[JTL 157] Ellenállás az önismereti írásnak

Arról írok ma, amikor önismereti célból eldöntöm, hogy írok - egyfajta terápiaként arról, amivel problémám van az életemben s hiába, hogy úgy döntöttem, mégsem írok.

Megjegyzem, itt nem igazán a "kedves naplóm, ma sütött a nap és rámmosolygott egy szép lány" típusú írásra értem, s nem is a bárminemű egyéb tevékenységhez szükséges (például szakmai blog, regény stb) írásra értem, hanem amikor látom magamban, hogy nem olyan és az vagyok, aki "tetszik", akiként akár vállalnám az "örökkévalóságon át" a létezést, például mondjuk hazudtam a páromnak és tudom, hogy ha rájönne, hogy hazudtam, akkor csúnya következményei lennének, mondjuk arról, hogy flörtöltem valakivel. Nem a flört a baj, hanem esetleg annak megszegése, amiben a párommal állapodtam meg(ha megállapodtam: - ez csak egy példa, ami könnyen beláthatóan nem "szép", de akármi, egy beakadás, lustaság, addikció, mások feszültségét nem tudom kezelni stb).

Vagy amikor este fáradtan frusztrál az, ami holnap vár s szorongok, ezért telezabálom magam, mert a zabálás pillanatában az egy "jó érzés" s az kompenzálja a belső "rosszat" s ezáltal nem egészségesen élek s nem is találok kiutat a rossz élményből közben.

Vagy bárminemű "depresszió", önbizalomhiány, fóbia, addikció, amit felismertem, hogy nem jó, s nem megy csak úgy megváltozni.
(Persze BÁRMIRE lehet alkalmazni ezeket a módszereket, még alkotói válság szindrómában is, akármire, de itt és most a lelki szenvedésre fókuszálok, azon keresztül nyilvánvalóbb).

Előző írásomban kifejtettem MIÉRT is javaslom ez esetben az írást, egyszerűen, mondatokban, őszintén magamhoz, hogy ne a fejemben körözzenek a reakciók a bajomra, hanem előttem legyen és képes legyek tiszta fejjel magam előtt látni, mit is kell megoldanom.

Amint eldöntöm, hogy írok például egy igen problematikus dologról az életemben, előjöhet egyfajta tudatalatti ellenállás - mindenféle dolog előjön, teljesen mindegy micsoda, a lényeg, hogy a következménye az, hogy nem írok épp most, ma.

Valami eszembe jut, ami most épp fontosabbnak tűnik - s aközben, hogy az eszembe jut, már nem is tűnik annyira problematikusnak, amiről írnék, hiszen most épp mással foglalkozom, például, ami szórakoztatóbb, mondjuk egy film megnézése vagy számítógépjáték vagy akár enni egy finomat, takarítani, kimenni bohóckodni a barátokkal stb.

Aztán egy másik szint, amikor fizikai szinten nyilvánul meg az ellenállás - fáradság, fásultság, álmosság, kényelmetlenség, feszültség, éhség, akár fejfájás vagy csak szimplán egyfajta megnevezhetetlen kényelmetlenség.

Ekkor persze mérlegelni érdemes valóban van fontosabb-e, valóban fáradt-beteg vagyok-e, de ilyen esetben jó eséllyel tudatalatti ellenállás megnyilvánulásával nézünk szembe.

Nem biztos, hogy mindenkinek van ilyen, sokmindentől függ, például nekem, amikor egy problémás kapcsolaton voltam túl és az agyamban cikáztak a gondolatok, jöttek a pozitív/negatív érzelmek, többször, hetekig elodáztam, hogy leüljek és mindent kiírva, magam elé "téve" realizáljam mi is van bennem valójában, ami elkerülhetetlen volt a hatékony, minden résztvevő számára a legjobb megoldáshoz. Felváltva menekültem volna a kapcsolatból és benne maradva meg akartam javítani, de egyik sem ment és ez egy ideig fokozódott s ezek az élmények közepette akartam ugyan írni, de nem mindig ment, ha ment is, elítéltem azt, amit leírtam, még a saját őszinte írásomnak sem hittem, s jó párszor le kellett írni(ami fele ellenállásom volt, tehát ez hónapokig tartott), mire bejusson az agyamba, mit is kell tennem, miközben igencsak kellemetlenül éreztem magam...Még a józan paraszti észnek is ellenálltam, nyilvánvaló: nem voltam a józan eszemnél, mert a sok GONDolattól megőrültem kicsit:)

Döbbenetes felismerni, hogy ezek a tudatalatti ellenállások annyira részesei a személyiségünknek, annak, akik vagyunk, hogy amíg nem határozunk el egyfajta fegyelmet, szorgalmat lehet, hogy nem is realizáljuk, milyen szinten elfogadjuk azt, akik ma vagyunk. Persze ez akkor releváns, ha közben időnként továbbra is szenvedünk.

Aztán jönnek a gondolati kompromisszumok - "nem is olyan rossz az életem", "vannak jó pillanatok", "ilyen az élet, egyszer fenn, egyszer lenn",  "másnak sokkal rosszabb", "az írás túl sok idő", "van fontosabb dolgom is", "majd megváltoznak a dolgok, csak akarni kell", "várok, a másik mikor realizálja már, hogy ő a hibás" stb...

Ezeket is érdemes leírni, mert szintén döbbenetes, mennyire képesek vagyunk tűrni olyan tudatállapotokat, amikben nem érezzük jól magunk s pár ilyen gondolatciklus jön és ezekre reagálva egy darabig már nem is tűnik annyira rossznak.

Főleg akkor van ez, amikor egy olyan aspektusunkról kellene írni, amiben érezzük, hogy nem jól csináljuk a dolgokat - például az előzőleg is említett sóvárgó, depressziós vágyódás valaki- vagy csak valami- irányába.

Például volt egy kapcsolatom, aminek úgy lett vége, hogy rosszul éreztem magam s nem is tudtam pontosan miért azon túl, hogy "nagyon akartam, hogy jó legyen és katasztrófában végződőtt".

Fejemben főként a másik hibáztatásával kapcsolatos gondolatok versenyeztek az önmagamat becsmérlő kijelentésekkel, miközben az életemben stagnáltam, a nekem fontos projektekkel nem haladtam, szociálisan is visszavonultam és általában elfelejtettem a humor bárminemű formáját.

Le akartam ülni írni, de aztán éppen kijött egy új, legjobb grafikával rendelkező lövöldözős játék, amit végigjátszva azok a gondatok jöttek, hogy "ez után tényleg írok", de aztán pont megjelent egy másik játék, amire régóta vártam s az izgalom, a vágy, hogy abba fejestugorva eltereljem figyelmem a problémáimról erősebb volt.

Amit nem vettem figyelembe, hogy azáltal, hogy tudtam mit kéne tegyek, hogy jobb legyen s nem azt választottam, az, mint egyfajta választás s annak eredménye is énem részévé vált.

Elfogadtam a látszólag "könnyebb utat", aminek egyetlen következménye volt: újra ugyanaz a választás jött - játék vége, írnom kell, itt egy új játék, itt és most mit választok?

Aztán egy pár ilyen után felhalmozódott az önítéletből eredő energia: tudom mit kéne választani, mégsem azt választom, ezért elítéltem magam, de mégis azt tettem - ezzel is bizonyítván, hogy önmagam látszólagos "választási pontjaiban" nem is én választok, hanem pusztán a múltbéli felhalmozódásom determinálja, ma mit fogok tenni.

Aztán kellő frusztráció felgyülemlése után az írást választottam, s egy ültő helyemben 5 oldalt írtam, mint amikor felborítok egy hordót tele vízzel s csak ömlik kifele...

Ez jól esett, de megoldásról nem írtam, olyan mélyre nem jutottam, s megítéltem, hogy "kiönteni a feszültséget"(ami abból eredt, hogy nem írtam, de most, hogy írtam az a feszültség elmúlt) jó volt, aztán mivel ez a feszültség kellett, hogy írjak - megint nem írtam egy darabig és ugyanazok az "életciklusok" játszódtak le.

Számtalan ilyen "Mormoták napja c. film-szerű jelenetet" megélvén lassan, de biztosan rájöttem, mindenfajta ellenállás belül halmozódik, azokkal szembenézés is, minden valójában ebből ál.

Az egész valóság semmi más, mint ez az egyszerű egyenlet, hogy 1+1=2.

Tehát minden apró tett, amivel az agymenésem, kattogásom, depresszióm, skizofréniám leállítása irányában teszek, az halmozódik.

Ugyanígy minden agyi szenvedésem elfogadása és megengedése is halmozódik, mint ahogy minden egyes gondolatminta, arra történő reakcióm, hangulatom és érzésem megtörténte és halmozódik.

A szokások így alakulnak ki, aztán ezt megítélve, mintegy megfigyelve és definiálva meghatározom kinek "képzelem magam" - akár függetlenül is attól, hogy valójában mit teszek - s minden felhalmozódik.

Tehát az ellenállással kapcsolatban, amikor önismeret szükségeltetik ezt kell megérteni, hogy ha megélem, egyszer úgyis lesz egy pont, amikor már aztán tényleg a sarkamra kell álljak és NEM-et mondani a hülye gondolatoknak, a negatív érzelmeknek - vagy azok fognak automatizálódni, személyiségem szó, gondolati, érzelmi, fizikai reakciós rétegeiként leülepedni és azzá válok amit elfogadok és megengedek.

Kellő önreflexióval, akarattal és tudatossággal ezeket az ellenállásokat is meg lehet ismerni, módszereket kipróbálni, hogy igenis szembenézzek ezekkel, mint saját magam és felelősséget vállaljak azért, aki vagyok.

Gyakorlatiasság hasznos ilyenkor - ha fáradt vagyok, felkelek, sétálok egyet a levegőn, eszek egy almát, megmosom az arcom, iszok egy kávét/teát és leülök és írok.

Nekem évekbe telt, mire eljutottam oda, hogy elkezdjen a természetemmé válni, hogy csak úgy leülök és írok - mert folyamatosan beláttam, ez hasznos és támogató, stabilizáló és gyakorlati megoldásokhoz segítő.

De nagyon megérte - s bár a helyesírásom még nem tökéletes - a szavak folynak belőlem, amikor úgy döntök - s néha még mindig van ellenállás.

Például kifejezetten erős ellenállás szokott jönni a Desteni I Process kurzusok házi feladatainak elkészítésével kapcsolatban - most éppen az Agreement Course(Megállapodás tanfolyam - önmagammal s partnerrel hogyan lehet valóban megállapodni és stabilnak maradni) kapcsán.

Olyan szinten megyek le önmagam megismerésében, amit máshol sosem "kellett"  - a hibáimról, erősségeimről, a személyiségem alappilléreiről, azokat felépítő szavakról s azok kapcsolatáról szólnak a "feladatok", amik általában azzal járnak, hogy felismerem bizonyos korlátaim, félelmeim, önérdekembe vetett hitem, amikkel aztán már közvetlenül látván nyilvánvaló, hogy meg kell változzak, fel kell adjam, s ezeket még ha tudatosan akarom és teszem is - tudat alatt szokott ellenállás jönni.

Ez nem szégyen, ez is része a folyamatnak, a sötét, mélyen megbúvó ajtókat, amiknek nagyrészét még gyerekkorunkba zártunk be, bátorság lassan, tudatosan feltárni és megvilágítani mi is az oka, hogy így maradtam.

Vannak bizonyos módszerek, például a tudattágító szerek, transzok, sokkterápiák, melyek által az ember úgy érezheti, hogy szembenéz a félelmekkel, korlátokkal de több száz ilyen alkalom után is csak azt mondhatom, amikor írni kezdek egy félelmemről, korlátomról, addikciómról, akkor szó szerint kiderül mit is engedek meg, nem csak felgyorsul az agyam a cuccon, az adrenalintól, az energiától, és az az élmény, hogy rájövök mindenre és aztán másnapra nagyrésze újra homályba borult, s ráadásul elfogadtam, hogy a cucc, intenzitás kellett, hogy ezt megtegyem, ami hosszú távon szintén külső feltételekhez kötött, egy stabil én-élményt nem támogat. Persze ezeket lehet használni is akár, de az írás sokkal stabilabb dolog és igazából olcsóbb sőt egészségesebb is.

Ráadásul az önmegbocsátás, ön-korrekció, ön-elhatározás (amik valójában én-megbocsátás, én-korrekció és én-elhatározás) ezekre az ellenállásokra is alkalmazhatóak, sőt!

Ha meg akarom bocsátani például, hogy egészségtelenül eszem éjjel, mert feszült, kimerült vagyok és másnap mindig fáj a hasam, de képtelen vagyok rávenni magam, hogy leüljek egyáltalán leírni, hogy mit tapasztalok, mikor jön az inger, s mi az ami arra ösztökél, hogy egyek, még úgy is, hogy tudom, hogy ez most nem lesz jó később - akkor itt is remekül alkalmazhatóak ezek a módszerek.

Erre fogok egy példát végigvezetni legközelebb...

A helyesen, önmagunkkal őszintén alkalmazott, lényegretörő, ugyanakkor abszolút specifikusan alkalmazott írás az önismerethez, az öntudatos, az elme dualitását meghaladó, felelős élethez persze nem "maga" a megoldás, de ahhoz szinte a tökéletes kiindulópont, támogatás lehet.

Mindezek, amiket írok valójában sokkal struktúráltabb formában megtalálhatóak a DIP LITE ingyenes önismereti online tanfolyam keretein belül, mely angolul elérhető itt:

• http://lite.desteniiprocess.com

[JTL 156] Írással támogatott tudatosság ön-megbocsátással

Új időket élünk - nem kell guru, mester, vallás - sem cucc, sem sanyargás vagy sóvárgás - a legjobb az önmegbocsátás s ezáltal könnyen leleplezhető s meghaladható az összes kifogás!

Folytatom, ahol a legutóbbi írásomban abbahagytam.

Amikor a vágy elsöpör, látszólag vagy tényleg képtelenség megvalósítani és ez a hiányérzet lelki fájdalommá, sóvárgássá, egyfajta depresszióvá halmozódott hangulattá növekedve nemcsak, hogy befolyásolja, de eluralja életünk.
Mindeközben ezeknek a tapasztalása annyira leköt, elönt, betölt, befolyásol, visz, hogy nem vesszük észre, hogy már-már nem is önmagunk vagyunk s még ha esetleg látjuk is a kiutat, az megvalósíthatatlan vagy túl távoli.

Ez esetben az írás a legkézenfekvőbb, az lehoz, lelassít, tudatossá tesz - ha őszintén írjuk, persze...

Legközelebb írok arról, mit lehetne tenni akkor, amikor eldöntöm, hogy írok s mégsem megy - amikor belső falak, ellenállások, folyamatos, hirtelen feljövő elfoglaltságok miatt a valóság az lesz, hogy ellenben azzal, hogy akarnék ugyan írni: nem megy.

Most, hogy a lovak közé csapjunk, miről is fejtegetek gyakorlatban, a fenti dőlt betűs konkrét példát hozok fel, hogyan is használható az önmegbocsátás a tudatosságra, a realizációra, az önmagunkat nem támogató minták felismerésére, bejelölésére, keletkezésük és automatizmusuk felismerésére, hogy a gyakorlatban haladjunk afele, hogy ezt, ami nyilván nem támogató abbahagyjuk s valóban megváltozzunk.

JÓVAL az elejéről kezdem, nem túl nagy mélységekben, csak miheztartás végett belenyitok kapukba:

• Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy elképzeléseim, szkepticizmusom, előítéletem vagy elvárásom legyen az önmegbocsátásról, mint tudatosítási módszer, ahelyett, hogy gyakorlatban megtapasztalnám, kipróbálnám, mielőtt elítélem.

• Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem azt, hogy a hangulatokat, kedveket, érzelmeket fontosnak definiáljam az életemben, fontosabbnak, mint a valóságos tényeket, a józan "paraszti" észt és az ok-okozati összefüggések belátását.

Azért írom úgy, hogy "elfogadtam és megengedtem", mert ezáltal is tudatosítom, hogy ÉN vagyok a felelős, ahogy én váltam ezzé, amit belátok, most hogy csinálom s nem őszinte - azért is ÉN vagyok a felelős, hogy abbahagyjam, megváltoztassam - nem a kormány, nem a szomszéd, nem a csajom, arra fókuszálok, amit én meg tudok tenni s azt tudatosítom, hogy hogyan is jutottam ide.

Általánostól haladok a konkrét fele - lehet, hogy elsőre nem látom át, ezért eleinte egyfajta akarat:

• "Megbocsátom, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy a negatív érzéseket megengedjem magamban, akkor is ha nem jó nekem."

Aztán akkor kinyílhat belül, hogy mik is azok és haladok befele - miközben jelen vagyok, miközben szóról szóra tudatában vagyok - hiszen írom.

Aztán belátom, egyik negatív érzelem, a féltékenység mondjuk, akkor azt bocsátom meg, hogy engedtem és nem is értem, nem tudom leállítani, ki fele, miért, stb...
Fontos, hogy én magamnak bocsátok meg, nem a szomszédnak - az, hogy én hogyan tapasztalok, azért nem mást okolok, hanem felelősséget vállalok az érzelmeimért, gondolataimért is, hiszen az is az én territóriumom, nem a szomszédé.

Lehet mondani is, az is fontos - ahogy mondom, a hangerő, hangsúly, stabilitás szintén visszajelzés és az is valóság - de az írás nagyon támogató - ez a szentháromság:
írás, kimondás, cselekvés.
Amikor ugyanazok a szavak vannak a fejemben, a számon és a tettemben, akkor a szavaim erővé válnak, valóságformáló teremtéssé - ezt is támogatja ez a módszer. Tehát.

• Megbocsátom magamnak, hogy nem engedtem meg magamnak annyira tudatosnak lenni, hogy lássam, halljam a gondolataim s gyakran annyira eggyé válván a gondolataimmal fel se tűnnek, mert a gondolatok által, a gondolatokként létezem s eközben nem realizálván azok korlátait, önmagam börtönét.
• Megbocsátom magamnak, hogy úgy definiáljam, hogy attól vagyok ember, hogy érzelmeim, gondolataim, vágyaim, hangulataim vannak s ha valaki azt írja, mondja, javasolja, hogy ezeket hagyjam abba úgy érezzem, önmagamtól, emberi mivoltomtól kér megválni, amit képtelennek definiálok.
• Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam azt a kiszolgáltatottságot, automatizmust, öntudatlanságot, amit azáltal engedek meg magamban, hogy jogot adok az érzelmeim, hangulataim, gondolataimra való reagálásom által arra, hogy ne legyek állandóan ÉN ITT, JELEN.
• Megbocsátom magamnak, hogy nem vettem észre/láttam/realizáltam, hogy a gondolatok automatikusan jönnek, s nem ÉN gondolok, hanem ÉN ELFOGADOM a gondolatokat és ÉN REAGÁLOK rájuk.
• Megbocsátom magamnak, hogy sosem engedtem bevallani magamnak, hogy ADDIKT vagyok a saját gondolataimra, azokra való automatikus reakciókra, amit nemes egyszerűséggel bármikor be tudnék bizonyítani magamnak, ha egyszerűen eldönteném, hogy most ne legyen több gondolat mondjuk egy napig és belátnám, hogy JELENTÉKTELEN, mit döntök el ezzel kapcsolatban, mert a GONDolatok jönnek maguktól és az még hagyján, de én automatikusan rájuk figyelek, reagálok rájuk, valójában megváltozom tőlük sőt azt teszem közvetve vagy közvetlenül.
• Megbocsátom magamnak, hogy azt képzeltem, hogy gondolatok, gondolkodás nélkül zombi vagyok, értelemtől és intelligenciától mentes, s sosem vettem észre, hogy a gondolataim felett nincs hatalmam, nem látom, hogy honnan jönnek, hogyan és miért teremtődnek és hogyan, hova távoznak és ezt sosem kérdőjeleztem meg.
• Megbocsátom magamnak, hogy azt képzelem, hogy amit gondolok, az én vagyok, az vagyok és bízok a gondolatban és azt teszem egyes szám első személyben, ami gondolatot tapasztalok és annyira belemegyek az élménybe a gondolat hatására, hogy nem veszem észre, hogy minden egyes gondolattal a jelen létező fizikai valósággal párhuzamosan, attól elszakadva, egyfajta kvantum-virtuális valóságban létezem, mely sokkal gyorsabbnak tűnik és látszólag következményektől mentesnek.
• Megbocsátom magamnak, hogy valakiről vagy valamiről gondolkodván azt higgyem, ahogy és amit gondolok és azt képzeljem, hogy az valóban én vagyok és az vagyok és arról, akiről amit gondolok, hogy az valóban úgy van, megkérdőjelezés nélkül.
• Megbocsátom magamnak, hogy nem jöttem rá, hogy az elmémben gyorsan mozogva a valóságban csak reagálok, nem vagyok az irányítóelv, s az, hogy valakiről úgy gondolkodom, hogy "ő kell nekem, hiányzik", az pusztán egy automatikus mechanizmus, melyet úgy hinni, hogy az én vagyok itt és most pusztán merő képzelgés.
• Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy a vágy a gondolatokból ered, a gondolatok által gerjesztett energiából, az általam gondolatokra reagált másik gondolatok automatikus elfogadásából, a gondolatok által keletkezett energiákból keletkező érzésekből, hangulatokból, érzelmekből gyűlik össze az egyszerű felhalmozódás matematikai képlete alapján, ami az 1+1=2.
• Megbocsátom magamnak, hogy gondolatok által sugallt "én vagyok" típusú definíciókkal határozzam meg(valójában határozzam BE/LE), hogy ki vagyok.
• Megbocsátom magamnak, hogy úgy definiáljam, hogy "én ragaszkodó típus vagyok" és ez alapján úgy definiáljam, hogy én ragaszkodok dolgokhoz, emberekhez, s a ragaszkodáson azt értvén, hogy úgy definiáljam, hogy a ragaszkodásom tárgya felé vonzódásom van, annak megélésének hiányában hiányérzetem legyen, vágyódó gondolatok, érzelmek támadjanak bennem és ezekre úgy reagálván, hogy "ez vagyok én", ragaszkodjak valójában ahhoz a szokáshoz, hogy feltételekhez kötöm, ki vagyok és milyen s ezeknek a feltételeknek a hiányában úgy definiáljam, hogy szükségem van ezekre a feltételekre, mint tapasztalás, hogy az legyek, akinek definiálom magam, akinek képzelem magam lenni s nem veszem észre, hogy az egész a fejben keletkezik, dől el és terel olyan irányba, hogy aki valójában vagyok, állandótlan, annyira feltételekhez kötött, hogy a fizikai valóságban én szinte pusztán csak "azok a bizonyos feltételek" vagyok.
• Megbocsátom magamnak, hogy sosem lassultam le belül annyira, hogy a testemre, a lélegzetemre tudatosulva realizáljam a gondolatok eredetét, kifejezetten azokat a típusúakat, amik az "én vagyok", amelyek által elfogadom ön-programozásom, személyiségmátrixom, automatizmusom, korlátom, elkülönülésem anélkül, hogy megkérdőjelezném, megérteném vagy következményeire valóban kiváncsivá lennék.

• Megbocsátom magamnak, hogy nem realizáltam a tényt, hogy a gondolataimra nem emlékszem, azok folyamatát, egymással való kapcsolatát nem látom s ellenállván az írásnak jöhetek azzal a kifogással, hogy "az írás nem az én módszerem", ahelyett, hogy belátnám - ha minden gondolatom leírnám:

1. belátnám, hogy ugyanazok a gondolatminták ismétlődnek általában
2. megérteném, miért is jön adott valóság hatására bizonyos gondolat-minta-sorozat
3. nagyon sokukról szinte elsőre látnám az értelmetlenségét, a valóságtól való teljesen elkülönültségét
4. azt, hogy minden gondolatnak van előzménye és következménye s ezeket elfogadván egyfajta örökös ismétlésbe kárhozom magam.
5. legmélyén minden egyes gondolat kiindulópontja egy bizonyos, abszolút specifikus félelem
6. azáltal, ha ezt a konkrét félelmet úgy, ahogy valóban van le tudnám írni - keletkezését, okát, következményét: már félúton lennék a meghaladáshoz
7. nem csak "rólam" van szó, a többiekről is, az egész világról, ezért ha minden más zuhan, ez motiválhat

   Egyfajta új szlenget hallani, melyben a mániákus gondolat-pörgetést "KATTOGÁS"-nak hívjuk, ezzel is jelezvén, hogy nem egy a valósággal harmóniában való létezést jellemzünk, hanem egyfajta gépies, robotikus feldolgozást, reagálást, gyakorlatilag nullák s egyesek által felépített adat- s információillesztés alapján történő mechanizmus, mellyel a kiindulópontunkat, mint félelem próbáljuk meghaladni anélkül, hogy realizálnák, pont azt fokozzuk általa, amit el szeretnénk kerülni.

• Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy ha gondolkodom, nem vagyok jelen, egy olyan valóságban vagyok, melyben csak én létezem, amit azért fejlesztettem ki, mert azt hittem, anélkül nem tudnék normális, rendes, hatékony, élvezhető életet élni s azzá válván most, amíg nem hagyom abba, nem látom be, hogy milyen szinten lassítom és lehetetlenítem el a valódi szabadság megélését és kifejezését.

Konkrétan a kattogásokra:

1 - "ragaszkodó típus vagyok"

Megérthető, hogy ez pusztán egy automatikus gondolat - ezt hajtogatni, miközben szenvedek: pusztán egy kifogás arra, hogy félek saját félelmem megismerni s valóban belátni, mivé is váltam.

Meg kell érteni, amikor az ember elkezdi ezt a módszert, igencsak durva dolgok fognak jönni - de ez természetes - a legelején helyre kell tenni, hogy ezek nem most keletkeznek, teremtődnek, hanem ezek mindig is az agyunkba voltak, ez csak egy szinttel lejjebbi én-képünk, amit most kezdünk felfedezni.

A tudat szintjeit kezdik a "tud"-ományban is kapizsgálni, de eltelik még pár év, mire maguk a "tudó"-sok is megfelelő tudatosságot hoznak ahhoz, hogy valóban megismerjék az embert, mint teremtményt, teremtőt, mint magát a teremtést egyben és egyenlőként a fizikai megnyilvánulásunkkal.

Tehát felismerni, hogy egy energia-addikt, függő, gyáva, mániákus, kényszeres skizofrén bújik a gondolataink mögött nem baj - a legeslegfontosabb, hogy ne ítéljünk - az elmével már kialakított kapcsolatunkban természetes "én"-né vált, hogy önmagunkat is ítéljük, arra is reagáljunk mivel is? Másik gondolatokkal, érzelmekkel, reakciókkal, aminek pusztán annyi következménye lesz, hogy addig sem haladunk a valóságban, mert önmagunkkal harcolunk s tovább süllyedünk gondolataink által teremtett mocsárban.

Tehát itt az ön-javító kijelentéseket is behozzuk:

• Amikor és ahogyan én elítélem magam, azt gondolom, hogy micsoda szörnyűség vagyok, mennyire szerencsétlen, szánalmas és önző, realizálom, hogy tán mindig is így volt, csak sosem láttam ilyen direktben, sosem mertem szembenézni vele és felismerni úgy, hogy többé ne felejtsem el - ilyenkor lélegzek, fókuszálok a fizikai jelenlétre, a saját testemre, mint fizikai tudatállapot és bízok magamban, belégzés, tart, kilégzés, tart.
• Amikor és ahogyan túláradó gondolatfolyamok, érzelmi, hangulati reakciók hullámoznak át rajtam tudatosodás közben, jelen maradok, megfigyelem, de nem ítélem, nem veszek részt benne, vagy ha mégis, azonnal megmozdítom picit a testem valamelyik részletét s lélegzem, áthelyezem fókuszom az agymenésből a valóságba, realizálván a legeslegnagyobb ajándékot, a saját testem, mint stabilitás, ami, aki folyon ITT van, lélegzik és feltétel nélkül támogatja az ÉLETem.

Itt fontos, hogy "amikor és ahogyan" - azaz a konkrét helyzet megragadása, amit át-"programozunk".

Ezt szintén sokat fogom "használni"...
Fontos, hogy "én" - azaz a konkrét szituációban, amikor én vagyok benne.
Nem kell törődni az egó-parától, az éntelenség magasztalása butaságból, az odébb van - most egy stabil én-tapasztalás szükséges - aztán azt "én" fogom átformálni, nem kell éntelenség itt - az terelés.
Tehát az ént, az egót fogjuk most közvetlenül dolgozni. Ez hatékony, de sokkal intenzívebb.

Már van beidegződött program - nekem is van még sok - például azok a nők, akiket gyerekkoromtól kezdve úgy definiáltam, hogy "meseszép" - néha még mindig ha beszélnek hozzám, előjön egyfajta "béna, suta kisfiú" dolog, de már nem mindig - amikor nem indul be a program, a félelem alapú polaritás, vágy stb - a sok hülye gondolat, ahog cikázik bennem, nem is vagyok jelen, ő meg lehet, hogy valóban kommunikálni akar velem, én meg elszállok - s nem is biztos, hogy "akar valamit"(társkeresősen), lehet, pusztán, mint ember az emberrel kommunikálna. Szóval ez csak egy példa - de ahogy látom, megállítom - de ahhoz, hogy ezeket lássam, nem szégyellem, le kellett írnom - de beláttam, máshogy nekem nem ment - de én, aki vagyok, aki akarok lenni, nekem fontos, hogy embernek lássak mindenkit, ne szexuális tárgynak, tehát megteszem mindazt, amit megtehetek - nincs kifogás - még ha páran félkegyelműnek is tekintenek, hogy az agyamat nem tartom meg a fejemben, hanem kirakom ide a blogra. Nem akarom eltitkolni inkább meg akarok változni,ezért teszem is.

Persze, ha 5 évig csak írok valamiről s ha elolvassa valaki és látja, hogy "na ez, csak vizet prédikál, de bort iszik", akkor is tisztább: s esetleg reflektálhat, hogy "hé, Tala, azt írtad, ezt akarod, holott nem ezt éled" - s lehet, hogy tényleg - nincs sunnyogás.
Szerintem ez kéne alap legyen a felelős élethez - mindenki retteg, hogy a kormány s mások belelátnak a privát életünkbe - ha mindenki tisztelné a gyakorlatban a másikat, ez nem lenne - ezért eldöntöttem, megváltozok olyanná, hogy bárkinek a szemébe bele tudjak nézni, akár ha a legeslegintimebb életem is nyilvánosságra kerül, ne legyen szégyellnivalóm, sőt az élő példája legyek az integritásnak, a valódi ÉLETnek.

Ez persze tűnhet arcoskodásnak, de aki ugyanezt nem teszi meg, az eleve maradjon csendbe s foglalkozzon a saját integritásával.
Tehát ez egy folyamat, évekig tart, de gyümölcsöző, amikor nyilvánvaló, hogy hasznos, hatásos, amikor mások is csinálják rendesen, nekik is támogató, akkor az egy újabb lehetőség a saját s mások támogatására, ha mindezt megosztja az ember.

Nem kell kemény kiképzőtiszt hozzáállás önmagunkkal szemben, ez nagyon új lesz, eleinte nehéz, amíg nem ez lesz az alaptermészet, de utána minden egyértelműbb lesz. Könnyebb, fájdalommentesebb? Azt nem hiszem - de a zavarodottság, az önbizalomhiány, az elveszettség, céltalanság és a szokások és sunnyogások egész hamar minimalizálódnak.

De ettől valódi transzcendes a dolog, meghaladni mindazt, ami nem a valódi ÉLET nyilvánvalóan nem könnyű, nincs rá általános recept, hogy aszongya az öreg, hogy "na, százezer mantrikus leborulás" vagy "húszezer térdeplő miatyánk" - az robot - nem fog menni, pusztán a már meglévő elme-tudat-program-rendszert használja, hogy uralja az érzéseket, de 1-5-10-20 év után belátható, hogy az ember már nem gyarapszik - ha őszinték merünk lenni magunkhoz. Az is nehéz, de eldöntés kérdése.
Aztán írni kell, mással megosztani, olyan, aki ezen már átment és támogatni tud önérdek nélkül.
Ezért ajánlom minden hozzászólásommal a Desteni csoportot, nem poénból - bár én csak magam tudom mutatni, mint valódi referencia, s bár azzal kezdtem, hogy nem guru-skodom, de valóban én is, mint az összes Desteni-csoportban publikáló ember is csak az ajtót tudja megmutatni az őszinteség, egyenlőség, valóság irányába, mindenkinek saját magának kell belépnie.

A legutolsó, szintén fontos része ennek a módszernek, az elhatározás - irányt ad.

• Elhatározom, hogy nem fogadom el magamban a negatív érzelmek által eluralkodó depressziót.
• Elhatározom, hogy megértem mi is történik a fejemben, amikor érzelmi hullámokba keveredem, ami által képtelenné válok élvezni az életet és afele haladni, ami nekem és másoknak is támogató.
• Elhatározom, hogy kutatom, felfedezem a gondolaton túli létezést, a nem definiált átélést s cselekvést, anélkül, hogy elítélném magam.

Ezzel akaratom stabilizálom - leírom, egyfajta forgatókönyv ez, nem ez a megoldás, de amikor jönnek a hullámok, segít, van egy terv, amire emlékszem - nem ragad el a tapasztalás s támogat abban, hogy valóban magam legyek az életem irányítóelve, ne az események sodorjanak jobbra-balra.

Lehet úgy tekiteni, mint az elménk egyfajta széttöredezett(fragmentált) adattároló-ra kötött számítógép, s ebben három dimenzióra estünk szét:

• A múltra, amit önmegbocsátással tudatosítok;
• A jelenre, amit ön-javító kijelentésekkel átalakítok;
• A jövőre, amit az ön-elhatározó kijelentésekkel az előző kettővel harmóniában kitűzök, mint irány.

Ennek eredményeképpen mellékesen csökkenni kezd, majd megszűnik az az érzet, hogy én, mint a kis ember, a tér s idő végtelenjében, ebben a hatalmas univerzumban leledzem, s minden, aki voltam, vagyok s leszek egyesül az ITTlétben, a jelenlétben, amelyben belátom az egészet.

Ez is nagyon fontos, hogy a számtalan, gyors, fényérzetű gondolatok, energiacikázások is nagyon alacsonyrendű - amint VALÓBAN lelassulok belül - egyre jobban rálátok, hogy az elme nagyon lassú szerkezet - csak amikor arra hangolódok tűnik gyorsnak.
Az igazi, nem definiált, valódi tudatosság, ami ennek a módszernek a következménye sokkal, de sokkal "gyorsabb" - nem is lehet a duális elme-rendszerben ezt jellemezni.

Mielőtt belép a tudatomba a gondolat, a félelem csírája, a korlátoltság, leállítom(magam) és korrigálom tudatosságom s tettem - megelőzvén a függve létezés keletkezését.

Egyfajta belső tér alakul ki, ami nem definiált, ezért határtalan, mivel folyton jelen vagyok, sokkal többre emlékszem, bízok magamban, merek megnyílni és befogadni, elfogadni és elengedni, stb...



Többen kérdezték már, minek ez a mániákusságra hasonlító, már-már vallásosnak tűnő irdatlan mennyiségű megbocsátás, miért nem csak simám megbocsátok magamnak egyszer s mindenkorra s élek, mint hal a vízben...
Amíg megfelelően nem alkalmazzák ezt a módszert, ami a valódi megértés esélyét hordozza: tán nem értik a lényegét...
Sokmindent kipróbálva arra jutottam, az elme, ami teljesen átitaja lényünket meghaladását nem lehet félvállról venni, "ez nem egy egy hétvégi jógakurzus" - s egyszer az ember valóban belátja micsoda embertelen korlát is a saját elménk, amit saját magunk tartunk fenn, kézenfekvő az, hogy ebből kikászálódjunk - s amikor valóban, állandóan, természetesen teszünk is ezért, csak az konstatálja, hogy valóban megértettük mi is az elme s milyen szinten akadályoz a valódi élet, szabadság megélésében.
Bármennyire is okosnak érezzük bizonyos gondolatainkat - azokon túl van az igazán megismerő tapasztalás - ez is józan paraszti ésszel megérthető - egy jó szex közben, egy finom ételt harapva nem az agyunk jár azon, hogy "hmm de jó is ez" - vagy ha igen, akkor az már nem a valóság, csak az elme-tükör - s igazán átélni elme nélkül lehet, gond-ola nélkül úszni a pillanatban.

Szintén könnyen megismerhető az a tény is, hogy ha gondolati alapon "élünk meg"-"reagálunk le" valamit, pozitív vagy negatív irányból, akkor az, ha nincs már ott az élmény, a polaritás, nem gyarapszunk attól az élménytől, újra kell a reakció-gondolat-ítélet(s az arra reagáló energia-élmény) s ha legközelebb nem tudjuk megismételni a ráragadásból következő belső elkülönülést, ítéletet, akkor hiányozni fog, ahelyett, hogy megbecsültük volna és nem-ragaszkodva mennénk tovább az életünkkel, a következő pillanattal.

A valódi szabadság persze nem sokat jelent, amíg egy ilyen zárt rendszerben vagyunk, mint az emberi civilizáció, ahol másokra is kihat a következménye tettünknek, még ha nem is vagyunk tudatában(pénzrendszer például), tehát egyenlőre az egyéni úton járjunk rendesen, s amikor stabilak maradunk - valóban stabilak - nem impulzusok jönnek, amikre reagálunk (például "véletlenül híjjj de berúgtam, ilyenkor kissé állat vagyok, ezt gyakran nem kéne, de néha belefér") szintén megvizsgálandó, miért is kell ez az élmény, miért is igazolom szükségét és mik a valódi következményei - másokra is, nemcsak magunkra, sőt akár az egész emberiségre, a világra.
Persze mindent a maga idejében, először az alapok s a stabilitás!

Régen én is azt képzeltem, az állandóság, konzisztencia, stabilitás maga a robotikus zombi-lét, s valójában egy kifogás volt arra, hogy öntudatomnál legyek mindig, vagy ha nem megy, akkor megváltozzak olyanná, hogy lehessen. Most már látom, ezek kifogások voltak, hogy ne kelljen szembenézni a ténnyel, hogy arra szállok, amerre a szél fúj s igen gyakran írva lassan, de biztosan valóban változom.

Az is kifogás, hogy "azért kell néha kiengedni a gőzd, fűvel, fával, piával, adrenalinnal, mert a valóság túl intenzív, már annyira tudatossá válok, hogy mi van, hogy le kell tompítani" - ezzel is találkozni gyakran miközben valójában nem ismerjük be, hogy vannak energiák bennünk, amiket nem is értünk hogy teremtjük a gondolatokkal, érzelmekkel s ezek sugallnak, irányítanak s olyanokra vetetjük rá magunkat ezek által, hogy az elme-tudat-rendszerük energetikai öko-háztartását egyensúlyba tartsuk. Miközben azzal azonosulva, saját magunk válunk önmagunk "Mátrix"-ának ügynökeivé - s ami belül, az van kívül is, lásd úgynevezett "civilizáció", ahol kb több, mint egymilliárd ember kb éhhalál poklában leledzik s nem azért, mert nem lenne elég étel vagy pénz rá, hogy legalább egyenek - hanem, mert ugyanazok minták vannak kívül is, mint a saját elménkben, amikkel azért nem tudunk gyakorlatban megoldást teremteni, mert önmagunk elméjét sem ismerjük, tudjuk irányítani, változtatni.

Tehát minden hibáztatás, kifogás, korlát egy-egy ajándék, amit áttranszformálhatjuk színtiszta gyakorlati tudatossággá, csak rajtunk múlik!
Mindeközben nem kell extremizmus, fundamentalizmus csak szorgalom, őszinteség és kellő humorérzék, hogy tudjunk néha nevetni saját magunkon, hogy mit is csinálunk, ha-ha-ha-ha-ha!





Ahogy szinte minden írásomban, most is javaslom ezeket az oldalakat, ahonnan én is "tanultam" ezeket - annak, aki tud angolul(egyedül kevés vagyok ezeket fordítani magyarra, pedig hasznos lenne):

• http://lite.desteniiprocess.com
• http://eqafe.com
• http://desteni.org

De van egy Facebook csoport, ahova ilyesmiket osztunk meg, egyenlőre igen kevesen:

• https://www.facebook.com/groups/magyardesteni/

Mára ennyi, "jó" napot!

[JTL 155] Lelki szenvedés abbahagyása

(For a while I am going to write in Hungarian for a specific kind of Self-support - desire for rebound/relationship-"pain in the soul"-kind of feelings what "I cannot fulfill" for the reasons self apparently cannot change.)

Egy ideig magyarul fogok írni - egy bizonyos témáról, ami körülöttem több ember agyát lepi el, annyira, hogy nem is igazán tudnak a "normál" értelemben vett (a lehetőségekhez képest) egészséges-boldog életet élni tovább, mindig csak szomorkodás, sírás, kilátástalanság és magány.

A JTL az írásaim elején azt jelenti, hogy Journey to Life - egy egy csoportos megmozdulás, egész sok ember ír s számozza, ezáltal mutatván azokat a napokat, amikben önismereti-jelleggel blogol az ön-őszinteség kiindulóponttal, hogy megváltozzon, a világra megváltozást javasoljon.
Egyre fontosabbá válik, hogy az emberről tudni lehessen, valójában ki ő, mit csinál, mik az értékrendjei, "milyen fából faragták" - főleg, ha felelős posztot vállalna az úgynevezett civilizációban, azaz mind a mikro-, mind a makro-közösségekben.
Erre remek lehetőség az internet, mindenki megoszthatja mással azt, ami fontos számára(, hogy meg legyen osztva).

Számomra s kedves "desteni fórumozó" barátaimmal úgy látjuk, a belső utunk, a saját hibáink felismerése nem az elrejtőzésre, titkolózásra ad okot, hanem ellenkezőleg: a további feltárásra, megnyílásra s megosztásra, elvégre is a paranoiáim, fóbiáim valójában nem én vagyok, főleg, ha egyszer úgy határozok, hogy abbahagyom őket(azaz saját magam azon részeit, akiként ezeket "csinálom"). Megosztván - magamat és másokat egyaránt támogatok:

• Magamat, mert az elmém nem egy zárt, titkos univerzum lesz, hanem mások is megértenek, miben vagyok, persze lehetnek genyózók, de nem jellemző, inkább ha visszajeleznek, abból megintcsak tanulhatok, letesztel

• Másokat, mert ha őszintén viszonyulok magamhoz, belátok dolgokat és tényleg megváltozom s ezt a gyakorlati utat megosztva más is felismerhet, csatlakozhat, változhat, javulhat.

Önismeret, ön-változtatás - ki vagyok én, ha saját magam nem tudom megváltoztatni? Hogy lehetek biztos abban, hogy aki vagyok, én vagyok s nem csak egy automatizmus, ha képtelen vagyok megváltozni bizonyos dolgaimban - főképp azokban, ami nekem nem jó, ami másoknak nem jó?

Ezt a folyamatot, mivel belátom, ez maga a valóság - teremtés megváltoztatása - önmagam megváltoztatása - egyfajta misztikumoktól lemeztelenített isteni cselekedetnek is fel lehet fogni, persze a profán, hétköznapi értelembe vehető fizikai valóságot, mint mércét szem előtt tartva.

Azaz bárki gondolhat, érezhet akármit - egyenlően osztozunk a földön, a vízen, a levegőn, a tűzön: enni, inni, pihenni s egészégre törekedni mindenkinek kell - ezért felismertük egymásban ezt az ÉLET szikráját, amely egyenlő mindenkiben, ezt kell szem előtt tartani s nem a személyes mániákat, bár amíg azok dominálnak igenis foglalkozni kell velük, mert azzá váltunk szokásainkból eredő tetteink s azok ránk visszajövő következményein s ezeknek kölcsönös függve keletkező láncolatainak ciklikus ismétlődésén keresztül: mi magunk vagyunk a teremtő, a teremtett a teremtés eme folyamatán keresztül.
Ezt felismervén semmilyen külső felelősséghárítást nem téve fölénk-mögénk-alánk-elénk: saját magunk vagyunk önmagunk istenei-sátánai.

Nekem ez egy nagy kihívás, mivel az én "személyiségem" kissé más, kellő baj-szenvedés esetén van egyfajta klinikai tiszta elme állapot, amiben nemcsak pusztán logika, de a hétköznapi értelemben vett józan paraszti ész kezd el dominálni, ami minden esetben a legjobb gyakorlati megoldásokra hajlít - s minél többet cselekszek így, ez válik alaptermészetemmé belátván, hogy idáig olyanokban vettem menedéket, amik nem voltak valódiak.

Persze, bizonyos keretek között lehet játszani, kísérletezni, akár élvezni is érzelmi-hangulati hullámokat, de amikor már képtelenek vagyunk ezt irányítani és folyton csak a szenvedés van, akkor nyilvánvaló, hogy elvesztettük valódi öntudatunkat és automatizáltuk énünket oly módon, ami nem jó számunkra s mégsem hagyjuk abba, nem tudjuk, összezavarodtunk...

Nemcsak azért nem hagyjuk abba, mert nem tudjuk, hanem mert valójában nem akarjuk.

Azzá válván, aként definiálva önmagunkat, ami a szenvedést okozza fel sem merül, mint lehetőség leállítani azt, akikké váltunk.

Próbálok a leges-leglényegretörőbb lenni s szintén kihívás magyarul írnom(egy ideje az angolul író személyiségem automaziáltam idáig)

Ha egy pillanatra is engedélyt adok magamnak belül arra, hogy gondolatok, érzelmek jöjjenek automatikusan, s a lényiség-énemmel szinte "hátradőlve" reagálok ezekre, mint belső valóság - ezek szinte "maguktól" jönnek bennem, s felhalmozódnak, gondolatcsatornák, érzelmi ösvények formálódnak s aztán mindig ugyanazokban a mintákban mozgok s általában ezt nevezzük "én"-nek.

A gondolatok a fejben nyilvánvalóan felhalmozódnak, csak azért nem vesszük észre, mert mindig mindent eldobunk, amikor jön az újabb gondolat - mint az ember, aki a TV-t nézi s ezért van, hogy egy átlag TV-zőnek 8 másodperces a fókuszálóképessége, figyelme - mint a kiscicának - aztán jön az új élmény s az előzőt látszólag elfelejti.

Nos, valójában nem felejtünk, csak ráálltunk mindig erre a műsorra belül - gondolatok, hangulatok, érzelmek az ÉN, ezért az az elsődleges, nem ismervén fel, hogy az csak egyfajta önreflexió, hogy mit engedünk meg, minek alapján, milyen értelembe véve különülünk el saját magunktól pont ezek által.

NEM mondom, hogy azok rosszak, pusztán egy aspektusunk, amit azért is nem élünk meg/ki a másokkal is megosztható fizikai valóságban, mert lépésről lépésre elfogadtuk és megengedtük azt a tendenciát, hogy "befele éljük meg" a dolgokat, ami aztán nől, gyarapszik, rétegződik, automatizálódik.

Mert kifele, a világba úgy véljük, társ hiányában nincs kit szeretni, nincs kitől megkapni azt, amire szükségünk van, nem is kérdezvén meg önmagunkat elveszünk saját magunk kreálta üregek mélységeiben.

"Szerencsére" magam is jártam ezen az úton - nem mondom, hogy csodás volt, valódi POKOL: iszonyatosan szenvedtem, egy ideig, amikor az egyetemre jártam, oly mértékű intenzitásokat talán sosem tapasztaltam magamban, mikor minden aspektusommal, egész lényemmel, az összes porcikámmal egyetlen egy dologra hangolódtam rá, méghozzá, hogy Ővele legyek.

Minden ami volt bennem, mindaz, aki voltam előtte, fokozatosan távolodott s eltörpült az izzó s elsöprő vágy tornádójában, melynek közepén, mint egy magányos, őrült mágus álltam és szemléltem az egész valóságom szétesését, miközben egyetlen egy pontra fókuszáltam belül is és kívül is:
A vágyam, hogy Ővele legyek, a párom legyen, fogadja el szeretetem és viszonozza.

Halálközeli élményeim voltak ez ügyben, nem részletezem, de az alkohol a végletekig katalizálta elképesztő mértékű sóvárgásom Őiránta s többszöri visszautasítások után életem teljesen értelmetlennek tűnt és valóban véget akartam vetni a szenvedéseimnek. Üvöltő, vonyító, fejemet szó szerint a falba verő megveszekedett vadállat módjára sodródtam balhékba s vandalizmusba s sokan csak azért nem ütöttek szét őket borzasztóan zavarván, mert tán tekintetemmel találkozván megértették azt a végtelen, reménytelen szomorúságot, amit lehet, hogy megszánva, attól megrettenve megértették, ennél nagyobb szenvedést úgysem kaphatok, mint amiben éppen vagyok.

Hahaha, jó kis költői kép, bár nem túlzás - feltehetőleg a reménytelen szerelem mindenkinek ilyesmi dajdaj belül...

Nos, ez pár hónapig teljesen magával ragadott, aztán lépésről lépésre képes voltam felegyenesedni s újra emberré válni - hozzátenném persze, hogy akkoriban nem a legjobb megoldást választottam, tehát teljes mértékben nem oldottam meg az akkori agybajom(az csak később, az önmegbocsátással kezdődött 2007 körül s most is tart, de már jóval stabilab vagyok, másokat is képes vagyok figyelembe venni stb), de egy év múltán akkori vágyálmom tudati tárgyával mi végülis összejöttünk és szerelmes párként együtt laktunk - de előtte hosszú-hosszú hónapokig jártam a pokol legmélyebb bugyrait, s csak szerencsének s jótékony egyetemi társaimnak köszönhető, hogy nem léptem villamos alá vagy ugrottam ki az ablakon.

Egy szó, mint száz: jártam arrafele, értelek, hallak, tudom micsoda fájdalom tud belül lenni s mégis itt és most azt írom, mondom, küldöm, sugallom, rezgem, hogy ez a szenvedés nem szükséges, sőt javaslott apró lépésekkel elkezdeni megérteni s kimászni belőle s meghaladni, elkezdeni valóban élni.

Igen, meghaladni, elengedni, mert ezen túl vár az igazi énünk, aki most legbelül csupán egy apró gyertyalángnak tűnik, néha szinte ki is lobbanni látszik, de az a kicsi szikra, míg testünkben fizikai szívünk dobog: ég és helyesen táplálva újra lobogni fog.

Ilyesmi témában fogok írni egy pár alkalommal még, behozom az önmegbocsátást s konkrét példákon át javaslok egyfajta hozzáállást, amely nekem(s másoknak is) megadta azt a tudatosságot és erőt, mellyel képes voltam meggyógyítani saját magam elmebaját és újra képesnek lenni egy egészséges és nemcsak magam, de másokat is támogató szociális életre.

Egyáltalán nem célom okoskodni, azon túl vagyok rég, sőt a Mátrixos Morpheus-kodásos korszakomon is, most pusztán látom, belső csendben érzem azt a szenvedést, amit néhány körülöttem lévőek mutatnak és természetesnek tűnik, hogy mindaz, amit én tehetek, hogy segítsek megteszem, DE

Neked kell eldönteni, akarni, ellenállások közepette jelen maradni és cselekedni - még akkor is, mikor semmi értelem, semmi haszon, SEMMI sem sugallja ezt belül, mégis, csak feltétel nélkül bíznod kell önmagadban.

Szintén fontos, hogy eleinte az írást fogom javasolni, mivel
-1 legolcsóbb pszichoterápia
-2 "én" csinálom, eleve cselekedet, erőt ad, a fizikai valóságban teszem(megmarad papíron-fájlban), nem az elmémben cikázok
-3 a sok kavargó érzés, gondolat lelassul, miközben írunk - szóról szóra jönnek a dolgok s közben, utána is értelmezhető(ha az jön, hogy érthetetlen, akkor tovább írunk, lassulunk)
-4 esetleg mások is elolvashatják - ez szintén félelmetesnek tűnhet elsőre, de vannak, akik nagyon durva dolgokon mentek át s megértik az őrült elmét, nem ragadja el őket, képesek nem ítélni - főleg azok, akik régóta írnak őszintén valószínű hasonlókon mentek át
-5 nem kell megosztani blogra, facebookra, bár az egy ponton túl elég nagy integritást tud reflektálni - vállalom-e szavaim, tetteim, valóban változni akarok, s meg is teszem vagy csak írogatni róla, mások is tudják, min megyek keresztül, nem csak az időjárás a téma s felelősséget vállalok magamért, esetleg ha más is olvassa, támogatást kaphat vagy javaslatot tehet

Itt jön általában az, hogy
-"régen írtam én már"
-"nem az én módszerem"
-"nincs miről írnom"
-"képtelen vagyok szavakba önteni"
-"félek meglátni mi van belül"
-"ellenállásom van, hogy leírjam"
-stb

Ha gondolatok vannak, azt le lehet írni - ha nem írjuk le, azok csak fokozódnak, energiát termelnek, negatív érzelmekbe fokozzuk vele magunkat, aztán a szar érzés jön, s nincs hatalmunk felette, pedig minden egyes gondolat, amit elfogadunk belül a problémás dolgokkal kapcsolatban s azt megengedjük: egy-egy lépés a szar érzés fele.

Hiába a mantra, a tantra, a pia, a drog, a hektikus társkeresés - általában azok csak újabb rétegek lesznek a hagymán, míg belül már erjed a közepe...

Amint leáll a meditáció, kimegy a cucc, odébbál a partner, énünk jelenlegi tendenciája magától visszatér - mert valójában sem nem értettük meg, se nem változtattuk meg magunkat, tehát a valódi "munkát" elkerülni lehetetlen.

Le kell ásni a legmélyéig, s olyan szintű belátásnál már maga a felismerés is segítő, de a tudatosodáshoz vannak gyakorlati módszerek, afféle Neuro-Linguistic Programming, de annál sokkal életszerűbb, érthetőbb...

Szavak által lettünk, szavak által vagyunk és szavak által leszünk - kimondani, írni s tenni is ugyanazt lenne a nagybetűs ÉLET, nos ha ezek eltérnek, az súrlódást, konfliktust szül először belül majd kívül - ezeket össze lehet és érdemes is hangolni - nem csak önmagunkat, de másokat is egyenlően figyelembe venni.

Lépésről lépésre haladok, rétegről rétegre hámozom személyiségem szó-alapú struktúráit, emlék után emlékeken megyek újra át - s leírok minél többet. Ez túlagyalásnak, megszállottságnak, agyanalízisnek tűnhet, de ha józan paraszti ésszel nézzük - valójában, amikor szomorkodunk, szenvedünk "lelki" fájdalmaktól - akkor valójában pontosan ezt tesszük - beakadt a lemezjátszó, ugyanazok a gondolat s reakció s érzésminták ismétlődnek folyton, amíg nem állítjuk le, de ahhoz előbb meg kell érteni mi az és hogyan keletkezett.

A legfontosabb matematika, amire a világmindenség épül az 1+1=2 - s a lelki bajaink ahogyan a felhalmozódással lettek azzá, amit most tapasztalunk - ugyanilyen felhalmozással csak annak megértése, leállítása, meghaladása kiindulóponttal ez abbahagyható.

Fontos a polaritást, az ellentéteket is elengedni - nem pozitív, nem negatív semmi - csak az elménkben - ezt a szemléletet lehet tanulni, gyakorolni, élni - s bármennyire is jónak tűnik, ami jó érzést kelt - az össze van kapcsolva azzal most, amivel a rosszat generáljuk - egyfajta abszolútértéket kell tudni látni ebben az ön-korrekciós fázisban - tehát a +1 s a -1 abszolútértéke szintén 1.
Minden gondolat, érzés ez a fajta polaritás mentén létezik az elménkben - elő-ítélet - automatikus definíció - persze ezen túl lehet a józan paraszti ész - nem kell macskaszart rossznak gondolni, hogy ne szagolgassuk.

Cselekedni, mégsem definiálni dolgokat sokat segíthet, ezt is érdemes elsajátítani tehát - kifejezetten kiemelve saját életünk élményeire.
Nem ítélni, hisz bármi, amit most megítélünk, egy olyan ítélő-aspektusunk, aki eleve rabja az automatikus ítéletnek, tehát arra hangolódunk, hogy elsőre csak megfigyelés.

Önmarcangolás, önítélet, ön-ostorozás mind szóval, mind gondolattal szintén egy olyan automatizmus, amely nem ésszerű - ha látjuk magunkon mit nem szeretünk, miért nem változtatjuk meg, ahelyett, hogy csak nézzük, hogy csináljuk, aztán elítéljük, de nem változ(tat)unk.

Ha változni akarsz, s kattog benned, hogy "majd jobb lesz", nem biztos, főleg, ha csak jönnek a gondolatok.

Az, amit én javaslok, ha jól csinálod, segít, ha nem csinálod jól, de akarod, akkor egy idő után rájössz, hogy lehet jól, de ha nem akarod, nem csinálod s kész, de akkor tudod - mégsem annyira szörnyű a szenvedés, vagy a szenvedésnek ítéled léted, tehát lehet, hogy még mész egy kicsit lefele, csak tudd - egy ponton neked kell nemet mondani a baromságra a fejedben, neked kell leírni a dolgokat és amint leírod a problémákat, a megoldás szintén nyilvánvaló lesz - kérdés, hogy valóban meg akarod-e oldani.

Ehhez el kell engedni dolgokat, főleg ha annyira rossz, akkor meg lehet és érdemes is kérdőjelezni mindent, még önmagamon belül is - bármiben meg lehet változni, csak gondolj rá, ha pisztolyt fognának a fejedhez, biztos gyorsabban írnál - nos, ha zavar az egód, akkor az írás pont ilyen pisztoly az egó virtuális fejének - mert lelepleződik s a végén kiderül, hogy nem is valódi:)

Legközelebb egy konkrét példán megyek végig, hogy is lehet az önmegbocsátás gyakorlati módszerével elkezdeni felhalmozni egy önerőt belül, hogy kimásszunk a saját magunk ásta gödörből.

Ha nem megy az írás - beszélj arról, miért nem megy az írás - diktafonba, kamerába - s ne ítéld, csak figyeld meg, mintha egy másik embert hallgatnál - de az írást nem lehet megúszni - írni kell, ha megoldás kell, ez az út, ha túl sok a gondolat, fájó érzelem, azok leállíthatatlanok, kontrollálhatatlanok, írás a segítő.

Ismétlés is hasznos lehet - persze értelmes szavak, nem óm táre túttáre, hanem konkrétan, tettel kapcsolatos szavakkal

ELDÖNTÖM, HOGY MEGVÁLTOZOM, ezt ismétlem, amíg nem vagyok elég határozott. S közben meglátom határozatlanságom, megkérdem miért vagyok ilyen, amilyen.

Ha nem megy másképp, mástól is lehet ideiglenesen segítséget kérni, de külső feltételekhez sokáig nem érdemes kötni az erőt, akaratot, döntést, mert akkor ha egyedül vagyunk, minden pokoli visszajön - ezért egyedül is kell csinálni, de az elején lehet kis lendítést kérni mástól, nem szégyen az, nekem is voltak pillanatok, mikor kellett mások támogatása.

Mára ennyi, de ha nem tudsz írni, akkor lehet, hogy még nem szenvedtél eleget vagy nem is akarsz változni s akkor én sem koptatom tovább a billentyűzetet:)

Ha jó vagy angolból, van egy online kurzus, azt a saját tempódban, saját magad csinálhatod, gyakorlatilag hasonlókat mutat, mint én tömörítek össze pár mondatban, de sokkal jobban elmagyarázva, kiterjedten, "saját" "támogató emberkével"(buddy) a rendszerben, akivel  lehet kommunikálni, bár a kurzus magától értetődő.

Ezt a kurzust-tanfolyamot azok segítenek emberkenek csinálni, akik hasonló támogatást már kaptak és realizálták, azt adni, amit kapunk gyakorlatilag egyenlő azzal, hogy azt adjuk, amit kapni szeretnénk.

http://lite.desteniiprocess.com

[JTL 154] Patience Self-support from Practical Desteni

There is a series at the Practical Desteni blog which is the most profound self-support on the topic Patience-Impatience I've ever found.

I cannot encourage enough to read through it as these points have never been considered before.

It is part of the process of establishing consistency and self-trust within physical application and with these common sense points one can really become patient and the whole relationship to the physical reality/time versus inner mind-reactions/perceptions of time can be understood and practically apply within our reality.

The whole concept of our definitions and relationships to patience can be transcended to a new level from which we really can assist and support ourselves to become responsible in all areas of our living.

When I share Desteni blogs/articles I really mean that this kind of "profound understanding of how the human mind and physical reality works" I refer to - which I've never found within any spiritual or religious teachings -I've went through tons of those some years ago - those are vague/mystic and mostly out of context of practical reality. Even if some has some practical change reference - there is always a compromise, a belief, a faith which I was never comfortable with.

It is common sense that any spiritual/religious group which does not stand up for economic/political forces what direct our so called 'civilization', they will not change the course of humanity as avoiding the real problems here and only conspiring about personal interest of happiness instead of taking responsibility for the whole system as all as equal as one here in physical reality.

That is why I've left these groups - for me it was obvious they cannot support me for practical change from within to without what is required in this world to make it happen in a measurable, accumulative way in physical space/time. Also some are cool with thinking/sharing these '-ism' s but they do not actually LIVE that, or if they so - they just compromise with excuses and justifications why in fact do not 'have to' change - that is unacceptable within the starting point of Self-honesty.

Nor I want to judge or pish those foes referred as 'masters' but when one starts to study the massive Desteni Material on how the mind works can realize the profound and simplistic explanations of our reality what I am referring here.

So today I share this point: PRACTICAL DESTENI - as it is for practical living - I am still studying and applying the points I am reading from these articles and I am grateful and the least is tho re-share it as it is CRUCIAL to understand and transform our existing relationship to patience and impatience of the polarity of the mind to actual Self-support for perfecting our physical application within consistency without being directed by frictions existing within our mind.

This might seem a lot(more than 15) but these are not so long and day by day it is walkable and I guarantee - it can be a tremendous support for ones who struggle with impatience and not be able to consistently apply PATIENCE AS SELF.

"What one have to understand in relation to the Mind/Consciousness is that: it suppresses and disempowers our Self-Awareness and separates us from our own Physical Bodies and so our ability to in fact take responsibility for and direct ourselves and our own lives. One of the main methods the Mind/Consciousness use to disempower us within and without is Emotional and Feeling Energy, such as the energetic experiences of Patience and Impatience. What I will show within this post and posts to come is: with moving ‘beyond’ emotional/feeling reactions, such as Patience/Impatience and instead focus one’s Awareness on change and solutions – one will find ‘gifts’ within oneself and one’s living that will in fact CONTRIBUTE, assist and support oneself and one’s life/living experience. With such ‘gifts’ being Self and Living Expressions that will ground oneself in the Mind and the Body to become the directive principle and responsibility within who one is and how one live."

 ...

"Now, there are two different realities at play here: the Mind Reality and the Physical Reality. The Mind Reality moves in ‘quantum time’ and the Physical Reality moves in space and time. The Mind Reality ‘quantum time movement’ is measured by energy and the Physical Reality space-time movement is measured by breath. Dependent on how much energy (emotions/feelings) you access/generate – depends on how fast / slow the Mind will move. Dependent on how slow / fast you breathe – depends on how slow / fast the general condition of the body moves. One can essentially liken the Mind’s movement as a lightning storm in the head-region of human beings and the Physical Body’s movement as a river-movement within itself and also within physical reality. So, one can imagine how the Lightning Storm of the Mind can ‘unsettle the waters’ in the Physical Body / this Physical Reality – which is what we do to ourselves most of the time, because our Awareness is participating / possessed in/as the Lightning Storm of the Mind instead of moving with and as the rivers of/as Physical space-time movement in physical reality."

This was just some of my favorite parts which assists me but here I've listed the whole series(and it might be continued):

1. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/who-i-am-as-patience.html 
2. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/who-i-am-as-patience-part-two.html 
3. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/patience-and-time-part-1.html 
4. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/patience-and-time-part-2.html 
5. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/sequence-of-events-vs-time.html 
6. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/sequence-of-events-vs-time-part-2.html 
7. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/10/sequence-of-events-vs-time-part-3.html 
8. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/11/from-fighting-time-to-walking-with-time.html 
9. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/11/from-fighting-time-to-walking-with-time_13.html 
10. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/11/transforming-emotional-reactions-to.html 
11. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/11/patience-as-selfliving-expression.html 
12. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/12/patience-as-selfliving-expression-part.html 
13. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/12/patience-as-selfliving-expression-part_21.html 
14. http://practical-desteni.blogspot.com/2013/12/quantum-time-and-physical-space-time.html 
15. http://practical-desteni.blogspot.com/2014/01/quantum-time-and-physical-space-time.html 
16. http://practical-desteni.blogspot.com/2014/01/quantum-time-and-physical-space-time_31.html

Another great posts by Practical Desteni:

• 2012: Directions for Ascension – How to know you’re Ascending into the right Direction 
• Thought-Designs – Part 1 (Part 2, Part 3, Part 4 are there as well!) 
• Do It. Be it. Live it. 
• Why do we take things Personally?

Free Online Course for introduction of Desteni Self-support tools with one can start investigating what parts of self is really self and what not and how to practically assist and support oneself to really change:

• http://lite.desteniiprocess.com

[JTL 153] Why fear and desire are self-compromise?

Continuing on the previous post where I stated that fear and desire are both limitation and in fact of the mind as self-dishonesty.

So to clarify that, I start with fear - it should obvious as most people do not want to live in fear. Within self-infusion of the mind-obsession of energetic systems people though can be seriously dependent on fear and even becoming conscious about it and believing the thoughts what say that fear is good, necessary or even worthy.

FEAR:

noun: fear

    an unpleasant emotion caused by the threat of danger, pain, or harm.
    "I cowered in fear as bullets whizzed past"
    synonyms:    terror, fright, fearfulness, horror, alarm, panic, agitation, trepidation, dread, consternation, dismay, distress, anxiety, worry, angst, unease,

 verb: fear;

    be afraid of (someone or something) as likely to be dangerous, painful, or harmful.
    "I hated him but didn't fear him any more"
    synonyms:    be afraid of, be fearful of, be scared of, be apprehensive of, dread, live in fear of, go in terror of, be terrified of, be terrified by, cower before, tremble before, cringe from, shrink from, flinch from;

People do not realize the consequence of the fear experience to the human physical body as it is in fact harming it, making it off-balance, disregarding it's equilibrium in the interest of the mind-consciousness only and creating all kinds of sicknesses and harms to the body.

An other typical scenario when parents consciously implant the fear to the child's mind in order to avoid the child being injured or killed for instance by always telling the kid "a car will hit you and you will die if you do not look around" with scary voice and it is not a game, indeed children can die and this can bring up serious questions about the living environment where we 'raise' our children as is it really supporting them as expression of LIFE or just replicating consciousness programming to our biological clones combining with some previously accumulated consequences to a being but this day I let this open with only referring to the point that Equal Life Foundation is specifically aiming this situation as well for researching and suggesting possible future scenarios wherein no one needs to fear from killed and we all should acknowledge the innocent pure life expression as what system we maintain for our kids and not making compromises like 'this city is horrible for kids, but what to do I love them, I have grown up myself as well and I did not end up that bad as well, and the kid will be better than me' - which is only 'thin-king' what seems to be just an excuse. But anyway. Fear is not cool.

Having fear as motivation for successful living we might ask the people in Yemen or Pakistan where they each day hear the bombing drones circling around upon them and these machines could be silent but the so fucking smart military engineers have successfully designed these to make specific sounds what - when people - KIDS - hear they should frighten their ass off just of orientation about what is this world about: fear.

• http://www.livingunderdrones.org/living-under-drones/
• http://www.theatlantic.com/international/archive/2012/09/every-person-is-afraid-of-the-drones-the-strikes-effect-on-life-in-pakistan/262814/
• http://appgondrones.wordpress.com/appg-meetings/psychological-terror-lessons-from-pakistan-and-yemen-on-the-psychological-impact-of-drones-5-march-2013/
• http://www.thebureauinvestigates.com/2012/09/25/drones-causing-mass-trauma-among-civilians-major-study-finds/

It is extreme but until such atrocities are allowed within human 'civilization' - it is obvious what is the main character of the human species - domination and fear.

There is no excuse for this harm to life to accept in any reality - only for those who are already under the spell of fear or totally mesmerized by their own self-interest/ignorance.

Also fear of falling in exam - blocks creativity, the ability to recall memories of the subject properly.

Fear from my partner would cheat me - it is seriously self-compromise why I do not trust in my partner? Or If I can not trust in her/him - why I am with her? - is it really love or just a nicely mind-painted fuckup I represent? This indeed can result in paranoia, killing etc. - not cool.

Fear from the plane would crash - it is also not really helping - and again: the body is in the state of shock, one is not really able to see what is happening here - only the energetic state of fear tunes, triggers, shifts personality - and organs suffer, heart suffer, not cool again.

And also when we fear - we are resonating this and children around us physically can feel it - and they sponge it in and learn it and copy and they will be living also in fear even without realizing what is inherently they are accepting.

Even when we do worry or being anxious - it is fear - being angry, being aggressive - same: fear - fear of loss, fear of fear - coming from thoughts, memory, comparison, separation, not real.

So That is about fear - so to stand up to fear is common sense - I had so much fear in my life and unconsciously still I have to face some - which for writing within 'ranting and raving' - creative 'visualization' within self-honesty and unconditional Self-forgiveness, Self-correction, Self-commitment to let go is really assisting.

One day even science will prove that but until that we can only turn to our 'own' (or not 'owned') Self-honesty to realize.


When one can not use the mind, the definitions, the energies, the constant judgements, comparison, thinking - that also can be experienced as a freaking fearful state of beingness - just look at those people who are on high dose of acid or mushroom and they mind is glowing - some are not able to handle this - and they freak out - because they can not use the energetic mind to constantly juggle out the ORIGINAL fear within with positive and negative thoughts so then they face this fear, which is also in and as the physical body - that should be faced and investigated, understood and slowly but surely - breath by breath TRANSCEND.

Investigate what is Desteni is sharing about fear - very practical stuff, not like meditating on chakra energies to warm up the feelings in the mind - but really face everything we consist of - if you want to stop existing within fear.

Another 'thing' iiiiiiiiiiiiiiiiiiiis: desire - the sire which to all sacrifice...

noun: desire
    a strong feeling of wanting to have something or wishing for something to happen.
    "he resisted public desires for choice in education"
    synonyms:    wish, want; verb: desire
    strongly wish for or want (something).
    "he never achieved the status he so desired"
    synonyms:    wish for, want, long for, yearn for, crave, set one's heart on, hanker after/for, pine for/after, thirst for, itch for, be desperate for, be bent on, have a need for, covet, aspire to;

If I look at what desire is - it is like a hunger, a strive, a hollowness, it is also of fear - not trusting myself that I can 'get' what I want - so I go virtual(energetic mind: thoughts, feelings) - instead of directly acting in the moment, no inner reaction at all.

I do not experience what I defined myself as 'needed' - therefore I define it as 'I want it, I miss it', I define myself as 'needy' - and participating within that inner reaction in each occasion - it accumulates - and within the tendency of accepting thoughts, feelings automatically - it generates energy, friction - and I am in the 'need' more and more and to the degree that I disregard other - relevant - things as well as I become obsessed about it - 'it is what I really need' - and possessed with my own self-definition of 'I need this, I do not have it, I want, I want, I want it now'.

It is really like a computer state-machine -

• I define what I need,
• I see myself, I define myself not having,
• I experience myself not having in reality while experiencing in my mind needing and it is friction, energy which accumulates.
• And within defining who I am according to experiences - I define myself as 'having a desire'.
• I fear from being what I define as who I am according to this automatic judgement of this 'lack' experience,
• I fear from remaining within this self-defined experience of 'lacking', as this is what I defined I need but instead of directly and immediately go for it or let it go (or postpone it without reaction)
• I compare within polarity of mind and experience friction of positive and negative - what I experience as negative as lacking what I desire for - and the positive of how I would feel if I would fulfil this desire
• I define myself as 'positive', 'tending towards positive' so I choose to act according to this energetic desire experience to balance out the negative with the positive - what with I manifest friction within to experience
• I avoid to feel as negative, I want the positive what I do not experience, so I imagine, I define and I desire and by that I feel positive - so I want to manifest this feel of positive

I become possessed with wanting to get what I want without consideration of all facts here because I accumulate this energetic play out within my mind, my body, which overwhelms me, feels like I have to get into, I have to get what is the subject of my desire to stop the need, to have the experience of having, to balance out the lack what I had initially - without even questioning why I need that - do I really need that? What would be the consequence of going after that - not only for myself, but for others as well - is it really supporting SELF?

Instead of directly see what I need, what I want to explore and while considering consequences without thinking, without fear - deciding and acting immediately or not act simply - and by that it is direct, not interpreted, virtualized but remaining here all the time in reality. I do not say it is obviously easy - but that would be really living here in each moment.

That 'ability' we labelled as 'zen mastership', 'enlightenment', 'being one with god', 'shaman state', 'trance' etc - but it would be simply LIVING HERE IN ALL MOMENTS EQUALLY AS SELF.

That can be learned, specifically: what blocks this to unlearn, for give ourselves for not living like this unconditionally.

For a moment let us look it as a skill - however just to make things clear again: this should be the 'natural expression' of ourselves regardless to the fact that humans feel more powerful while thinking and not realizing that it is the false prophet within each of us.

Just to mention two typical desires: love and sex.

• Desire for love, the one who I love I desire after - because I do not experience her/him?
• Desire for someone who do not want to be with me or can not be with me?
• Desire for someone else's partner?
• Desire for an imaginary partner with properties I defined myself desiring after?
• Desire for somebody I've seen on an image/in a movie?

For me - desire was mostly because I felt myself powerless to directly get what I want - or even go 'out' from my mind and explore and find out what is good for me by trying out things/experiences/expressions - I had this fear to hold myself back to not live - while my starting point was wanting to live - so I suppressed myself, I used my mind to try to 'live inside by thoughts, feelings, emotions' and with that I accumulated energy and with that energy I indirectly fuelled myself to move towards the subject of my desires - I did not trust within myself unconditionally.

And that is escalating quickly - If I do not trust myself - I do not trust even what I perceive, define, react, my abilities, my senses, my expression, I am not real in terms of everything I participate from specific angles are questionable - so I rather not question or I justify and bind myself to conditions - and then I trust in my desire? Sounds crazy.

Also about sexual desire - what I could not live with my partner out - what I implanted into my mind through books, movies, porn - so then I need to try these out, I need to experience and without that I did not live out what I wanted so I fear from the future projection of myself wherein I did not fulfilled these desires and I would regret it - all in my head - not stopping thinking, not correcting myself, not even realizing that it is not me, myself directly who thinks, only being subjected to this programmatic inner reflection mechanism of the mind as thoughts....

So this energetic overwhelming experience what is referred as desire - is not really supporting living - only complicating things...

So how to deal with desire? Is it not obvious that desire is of fear/separation/limitation/doubt?

Write about it - try it out.

If the desire has consequence not harming others/environment(who knows, especially within a vampiristic capitalistic monetary system what we just see as 'a product' what was the real cost for that to be there)- just get it and live it out while realize that it is not about the subject of desire but maybe how you have allowed to compromise your starting point within the mind consciousness - always needing, always depending, always projecting, always imagining, feeling, desiring to disregard what is here - within experience and then self-definition and eventually within and as physical acting out.

So then when it is exposed - realize - forgive and re-align yourself and walk the next moment.

If desire is obviously not supporting or harming - then investigate, forgive, correct and commit self to stop, to re-align, to let go, to breathe, remain here without influences...

And it is not about 'saying no' and suppressing the desire, putting things under the carpet and not changing at all - as it accumulates and energy possessions will occur when the mind personality takes over and one is not the directive principle, and until energy does not steams off - one is acting according to the desire - and again: lot's of energy in the mind is always boosting separation from what is here, our bodies, others.

It is always the question of Self-honesty and considering physical consequences - which are always irreversible - what happened, happened, there is no turning back, no load from last checkpoint.

When the desire is for experiences - one should realize that it is for the mind - and sometimes it can be okay but even the 'giving into the desire' personality can accumulate.

It is not about being a monk - as they do live these things out mostly - just in another dimensions, not the things what people usually desire for - as sexual partner, power, sex, party, fame - but the same separation they participate within - through and as the mind - so it is not an easy task to face and embrace desire - but it is always a reflection of oneself - can not be fought through - but rather we slow down within and we can catch and understand ourselves with each tiny inner movement, reaction to thoughts, images we accumulate personalities which then we give permission to direct us as reality always works with the simple math of 1+1=2.

So that is about fear and desire for today. First consider consequences, others and yourself in reality - and secondly investigate the origin, the starting point of the specific desire - is it really myself? Is it just an influence, a pattern I've picked up since childhood?

For instance within my desire for a dark, curly haired exotic beautiful woman with great temperament - when I 'had' this experience what I desired after - I realized that even while I saw her as very beautiful - the temperament within my mind was craziness, unpredictability and instability - just as I was and the two accumulated into madness, not caring and sharing so it did not last.

Also I have experienced the utmost extreme polarities of the mind for so many times - so the norm was always enormous intensity for me - and when I was not in these insanely extreme energetic experiences in and as my mind - I was after enhancing, boosting - with thoughts, comparison, friction - and it is quite dangerous to live like this as when one is not fully aware of how these things accumulate - accidents, harmful experiences can manifest.

And within long years always flying high - I've became the very manifestation of these extreme energetic experiences - and it is quite shocking when one sees/realizes/understands that who we really are as life is nothing of these - so all I was living, accumulating was in fact not really myself - so then I had to start let go each energetic experiences to be defined by and moved as my mind and it is still the process I walk(and many within the Journey to Life movement).

There are also some 'spiritual' schools what are operating with desires - to live desires, to let go desires - or wish for desires specifically to avoid unforeseen consequences - I do say that rather not desire but trust Self and be practical and give Self what is required for Self-growth, Self-expansion, Self-realization within Self-honesty while considering Self and all others who are involved: Equally!

Thanks, enjoy, breathe!

Self-support from the awesome EQAFE in relation to desire:

So that is about fear and desire for today. If one does not agree - should apply self-honesty and speak up!
Thanks, enjoy, breathe!

[JTL 152] Let go Fear and Desire to start LIVING

As I really started to stop participate within judgement, energetic mind, fear and desires I started to face points I have never experienced - more precisely: I was never aware of..the life of beyond desires and fears...

I had 'ideas' about it that these kind of things I will have to face but the actual taste is obviously different than expected.

What I've realized that stopping judging positive or negative changes the already manifested energetic equilibrium within my mind, body and in fact the whole beingness.

I was able to notice to stop motivations within me - sounds strange, right? - which are based on desire or fear to an extent that I've noticed I am not moving that much automatically.

I was observing myself not moving, even to the extent that I woke up and I remained in bed - of course that's just alright after a week of hard work on a shiny Saturday morning - but not for me who I've defined myself to be - "I am always enthusiastic to jump out from the bed and do the things I usually do"- however for some weeks I was just stopping - stopping sexual desire(while sleeping with a beauty), stopping worry and fear from financial issues and car crash(learning to drive in the biggest traffic) so it seems like I went nuts by becoming not motivated from a normal human perspective, right?

These things(desires, fears) stimulate me, influence me, move me only because I allow it - I've realized this, so the question within Self-honesty was

"Is it good for me giving permission to my mind to allow external circumstances to define me who I am in any moment?"

Within Radical Freedom I say NO - but what is the current personality of humanity(which we could approximate if we would take all human into one body 'theoretically') would say:

desire is cool, because pulls you towards which is good(for you)
fear is supporting, because pushes you away which is bad(for you).

But within the starting point of Absolute Self-honesty I realized this is the very essence of the enslavement we all humans are accepting and allowing within ourselves, which is the manifestation of the REAL Matrix we live within - the Mind Consciousness System with it's all rules, definitions, judgements, the core of the problem which is in fact separation - preventing each and every human being to embrace and unify their very core of beingness of what is physically here, undefined, un-polarized but directly realize/see/experience everything as self here.

Obviously this is the goal of many agendas, forces, interests within this world referred as spiritual, enlightenment, religious, secret- or mass-formations while their intent seems good, valid and positive, they are all lost within consciousness systems having no reference, no taste, no power of what entails to be or even comprehend of what it means to reach our greatest potential transcending consciousness as LIFE and having no practical way in any way whatsoever how to deal with the currently manifested human systems which are obviously took over and directing our very essence of how and who we are today as humanity as on individual level and as a whole as well.

Myself I've investigated, followed, tried, became some of these methodologies in terms of copycatting, evolve and time loop within the certain pre-programmed steps of these -'ism'-s, which I do not go into explaining today - only saying I had the motivation, energy and time to give myself fully into these symbolic attempts, practices and today here being able to smoothly and certainly - consistently and clearly say that these will become blind alleys, dead ends if one is able to apply Self-honesty in terms of using practical common sense about the capabilities of one's realizations and power over oneself and the world to able to be applied; meaning being able to change one's beingness, the various system manifestations within this world which is currently directing the already manifested accepted habit of harm against life, the abuse, the disregard of respect all life equally.

Any master, guru, lama, rimpoche, priest, monk, coach, guide, seer, shaman or whatever they are being called, who can not face any systems within this world without being able to walk through it, understand it, wording and explaining it and find practical, physically doable ways to stop it and transform it to be aligned with the interest of all life is simply a lie, a cheat, a pretend, a con and within that it is part of the system of and those individuals are also lost within delusions and in fact are the agents of the enslavement without them seeing/knowing/realizing it.

Anyone can feel good, say wildly wise words who has food, water, shelter, fat income - but to deny those who has not such within the starting point of any interest is the real evil in this world because if one really dares to walk the Self-realization can inevitably see/understand/realize the only thing that really matters is Physical Equality. Anyone denies it is still walking out the maze of consciousness systems of EGO without seeing the exit.

Within current human system - except the continuously reducing number of places - money is the fuel of surviving, the blood of life and until that accepted system is neglecting anyone in the excuse of 'without hard work, belief or knowledge or royalty or money: one should not eat' - humans are nothing else but savages, beasts, demonic forces stripped away from real love, compassion, lacking the very essence of what it means to be aware.

These words might seem harsh, wild accusations from an extreme point of view but it is not me to judge but embrace what is here and if this is here - this is what we must acknowledge first in order to be able to understand, stop and change as ourselves as equal as one, step by step, accumulating with the simple mathematics of 1+1=2.

I've walked some areas of Earth wherein faced extreme poverty, suffering and neglect and I might seem pessimistic or even stoic but I exist as nothing of that kind.

I am optimistic and idealistic, because I start to understand that in fact we can stand up within ourselves and being each of us The Society as the Representative of All Life and step by step be aligned with the Unification of Man, the Desteni of the Universe, which is Equality and Oneness on Earth. Practical Appreciation of Equal Life within all humans is obviously the Eye of the Needle which is our real purpose and only those who are proven to be standing for All Life Equally should be referred as LIFE for accumulating towards a future which is indeed best for all.

I always consider myself, my life as being extremely lucky, even that many of what I entail of has nothing to do with luck, still countless of who I am today is of luck - I am grateful, I am sober, I am responsible.

Within Investigation of various human system manifestations it became clear to me that the economic, political, educational and media forces are directing humanity's future which I am interested with in order to transform ourselves to being capable of stopping accepting HELL ON EARTH for billions while systematically exterminating our own breathing environment, the animals, plants, oceans, nature, basically everything like a cancer, a virus within absolutely possessed with ideas of our delusion with the experience of consciousness evolution while we imagine, project our energetic, virtual, egoistic, self-interested mind towards various beautiful experiences of HEAVENS.

So the solution is right front of us, here, directly, and only those do not see what is here who want to enforce their own truth through the starting point of their EGO mind of thoughts, feelings, emotions and not realizing that each and every single being is busy facing self as truth while disregarding what is already here in and as physical reality.

And within seeing/realizing/understanding the delusion as our truth - stopping is common sense, taking responsibility for what is here is common sense and indeed making our hands dirty and deal with these economic, political, educational, media, military etc forces what who we are currently while being absolutely clear, consistent within the starting point of who we REALLY are as the Seed of EQUAL LIFE within each.

That is why the Equal Life Foundation - group of people who realized they are LIFE - is busy investigating, researching, exploring possible practical ways to manifest a world which is Best for all by each is giving what would like to receive - even within the current economic, political system.

That is Living Income Guaranteed, not just a basic income, but a liveable life-support for all newborn, all seed of life equally - with a fraction of the computational power currently we have with technology we could already operate a simple, transparent monetary system wherein each human's food, shelter, health care and education is taken care of.

No revolution, war, aggression is required at all - those are of fear, which is also part of the consciousness trap - we all should rather see the advantages of the system which is being promoted in the name of democracy, the power of One Man - One Vote which through each and every individual could and should stand up for manifesting an establishment which ensures the basic requirements for our physical living - without that currently many are facing reality as being neglected, disregarded to degrade living into surviving, fight, pain and suffering, which is unnecessary and none of us, who currently have goodies would want this for ourselves.

That is why the individuals who are walking Desteni I Process do promote LIG, because they equally realized the common sense of the same realization that LIFE must come first and if any system, even if the monetary system neglects that respect for life, then it is unacceptable, it must be understood, changed but not within the starting point of reaction/judgement/separation/fear/anger - rather than within unification, embrace and transform from inside out as equal as one as ourselves step by step, breath by breath.

That is why we can stand out and dare to say to each who promote love and light, compassion and positivity that the real compassion must be considered in this human system, this humanity and this Earth is all what we've got and critical, self-honest, cross-referencing self- and world-investigation is required to be able to stand up for all life.

Because within positivity, there is the other polarity within separation with negativity, which is of judgement, of consciousness, of mind of fear what always reflects back as lack of power, lack of stability, lack of absolute self-trust which is required to face the things what already manifested on Earth and are far away from being cool.

A process of re-alignment is required, a self-investigation of letting go all toxic and automatic inner reactions we accept and allow as inferiority, separation, self-interest and fear.

Simple - within fulfilling my desire I do not desire it - because I experience it - or my reaction to the fulfillment of my desire - so only those desire who do not experience, it is common sense. But to question experience, it's consequence is also part of the package what should be considered - as experience will not last and are being subjected to facts - and also within the common sense point of if I allow myself to be determined by and as experience - am I really real or only something what is of conditions, conscience, consciousness systems?

So after all this - I return to how I've started this whole point - why I do this stopping desire, stopping fear - as it seems to be the greatest fuel of the human - it is in fact limitation, it is enslavement, it is not who we really are as life as equality, because we use our MIND to connect, to define, to judge, to fulfill, to experience, to express through and therefore physically become as.

It is explained perfectly within this Equality and Oneness system design:

"Once you participate within the Unified Consciousness Field the only way you are going to be Oneness and Equality with the Mind within the Unified Consciousness Field of this world if you have a relationship with someone or something separate from you. Therefore:

Let's say if you have a relationship with something or someone of this world, you are trapped, enslaved, you are a goner, you are done, you are the slave to the mind, the Unified Consciousness Field, you are in the prison of your own creation...."

The original interview:

www.youtube.com/watch?v=0DFG5xutHEw

That is why I stop my mind and desires what automatically move me - I do not accept myself having a personality which I give permission to tell me who I am; especially within the realization that I am all life here equally - there is no need for personality which through I am always separated from all what is here.

Yet we are all infused with various layered fear-mechanism to never question, never go beyond our perceived 'self' - for instance sometimes I experience this physical shock-like state of fear - so intense, so brutally real - the desire for give into the energies, to avoid certain uncomfortability, fear, pain, just to remain limited, programmed, separated from all what is here, but within the overwhelming experience I do not see that and it's consequences and it is a problem - that is what we accumulated through aeons of time and the same accumulation is required within consistent application to investigate, understand, embrace, stop and change our very beingness of who we are within the realization of we are all LIFE within each act we do(or not do).

That is why I work on this mind I see, that is my real job and within this system, no one is telling me to do so - yet I do not stop it until it's necessary and I also can not tell anyone to walk through the mind, the consciousness, the limitation, the thoughts, feelings, emotions, the fear, the desire - it is the decision which only SELF can decide and walk out from the maze of consciousness mind energies and explore what is beyond that and we well see who is really life, who is able to take responsibility for all what is here.

Who can not walk through the one self's mind are still in the process of self-realization of what is real, what is not and if self is not willing to give up the delusion of self-interest, the self-virtualization of of clever thoughts, great feelings and perceived personality to all-life's interest - then the basic principle of existence will assist and support to show, face and directly experience what one is accepting and allowing within and as Equality and Oneness.

The physical reality is the greatest assistance within our life to see directly within consistency to experience of who we accepted and allowed ourselves to become on individual and also whole level of humanity and everything will fall which is not life, which is not eternal within equality and oneness as self. And certainly will not go away until we change within and with out as it is who we are, as we are here, the world is HERE as equal as one. Simple.

It might not be pleasant to lose all what was never real if one is still holding onto it - that is why it is suggested to let go everything unconditionally moment by moment, breath by breath within common sense yet remaining practical, aligning to what is best for all.

And within practical consideration of the current human system, we still have to eat, rest, remain healthy, support our children so that means most of us has to remain in the system, but learn to be not of the system - and earn money - so it is not about becoming monk and go into cave to meditate on all of this - and certainly not to revolt, fight as it is ourselves what we face in all ways - but the solution is that we all have to become activist, economist, and even politician within the consideration of "Thou shalt love thy neighbor as thyself".

And also important to mention that even when letting go desire and stopping fear - we still can be here and compared to conditions enjoy ourselves, each other while standing up for all life.

So this is radical freedom as one can never imagine the 'freedom' what is waiting here beyond desire and fear until not transcended fully within our physical actions.

So in the next post I will continue with my personal experiences and realizations of stopping my desires and fears while and as I do walk the writing Journey to Life blogs, sharing VLOGS, listening to EQAFE, investigating existing human systems, walking online course of Desteni I Process.

Here is a very supportive audio interviews about Consciousness(and it's whole series):