgya, alanya és állítmánya, amely szétbontható, megvizsgálható, körülményei, kiindulópontja, első benyomása, emléke, következkménye megérthető s ezáltal viselkedésem, önmagam megismerhető, döntéssel, akarattal, belátással: megváltoztatható.

Megbocsátom magamnak, hogy azt képzeljem, valljam, higgyem, hogy ahhoz, hogy megváltozzak, energia, erő, reakció, pozitív vagy negatív tapasztalás szükséges, anélkül, hogy eközben belátnám, ilyenkor nem én változom, hanem én engedem meg, hogy nem magam által megváltozódjak, azaz nem én itt vagyok az irányítóelv.

Megbocsátom magamnak, hogy féltem attól, hogy az énemmel foglalkozzak, mert azt képzeljem, hogy az az egó és ezért azt programozzam be magamba, hogy atomatikusan az énemmel ne foglalkozzak úgy, hogy megkérdőjelezhessem mit miért teszek és be tudjam látni a következményeit a tetteimnek másokra és magamra.

Megbocsátom magamnak, hogy félreértettem azt a szót, hogy én, túlmiszticizáltam vagy lekonkretizáltam anélkül, hogy megértettem volna, hogy ha pozitív, negatív energiák, érzelmek, hangulatok, élmények alapján definiálom, mi vagy ki az az "én", akkor az az én feltételekhez kötött, korlátolt, befolyásolható, ideiglenes, illúzórikus, melyhez való ragaszkodás vagy melytől való viszolyodás újabb és újabb rétegeket teremt a már elfogadott és megengedett tévképzetek automatizmusa majd öndefiníciójának tettekben történő következményteremtő hatalmaként.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy megszokjam, hogy féljek, megszokjam, hogy attól mozduljak csak, hogy ne féljek, s csak addig, amíg a félelem elviselhető, kiegyensúlyozható, elfolytható, figyelmen kívül hagyható.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy csak a félelem motivál mozgásra és féljek elengedni a félelmet, a félelemtől való félelmet és a félelemtől való megszabadulástól való félelmet, ezáltal az elvesztéstől való félelmet.

Megbocsátom magamnak, hogy tetteimben, reakcióimban, percepciómban nem engedtem meg magamnak közvetlenül, direkt meglátni az elvesztéstől való félelmet, azokban a pillanatokban lelassulni, megállni, teljesen elengedni mindent belül és ezáltal megadni magamnak a lehetőséget azt belátni, hogy amitől félek, hogy elveszthetem, az nem az enyém, az nem birtokolható vagy egyáltalán nem helyes, nem valódi, de azt nem akarván belátni, mert akkor nem lenne a félelem, ami nélkül belátnám valódi elfogadott jelenlegi természetem, azaz elkülönülés, nem felelősségvállalás, s ezek mögött a valóság, mint hiába próbálok elkülönülve tapasztalni, azzal, amiben vagyok, akivel vagyok, amiként és ahogyan vagyok, egy és egyenlőség a valódi kapcsolatom, viszont ekkor belátnám, hogy a fél-elem, az elkülönülés, az elvesztés és maga az ebből létrejövő reakcióm, tettem egy olyan én eredménye, amely nem valódi.

Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak direkt olyan mélyre azonnal és minden pillanatban belátni magamba annyira, hogy gyakorlatban tudjam megelőzni az elveszítéstől, az elkülönüléstől való félelmem, ami mögött a valódi ok a felelőssége annak a gyakorlati realizációnak, hogy az elkülönülés, mint énképzet nem valódi, s ettől való megszabadulástól való félelmemben tovább cifrázván a félelmet címkézve fel tapasztalatokra és azok megítélésére felépítsek egy olyan személyiséget, aki pusztán azért létezik, hogy elodázzam az elkerülhetetlent: ami egység és egyenlőség, mint én, mint minden, itt, mint az élet.

Belátom, hogy mindaz, amit idáig realizáltam, megértettem, meghaladtam a valódi önmegbocsátásnak köszönhető, melynek tettével megajándékozván magam megelőzöm azoknak az önérdek- és félelem-alapú reakcióknak a befolyásolását, melyek alapján ugyanazokba a mintákba, korlátoltságba maradnék, ezért elhatározom, hogy minden nap tovább járom ezt az utat, írással, beszéddel és tettel egyként és egyenlőként.

[JTL 169] Újradefiniálni szóról szóra

Újradefiniálván a szavakat, hogyan szeretném megélni őket persze nem jelenti azt, hogy ezek a végső definíciók, de jelenlegi helyzetemből ez látszik ésszerűnek, támogatónak, hasznosnak, ezért ki kell próbálni, aztán majd a következmények megmutatják, azokat látván újra eldöntöm.

Ez az igazi hatalom, a valódi felvilágosodás - nem hagyok semmit magamban "jönni".
Mindent eldöntök, mérlegelek, mégsem a definíciók, szabályok által - az lenne a robot.
Tudatosság mindenben - ha nincs, megállok, lelassulok - ha nem vagyok képes leállítani - akkor az nem is én vagyok direktben. Én, mint irányelv, alapelv, életerő.
Az én sem egy badarság, ha úgy definiálom, hogy élet, egységben és egyenlőségben mindennel, mint minden, mint egy, mint egyenlő ebben a fizikai valóságban.
Mi a legjobb az énnek? Ami a legjobb mindenkinek.
Mi a legjobb mindenkinek? Amit én szeretnék kapni magamnak, azt adni másoknak is.
Ezek nem differenciálegyenletrendszerek, nem kell hozzá sem matek, sem tudomány, sem iskola, csak őszinteség magammal, akarat és józan ész. Fontos a józan - részegen a tudat-én, az elme-én úgy kap hátszelet, hogy az élet-énem nincs tudatában.

Jó pár évig angolul írogattam, most az a kihívás, magyarba behozni ezeket a meglátásokat, teszemazt az a szó, hogy "realizáció" - realista - ráció, -úció, -áció - mintegy folyamat, egy tett, nem csak elmélet, utalna rá a képző.

Például az a szó: punctual: fordítása: pontos, szabatos, precíz, szőrszálhasogató.

Mit is szeretnék ezzel a szóval, hogyan ÉLJEM ezt a szót? Mindig rajta legyek azon, amit csinálok, pontosan oda tenni a "nyomást", az "akaratot", a "tettet", ahova szeretném - ahogy a céges managerek poénkodnak vele "lézerfókusz" - amikor beszélek valakivel, kifejtek valamit, direktbe arról beszélni, ami a lényeg - nem körmönfontolgatni, nem kerülgetni a kását, hanem a legegyenesebb úton oda jutni, ahova elhatároztam.
Máris előjön a világosság, tisztaság igénye ahhoz, hiszen tudnom kell, mit is akarok, hogy direkt tudjak lenni azzal kapcsolatban.
A szavak nem játék, pontosan az építőtéglái a valóságnak, ezért fontos mind a szókincs, mind azok definíciójának tisztántartása, ha szükséges, megtisztítása.
Megtisztítása emléktől, önérdektől, félelemtől, vágytól, személyes korlátoltságtól, különben a szavak által kifejezve magam önmagam börtönévé kovácsolom mind gondolataim, beszédem s tetteim sorozatát s azok következményeként magam s valóságom sorsát.

Például vegyük ezt a két szót: vezető + politikus:
Vezető: az aki irányít másokat, megszabja mi legyen, felelős, feladatokat oszt, parancsol stb - lehetne a definíció s ezek alapján rá az emlékek, reakciók, személyes élmények, pozitív, negatív stb.
Politikus: aki a kormány, a népvezetés és irányításért felel, a nép, a köz, az emberek érdekeit képviseli. Ehhez társul mindaz, amit mi látunk a politikában, ahogyan nekünk tetszik, ahogyan megítéljük pozitívan vagy negatívan vagy egyáltalán ignorálván.

Aztán ha megvizsgálom kicsit jobban, kiderülhet más is:

Igazi, jó vezető(vezér): aki új irányt szab, változást hoz, afféle felfedező, aki kutat, eldönt és rálép olyan útra, ami még nem volt és mutatja az utat - egyfajta élő példaként, emberi fáklyaként(nem szó szerint, nana:) megvilágít egy remélhetőleg helyes(ebb) utat.
Aki főnök, menedzser, az nem vezető, őt is vezeti valaki, a főnök az, aki tovább osztja a vezető irányelvét.

Jó Politikus: aki a nép érdekeit nézi, önérdekét és mohóságát még a mézesbödönhöz közel is háttérbe szorítja és képes belátni mi is kéne gyakorlatban ahhoz, hogy olyan irányba mozduljon a rendszer, ami mindenkinek jobb lesz akár rövid vagy hosszútávon. Aki belátja az emberi lét értékét és az élet elsődlegességét és ki tud állni azokért, akik a rendszerben most nélkülöznek, szenvednek és konfrontálni azokat, akik az egyenlőtlenséget, az elkülönülést, az elvakult meggyőződést hírdetik.

Aztán továbbmenve, az én szemszögömből, az énbe, az énként egybe és egyenlőként beolvasztva hogy is lehetne számomra ÉLNI ezeket a szavakat?

Vezető: Magam vezetem, én szabok meg irányt, irányelvet, képes vagyok mérlegelni mi van tényleg, hogy vagyok most és mi lenne a támogató a változáshoz és nem várok kívülről, kezdeményezek, megteszem az első lépéseket és járok azon az úton, ami jobbá teszi a dolgokat számomra és környezetemben, valóságomban mások számára is.

Politikus: A társadalomban felelősséget vállalok mindazért, ami van, aminek lennie kéne, a személyes érdekeim kiegyenlítve látom mások érdekeivel, a "Szeresd felebarátod, mint magad" és az "Azt add, amit te is kapni szeretnél" elvek alapján élni s realizálni, hogy a jelenlegi politikai, gazdasági, jogi rendszerben az úgynevezett demokratikus választás egy lehetőség lehet arra, hogy az emberek azt válasszák, ami nemcsak nekik jobb lehet, hanem, ami mindenkinek a legjobb. Ezért olyan politikai erőt teremteni, ami ezeket az értékeket képviseli és ezt javasolni, kiállni mellette és támogatni, számomra ez az Egyenlő Élet Pártja, amit az Egyenlő Élet Alapítvány javasol és hosszútávú tervei közt szerepel olyan embereket "delegálni" a politikai színtérbe, akik kikezdhetetlenek, stabilak, állandóak, felelősek és ismerik magukat, újradefiniálták szókincsüket és megértik mi kell egy valódi változáshoz, önérdeket, mohóságot, korrupciót kizárván egy olyan rendszerben, ahol az adatok nyilvánosak, az egyenlőség, az emberi jogok valóban fontosabbak, mint a haszon, a megkülönböztetés és az előítélet.

Ez csak egy példa - aztán ezeket a definíciókat megnézem, mennyire élhető, "kimegyek" és élem - megnézem, mi kell ahhoz, hogy eként éljem meg eme szavakat - mi az, ami megakadályoz, mi az, ami ezen túl, ezt megelőzve kifejeződik, felmerül bennem? Azt leírom, megbocsátom, megértem, megállítom és kifejezem magam, bízok magamban, megváltozom, amíg nincs egy állandó, stabil, tudatos jelenlét.

Maga a "tudat"(angolul consciousness, spanyolul conocimiento) szó is becsapós, utal is rá, hogy ez nem valóság, ez csak, amit tudatok magammal valamiért, amit az elmém "tudat" velem, én-tudat, ön-tudat, tudat-talan, tudat-alatti, mind csak virtuális valóság.

A valódi tudás, tudomás, öntudatosság (angolul awareness, spanyolul conciencia) azt jelenti, tudomásom van róla - ez a "tud"-ni, "tudat"-ni mennyire mélyen beleivódott az elménkbe - de még mindig nem erre utalok itt.

Megismerés, tisztánlátás, megtapasztalás, felfogás - a tud-ás elmélet, nem egy tett - a tudatosság is csak egy állapot, nem egy olyan jelenlét, ahol direktben tapasztalok, tudatában vagyok és én vagyok az irányítóelv.

A lényeg, hogy az elme-tudat-rendszerből kilépve egy gyakorlatiasabb, szélesebb perspektívájú, direktebb, nem definiált "létformát" írjak le, melyben a tapasztaló(én), tapasztalt(te) és tapasztalás(tudat) egy és egyenlő, az elkülönülés, mint lehetőség ismert s megelőzött, mert mielőtt a kettősség dimenziójából szemlélnék - az egység valóságában kifejezem magam.

Van erre pár online tanfolyam(amiket magam is "járok"), amiket teljes szívemből ajánlok, ha önmegismerés, gyakorlati megoldások iránt érdeklődik valaki:

• https://lite.desteniiprocess.com
• http://desteniiprocess.com
• http://desteniiprocess.com/courses/relationships

[JTL 168] Ismeretlennel szembenézni önbizalomban

Pár korrekció:

1. Tudatalatti félelem az ismeretlentől, nem definiáltságban maradástól.

2. írásaim gyakrabbani, tömörítettebb, rövidebb formájára átállása.

1.)
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak azt képzelni, hinni, arra hagyatkozni, hogy ha valamit nem tudok előre, nem ismerek, akkor az hibához, bukáshoz, bizonytalansághoz, fájdalomhoz, vesztéshez, szégyenhez vezet, mert nincs egy séma, ami alapján elképzelhessem, mi van, mi lesz, hogyan csináljam, s anélkül meg előre féljek, mintha már megtörtént volna, hogy nem ment.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy az ismeretlentől való tudatalatti félelem attól tudatalatti, hogy nem vagyok tudatában, hogy félek, amire személyiségszabályokra, automatizmusokra adtam engedélyt az elmémben, hogy működjenek, hogy megelőzzék az ezzel való szembesülést, realizálást, átélni direktbe ezt az ismeretlentől való félelmet úgy, hogy az elme mindig próbálja értelmezni, kitalálni, definiálni, kategorizálni a helyzeteket, állapotokat, eseményeket, amik alapján tud valami emléket, asszociációt, definíciót találni, amiből hozzáállást, kiindulópontot, automatizmust tud(és ezáltal én "tudok") produkálni.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy a személyiségem alappillérei a félelemen, a bizonytalanságon alapulnak, még ha nem is vagyok tudatában, mert sosem ástam le annyira önmegbocsátással, őszinteséggel, valódi intimitással, kellő mélységű és időtartamú belső csendben létezéssel és önreflexióval, hanem pusztán az élményekre, a külsőre, a feltételekre és a polaritásokra, mint pozitív-negatív fókuszálván sosem realizáljam, hogy a felépített személyiségem csak egy maszk, amivel elrejtem magam és mások elől az alapvető létbizonytalanságom, félelmem, kétségem, mely valójában az egó, mint elkülönülési szemlélet az egységből, egyenlőségből.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy ezt az egót magamban, mint mechanizmus, hozzáállást felfedezvén azt akartam, az volt a tervem, a kiindulópontom, hogy elpusztítsam, leküzdjem, meghaladjam, anélkül, hogy konkrétan szavakba öntöttem volna, mi is amitől konkrétan mikor félek, sőt, mi az, amitől félek, de nem vagyok tudatában és miért és mi lenne a megoldás erre és a gyakorlatban hogyan tudnám ezt megtenni.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy azt gondoljam, hogy az egó, mint a virtuális én az gonosz, önző, s agytágító drogokkal átélvén ezt intenzíven azt próbáljam elérni, hogy az egó szétrobbanjon, kilapuljon, szétolvadjon, megszűnjön, pusztán intenzitással, energiával, kémiai befolyás alatt történő tudatállapotváltozásokkal, anélkül, hogy rájöttem volna, hogy az egóm, mint szabály- és viselkedésgyűjtemény az pontosan azt tükrözi, aki én valójában lettem itt és most, tehát azt megkísérelni elpusztítani az önmagába harapó kígyó, azaz pont azáltal újra- és újrateremtem, mert eleve az ötlet, hogy ezt így és eképpen meg lehet haladni pusztán egy olyan félelem-alapú reakció, mely a nem elég mély ön-őszinteségen, ön-intimitáson alapul, s ugyanolyan természetű, mint az összes többi személyiség-viselkedésmintám, mely a polaritásra, az elkülönülésre, a félelemre alapul.

Megbocsátom magamnak, hogy nem vallottam be magamnak, hogy az ismeretlentől, a nem definiálttól való eredendő félelmem abból ered, hogy a kapcsolatom saját magammal az, hogy nem bízok magamban, mert azelőtt kialakult egy kapcsolat magammal, amely a kétséget, a félelmet vette alapul.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy a megoldás az, ha direktbe szembenézek azokkal a mintákkal, viselkedésekkel, definíciókkal, szabályokkal, amik felépítik a személyiségem és lépésről lépésre tudatosítom miért és hogyan tettem és abbahagyjam - eldöntsem, hogy ez esetekben bízok magamban és átöleljem a helyzetet, az élményt, magam és egy új esélyt bocsássak magamnak arra, hogy bízzak magamban, anélkül, hogy a múltbéli sémát, definíciót, viselkedésmintát használnám.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem jutott eszembe, hogy megvizsgáljam az okát, a konkrét emlékeket, élményeket, az első benyomást, amely feljön, mikor a hibázástól, a kudarctól való félelem, önbizalomhiány feljön, hogy azokat megvizsgálva, megértve a gyakorlati meghaladáson tudjak dolgozni.

Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy valójában az ismeretlentől való félelem, önmagamtól való félelem, mert az ismeretlennel szembenézve nincs séma és ezáltal én, aki vagyok kell mozduljon, kifejeződjön.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy azért félek önmagamtól, mint ismeretlen, mert sosem vettem a fáradtságot, a kitartó munkát, a fegyelmezett szorgalmat, hogy megismerjem, valójában ki vagyok, itt, ebben a világban, mint élőlény, mint tudatosság, mint ember, mint felelősség, mint valóság.

Elhatározom, hogy a magamtól, az ismeretlentől való félelem megoldásaként feltárom, ki is vagyok, hogyan is lettem, aki vagyok és megértem, abban, akivé megnyilvánultam tettekben, mik azok, amik abból erednek, hogy félek az ismeretlentől, bizonytalantól, önmagamtól és lépésről lépésre, lélegzetről lélegzetre, napról napra meghaladom ezeket és megajándékozom magam az önismerettel, önbizalommal, önmegvalósítással.

2.)
Még mindig van egy tendencia, hogy csak nagy, egész témát átívelő írást közöljek, ezáltal a nem folytonosság, rendszeresség a jellemző az itteni dolgaimra, hanem időnként dobjak be óriási irományokat.
Ezáltal nem folytonos, kissé kiszámíthatatlan és ezt korrigálván, a javasolt blog írás mértéke(amit mások is egész kényelmesen vesznek átolvasni teszemazt) 1600 szó körül van(ha kép is van, kb 1200), ezért átállok erre egyfajta kísérletként.

Ezáltal egy gyakorlati lépést teszek az irányába, hogy tömörítsem írásaim, struktúráljam a témákat és felismerjem és alkalmazzam a folytonosságból eredő stabilitást is úgy, hogy közben azért amiért van ez a blog: realizáció, gyakorlati változás és meghaladás továbbra is hasznos legyen.

Eredetileg képeket is azért tűzögetek be itt-ott, hogy legyen egy kis változatosság, s mivel úgy is fotózok általában, az ötlet az volt, hogy a kellemest a hasznossal összekötvén megélem mindkettőt egyszerre.

Nézzük, honnan is ered ez a "hosszú és sok írás kell a helyes blogíráshoz", ezáltal úgy definiálva magam, kifejezésem, hogy ezt automatizálva ne is legyek tudatában.

Intenzitás: a sok, hosszú az erősebb, azt képzelvén, hogy energia, mennyiség és egyfajta "erő" kell ahhoz, hogy egy másik erővel szembeszálljon, azt "ledominálja".

Ez személyiségem egy olyan része, amely abból ered, hogy önbizalomhiányból, beletörődésből, kiindulópontom félreértéséből eredendően azt képzeltem, hogy aki vagyok itt és most, az egy energia-entitás és ezt módosítani, megváltoztatni energia-felhalmozás, intenzitás szükséges, tehát például csak akkor változni meg valamiben, ha már nagyon zavaró, ahelyett, hogy amint látnám, hogy valami nem hasznos a viselkedésemben (magam és mások számára egyaránt mérlegelve), akkor azonnal cselekednék, megváltoztatnám magam, pusztán döntéssel, akarattal, direkten, itt és most.

Ezért volt kissé csapda a sok agyturbózó drog, a pszichedelikumokkal történő "erőltetett lájtolás", mert az mind energia volt, intenzitás, mely közben elfogadtam a már létező energia-dinamizmusom, mint "szent tehén", ahelyett, hogy azzal eggyé és egyenlővé válva, megbocsátván az attól való elkülönülésem percepcióját direktbe képes legyek változtatni, megállítani - nos, nem, az kellett, hogy felépítsek egy másik energiát, ami intenzívebb és képes szembeszállni, ledönteni, miközben nem realizálván, hogy ez kissé skizofrénia, s önmagam ellen harcolván valójában sosem nyertem.

A változáshoz nem kell intenzitás, erő, pusztán öszinteség, felismerés, döntés, elhatározás, akarat és tett.

Sőt, azáltal, hogy energiákat, intenzitásokat halmozok fel bizonyos belső reakciókkal s azok ismétlésével(adott gondolatok vissza-visszatérnek, érzelmi minták folytonos ciklusai - pozitív vagy negatív végülis mindegy), csak beismerem, beletörődök, elfogadom, hogy aki vagyok, nem én, direkt, itt vagyok magam irányítván, hanem egy elmére bízva, energiáktól függve létezzek, sőt VÁLTOZZAK is, ami kissé megnehezíti a dolgokat.

Nem kell ilyen - az energia, a gondolatok, a reakciók, az érzelmek is mindig azt mutatják meg, hogy valójában nem bízok magamban, hogy ki vagyok én és mit akarok csinálni itt és most, hanem rendszerek, támpontok, kategóriák, sémák, személyiségek kellenek, hogy segítsenek ebben, mert éppen nem vagyok teljesen ITT, hogy lássam éppen ki és mi vagyok, mit akarok és mi van és a belső csend hiányában nem tudom befogadni az összes tényezőt, ami alapján bízzak magamban annyira, hogy kétségtől mentesen, mindazzal, ami itt van egységben és egyenlőségben kifejezzem magam, mint szó vagy tett.

[JTL 167] Hatékony kommunikáció elhatározása

Folytatom a reakcióval kapcsolatos hozzáállásommal, kommunikáció, mással történő beszélgetés során.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy "igazam van", s a másik, akivel éppen kommunikálok nem ért egyet velem, lelassulok, megállok belül, egy lélegzet alatt megnézem van-e belül valami, ami mozog, ami visz, jelen vagyok-e és ha direkt és határozott és üres, tiszta vagyok, akkor továbbra is jelen maradok, tudatára ébredek, hogy hajlamos voltam idáig megítélni a másikat automatikusan, hogy "nem érti", "ez hülye", "csak az időmet pazarlom" és realizálom, egy döntés, hogy kommunikálok és ha úgy döntök, hogy nem folytatom, akkor azt is közlöm, vagy abbahagyom, de nem ítélkezem, nem különülök el belül, nem megyek bele az elmébe, nem gondolkodom közben, hanem stabilan kifejezem magam, bízok magamban és amikor a másik kommunikál, hallgatok, csendben maradok belül és teljes lényemmel hallgatok, felfogom mit és hogyan mondja, amit mond.

Amikor és ahogyan azt tapasztalom, hogy a másik, akivel kommunikálok igaza van, megnézem belül, van-e valamilyen ítélet, reakció bennem, mint gondolat, mint érzés, ami automatikusan feljön, anélkül, hogy én érteném, irányítanám, rendezném úgy, akkor veszek egy lélegzetet és a jelenbe helyezem tudatosságom és elengedem, ami feljön, meggyőződök róla, hogy nem reagálok rá és a másikra figyelek, megnézem, elhalasztottam-e valamit, amit mondott, s ha igen, megkérem ismételje meg és elhatározom, hogy amikor a másikra figyelek, akkor belül csendben maradok, befogadom és lélegzek, megelőzöm az előítélet, a reakció automatikus létrejöttét és arra való fókuszálást, s ezáltal támogatom magam a hatékonyabb, őszintébb és támogatóbb kommunikáció megvalósításában.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy a másik, akivel kommunikálok, nem érti, megelőzöm magam abban, hogy elítéljem, vagy definiáljam a helyzetet, magam, a másikat, s megnézem hogyan tudnám megváltoztani kifejezésem, hanglejtésem, szavajárásom, hogy képes legyek kifejezni úgy, hogy a másik megértse, anélkül, hogy gondolatok támadnának bennem.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy a másik éppen beakadt, nem figyel, nem tudja megérteni, ragaszkodik ahhoz, ami szerinte igaz és nem értek egyet, elengedem a reakciót, a definíciót, az előítéletet belül és azt megelőzve, lélegzetre, jelenre, testemre, tudatosságra, önkifejezésre fókuszálva bízok magamban és eldöntöm hogyan tovább.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy fáradok, feszültté válok vagy egyszerűen feljön egy reakció belül, ami elvonja a figyelmem a kommunikációról a másikkal, akivel folytatom azt, akkor lélegzek egyet, megnézem mi az és mérlegelek, hogy folytassam-e a kommunikációt, effektív-e az és mi lenne a legtámogatóbb ebben a helyzetben mind magam és a másik számára és azt teszem, direkt módon, ITT, testtudatosságban és önbizalomban.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy most a kommunikációt befelyezem, vagy hirtelen elmehetnékem támad, kilépni a helyzetből, mert úgy érzem, haszontalan, a másik nem érti, nem akarja vagy olyat mond, ami számomra nem támogató vagy számára sem, akkor mozdulok, kifejezem, hogy váltok és megteszem, anélkül, hogy aggódnék, anélkül, hogy félnék, anélkül, hogy feszültség keletkezne bennem.

Amikor és ahogyan azt látom, tapasztalom, hogy feszültség növekszik bennem valakivel kommunikálva, lélegzetemre és jelenlétre figyelve megvizsgálom magamban, mi ez az automatikus mozgás, energia, feszültség-érzet és miből ered és hogyan tudom megszűntetni, megakadályozni a fokozódását, miközben figyelembe véve stabilitásom, a másikat és a józan észt, a tényeket.

Amikor és ahogyan azt látom, hogy hangom megváltozik automatikusan, például felemelkedik a tónusom, vagy elmélyül, anélkül, hogy magam direktbe döntenék úgy, hogy így teszem, megvizsgálom, lélegzek-e jelenlétben, van-e valami energia, érzelem, ami reaktív belül és azáltal változik a hangom, hangulatom és megnézem mi az oka és megelőzöm, elengedem, azt is megnézem mit tudnék tenni, hogy ezt most megváltoztassam, hogy ne feszültség, félelem, idegesség, manipuláció jöjjön a szavaimból, kifejezetten úgy nem, hogy nem vagyok tudatában, nem én tudatosan cselekszem így, s ha igen, akkor is megnézem, vajon hasznos-e, nekem, a másiknak, egységben és egyenlőségben - mindezt lélegezve, belső csendben, jelenlétben.

Elhatározom, hogy érzelmi töltetek közben nem kommunikálok mással, amikor megtörténik, kezd kijönni, tudatosítom, észreveszem, megértem és lelassulok, lélegzek, megváltoztatom hozzáállásom, megbocsátom magamnak, amiért reaktívvá, félénkké váltam és elengedek mindent, amíg belső csend nincs és aztán folytatom a kommunikációm - akár jelezvén a másiknak- másikoknak, hogy most kell 1-2 pillanat, hogy tisztán lássam mit is fejezek ki.

Elhatározom, hogy megtanulok hatékonyan és kifejezően kommunikálni, megérteni az érzelmi reakcióimat és meghaladván azokat hatékony, dinamikus kommunikációt elsajátítván támogatva magam és másokat.

Elhatározom, hogy a feljövő, régen megtörtént emlékek, azokra történt érzelmi reakciók, beidegződések, amik most is feljönnek kommunikációimban - azokat megfigyelem, megértem, leállítom, megbocsátom és megváltoztatom magam, minden egyes ilyennel kapcsolatban megértvén mi az a konkrét dolog, ami miatt beakadtam és félelemre programozva magam a tapasztalatba elveszvén a jelenről is megfeledkezve reaktívvá, sem magam, sem mást nem támogatván olyan következményeket okozzak, ami nem hasznos sem nekem, sem másoknak - ezeket leírván, megosztván kereszt-hivatkozva és gyakorlatiasan meghaladva lépésről lépésre elengedem a múltam.

Elhatározom, hogy a szavak, amiket mondok, amiket kommunikálok mások fele, magammal, azok egyek és egyenlőek azzal, aki vagyok, aki szeretnék lenni, amit teszek, ezáltal a szavaim élővé válnak, egységben és egyenlőségben, mint az ÉLET kifejezvén, azt, aki én vagyok.

http://lite.desteniiprocess.com
http://eqafe.com
Desteni magyarul facebook csoport

[JTL 166] Automatikus előítéletből félelemnélküliségbe

Folytatom ezeket a definíciókat egyenként megvizsgálni, meghaladni, hogy ne kössem azt, hogy ki vagyok és hogy látok, mit teszek feltételekhez, előítéletekhez:

• Mennyire vagyok friss/fáradt
• Mennyire vagyok jókedvű/rosszkedvű(ez egyre kevésbé, de azért ritkán előjön, inkább csak másodpercekre)
• Mennyire vagyok éppen fickós/kielégült
• Mennyire érzem gazdagnak/szegénynek magam
• Mennyire vagyok egészséges/beteg
• Mennyire vagyok most épp elhalmozva tennivalókkal/mennyire van időm spontánul csak folyni
• Mennyire vagyok jelen/szállok el az elmémben
• Mennyire vagyok éppen hasznos/haszontalan
• Mennyire nézek ki jól/nem nézek ki jól
• Mennyire érzem magam határozottnak/bizonytalannak

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy féljek attól, hogy túl fáradt vagyok helyesen dönteni a pillanatban, nem bízva magamban, hanem a gondolataim, a múltam, a hibáim figyelembevételét, a sikerek figyelembevételét, a reakciókat használva arra, hogy döntéseket hozzak, ahelyett, hogy itt tudatában lennék mi van és azonnal cselekednék.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy azért nem cselekszek azonnal, a pillanatban, ITT, mert úgy definiáltam és formáltam magam automatikusan reagálni, hogy félek spontánul, direkt cselekedni, mert párszor ilyen esetekben nem az lett, mit szerettem volna, elterveztem, vágytam rá, s ezeket a cselekedeteimet megítéltem, mint negatív, elkerülendő, s közben ezt a spontán, direkt, reakciót kihagyó egybőli hozzáállást is elítéltem, elkerülendőnek definiáltam anélkül, hogy ennek tudatában lennék, hogy az életem pontosan milyen területein "tiltottam le" a spontán, itt-ben cselekvő direkt önkifejezésem.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem, hogy attól féljek, hogy az, aki vagyok, befolyásolódik, változik attól, hogy mennyire van energiám, mennyire vagyok friss vagy fáradt, mennyire vagyok vidám, semleges, szomorú, kanos, kielégült, gazdag, szegény, egészséges, beteg, elfoglalt, spontán, jelenlevő, elszálló, hasznos, haszontalan, jól kinéző, nem jól kinéző, határozott, bizonytalan, ahelyett, hogy realizálnám, hogy az vagyok, akiként és ahogyan ITT vagyok, nem pedig a feltételekhez kötött energiareakciók, definíciók, ítéletek, szabályok, emlékek által megteremtett tapasztalásokból felépült szokások összessége.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam azt, hogy ha feltételekhez kötöm, például fáradtság, anyagi körülmények, kedv, kanosság, hogy hogyan érzem magam, hogyan tapasztalok, hogyan reagálok és hogy ezek alapján hogyan viselkedem -kérdés, belátás, tudatosság nélkül, akkor valójában egy szerves robotként létezem, azaz feltételek triggerelnek arra, hogy kinek és hogyan érzem magam, ezáltal befolyásolható, manipulálható, lefoglalható vagyok, amiben nincs beleszólásom, vagy azt állítom, hogy van, de azt mondván, hogy "ez vagyok", "így a legjobb", "így érzem helyesnek", "ezáltal vagyok aki vagyok", miközben nem tudom megváltoztatni sem a hozzáállásom ezekhez a szabály és reakciókhoz, sem az ezekből következő cselekedeteim, akkor valójában a saját magam teremtette szabályokból felépült korlátaimként létezem, anélkül, hogy megvizsgálnám, miért is kell ez a szabály és mi a valódi oka, hogy a pillanatban nem vagyok képes spontánul, szabadon és határozottan dönteni, cselekedni, amik által az, aki vagyok, ahogyan hozzáállok dolgokhoz, nem a feltételekhez kötött.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy kifogásként feljöjjön az, hogy "de hát ha keveset alszom fáradt vagyok, ez tény" és nem realizáljam, hogy ezáltal nem veszem figyelembe, hogy a tudati fáradtság nem valódi és ahogyan rengetegszer megtörtént már, hogy keveset aludtam és nem voltam fáradt, ez csak egy félelem, egy beletörődés, mert ha nem vagyok jelen, akkor a fáradtság vesz erőt rajtam, míg ha jelen vagyok, akkor figyelmen kívül tudom hagyni a fáradtságot azáltal, hogy jelen vagyok és kifejzem magam anélkül, hogy folyton ellenőrizném, definiálnám és előre eldönteném, hogy fáradt vagyok.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy a fáradtság abból ered, hogy folyton definiálok, kategorizálok, automatizálok és ezekre reagálok, mintegy úgy definiálni magam, hogy én az vagyok, aki és ahogyan és amiképpen reagálok belül, míg az, amit teszem és ami feljön bennem, az adott, és az olyan részem, amit nem akarok és nem is tudok megváltoztatni.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy ha egy lélegzetet veszek és cselekszem vagy beszélek közben, akkor aközben nemcsak, hogy felesleges, de korlátozó és fárasztó gondolkodni, definiálni, reagálni belül, ami egy belső, virtuális térbe viszi a figyelmem a fizikai jelenlétről, miközben a fizikai valóságban automatikusan cselekszem és reagálok.

Megbocsátom magamnak, hogy nem láttam be, hogy belül lelassulni, nem követni a gondolatok, érzések, reakciók hullámait a megoldás és ahhoz az út a megértésen, mit és miért teszek vezet és azáltal, hogy belátom, hogy ezek az apró lépések nem abszolút őszinte módon történnek magamhoz, a dolgokhoz, hanem a múlt miatt, amit a félelem vezérelt - és ezeket leírván, megbocsátván és megérteni feltételeiket, mikor olyan helyzetbe kerülök, hogy előjönne a definíció, reakció, elfogadás - már látom, hogy épp ezt fogom tenni, és ekkor lesz időm és lehetőségem választani és nemet mondani a megszokásra és felelősséget vállalni, hogy jelen maradjak és tetteimben megváltozzak.

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem, hogy attól féljek, amiatt aggódjak, hogy ha figyelmen kívül hagyom a fáradtságot és "hajtom" magam, azzal nem teszek jót a testemnek, tudatomnak és nem realizálván, hogy ez azért van mert nem tudok és nem akarok különbséget tenni a tudati és fizikai, szellemi fáradtságtól és nem realizálván, hogy éppen melyiket tapasztalom és mit is kéne tenni, hogy ezen túltegyem magam, vagy tudati lelassulással, elengedéssel, gyakorlati megbocsátással vagy ha szükséges, valódi pihenésel, relaxációval, alvással.

Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magammal annyira őszinte és intim kapcsolatba lenni, hogy bármikor, folyton, akármikor lássam, mit is tapasztalok és miért, hogyan teremtem azt meg és mi benne a felelősségem, azáltal, hogy megnézzem azokat a következményeket, amiket ezáltal teremtek.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam a józan észt, az abszolút ésszerűséget abban, hogy lelassuljak belül, hogy mindent áltlássak, a belső félelem-alapú, ítélkező, duális, polaritás-alapú energia-reakciókat felismerjem s mielőtt befolyásolna tapasztalásomban, hozzáállásomban, percepciómban, viselkedésemben, le tudjam állítani, újra stabilizáljam, jelenbe helyezzem figyelmem és ne veszítsem el állandóságom, stabiitásom a valóságban.

Elhatározom, hogy amikor felgyorsulnak bennem a tapasztalatok, tapasztalások, definíciók, reakciók, akkor észreveszem, lelassulok, lélegzek és elengedek mindent, ami felgyülemlett belül, nem elfojtom, hanem belátom hogyan is teremtem ezt és hogyan előzhetem meg és arra fókuszálok, ami itt van, azt teszem, ami éppen nyilvánvalóan prioritás megtenni, bízván magamban, akár még hibázni is megengedvén magam, anélkül, hogy megítéljem magam, megmaradva úgymond tisztán belül, sem pozitív, sem negatív ítélkezésbe sem belemenve, pusztán jelen maradjak és kifejezzem magam itt, a valóságban.

Amikor és ahogyan azt tapasztalom, hogy bizonytalanná, reaktívvá, ítélkezővé, ijedtté, vágyódóvá, feszültté válnék, megállok, lélegzek és eldöntöm, hogy elengedem ezt és megvizsgálom, hogyan és miért teremteném ezt meg és megbocsátom magamnak és realizálom, a testem, a lélegzetem, már és folyton ITT van, ezért ezt tudatosítom és ezzel egységben és egyenlőségben fejezem ki magam és élek.

Mennyire vagyok jókedvű/rosszkedvű(ez egyre kevésbé, de azért ritkán előjön, inkább csak másodpercekre)

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy kedveket használjak arra, hogy meghatározzam hozzáállásomat, azaz jókedvű legyek, ha pozitív dolgok történnek velem vagy tapasztalok, vagy hallok róluk, vagy rosszkedvű legyek, ha negatív dolgokat tapasztalok, látok, hallok, s nem jőve rá, hogy ezek az előítéletemtől lesznek "pozitív" vagy "negatív" és ezek alapján definiálom a kedvem, azt, hogy mennyire érezzem magam pozitívnak, negatívnak és nem realizálván, hogy ezáltal a kedvem, a hozzáállásom, az ebből eredő kifejezésem pusztán a definícióimtól függ, azaz a feltételektől, amiket úgy definiáltam, hogy megszabhatják, hogyan is fejezem ki és tapasztalom meg magam, a dolgokat, a világot, másokat és nem realizálván, hogy ez csak egy réteg, egy maszk, egy mentsvár az elől, hogy úgy tapasztaljam, lássam, éljem meg a dolgokat, ahogy vannak, előítélet és polaritás nélkül, ezáltal nem csak a saját érdekem, a saját érdekem által definiált érdekem szerint.

Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy attól, hogy valahogy reagálok kedvem szerint pozitívan vagy negatívan dolgokra, a dolgok ugyanolyanok, ezáltal próbálom hozzáállásom és eáltal kifejezésem ahhoz igazítani, amit tapasztalok, s nem realizálván, hogy ez szubjektív, nem valódi és amikor valódi megoldást kéne cselekedni, a kedvemet használom, mint kifogás, hogy "nem tudok megoldást erre, de rossz kedvem lesz tőle", mintha az segítene, holott az csak egy ön-stimuláció, manipuláció, ami mögé, mint tapasztalás és abból eredő viselkedés próbálok menekülni, ahelyett, hogy megoldásra és cselekvésre szánnám magam.

Persze ez is őszinteség kérdése magammal, hogy a kedvem mennyire valid, mennyire van helye és valójában miért is csinálom, mit az oka.

Ez mélyre nyithat kapukat, például van egy film, úgy hívják Földlakók - Earthlings. Ez arról szól, az emberek hogyan zsákmányolják ki és gyalázzák, pusztítsák az állatokat és hogyan és miért bánna velük szörnyűségesen. Szívszorító film valóban, de ha megnézvén rossz kedvem van, akkor az is megkérdőjelezhető.
Attól, hogy látom a filmet, tudván, hogy ez nem vicc, valóban így bánunk az állatokkal(cirkusz-ipar, szőrmeipar, tej- és húsipar stb) s ezt látva rosszul érzem magam, az, ha megnézem valójában mit is jelent: azt, hogy én negatívan érzem magam, nem lesz jó érzés bennem, de amúgy minden marad ugyanaz, az állatoknak nem lesz jobb, én csak belátván, hogy a valóság nem is annyira egy kedves hely, az ember nem is annyira túl barátságos lény általában, s ettől a kedvem rossz, valójában nem megoldás.
Sőt, még magát aktivistának tituláló ismerősöm is van, aki tudja, milyen brutális az a film, ezért ő nem nézi meg, mert rosszul érezné magát.
Ez sok emberrel így van, inkább nem is akarja kitenni magát a tényeknek, nehogy rosszul érezze magát, mert azon kívül úgy érzi, nem tud semmit tenni a szörnyűséggel kapcsolatban. Akkor meg minek, úgyis szörnyű, legalább ő ne érezze rosszul magát, biztos gondolja, ezért inkább megszokja, hogy ezt kizárja az életéből.
Vagy például dühöt érez az idomárral szemben, aki egész nap korbácsütésekkel töri be és kondícionálja az esti előadásra az állatot, akin látszik, legszívesebben elmenekülne, mert gyalázatos ez az egész. Az idomár persze mondhatja, hogy ő is csak alkalmazott, a családját eteti stb, de a tény az, hogy állatgyalázó, életgyalázó, ahogy viselkedik. Ezt látva feldühödök, hogy ez egy köcsög, meg kéne büntetni és haragot érzek a cirkusziparral, a világgal szemben, amit vagy elfojtok, vagy kifejezek, akár oda is megyek és megmondom, hogy "hagyják abba, rohadékok" vagy még szélsőségesebbet cselekszem.

De ha megnézem, azért, mert látva a filmet, bennem felgyűlt egy feszültség, amit így akartam levezetni, nem azt választom, hogy rossz kedvem lesz, "depresszióba esem", hanem ezt ki akarom fejezni, tenni valamit, hogy valóban megváltozzon.

Tehát a rosszkedv társulhat egyfajta tehetetlenségérzettel is - azért vagyok rosszkedvű, mert amit tapasztalok, úgy definiálom, hogy rossz, de vagy nem tudok vagy nem merek vagy nem akarok tenni ellene, de mégis zavar, ezért belül egyfajta negatív érzet terjed a tudatomban.

Olyan is volt, hogy ezt a tehetetlenséget, negatív érzetet látva magamban, rájöttem, ezzel kapcsolatban is tehetetlen vagyok, ez automatikus, ezáltal ezt definiálva mér "szarabb" lett a hangulatom és csak sodródvam lefele, addig amíg ez a fajta stimuláció tartott, aztán ha jött valami pozitívnak definiálható, például egy lány, aki tetszik elhívott játszani vagy ettem egy finomat, vagy akár azzal kapcsolatban, amivel rossz kedvre engedtem stimulálódni magam, történt valami, mondjuk egy elefánt az állatkertben "megőrült" és agyontaposta az idomárt(ekkor örülvén, hogy ezaz!, aztán tovább olvasva, amikor el akart szaladni a szegény állat, akkor "elszabadult" és lelőtték újra jött egy rossz érzetű reakció).

(Ugyanez az egész gazdasági, politikai rendszerrel, ha tényeket nézem, tán túl negatív, mit is tehetnék én a rendszerrel kapcsolatban? Ahelyett, hogy szomorkodna az ember, összefogni kell. A lázadás nyilvánvalóan nem megoldás, hanem békés, tiszta fejű átlátása a dolgoknak és a jelenlegi törvényeket, politikai lehetőségeket használva fellépni - erre alakult az Egyenlő Élet Alapítvány, ahol bárki javasolhat megvalósítható megoldásokat, mint például a Living Income Guaranteed )

Tehát a kedv nagyon mocsaras hangulatú is lehet, érdemes ezeket is megvizsgálni, mi is a valódi következménye és a tetteinket hogyan befolyásolja.

Nyilvánvaló kéne legyen, hogy a negatív bevonzza a pozitívat, a pozitív meg megágyaz a negatívnak és ez személyes, mindenki úgy programozta be az elméjét arra, hogy neki mi jó és rossz, ahogyan, ezáltal a hangulatok, kedvek MINDIG azt leplezik le, hogy éppen az elmében, az elmeként, reakciók, előítéletek és nem a valódi megoldások azok, amikben éppen menedéket veszünk, tehát javasolt megvizsgálni, megbocsátani, meglátni mi is lenne a valódi megoldás.

Sokszor a valódi megoldás nem lehet azonnali, például a kizsámkmányoló, szinte szó szerinti kannibalista kapitalista üzletmodell, amit az emberiség egyénenként és összességében elfogad és megenged, nem változtatható meg pár ember által, akik rájöttek, hogy a rossz kedv nem megoldás.

Ekkor meg kell vizsgálni hogyan is jött létre, ami van, mi tartja fenn és hogyan halmozódott fel az a következmény, ami most éppen hatásban van és hogyan lehetne olyan következményeket felhalmozni, ami ezt megváltoztatná, megszűntetné, mondjuk a cirkuszi állatok meggyalázásának megszűntetésével kapcsolaltban.

És történik ilyen, emberek kiállnak, leleplezik, felveszik, megosztják, felszólalnak, hogy ez elfogadhatatlan és mások is realizálják, mondjuk aláírást gyűjtenek és jogi alapon felléphetnek és a rendszerben a törvény által illegálissá tehetik, mint ahogy mostanában egyre több helyen történik pontosan ez.

És az, hogy rossz kedvem van, nem igen megoldás. Olyan is van, hogy mondjuk erre a problémára rossz kedvem van és egy ideig ebben időzök, amíg fel nem gyűlik annyira, hogy egyszercsak rájöjjek, tennem kell valamit és akkor cselekedjek - ám ekkor azt is érdemes megnézni, vajon a felgyülemlett energia miatti cselekvés valóban megoldás lesz, vagy csak elfojtott érzésekből előtörő feszültséglevezetés, aggresszió - vagy valóban, ésszerű megoldásra sarkall?

Ezzel kapcsolatban írtam már, hogy amikor problémát tapasztalok, a reakció utána valójában felesleges, mint ahogyan az úgymond "sikeres" emberek is mind elmondják: probléma? Megoldás! Nem kell jajveszékelni, sopánkodni, feldühödni - az csak önstimuláció, manipuláció, mert direkt, egyből nem látom, hogy a megoldás kell, s nem vagyok képes azonnal és magam eldöntve cselekedni, hanem kell ez az energia-játszma belül, ami aztán felgyűlve cselekvésre késztet úgymond.

A kedv, hangulat - rosszkedv például szintén ugyanoda vezet vissza - előítélet, érzelmi reakció, mely abból ered, hogy nem látom tisztán, nem tapasztalom direktbe a dolgokat, ahogy a valóságban vannak - ezzel értékes időt, energiát vesztek, amíg a megoldás várat magára...

Hasonló a jókedv is, bár ez kissé nehezebb falat, hiszen az pozitív, meg jó érzés, de valójában ugyanez - önérdek, reakció, előítélet, aminek a legmélyén ugyanaz van: félelem.

Ezt a félelmet kell feltárni, megérteni, megelőzni, hogy újra belemenjek - félelem az elvesztéstől, félelem a fájdalomtól, félelem a haláltól, félelem attól, hogy nem tudom megélni azt, amit szeretnék, ami jó nekem, akinek definiáltam magam, ezáltal félvén attól, hogy szembesülök azzal, hogy akinek definiáltam magam, az csak egy képzet, s valójában más vagyok, valójában nem az van - például...

Sőt, nemrég beláttam, egy furcsa formáját a félelemnek: félelem a félelem hiányától, ami teljesen nonszensz, de remekül leírja milyen szinten fogadom el a félelmet magamban és határozom meg vele, hogy ki vagyok és mit fogadok el és engedek meg tapasztalni, a valóságban létrejönni.

Megnevezvén a félelmeim, szavakba önteni támogató nagyon, hiszen ahogy leírom, kimondom, tudatosítom, szembenézek vele, önmagammal.

Évekig áltattam magam azzal, hogy nem félek semmitől, szabad vagyok holott a tetteimen nem ez jött le, csak ez volt a képzetem, mert erre vágytam, ezt vetítettem ki, "hamisítsd, amíg nem válsz azzá" - tipikus a megvilágosodásos spiritualizmusban "mi mind buddhák vagyunk, csak fel kell ismerni, ezért ha sokat ülök és meditálok, akkor ezáltal a buddhaság átitat majd és aztán ha elérem ezt, akkor majd kifejezem".

Eleve azt képzelni, vagy egyáltalán definiálni, hogy mennyire vagyok szabad vagy félelemnélküli valójában leleplezi azt magamban, hogy
nem tudom van-e félelmem, hiszen azt képzelem, hogy nincs és eleve az, hogy képzelnem kell bármit, azt mutatja, nem ez van
nem is vagyok őszinte, nyitott, intim magammal annyira, hogy lássam, valójában mit tapasztalok, miért is képzelem a félelemnélküliséget
pontosan nem látom be mi az, amitől félek, ezáltal nem tudok azon konkrétan "dolgozni", hogy megszűnjön, tehát
reménykedem, hogy majd megszűnik azáltal, hogy gyakorlok, meg arra fókuszálok, milyen is az, hogy nem félek
pusztán általánosítva nem tiszta pontosan mi is a probélma és ezáltal mi is lenne (arra) a megoldás

Amiről írni akartam, az az automatikus önítélkezés, ami alapján definiálom, limitálom magam, konkrétan milyen helyzetekben(fáradtság, kedvek, anyagi körülmények stb), amikre már személyiséggé formálódott "ki vagyok én?" program létezik és reagál. Amit látok, hogy mindegyik erre a belső bizonytalanságra, félelemre, tehetetlenségre, elfogadásra vezetődik vissza, mert nem változom meg, nem fejezem ki azt, nem konfrontálódok és ezek mögött a félelem nem is nyilvánvaló. Ezért eldöntés, elhatározás, akarat és szorgos, felhalmozódó tettek sorozata szükséges ezzel dolgozni, valóban megbocsátani, meghaladni.

A megoldás ezekre a specifikus reakciók, feltételek tudatosítása és azokban az őszinteség, a valódi megoldás meglátása, kifejezése, megélése.

[JTL 165] Automatikus öndefiníciók

Most, hogy stabilabb vagyok és több mindent csinálok, feljöttek dolgok, melyek nyilvánvalóan nem támogatóak.
Ezeken végigmenve tudatosítom ezeket és elhatározom, hogy nem veszek részt bennük.
Pontosabban olyan szokásaimban, amik a tudati fáradtságot teremtik meg, mely ezt a fajta virtuális energiát hozza létre, s egyszer létrejött az elmémben, onnantól kezdve a polaritások irányítanak - pozitív és negatív.

Amit persze igen régóta "tudok", hogy automatikusan definiálok dolgokat, jelenségeket magamon kívül, belül, s ezek a reakciók újabb és újabb belső reakciókat indukálnak, de más pontosan az előtt belátni ezeket úgy, és amiért újra-és újrateremtem és nemet mondani. Ehhez kell egyfajta intimitás belül, hogy lássam éppen ki is vagyok és mi is történik bennem...

Alapvető az, hogy magamat ellenőrzöm (ezek mind automatikusak, ha elgondolkodom, vagy fókuszálok valamire, nem is vagyok tudatában, de attól még megengedtem az elmémnek, hogy történjenek), hogy milyen állapotban vagyok többféle irányból.

• Mennyire vagyok friss/fáradt
• Mennyire vagyok jókedvű/rosszkedvű(ez egyre kevésbé, de azért ritkán előjön, inkább csak másodpercekre)
• Mennyire vagyok éppen fickós/kielégült
• Mennyire érzem gazdagnak/szegénynek magam
• Mennyire vagyok egészséges/beteg
• Mennyire vagyok most épp elhalmozva tennivalókkal/mennyire van időm spontánul csak folyni
• Mennyire vagyok jelen/szállok el az elmémben
• Mennyire vagyok éppen hasznos/haszontalan
• Mennyire nézek ki jól/nem nézek ki jól
• Mennyire érzem magam határozottnak/bizonytalannak

És még sorolhatnék jó pár státuszt, amik gyakorlatilag automatikusan eldöntődnek, mint a programozásban a Tala objektum függvényei, amik visszaadják valamiféle algoritmus alapján a változóim értékeit, amikor rákérdezek. Pontosabban akkor is frissülnek ezek az értékek, ha nem kérdezek rá, pont ez a dolog, amiért írok róla.

Mert attól, hogy nem figyelek rá - ha ráfigyelek, láthatom, hogy ezek történnek, s ezáltal energia van, ez a sok dimenzió mind rendelkezik egyfajta értékkel, energiaszinttel - pozitív/semleges/negatív.

Mondhatnánk, hogy pont azzal, hogy foglalkozok, ráfókuszálok ezekre teremtem meg őket és önmagam kapcsolatát ezekkel a korlátokkal(végülis azok).

Persze nem is azt mondom, hogy ne vegyem figyelembe, mennyire vagyok fáradt, beteg, ápolt akár...vagy ne tudjam mennyi pénz van a zsebemben, inkább az, hogy ezek ne definiálják, határozzák meg azt, hogy mindezek alapján ki vagyok én és abból következzen, milyen a hangulatom, hozzáállásom magamhoz, a világhoz, másokhoz, a dolgokhoz automatikusan.

Attól még, hogy nem figyelek rá, nem akarom bevallani magamnak például, hogy frusztrált, szétzilált, bizonytalan és legyengült, kimerült vagyok, attól még lehet így s ahhoz, hogy dolgozni tudjak az okokkal és okozatokkal, a tényekkel, hogy hogyan is vagyok valójában, miért is lett így s legfontosabban: hogyan is tudnám ezt orvosolni, a jövőben megelőzni: tudatában kell legyek a részleteknek.

Például, hogy azért vagyok feszült, mert félek valamivel szembenézni, vagy beismerni, hogy változtatnom kéne, de attól a változástól félek, mert vagy meg kell mondanom valakinek olyat, amit úgy érzek kellemetlen, vagy abba kell hagyjak egy olyan szokást, amit úgy definiáltam, hogy "jaj de jó", s valójában tudom, hogy egyáltalán nem jó az nekem, csak az élmény, amit kiváltok vele, abban van egyfajta eufória, például amikor jól berúgok, miközben a család meg örülne, ha velük is foglalkoznék, helyt állnék, az anyagi problémák, a valóság megoldásán dolgoznék, de attól meg félek, hogy nehéz, nem megy és egyáltalán(példa).

Irodai környezetben dolgozva, akármilyen szépen öltözöttek is az emberek, a hangjukból, a gesztusaikból, a mikro-kifejezésekből az arcukon sokszor látni, mennyire nem egészek, valójában nincsenek megbékélve magukkal és önbizalommal teli határozottságból eredő hatékonyság sem "jön át".

Persze ilyenkor a legeslegfontosabb, hogy amit látok, tapasztalok, magamra reflektálni - nem-e csak projektálom, hogy ne kelljen NEKEM szembenézni, beismerni, megváltozni.

Ez is ön-őszinteség(és nem Önnek kell őszinte lenni, hanem önmagamnak, önmagammal) - lássam, hogy volt-e egy plusz lépés a reakciómban, amikor a tapasztalás, tapasztaló, tapasztalat közben volt "projektálás"(kivetítés, terelés). Ugye bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű típusú frázis.

S ha képes vagyok elcsendesedni belül, akkor szintén képes lehetek meglátni, ez most, amit tapasztalok, én vagyok vagy más? Ha én, akkor magamon dolgozok, megkérdezem mi miért van úgy, miért érzek így stb.

El lehet jutni(sőt, ajánlom), hogy az ember lássa a rendszereket - ez persze nem olyan, ahogy a Matrix filmben ábrázolják Neó látását(vagyis egy darabig biztos nem, az szintén az elme), hanem őszintén magamba nézek és látom a programokat, a rárakatokat, az ítélkezéseket, a pozitív, negatív töltést a szavakhoz, jelenségekhez kapcsolva, a remény, a hibáztatás, a félelem, a feladás energiái mögé bújva felelősséget nem vállalva hogyan és miért létezem aként ebben a fizikai valóságban, akiként ma megengedem magam létezni és viselkedni.

Semmit sem ér a sok bölcsesség, okosság, élmény, tudás, emlék, ha az abszolút őszinteségben képtelen vagyok folyamatosan jelen maradni úgy, hogy igenis vezetem, irányítom, rendezem a sorsom, az életem kétség, ragaszkodás és félelem nélkül.

Őszintén, az nem ér túl sokat, ha néha képes vagyok elengedni, belazítani magam annyira, hogy megtapasztaljam a félelemnélküliséget vagy, hogy képes legyek pozitívan gondolni minden lényre és azt kívánni, érjék el a szenvedéstelenséget, főleg, ha ezt nem tudjuk lehozni a Földre.

A legmélyére kell eljutni a dolgoknak, abszolút őszinteség, abszolút tudatosság, abszolút jelenlét és abszolút akarat.

Ezek nem túlzások, persze menő mondat a Harcosok klubja c. filmből, hogy, amikor a gucci öltönyös reklámra néznek a harcosok, azt mondván, hogy "az önfejleszés önkielégítés...na de az önpusztítás...", de ezt is lehet úgy látni, hogy az igazi én-fejlesztés, a valódi, ÉLET-tel való azonosulás pont nem önkielégítés, hanem az az, ami mindenki javát válik.

És ebből jön, hogy ami nem a mindenki nek a legjobb irányába tesz lépéseket, nos az már valóban lehet, hogy önfejlesztés, önkielégítés...
Persze hol a határa az énnek, ezt is lehet kutatni, keresni, tesztelni, az biztos, hogy az elmén keresztül elég közeli ez a határ, de azon túl meg valójában ami látszik, hogy ÉN ITT VAGYOK - minden, ami itt van ebben a világban, ÉN VAGYOK. Ez lehet egy igazság, mert lehet vele dolgozni, bár nem túl vidám, hiszen igen-igen sok ember szenved, de ez van itt, ez a valóság, ezt fogadjuk el, lehet hibáztatni, kibújni a felelősség alól, de aki ki akar bújni, úgyis kibújik, aki meg felvállalja, az felvállalja, ezt nem lehet erőltetni.

Ez szintén egy reflexió - s az egység és egyenlőség alapelv úgyis folyton megnyilvánul - aztán ha nem azt cselekszem, ami végsősoron(közvetlenül és közvetve) mindenkinek a legjobb, akkor ez szintén reflexió(vagy reflux-ió), megnyilvánult következmények formájában.

Az elme tudat rendszerben egy sajátos jellemző szintén, hogy csak úgy tudunk egy és egyenlő lenni valamivel, valakivel, ha egyfajta kapcsolatot formálunk az elménkkel a tudatunkban valamivel, amitől el vagyunk különülve. Ez hatalmas realizáció, ne menjünk el mellette...

Amint van egy kapcsolat valamivel, valakivel, ami által meghatározunk, akkor máris a saját elménk rabjai lehetünk, ez aztán a szabadság...

• Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy folyton feltételek alapján ellenőrzöm magam, hogy különféle szempontok szerint éppen milyen állapotban vagyok s azok alapján definiáljam, hogy hogyan vagyok, éppen hogyan érzem magam, ki vagyok és hogyan is viselkedjek.
• Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak elcsendedni, lenyugodni, jelen maradni belül annyira, hogy lássam milyen feltételeket ellenőrzök az elmémmel automatikusan, hogy azok alapján meghatározzam, hogy mi van, ki vagyok és hogyan érezzem magam és mit is csináljak.
• Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy az aki vagyok, akiként érzem magam, nem valódi, hanem csak az elmém már meglévő, létrejött rendszerén keresztül tudatosítok feltételekhez kötött szabályok alapján következtetéseket, asszociációkat, emlékeket, melyekhez gondolatok, érzések, érzelmek társulnak, amelyek hatására viselkedésminták aktivizálódnak.
• Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy mindaz, amit tapasztalok, az az önérdekemből ered, pozitív s negatív ítéletek sokszoros rendszerssége által épülve fel egy percepció, amit valójában kifogásként használok arra, hogy úgy nevezem, hogy "én", s azáltal fogadjam el a korlátaimat, a világot, amilyen éppen, anélkül, hogy megkérdőjelezném, amit csinálok, valóban őszinte-e magammal, a világgal.
• Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam, hogy az egész energia-háztartásom, amit az elmémben tapasztalok, a stimulációk, motivációk mind pusztán a pozitív-semleges-negatív irányok mentén léteznek és, hogy tapasztalások közepette elfelejtem az egység és egyenlőség alapelv gyakorlati alkalmazását.
• Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy aggódjak, gondolkodjak, feljöjjenek dolgok, amiket nem oldok meg, fel, jutok elhatározásra és ezeket hagyom a fejemben, tudatomban szállni és ezekre reagálván energiát felhalmozni, ami a bizonytalanság, vágyakozás, aggódás morzsáit tartalmazván lassan de biztosan felhalmozódva tapasztalássá, hozzáállássá, megnyilvánult következményekké válhat, ha nem hagyom abba, látom át, nem változtatom meg a hozzáállásom ezekkel kapcsolatban.
• Elhatározom, hogy lelassulok belül annyira, hogy a lélegzetnek tudatába lévén cselekszem, az elmém mozgásaira nem reagálok, megelőzöm az elmém mozdulatait és direktbe kifejezem magam, kihagyván a gondolati, virtuális, belső hang teret és bízván magamban, itt kifejezem magam, mint tett, szó és valóság.
• Elhatározom, hogy felderítem az összes okot és következményt, azok kiindulópontját, aminek a mentén jogot adtam az elmémnek arra, hogy automatikusan ellenőrizzen feltételeket és azokból következtetéseket vonjon le, mintegy előredefiniálva azt, amit tapasztalok és azt hozva fel, mint reakciók, gondolatok, érzések, amikre való tapasztalásban elmerülve, arra fókuszálva nem látom, hogy ezt én teremtem - tehát ezt felismerbe lélegzek, elengedem a félelmet, a vágyat, a pozitív, negatív vonzódást, taszítást és ITT vagyok és direkt tapasztalom, ami van és direkt fejezem ki magam, belső reakciót nem várva meg.
• Elhatározom, hogy tökéletesítem a jelenlétet, az elmebéli automatikus reakciók megelőzését direkt jelenléttel, lélegzéssel, szóval, tettekkel, bízván magamban, nem hagyatkozva sem a múlt felcímkézett emlékeire, sem a jövőbe kivetített vágyálmok-félelmek képeire, hanem ITT cselekszem, egységben és egyenlőségben azzal, aki vagyok, ami itt van.
• Elhatározom, hogy megbocsátom minden kétségem és egységbe rendezem akaratom a jelenlétben, ahol a fizikai testem folyton ITT van, lélegzik és ÉL.
• Elhatározom, hogy tudatosítom magamban, hogy a testem folyton ITT ÉL és lélegzik és amikor én gondolkodom, érzésekre reagálok, automatikusan pozitív és negatív reakciókba merülök el, akkor én el vagyok különülve a valóságtól, ITTléttől, a testemtől, ezért olyankor hatalmam és erőm feladván sodródom, nem létezem, nem vállalok felelősséget azért, ami és aki vagyok mindennel, ami itt van, másokkal egységben és egyenlőségben, mint az ÉLET.

A dimenziókat, amelyek alapján automatikusan definiálom magam, szintén tovább lehet nyitni:

"Mennyire vagyok friss/fáradt"

Megfigyelvén, ezt hogy határozom meg, megláthatom a feltételeket, amikhez kötöm, a tapasztalataim, emlékeim, vágyaim, félelmeim alapján, amik persze akár jelenthetnek is támpontot, hogy megjósoljak valószínűséget, de attól, hogy egy adott napon 5 órát aludva álmos voltam, nem jelenti azt, hogy szabályszerű, hogy ha 5 órát aludtam, akkor álmos kell legyek és leszek is.
De ha úgy definiálom magam, hogy ha így volt, akkor ez lesz, és ha így tettem, így fogok érezni, akkor már eleve elfogadom, ha így lesz.

"Mennyire vagyok jókedvű/rosszkedvű(ez egyre kevésbé, de azért ritkán előjön, inkább csak másodpercekre)"

Vagy amikor pusztán a körülmények alapján engedem megmondani, hogy is érzem magam - ha például meglöknek a buszon és nem köszön vissza a szomszéd, kiborul a kávém és elhagytam a bérletem (példa),  s aztán ezeket használom arra, hogy definiáljam: szar napom van, rosszkedvem, azt szintén érdemes megkérdőjelezni: valóban ez határozza meg, hogy ki vagyok? Mennyiben fogja ez befolyásolni a napom, a percepcióm, esetleg eleve kiszűrjön vagy blokkoljon valami olyan dolgot(észrevenni, megtenni), ami fontos lenne?

Megengedheti-e egy vicces előadást játszó komikus, hogy enged ennek a hangulatnak, ami körülményektől függő? Vagy egy politikus, aki milliók sorsát befolyásolja? Vagy csak saját magunk?
Nyilvánvalóan nem kell vigyorogni, mint a tejbetök, ha mondjuk elpusztult a családom, de be kell látni, pontosan az ingerek által befolyásolható társadalom az, amit a média, a propaganda, a filmipar s mindenki, aki el akar érni valamit - használ.

Nyilván meg lehet kérdőjelezni mindent, de közben hatékonynak és működőképesnek kell maradni a társadalomban(főleg, ha fizetést kell szerezni, hogy életben maradjuk), ezért van ésszerű határ a megkérdőjelezésnek.

Emellett pedig az, hogy mire van időm, pusztán attól függ, mire szánok. A sok destonian blogokat (százak) olvasva látszik, hogy sokuk extrém módon elfoglalt emberek, családosak, üzletemberek, felelős posztban dolgoznak és mégis képesek egyensúlyban tartani magukat, miközben lényük legbelsején képesek "dolgozni", önismeretet gyakorolni, hogy képesek legyenek egy, a lélegzetről lélegzetre történő tudatos változást megvalósítani.

Ebben hatalmas a desteni folyamat, hogy bárki tudja alkalmazni, aki képes őszintévé válni saját magával.

Tapasztalom, hogy félelmeim jócskán enyhülnek, sőt, sokszor egy furcsát tapasztalok, valami olyat cselekszek, amiben régen volt egyfajta "félsz", azaz nem kevés bizonytalanság, miközben ezt a félelmet látva energiát adott - látszólag ez jó motiváció volt, de emiatt nagyon merev volt mind a nézőpontom, mind a reakcióm és a következmény is, ezáltal vagy egyáltalán nem, vagy csak nagyon lassan(főként a külső körülményekhez, azok által) változtam.

Most képes vagyok megnézni egy helyzetet, mérlegelni, gondolatok nélkül ráadásul és eldönteni mi lenne a legjobb, nemcsak nekem és úgy is tenni - vagy ha nem, akkor meglátni miért nem sikerült és alkalmazni azt.

Tegnap például realizáltam, hogy olyan gyakran használtam ezt az aggódó félelmet tetteim önreflexiójára, hogy hirtelen azon kaptam magam, hogy megvizsgálva a félelmet, attól féltem, hogy ott nincs félelem - eszméletlen komikus ez, de ha letagadom magam és mások elől, az nem segít. Viszont tisztán látván merre tartok és miért - nem szégyen leírni, hogy ilyennek tapasztaltam magam, főként azért sem, mert változom, tehát leírván azt, hogy "féltem a félelemtől, amiről aztán kiderült, hogy féltem a félelem hiányától" - egyáltalán nem félelmetes.

Látszólag ez már őrület, ha ennyire direktben kiírja az ember az elmét, de akikké váltunk, mindenképp kell egy időszak, amikor ezeket ennyire megvizsgáljuk és kiszűrjük mi az, ami nem támogató. Inkább itt és most megteszem, akár több évig is, mintsem halálig kerülgessem és folyton elfogadjam a problémát, amely ezáltal csak fokozódik.

Folytatás következik

[JTL 164] Gondolati fáradtság ne tovább

Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy definiáljam, milyen energiaállapotban vagyok, hogy az alapján döntsem el, hogy mennyire vagyok fáradt, kipihent, energikus, éber, jókedvű, fáradt, álmos, ahelyett, hogy realizálnám, hogy ez az automatikus ellenőrzés és definiálás nem valódi, csak az elmémben történik, gondolatok, emlékek, félelmek, vágyak alapján, nem több pusztán, mint stimuláció.

Példa:
"5 óránál kevesebbet fogok aludni, tehát holnap álmos leszek."
"Valójában összesen kb 4 órát aludtam, az nagyon kevés, biztos, hogy fáradt leszek délutánra."

Ez csak egy tipikus példa, erre jönnek gondolatok automatikusan.

Pedig a fáradtság nem a gondolatokból kéne eredjen, hanem fizikai, szellemi kimerültségből, persze az sem mindig - például ha jól érzem magam, általában nem jön fel a fásultság, fáradtság, míg ha fáj valami, vagy várakozással, feszültséggel teli, akkor az jobban fáraszt. Pontosabban akkor inkább megengedem magamnak, hogy ezek alapján úgy definiáljam magam, hogy elfáradok, azaz több olyan gondolat jön, hogy fáradt vagyok és ezekre reagálván ezt is tapasztalom.

Nos, ezek nem szükségesek, valójában a gondolatok sem szükségesek, főleg folyton azt megjegyezni, hogy "fáradt leszek ám!"  - ez szinte olyan, mintha azt mondanám magamnak, "én megmondtam, fáradt leszel és kész" és akkor elfogadom.
Mintha azt nézném a fejemben, hogy jön a gondolat, aztán azt kiabálja a fejemben, hogy "fáradt vagyok", én meg bambán nézem, s aztán erre úgy reagálok, hogy "ah, basszus, tényleg, most valójában fáradt vagyok, hiszen a gondolatom is megmondta".

Persze vannak helyzetek, mikor ezeket a fáradtság elmebárgyúságokat figyelmen kívül hagyom, például ha veszély van, vagy teszemazt, egy olyan nő van velem, akinek imponálok, vagy fontos valamit csinálni és még akár az is lehet, hogy mérlegelvén arra jutok, hogy ha most nem győzöm le a fáradtságom és nem csinálom azt, amit kell, akkor csak magammal szúrok ki, például iskolai házi feladat vagy megetetni az állatokat, megitatni a növényeket, akár gyereket, stb és akkor ezzel mintegy ráveszem magam a cselekvésre és amikor megteszem belátom, hogy a fáradtság csak szemléletmód, percepció.

Például amikor kisgyerekkel kell játszani este, mesét olvasni - persze van fáradtság, amikor már azt sem tudom mit olvasok, de van úgy, hogy közben elfelejtem, hogy fáradtnak definiáltam - vagy próbáltam definiálni magam és akkor valójában csak kifejezem magam, ÉLEK, legyőzöm a fáradtságot.

Van egy interjú azzal kapcsolatban, hogy mi is a feladás, amikor valamit csinálok, s feladom, nem csinálom.
Abban azt mondja, hogy jön a kifogás, a magyarázkodás, de hiába minden, aki vagyok, azt meg kell csinálni, ki kell fejezni, ha most feladom, később ugyanezt úgyis meg kell csinálnom, plusz ott lesz az is, hogy egyszer elfogadtam magamat feladni s azon is túl kell tennem magam.

Ez igaz arra, amikor többször, sokszor megteszek valamit, amit nem kéne, vagy amikor sokszor megtehetnék valamit, amit meg kéne és látom és nem teszem és minden egyes alkalommal egyre durvább a dolog, de mégsem teszem. Ekkor már nem biztos, hogy csak a dologgal állok szemben, amit meg kell tenni, hanem azzal is, amennyiszer feladtam csinálni, mert szokássá vált, lényemmé vált, személyiségemmé vált, azzá fáltam, elfogadom magam úgy, hogy feladom magam(nem postán).

Megadom magam a kifogásnak, a fáradtságnak, a félelemnek, a kényelmetlenségnek és abban a pillanatban valójában aki valójában vagyok, pontosabban, aki lehetnék megszűnik és ez a feladás, lemondás, megadom magam vagyok.

Nos, a fáradtság is sokszor ilyen, gyakran a fáradtság egy kifogásokból, félelmekből, tudatalatti elménkből szőtt fal, melyet egyes alkalmak elfogadásával építettem fel és azért van ellenállásom, mert valójában önmagam már elfogadott természete áll ellen annak, aki lehetnék, ha egyszerűen csak csinálnám, amit akarok.

Ma például volt ez, hogy kb négy órát aludtam és egy órát utaztam a városban, másfél órát vezettem, újabb óra utazás a városban, ebéd, több óra folyamatos munka és közben nem jött fel, hogy fáradt vagyok, pedig reggel majdnem feljött ez.

Ekkor megálltam és felismertem a programot: folyamatos ellenőrzés, a helyzetem, amiben vagyok, ahogyan vagyok és definíciók vannak, szabályok vannak és ezek folyamatosan futnak, anélkül, hogy ezt tudatosítanám. Vagyis, ha akarom, tudatosíthatom, de általában más dolgokkal vagyok elfoglalva.

Ma tudatosítván az utcán megállván megfigyeltem, hogy megpróbáltam fáradtnak és álmosnak definiálni magam, meg determinálni későbbre, hogy fáradt leszek, mert keveset aludtam és mielőtt reagáltam volna rá, abbahagytam, jelen maradtam, lélegeztem, megbocsátottam, hogy ezt megengedtem és gyorsan a telefonommal felvettem, hogy mit is realizáltam, hogy megmaradjon.

És ez tipikusan olyan, hogy mindig is tudtam, hogy ez van, tehát, hogy ingereket, élményeket definiálok, már létező szabályok alapján cimkézek és azokat újra szabályok alapján címkézek és aztán azokra reagálok, pozitív, negatív energiával, melyek úgymond determinálják tudatosságom, holott ez nem valódi tudatosság, ez csak afféle stimulációs, szimulációs percepció.

Vagy például: Megnézek egy lányt az utcán, arcára nézve automatikusan definiálódik, hogy "széparcú" vagy "semleges" vagy "csúnya", egy autóról, hogy "semmi különös", "vagány", "ócska szar".
És mondhatom, hogy nem, de attól, hogy nem vagyok tudatában, még ez történik, hozzáállásom létrejön s amíg nem vizsgálom meg, nem lassulok le belül annyira, hogy megértsem, mit és miért automatizáltam és valójában hogyan, ez vagyok.

Régen teljesen kényelmes volt napi négy óra alvással beérnem, mostanában, hogy a szemem fáradtabb az irodai légkonditól, többet szoktam adni neki, hogy pihenjen, és ezt most nem adván meg, újra előjött a fáradtság definíció - majdnem, de most nem dőltem be neki.

És főleg olyanok nyilvánvalóan illúziók, amikben "én x.y.z vagyok/leszek" található.
Pár példa, csak úgy hasraütésre:

Én fáradt vagyok, én beteg leszek, én ideges leszek, én kanos vagyok, türelmetlen leszek" stb.
Ha valaki megkér arra, hogy magyarázzak el valamit, de nem érti és újra megkér rá, türelmetlen leszek.
Ha valaki azt mondja rám, hogy bunkó, ideges leszek.
Ha egy számomra vonzó nő mondja, hogy jó lenne meztelenül egymáshoz dörgölőzni, kanos leszek.
Ha egy hajléktalan arcombatüsszent, azt gondolom biztos beteg leszek.
Ha 5 óránál kevesebbet alszom, azt gondolom, fáradt leszek.

Erről már igen-igen sokat írtam - jön a gondolat, azonosítom magam a gondolattal, reagálok a gondolatra, mint önmagam és aztán a reakcióval is azonosítom magam és BAM - azzá válok.

Nem számít, hogy ez a pillanat egész jó, egész jelen vagyok, ha jön a gondolat, az az isteni jel, az van, az lesz, nincs mese.

Valójában ez szánalmas, de ennyi nem elég, meg kell vizsgálni, honnan ered ilyen gondolat.

Hamar kiderül ez az isteni sugallat, aminek így bedőlünk egy régebbi önmagunk újra- és újrafelidézése, anélkül, hogy akkor és aképpen realizálnánk, hogy ez nem a valóság, főként, mert a gondolatra reagálván elfogaltak vagyunk, a reakcióval is azonosulván megkérdőjelezhetetlen a gondolat és arra való reagálás én vagyok, hiszen én tapasztalom s ez a tapasztalat éppen most intenzívebb, mint a tények a fizikai valóságban.

Persze ennél összetettebb a dolog, általában mindenkinek képesnek kell lennie úgy elszállni a gondolataitól, hogy azért még képes legyen elérni és megszerezni, érvényesülni és irányítania magát ebben a fizikai világban, a társadalomban, de az a tény, hogy gondolataink vannak, az embert nem önmaga a természettől való felsőbbrendűségének álfényébe kéne lódítsa, hanem józan paraszti ész alapú megkérdőjelezésbe, hogy vajon nem ez az oka-e annak, hogy azért pusztul a bolygó élővilága, az emberiség fele nyomorban él, saját fajtársainkat írtjuk, mert minden egyes ember elkülönült ebben a virtuális elmében a fejében és onnan nézve egyáltalán nem képes a valódi együttérzésre, csak annak önérdekű, stimulatív szimulálására?

Értem én ezen, ha annyira mesteri az a sok bölcs tag, akinek könyveit szentségesnek tartunk, esetleg megfontolni, mire utalnak az elmével kapcsolatban, a felebarátunk valódi szeretetével kapcsolatban?

Minden ugyanoda vezet vissza - akarunk-e és képesek vagyunk-e abszolút módon őszinték lenni saját magunkhoz, például annyira, hogy a saját gondolatainkból teremtett kifogások és ellenállások falán túl lássunk nem pusztán saját életünk hatékonysága, hanem esetlegesen mások támogatása szempontjából.

Ezért támogató megbocsátani magamnak, nem várni másra, én teszem meg amit itt és most látok, hogy én kompromittálom magam vele - megbocsátom, hogy idáig nem álltam ki magamért, elhatározom, hogy mostantól megváltozom és azt is belátom, hogyan is teszem meg.

Amikor és ahogyan jön a gondolat, hogy "ha négy vagy öt órát aludtam, akkor fáradt és álmos leszek", akkro arra nem reagálok, lélegzem, jelen maradok és belátom, ez nem segít, főleg mert ha fáradt leszek, akkor úgyis fáradt leszek, ha nem, akkor meg nem, de ezt felesleges előredefiniálni, determinálni.

Amikor és ahogyan azt tudatosítom, hogy keveset aludtam, vagyis úgy definiálom, hogy keveset aludtam, tudatára ébredek, hogy idáig hajlamos voltam azt gondolni, hogy "ha ennyit aludtam, ennyire leszek fáradt-kipihent" és ezt megvizsgálván arra jutottam, hogy ez egy polaritás, ahol pozitív-negatív értékek vannak, attól függően, hogy mit definiáltam szabálynak.

Amikor és ahogyan realizálom, hogy álmos vagyok, jelen maradok, lélegzetemre, tetteimre fókuszálok, itt a testem és környezetem az, amivel foglalkozom, belül csendben megelőzöm a gondolkodást, ha jön az inger, hogy befele némán suttogó megjegyzések törjenek fel az elmémben, a lélegzetem figyelem, azt nem irányítom, fizikailag érzem a levegőt, a testem, azt, amit csinálok, amit csinálnom kell, amit eldöntök csinálni és realizálom, hogy az állandó gondolatokkal való megjegyzés, ítélkezés egyfajta elfojtás, ahelyett, hogy kifejezném magam a világba, Földön, ITT, a virtuális elmémben próbálok meg élni, nem realizálván, hogy az csak stimuláció, szimuláció, hogy pozitív, negatív energetikai élményeket váltsak ki reagálván bizonyos gondolatokra, szavakra, emlékekre, vágyakra, félelmekre.

Amikor és ahogyan realizálom, hogy aggódás, félelem van gondolataim mögött, vagy akár előtte, elengedem a félelmem és mérlegelem, valódi veszély van-e, s ha igen, akkor beavatkozom, megelőzöm annak bekövetkeztét, ha nem, akkor bízok magamban és belátom, hogy gondolatokkal stimulálván magam pusztán a félelmem folytom el és erősítem magamban, tehát abbahagyom.

Amikor és ahogyan realizálom, hogy nem tudom aggódásom, félelmem leállítani, megvizsgálom annak eredetét, okát, szavakba foglalom és arra nem reagálván egyből a probléma megoldására összpontosítok, az irányában cselekszem direkt módon, bízván magamban, lélegezvén, ITT cselekszem.

Amikor és ahogyan azt látom, nem bízok magamban, vagy kétségek merülnek fel bennem, megvizsgálom mik azok és szavakba öntöm - ha ezek a szavakba öntöm momentumok elárasztanának és azokra reagálván újabb és újabb gondolatminták özönlenék el az elmém, lelassulok, abbahagyom és belátom, írásra van szükségem, amelyet akkor megteszek, amennyiben épp nem tudom, elhatározom és betervezem mikor és aztán meg is teszem.

Amikor és ahogyan van időm, mert teremtettem rá vagy éppen adódik, hogy írjak arról, amit szavakba öntök, hogy lássam mi a kapcsolat a szavak között, amikre automatikusan reagálok, ami elvisz, amire negatív - vagy pozitív! reakciók által elvesztem jelenlétem, akkor azt leírván felfedezem hogyan is működik, működök, a dinamizmust megértvén specifikusan meglátom pontosan mit kell megbocsássak, hogy idáig ugyan elfogadtam és megengedtem, de mostantól tudatosítom, hogy megváltozok ebben és hogyan.
---------
Ez brutálisnak tűnhet elsőre, agymenés, rengeteg fáradtság, idő, energia, de meglepő módon nagyon hatékony. Amíg írok, lelassulok, őszintén látom a szavakat, azok kapcsolatát, s azok mentén felfedezem már mit fogadtam el és engedtem meg magamban és nem szállnak el, mint a gondolatok és felfedezhetem benne a hibáztatást, kifogásolást, rávetítést, nem józan ész alapján történt következtetéseket, automatizmusokat és ahogyan egyszer Gurdjieff mondta, hogy az ember egy gép, de amint megérti, hogyan működik ez a gép, megkapja a lehetőséget, hogy megváltoztathassa.

Ezért az önismeret nem pusztán frázis, hanem művészet, s minél jobban megismerem hogy ma ki vagyok és hogyan is lettem az, meglátom azt, hogy hogyan változtathatom meg magam, főleg akkor és abban, amiben ezáltal belátom, hogy nem őszinte magamhoz, korlátolt, félelem alapú vagy másokat nem figyelembe vévő. És ekkor már kicsit könnyebb megváltozni, mert tisztábban látom, mit és miért teszek, mik a következményei. És következmények mindig kihatnak környezetünkre, világunkra, másokra, a jövőre. És ez már felelősség.


Eztán már nyilvávaló, hogy elhatározom, hogy megváltozom, és le is írom, pontosan  miben, miért és hogyan változom meg. És a kulcs itt is őszinteség. Például a fáradtsággal nem próbálom szédíteni magam azzal, hogy "akkor ezek szerint napi egy óra alvás is elég, s ha jön a fáradtság reakció, akkor megbocsátom" - ez önáltatás, mely aztán úgyis kiderül. Hatékonyság, szorgalom, akaraterő és gyakorlatiasság javasolt, főleg önmagam korlátainak meghaladásában.


Elhatározom, hogy a fáradtságot, álmosságot nem definiálom az alapján, hogy hány órát aludtam, hanem a fizikai tapasztalásban, s jelen maradok, nem engedek a kísértésnek, hogy gondolatokkal és "ha van, akkor én vagyok/leszek" típusú ön-definíciókkal stimuláljam magam reagálni, s a reakció tapasztalásában időzvén azt definiálni önmagamnak.

Elhatározom, hogy ha nem tudom megelőzni egy aggódás, félelem, ellenállás minta feljövését az elmémben, s arra való reakció teljes meghaladását, akkor leírom hogy ez micsoda és megértem pontosan mi és miért történik és megbocsátom, tudatosítom, elhatározom, hogy meghaladom.

Elhatározom, hogy ha észreveszem, hogy fókuszom, fegyelmem, jelenlétem enyhül, akkor mérlegelem, lehetőségem van-e pihenni, relaxálni, s ha igen, akkor megteszem, vagy ha nem, akkor megnézem mit tehetek és lélegzem és eldöntöm, hogy itt vagyok és kifejezem magam és megteszem, amit eldöntöttem és bízok magamban, hogy annyit és azt döntsek el megtenni, amire képes vagyok, s ha nem tudom mire vagyok képes, józan észre hallgatván kipróbálom magam, s ha valami egyből nem megy, nem ítélem, nem definiálom magam, hanem bízok magamban.

Mára ennyit az álmosságról, felelősségről, elhatározásról.

[JTL 163] Mystical Drug Experiences are like Ant inspecting a Lamborghini

Desteni Artists - Ant Inspecting Lamborghini by Bernard Poolman (picture is link)

I dare to question the drug-induced holy/mystical/oneness/bliss/enlightenment/god-experiences.

Question Everything

• Are they really relevant experiences or those are just the mind's play, an other level of enslavement?
• Do the people had experienced these really are able to apply this within their life and become more whole/effective/supportive for themselves and others?
• If we are absolutely self-honest and question these experiences, are we capable of really-really trust in these experiences?
• Do we really need to take mind-blowing drugs to figure out what would be the ACTION OF WHAT IS BEST FOR ALL?
• Isn't the utmost divine/god-like/enlightened act to accumulate physical consequences towards what is best for all?
• What is blocking individual human beings and humanity as a whole to simply consider the fact that what is best for all is what is best for the one?
• What is actually blocking to use our brain/imagination/logical mind to realize what must be done in order to manifest in this physical system what is best for ourselves and all others?
• Do we really need drugs to shatter/explode/intensify/zoom/effect our mind to consider what direction we should change in order to become a better/more effective/more practical person?
• What is really better for individuals and humanity as a group altogether than do we have currently?
• What do we really experience during mind-blowing drug experiences?
• Why do we really believe what we experience as divine/god-like/mystical/enlightened?
• What is the point what should be considered to use common sense and see beyond our experiences and consider facts and practical solutions?
• What are the current excuses do we have for not being able to figure out what is really here and claiming we need to blow our mind in order to see beyond our accepted limitations?

These are just introductory questions, I mean - to question everything should not be a question because until I am on a quest for what is truth - I am not here, I am amazed in the journey through a maze of consciousness experiences in my mind while I am separated from what is really here as truth as this physical reality, Earth, ground, animals, plants, dirt, air, other humans and lot's of manifested consequences what are already proven not to be best for all what must be addressed with common sense to sort out.

Some people do use mind-blowing drugs to experience 'beyond the veil' and some claim for this life-changing experiences.

Here is the interview with Bernard Poolman about drugs.

"What is being accessed during the use of drugs is the mind, on become more aware of either a segment or a more complete picture of the mind. Obviously many then claim that they had a divine experience and they have become more knowledgeable, even wise and they have experienced oneness, they have touched god, all kinds of stuff.
I have a really sad news for you because to give you a context of your experience what you are actually seeing is to look at
An ant inspecting a Lamborghini. For the ant the Lamborghini look amazing and out of this world but even in this world the Lamborghini is completely irrelevant. Your experience is completely irrelevant. Your oneness experience is simply you're becoming aware of that you are part of a system that controls you within which you do not exist at all. Nothing what is experienced while on drugs is real. And as I mentioned you will give me many excuses and wonderful things because apparently their experience was something divine. It isn't. It's just your mind.
Now if your mind is to such an extent superior to you and you are mostly unable to actually contain, direct or orchestrate or connect or map your own thoughts, ~nevermind your memories, you can't even remember what happened during your life? How can you trust any of your perceptional insights? How can you trust any of the knowledge you hide behind? How can you trust anything that you are experiencing?
Careful! Delusion! Delusion! Delusion! Illusion! Illusion. The word illusion is very specific. It says you are losing. You'll lose yourself completely. And there is no divine spark waiting, there is no great merging with the great spirit waiting. It was all a lie. Time to take your hands out of the pocket and to start to find way to sort out this reality because you are here as the result of the sins of your fathers.
What you are busy doing is creating the future of your children. You are responsible as your fathers and great-fathers and forefathers were responsible.
Time to take responsibility..."

My experiences

I've had - really had - countless of experiences on various drugs, mostly with what are referred as 'psychedelics' - from smal spliffs to horrendous dosages for surreal trips and everything I've experienced was just an experience - not reality.

I've SEEN things, I've seen through levels of consciousness systems, I've seen dimensions, worlds, constructs many and many-many more - but honestly, in the current life I live on Earth, in this body, how these contribute for the problems I face in terms of finding practical solutions? In no way whatsoever. All I've realized was that it's all perception, it's all illusion what I perceive but that does not mean this reality is an illusion.
The experience is what with we relate and then reacting to experience we are being stimulated by- drugs are only catalyzers only.

Just like those mainstream hollywood action flicks wherein hundreds of people are working hard for a year on visualizing and sounding the screenplay perfectly and then starting the production by artistic camera moves towards the movie's peak moment where the hero says something apparently relevant message like 'you have to love yourself' or 'family first' with emotion-tweaking music and oversaturated visuals and you might have wet eyes and a tiny automated nodding and then the movie continues with destructive car chasing, bloody shooting rage and nonsensical fistfight between the ultimate good and evil and then the winner hugs his model-like half-plastic masked babe and pans away with a kiss in the sunset hearing groovy music.

Not a bad analogy if I see that tripping on drugs takes soooooo much time while we are entertained within our mind, not being really here, not being able to take full responsibility, not even be able to walk through traffic or even speak properly - but we can see like Van Gogh's paintings or watch plants as breathing and glowing fractals and see our thinking like cartoon's bubbles falling apart, explode or dissolve while connect with the music completely and experience intensity and bliss - but meanwhile we should not drive as we are so flying high we are completely off-track from phyisical reality and it feels so more real, more free that we'd want to stay in wonderland for ever.

I am here questioning the divinity of drug experiences.

I have walked this path for several years with manifesting myself as the character as an eraserhead and I've mastered the art of making habit of myself being completely off-here, automated, ignorant and absolutely acceptive for all the problems in this world, the full self-acceptance of being a self who is not real in and as this enslavement of consciousness system which apparently means being human entails of on individual and humanity as a whole.

The intent was good - to get free, to go beyond my limitations, to see new perspectives, to transcend, to be able to help others - yet what I've manifested through the personalities I've became with the so called mystical experiences was not freedom at all but self-delusion and my life proven absolutely not working.

I was kind of hectic within that, I always had the tendency to be radical so to speak within ensuring doing things what I do with full of my beingness if I could - so within the quest in searching the truth I've put on all my cards to spiritual and psychedelic practices for quite some years.

What I have found that people do not really commit themselves for what they want for instance some do buddhist meditation and tries to apply it's sort of principles . It suggests to put aside alcohol and drugs or do the practices every day for progression and apply several symbolism into their living such as always discouraging the ego and self-interest, thoughts, emotions, desire while what people mostly ending up doing is standing on several principle-feets/columns, meaning 'keeping their old life' what is being used as justification why not fully applying the 'practice's principles'.

That is why for instance in Jesus teachings there is this 'leave your parents' - give up all who you were before otherwise you will remain the same even when you try to apply new paradigms for your living standards - first empty the cup before filling up with new stuff...
And it obviously does not mean give your parents the finger and let them rot without ever wanting to see them as it would oppose the 'give as you would like to receive' - but to leave your parent's point of views, starting points, philosophical codes and start from scratches finding out what is your real truth of who you are and what you do and more importantly: what you want to become.

For me this was a bit easy as I came from a family wherein I've seen the lower-end side of living, the poor family in the village, I've seen killing animals daily from kittens to horses and family members arguing and fighting drunk almost every day and the patterns I've soaked into my beingness as living was not really practical but theatrically reactive, in my mind quite radioactive, meaning not really being able to enjoy myself or have stability to be able to deal with reality and solve my psychological issues such as being blaming, shameful, suppressive, energy-addicted daydreaming, procrastinating boy and the only luck I've had that was able to deal with science and computers and also my will to want to become more than I've experienced myself to be, mostly taken from books and movies because the patterns I've seen as 'who I am' was not satisfying, but more frustrating, chaining so the need for changing myself, my reality was not really a choice but more like act of surviving.

So for that - I was eager to fully blow my mind with drugs and actively trying out several spiritual practices while I was totally ready to give up everything I consisted of - except my strongest desires such as beautiful women, money and maybe some sort of fame and lots of power(defined mostly by the other desires) - which by my way proven to be very difficult but I quite soon realized this is why I am born, not for half-solutions, so I just do it and kind of never see back or look more forward while trying to erase my old personalities which already proven as not cool because suppressions, doubt, petrifying fears and burning, reality-blurring desires.

I've had my alcohol moments at university - it was like inhibiting the inhibition system within my mind - so I was able to express myself and talk! but after some years my body was like 'why you killing me?' and also all I've noticed that I did not really change who I was then if I allowed myself to get loose - I was just reckless and more like an unchained abused little wild animal who just raged around wrecking and laughing what did not seem right and also my father and many family members already walked this path and I've seen directly what alcohol really do with people's mind and body which was a no-go quite soon. I had this stomach-acid problem by always swallowing my reactions to remain apparently calm and combining that with lots of wine, shots, so when I finished university I had ulcer which was really hellish and completely blocked my ability to enjoy any given hour in my life so I lost my interest with alcohol when I started to smoke weed, which gave 'strange experience' while kind of I saw myself echoing in my mind and I calmed down with it.

Then I was surprised when I was high for the first time with acid - it was like smoking but 1000 times stronger - and it was still not enough so I wanted it again and the second time was a sort of white light experience, like a reset on computer - I've experienced silence, quietness, I was unable to define and I was dead and yet I was walking around so it seemed quite alive-like. This life-style has been sucked me into it's scenes quite deeply and I was learning how to not freak out while melting my mind completely.

There were aspects what kind of proven to be supportive, to be able to adapt the fast-changing mind-sets, external settings, the madness, the constant uncertainty of this changing world within and without - but in overall with this I was unable to work with physical reality effectively, only for a period of time of letting go was cool but then I've defined letting go, chaos and destruction within as who I am and then I've became it, I've became addicted to remaining who I've defined myself to be in order to perceive who I am to what I wanted to be while in reality from time to time accumulating hitting rock bottom and then realizing I was not here and missed some relevant points from what I've made mistakes and manifested irreversible consequences and losing everything again and again and again.

So for the so called divine and mystical experiences wherein one feels the touch of god and the oneness, the matrix, the beauty of the system: it is very important to question everything, especially the positive reactions within ourselves. I've explored this scene sooooooo much, I remember the weirdest experiences, changing visions, walking in mandala-fields, seeing everyone as myself literally, seeing the inner demon within everybody, seeing the layers of the minds, bodies or seeing energies, codes, fractals, ocean-like flowing of visuals, mercury-like people-groups flowing, siddhas, buddhas, aspects, bardo, ghosts, fairies, astral projection, obe, hypnosis, countless of white light experiences, ecstatic moments, body-switch, shamanic, tantric, krishna, jesus, buddha-experiences, whatever, YOU NAME IT, probably I've experienced - it's kind of groovy - but when I am for the real truth, nothing but the truth of myself, of reality, of facts, of everything - I can easily say this is nothing compared to Self-honest Living Here in Every Moment, only distraction, mesmerizing obsession to hide behind.
These experiences surely gave me perspectives, memories, references for what I am capable with the mind, even for moments without the mind - but after all I've proven myself - to myself and even others - that I was not directing, I was just 'free-riding' and I was reactive, automatic and picked up quite some quite schizophrenic, mind-splitting, megalomaniac convictions which with all I did was protecting my own interest to not needing to REALLY change, even by giving up these experiences completely.

System perspective

This is a very relevant topic to talk about as the world system consciousness is (constantly) evolving the idea of virtualization in the mind trying to promote experience instead of facts and solutions for all (as the machine-like manifested consequence-reflection of ourselves as equal as one) and what is spreading is to blow the mind as human right with those legalization campaigns for dope and other psychedelic, enteogenic drugs while almost half of the planet has no got no human right to have food, shelter, water, health care and education so within looking at priorities, the concept of equality is quite toxic when all the western people are thinking equality as the right to be openly gay, blowing mind with drugs and also have the right to march publicly, to live in secrecy, privacy and even now becoming to demand basic income while in overall looking the humanity as a whole we do not give that to all country while justifying it with manifested separation by definition of countries, religions, cultures, opinions so it is so fucked up if we start to investigate it with common sense, sober mind...but mostly we are always ready for an other fascinating experience to explore more while facts and manifested consequences accumulate.

I am not against the decriminalization personally as in my perspective it is absolutely exaggeration and unfair to go to jail because one is blowing mind with substances, unless manifesting brutal consequences - especially while many anti-life pro-war-public figure criminals are walking freely on Earth - it is also the question of what do we really have right to do by the law, by morality, by consideration of all participants.

One more thing I point out here is that it is also quite unequal for instance when the big promoter of weed Snoop Dogg is being caught with a pillow-sized quantity of dope at an airport, he just pays some thousands of fine and gets front coverage with his fox-like smile on it saying "Life is cool, bro, do it too!" while if some street kids are being caught with some spliffs they literally hit rock bottom in the jail judging them as the nastiest evil so it is quite a controversial topic.

Also I am aware of the the researches at MAPS and other 'multidisciplinary' psychedelic therapeutic groups for instance for war veterans with PTSD and with MDMA and Psylocybin they have some result for sure - but these wrecked humans(coming home from hell of Iraq, Afghan or Somali etc wars) are so much screwed up by directly facing real reality of the demonic nature of mankind within which they literally torture and abuse and kill each other, I mean human killing human is like brother killing sister, not much different, especially when we investigate the causes for wars and realize that is mostly by corporate greed for profit and not even ideology or moral reasons - that is only the media propaganda to catalyze the human mind's emotions -  these soldiers are really deserve therapies what can lesser their fuckedup-ness of their severed mind and beingness to stop living in constant horror - for which drugs - with supportive, so to speak controlled environment - they can re-visit the trauma experiences and revive from the dreadful physical shock they've been programmed to exist.
I am sure that if those therapies would embrace and introduce supporting with Self-forgiveness, Self-honesty, Writing, they would result with much more effectiveness as I have used that too to support myself from stopping extreme paranoia with the assistance of Desteni Forum and Desteni I Process course.

Mystical experiences

Let's look back at the point of 'divine', 'mystical', 'holy' experiences which I've realized as a complete delusion, illusion, not being true at all but our perception through still remaining in and as our owned (or being owned by) mind system making us believe we are reaching out while all what happens is that we are being blinded by the bars of our mind-cage shining bright with the effect of the drug over saturating, melting and liquifying our already existing separation from reality within exponential exaggeration.

Such as within the quoted Bernard Poolman's interview - people will give many excuses and justifications of how those experiences are resulting them becoming more knowledge-able, wise etc however it should be common sense that if we do not practically become more responsible and actually be able to do for what is best for all with any experience then it is not worth a moment to even talk about.

Whatever is 'divine' - it means separated - polarity - it's like in the Orwell's Animal farm - "all animals are equal, but there are more equals" - just like in our manifested human system with it's blood, the money system - just like we define our moments sliced in time, judged by quality, positive or negative which is always only comes from self-interest. Self-interest indeed, even when we 'think about others first' it is about ourselves one layer deeper and when it comes down to Earth and the only acceptable solution obviously should be about really changing who we are according to what is best for all.

I really like the music for instance of Shpongle but what they speak about 'Divine Moments of Truth' referring to Dimetyl Triptamin enteogenic drug which with one can see through the veil and realize what is going on is questionable.

I mean, everything is questionable with common sense! Even questioning our questioning and I am not kidding - nothing in this world is what it seems and we want absolute self-realization we can not trust anything! Especially what comes from our perception as it has been formed, shaped from the first breath we've born here by forces outside of us therefore if we want to aim absolute realization from where we will not fall from time to time - we should get to the bottom of all things with practical, physically measurable Self-honesty with the tools of Self-forgiveness, Self-honesty, Writing, group support, etc

Even people refer to DMT that it is produced in the body, the mind, whatever they say to justify that what they experience is more real than our physical world - for me it is irrelevant if I can not become more practical for what is best for all in this human system. And be mind-blowing musician, promoting mind-blowing drugs will really solve the economic/environmental/educational issues and manifest a system for ensuring to prevent poverty/war/child-abuse/slavery/destroying ecology?

What is best for all is not a mystical term - it is something what can be considered by the 'give as you would like to receive' and 'love thy neighbor as thyself' principles. Food, shelter, water, education, health care is what we want for ourselves, so then seeing facts - currently it is not given to all - so first of all, this would be the best for all, that's simple, no need a trip to the Mars to see this through...

Also the musician from Shpongle(this is very popular in the mind-blowing scene and many does similarly quoting drug-experiences by psychonaut foes) has an other song called 'Mystical experiences' - which I really like as music but the message is the same: there are experiences which through one can experience great oneness, a world beyond which is more divine.

I agree with the need for deeper understanding what people grasp of this reality, I really do, which for religions and even science can not really stand for as those are more easily questionable because science is more and more becoming the tool and fuel for more corporate greed for profit and religions mostly point attention towards obedience and beyond death and asking for divine mercy while being comfortable with even child-woman-abuse and holy wars and the media is selling consumer materialism big time which also bulks in environmental and all living creature's abuse and aimless reproduction on mind- and physical level so people are hunger for real answers within the era of complete brainwashing thus trying to come up with more and more extreme methods to shake off the chains of our own enslavement.

The era of modern shamans, yogis, tantrikas, mind-revolutionists, psychonauts new-agen, spiritual and consciousness entrepreneurs has come wherein conviction of freedom is always at our fingertips to trip into the world of divine, mystical, profound, blissful spirit world of our true nature with various chemical substances.

I am deeply sorry but I humbly disagree. And I repeat - I've had these experiences, so vivid, so mesmerizing, so deep, so detailed that many currently I can not even describe and I've even enjoyed it, it was really like space-travel with the speed of light, but if it comes to Self-realization, Self-honesty towards practical solutions I clearly state that it was just the dimensions of Mind Consciousness System - not life, not really real.

For fun, artistic influences, sort of self-therapy, psychological-self-evaluation and acknowledging the extent of my own mind systems within which I exist as my own self-accepted enslavement for working with the tools of Self-forgiveness, Self-investigation it can be supportive for once in a while if one has the ability to apply Self-honesty.
Within each experience if we dare to really slow down - we can reach it's limit, it's end and it's systematic equation so to speak which can be explored through words, their relationships and energetic reactions always linked back to the human physical body. It's just the question of specificity and Self-honesty applied with measurable ways such as Self-forgiveness written, said aloud.

Also people would response that if one would require such experiences for becoming a less asshole, why not we let them experiment with their mind?

First of all you and your mind, your body is government property, what you have signed on many documents already under the capitalized letters of your name so are owned - hmm just kidding, but seriously - our so called 'civilization' is the external representation of our own mind consciousness system which determines how we perceive and react to things since our first moment.

We always exist within equal and one relationships as it is the basic principle in existence: Equality and Oneness as Self as all as one as equal. That's why we are always in relationship with something, even in drug experiences.

But if one has not dealt with the conscious mind, subconscious/unconscious mind, one's own-self interest, the desires, fears, ego and not yet manifested a stable physical presence and consistent breathing here as silence within in application and direction to walk Self-forgiveness to immediately re-align and change - these things will make one believe into constructs which are not really real, only the mind is at play which we are automated ourselves to define(even ourselves) with, therefore as as the mind itself.

So whatever is 'mystical', it is sneaky so to speak - 'myst I call' to hide behind, because I am unable to cut through the bullshit because I am not absolutely Self-honest/brave enough to understand all aspects, relationships, parts of my own creation, therefore this mysticism is here to justify with that "I do not fully understand what and why I do, I just know, I just believe, I just trust".

This is unacceptable within the context of Absolute Self-honesty and obviously within common sensical cross-referencing as it might fall with comparing to facts therefore we have to question these whole spiritual vocabularies which has been spread across the cultures all over the planet what if we dare to investigate it's history, FACTS, we can see - all the spiritual agenda was just a smart coup as any other consumerism, only this one has aimed the mind, it's energetic systems(what then will stimulate to do capitalistic consumerism).

And it is not even just about the point of Self-honesty but within delusion one's actions and their consequences into the physical reality, Earth without really being aware of what one's actions are causing through participating for instance in the capitalistic cannibalistic system wherein half of the human population of the planet is living in poverty meaning not having proper food, water, shelter, education, health care so then the accumulation of one's actions or not actions is also a responsibility whether one is aware about it or not.

And I repeat - I do not have problem with the mind-altering drugs at all - only what I refer to is for practical solution purposes these are obviously not the solution. Many claim, promote and even agitate these substances and the experiences they had on those that it is the solution while it is also questionable. It is so cool we see those vivid hallucinations of course, but many might freak out and they do not do it anymore, but if one then does it again and again and again for the tripping - is that really for transcending?
I still visit goa-psy-trance parties/festivals sometimes for fun and dance(not consuming anything only water) or making videos or helping on sound stage or just test myself(do I have energetic reaction in the mind and then re-align with Self-forgiveness immediately) and I look around and many people blow their mind and drink a lot by habit as it is the 'normal party' and is it really that 'revolutionary'/'life-changing'? Though it is cool to not judge yet embrace all what is here in all ways.

For let go of the reins within our mind, unscrewing the frames of it, having reference-experiences for what is like when we are not defining, when we see the extent of the mind consciousness layers and energetic manifestations it can be a mind-field-trip literally but within this one experience can easily fuck up one's own process of Self-realization by even within one thought-feeling-process when using it as fact while it is just a reaction of the past when one was Self-dishonest, in separation of fear from what is really real therefore manifesting some patterns from what one acts out or starts out a thing in one's living which seems valid, legit or even self-honest while it was literally just a tripping.

For instance when I use big equations for computing quantities for materials being needed for a house to build up and in the equation-process for mixing cement I make a mistake and count on ten times less one of the requirements than what is needed for it to last and it turns out only when it is too late when workers build up the house by it and later it falls apart and then it is already too late to correct it.

Once I've had the conclusion that I am a buddha, so for years I was doing buddhist things and then I've realized I am not.
Once I've perceived myself as light - so then from that moment I've defined myself constantly as 'light' - while I am not light. It is the polarity of the mind, depending on positive, negative: lightness, darkness.
Once I've felt myself as being this christ consciousness, for months  I was wondering about that while I was able to let it go and realized it was by super-fast thoughts I've allowed to influence me.
Another time I've had experience talking to a specific mahasiddha(sort of old story of a buddha-like guy who had superpowers, just like from x-man) in a dream so then I've felt myself like 'I've given directions and teachings directly from a buddha-aspect) which I've researched for years, even went to India to find more original scriptures about it.
Many-many and many-many more experiences I've had while here, today I do see it was conviction, opinion, with good intentions nothing else but self-interest, and took invaluable years to realize how exactly I was Self-dishonest to be able to see through my own, self-created, self-maintained, thought-, feeling-, emotion-, memory-image-tuned experiences.

This is the mind - we can experience whatever we intensify ourselves into by the thoughts, feelings, emotions - if we have enough money for it and be able to pay for health, food, shelter - and there are many who can not afford to escape into experiences of positive, groovy moments but they suffer and survive - or not. It is crucial to understand how we are creating experiences through our mind.

It is similar in and as the mind where positive and negative judgements, energies are constantly moving and to see what is real one is required to lean back and stop participating - and within the drug experience these all systems are not really being stopped - only all is being liquified for one big blob within which one is tripping constantly and all the experiences are happening and within that one is not seeing thoughts, only patterns, geometry, colors, frequencies etc - while it is the same system, only it is being heated up (or cooled down) to have different effects.

So anything seems mystical - it is suspicious that "I am in delusion with justification".

It also can become easily a trap - as we peel off a layer with drugs and see another - and then we do another 'trip' to face the next layer - and then we also experience the mind blowing - and then again - while we completely miss the point of direct changing ourselves - and wanting to use the stuff to experience again or have a more direct reference or having a more deep, longer, intense, profound experience - but it's just experience - completely individual - even when we do it together and we feel similar, whatever - we do not understand how the mind works, it is always creates virtual space within we are being entertained - and if drugs effect our mind - we are not here, we are in the mind, it's common sense.
We even can state that we are simulating life - but after all all we do just stimulate ourselves.

There is nothing within our mind or consciousness which can not be explored within practical self-honesty HERE, breath by breath, step by step, if required with specific assistance.

That is real Self-intimacy - the Transcendence of the Mystical.

Just some points to 'thing' about... If you disagree - simply share your perspective if you dare to stand out and see your common sense and discuss it openly with no shame.

I am open for facts and cross-referencing, these are the points I've realized.

What I've also realized is that many of the so called enlightened people are not standing up and out and share their point of views - therefore it is already questionable is it really real, meaning if you would be so sure that you are really knowing, really transcending, why don't you want to share that so fucking divine revelation with all the world openly?

Investigate your interest, your motivation, your direction, your willingness and capability of sort things out on Earth. No matter what's the matter - what is the excuse? That should be obvious how to step through and ACT SOLUTION if you are really enlightened - if not, then question everything from scratches. Every day if required, every moment if needed. Simple.

Also when one is blowing with these drugs - can also incorporate the F.E.A.R.

Fear of being punished from the law system being completely hooked on stuffs which are illegal? This was a great point also within my living with drugs for self-betterment - for my reasoning it was this buddha-thing(buddha referring here as 'awakened one'), one saying was that

'A buddha should not rely on anything'.

I mean literally anything - so if I do need anything for being aware - am I being aware or just being effected to feel more aware until the effect is gone?
So even referring to such thing as 'buddha'(which is a label, a definition, a picture, a judgment in the mind) is already a relying - relationship, separation, fear. Unacceptable. Push through it and whenever comes up - apply Self-forgiveness immediately and re-align in one breath and stand.
Not much time after applying Self-forgiveness directly to it one can realize the enormous power of letting go such belief-system and start to realize how much it was indeed blocking real freedom to be here. And from that there is no turning back - Self-honesty is always who we are - or who we are not and that's it.

So after all - for me all mind-altering drug has proven to strengthen only the inner mind for external dependency for perceptions which do not stand through the test of time.

For that it was the beginning of the great war of intensity for having a so strong mind-blast that I should be shifted to the 'other side' permanently. Of course the intensity also only requires for the mind, not for Self-honesty, Breath, Act where we can stand within stability - in and as our human physical body.

For the purpose of mind-blowing drugs if one use these as mind-effects, visualizations, mind-lubricants it can be sort of fun regardless of the fact that it fucks with the mind with ways one does not comprehend therefore it is mostly the separation what is being fueled within one's mind about there are divine moments, the mystical experiences are more real while these are just really the moments of one is seeing the mind system from different angles.

In this perspective for the real self-support it can be used a very few times but only for the sake of realizing how much we are fucked within our mind which we have to take seriously in terms of working through delusions word by word what we do actively accept and allow within our normal daily living.

For the simplicity it is like a war going on within our mind - the positive, negative, neutral energetic forces are being created through frictions of the judgements we participate within and each breath we miss to remain here in inner silence - we are not here, only in this virtual mind field which we were proudly able to program to perceive a some sort of reality for what we do not really take responsibility for.

Each word to we store reactions, memories, feelings which are being programmed into our own physical body to react to what then stimulates the mind, energy, thoughts, feelings, emotions what we will bear one after another even if it is obviously out of context from HERE, even when it is just distraction, energetic accumulation, spite or even self-abuse.

But when the thought is coming here - it is already manifesting in the mind - and if we are not slowed down within enough to literally be faster than our mind - then the mind will always walk in front of us in one step beyond and simply mirroring our starting point of inner separation from ourselves, from the external world therefore being completely powerless and victimized by: our own self-dishonesty towards ourselves and to the external world as equal as one moment by moment accumulating more and more physical consequences not only for ourselves but for our children, the future, the destiny of mankind.

We must be able to become literally faster, smarter, greater, stronger than our mind which requires slow but sure accumulation breath by breath to not participate within it, not being directed, mesmerized, pulled into.
The fact is that our mind is always one(or more) step beyond of us, who do consciously experience and the mind is constantly busy, scanning, processing, equalizing, predicting as a supercomputer and changing the curtains in front of us - but this mind is who we allowed to direct us - and this mind can not be shattered, left behind with drugs - as it is the inner manifestation of separation of ourselves from ourselves - so we must understand the mind, how it works, what triggers it, why I am being reacted the way I am now feeling good, feeling shitty - all we have to know without thinking, without memories - that is awareness - what for Self-forgiveness written, said aloud is the solution - I will be able to see the mind-patterns before being thrown at me as 'experience' and I can become faster - while being silent, here, directive physically.
Even if we can experience these on drugs - it is not really helping as while on stimulated by drug energies - it is not SELF who changed, only being stimulated to perceive differently - so then after the drug experience is gone - we are the same - only having some references which we might define, think about and in that moment we are more screwed as to use the dualistic mind to define non-dualistic mind is the direct way for absolute delusion it is sure, I've walked it, will not work, only for self-interest, but if we open up ourselves to really act for what is best for all, within this capitalistic, limited system, then we will see, it is not practical, it is slowing us down, it is filtering out facts, it is not practical.

So transcendence is letting go all - even experiences, even drugs - if you insist and take the risk, try, for sure(with assistance, as the guy really jumped out from the window, I did not believe in this shit, but he really did, and he is alright now but did he really change? I am not sure, time will tell).

And transcending is not meaning letting go the physical - it means letting go delusions, applying Self-honesty, absolutely, in each breath. And then we can become capable of seeing/realizing/understanding that the mind consciousness is dependent on physical energy, the human physical body, which is way more superior than our mind, than consciousness.

How much more do we need when we really realize the fact that we are inferior to our own mind which is inferior to consciousness systems which is inferior to the physical?

Investigate, question, apply - it is not the lazy, tripping rebel who will realize, but the diligent, self-honest, practical - and if I can become this, any psychonaut can if really dares. This process will be a shit load of more intense when letting go the mind-altering options but then we are able to work directly with and on ourselves for changing and then applying that into our direct reality to really be able to stand for all equally because that assists to embrace what is real, here.

For real solutions we must be in this system but not of the system, understand our inner mind system how we are behaving, why do we behave so and what is our individual impact to the greater human system which has it's own character so to speak. The capitalistic system, the money system is enslaving almost everyone equally while some are feeling divine, mystical, god-like with all their billion times billions of money which to we should stand up to in practical way and use the current system and it's rules to have impact which is relevant which can be accumulated by individuals who really did realize what is the first priority, what must be life, what must be equal life for all.

That is why the Equal Life Foundation has been formed and running various projects, researches to accumulate real solutions such as Living Income Guaranteed for an immediate solution for poverty, famine, child-abuse which for no mind-blowing god-like drug experience is required to see it's immediate need today as daily 30.000 child dies from famine each day which for we must stand together to vote and implement and manifest a system which ensures ground to earth solution.

Personally me, who've invested so much time and effort to know these drugs, experiences, if I would see these things as the most practical solution for the greatest problems to humanity, I might consider supporting these things - but within investigating how the systems really work and how to become the most effective to participate within standing up to these by investigating and participating, I've found these drugs, the experiences not much relevant and from a perspective directly as blocking my effectiveness to expand to directions what to I am directing to move so it is common sense for me within my personal process to let go these experiences, substances and trusting myself to give my support to other manifestations what require focus, consistency, clarity and diligent accumulative effort to have relevant impact on educational, online and local societies as well.

And it is obviously an excuse to claim that these things do not accumulate consequences which are obviously questionable for not only physical but mental health as well which is also a point of Self-honesty I am referring to. If one can acknowledge that even if would like to stop but can't then it is time for ask for support and it is not shameful, for me, when I've approached Desteni forum in 2007, it was common sense to ask for support and that was the one of the most worthy of my decisions in my life because from that moment I am stabilizing and expanding day by day without a doubt which is also available for anyone who really wants to.

So investigate the Mind, Self here, Human Systems by investigating Desteni support sites:

• Desteni I Process LITE for understanding how to work on mind, self, for practical Self-honesty
• Self-supportive mind-blowing Audio Interviews from EQAFE
• Living Income Guaranteed by Equal Life Foundation
• Desteni Forum for sharing Self-realization and ask questions
• Desteni WIKI on drugs
• Why drug experience give the feeling of freedom?

That is all for today about the context of Ant inspecting Lamborghini.