Az előző(magyar) írásban arról volt szó, hogyan is lehet a gyűlölettel szembenézni és megérteni, a leállítását előkészíteni önmegbocsátással.
Egy igen népszerű gyűlölet-fajtával folytatjuk, a fajgyűlölet, rasszizmus
"A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel."
"A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent. Az emberi rasszokat a 19. század közepétől az Európán kívüli népek gyarmati leigázását morálisan elfogadható, "természetes" folyamatként normalizálni törekvő nyugat-európai gondolkodásmód külön fajoknak állította be." - Wikipédia
"Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy gyűlöljek valakit, akárkit, valaki mást, akár saját magam, nem realizálván, hogy ez egy gondolat eredménye a fejemben, amivel megszállom magam és egy érzelmet, egy negatív energiát összekötök azzal, aminek reakciójaként tapasztalom s azt gyűlöljem, ami kiváltja.
Megbocsátom magamnak, hogy sosem realizáltam, hogy a gyűlölet eredetileg mindig saját magam felé irányul, amit aztán projektálok, kivetítek másra, másvalakire, más dolgokra, eseményekre, helyzetekre, holott józan paraszti ész is azt "sugallja", hogy a gyűlölet bennem keletkezik, mint akiként, s amit elfogadok magamban, amit aztán kifejezek, hatást gyakorolok, kiöntök valakire, valamire."
A gyűlölet, utálat, nem tetszés, egy olyan érzelem, mely mondhatni negatív - nem túl jó érzés gyűlölni, vagyis hát lehetnek fokozatai, mikor attól jó, hogy ez a negatív energia gyűlik, hogyha ez alapján definiál az egyén valamit jónak, de ez már oly szintű skizofrénia, amit most ma itt egyetlen önmegbocsátási folyamattal tán nem is érünk át őszintésegben magukkal.
Tehát a gyűlölet szó szerint előítélet, valami ingerre, valakire egy reakció, mely negatív, nem tetsző, s gondolat alapú, melyet annyira elfogadok és megengedek, hogy szokássá válik, a szokássá válok.
Először csak fura az a szomszéd, de aztán mikor látom, hogy üvölt az asszonnyal, akkor már nem szimpatikus, de harmadnap mikor részegen elveri a gyerekeket, akkor már egyenesen ellenszenves, s ezek összeadódnak, 1+1=2 - s hetek, hónapok alatt, kifejezetten ha az ember nem lép közbe, ELFOGADJA ezt, s a belső tehetetlenségében valahogy ez a feszültség, mint energia megjelenik, gyűlik: gyűl ölet.
Amit nem tudatosít az egyén, az az, hogy ilyenkor önmagán belül jelenik meg a gyűlölet, s látszólag másra irányul, de annak az érzésnek, energiának, szándéknak, állapotnak mindegy, hogy önmagára vagy másra irányul: a gyülölet állapota átjárja az egyén tudatát, testét - az bántó.
Személyesen nekem nagyon ritkán volt ilyen, talán egyszer-kétszer életemben és pont azért, mert az feltűnt, hogy akkor aztán a tudatosság, relaxáció, nyugodtság írmagja sem marad az emberben: megszállottan kivetít valami olyan negatív energiát, amely a rettegés és a tehetetlenség, a zavarodottság és az idegesség olyan szintű fokozódása, hogy az szinte embertelen. Ezt a terhet, pontosabban tudatállapotot cipelni akár egy percre is olyan szintű életellenesség, amely mindenképpen kerülendő!
Ezért mondják, hogy a gyűlölet a szeretet ellentéte - én ebbe nem megyek bele, de az nyilvánvaló, hogy aki gyűlöl, éppen sem magát, sem mást nem tud szeretni, hiszen megszállta egy olyan erő, mely nem mérlegel, nem érez együtt, nem a józan ész alapján reagál.
Mindez, ahogy láttuk, pusztán egyfajta gondolati, érzelmi beakadás eredménye, amely kizárólagosan előítélet és félelem együttes felhalmozódása pontosan az egyén által elfogadva és megengedve, melynek során azzá is válik: hiszen az vagyok, amit épp teszek, most és itt, és ha a gyűlöletben időzök, arra reagálok, az alapján cselekszem: az vagyok.
Ezért fontos, hogy már csak ha a nem szimpatikusság, utálat megjelenik valamire, valakire, akkor azt érdemes őszintén megnézni, mi is az, amit ott helyben projektálunk rá, mi az elválasztódás előítélet teremtésének oka.
Félre ne értsük, van olyan, hogy valaki rosszindulatú, ártó, s amikor így fejezi ki magát, akkor mondhatni természetes, ha egy ilyet nem tűrünk meg, bár itt is le kell szögezni: személyesre venni, azt az egyént kiemelni a tapasztalatok rengetegéből és azon beakadni nyilvánvalóan arra utal, hogy ott nekünk, velünk, bennünk van valami, ami feljön és "dolgozni" kell rajta - megérteni, miért is és "feltárni" az okát.
Ezeket sorozatosan megélni, akár elszenvedni is, az "az vagy, amit teszel" alapelv alapján - ha folyton nemtetszésérzetek jönnek fel bennem, akkor nyilvánvalóan az vagyok, amiért okolhatom a látszólag illetékest, aki úgy fogalmazok: "kiváltotta belőlem" - de attól még saját magam reagálok, definiálok, általánosítok, maradok úgy, élek aként...
Felvetődik a kérdés, mi van azokkal a dolgokkal, amik látszólag megváltoztathatatlanok, például "gyűlölöm a háborút", "gyűlölöm a rabszolgaságot", a kizsákmányoló éhbéres gyári munkát, de én, mint egyén csak jelentéktelen porszemnek képzelem magam azzal szemben, ezért a "szembemegyek vele", "megváltoztatom" közvetlenül nem lehetséges.
Mint amikor a szomszéd minden nap átdobja a szemetét az udvaromba, s ezért én gyűlölöm, ebből hogy jövök ki úgy jól, hogy nem ragadok bele olyan belső reakciókba, amikkel végsősoron saját magam alacsonyítom le.
Ezzel együtt élni, minthogy kedves vagyok a szerelmemmel, a gyerekeimmel, következő pillanatban jön a szomszéd és savat fröcsögök rá, ahogy elmondom, mennyire utálom és valóban firtatom a tettlegességet, s aztán a következő pillanatban újra simogatom a kedvesem a fotelban.
Az egész pénzrendszer, kapitalista egyenlőtlenség és önérdek elburjánzása személyesen nekem az ilyen, amire jöhetne az olyan ítélet belülről, hogy negatív, nem tetsző, "utálom" - s ha eleget időzök ebben az állapotban - ami végsősoron egy beakadás, egy ítélet és energetikai reakció rá, amely majd hangulattá, érzelemmé fokozódva egyszerűen "gyűlölöm"-be váltana át, ha hagynám.
Személyesen egyszer volt az egyetemen, hogy utáltam egy arcot az egyetemen, mert pikáns megjegyzéseket tett a csajomra, már-már zaklatta, aki a zuhanyzóból jött kis törölközőben, neki meg tetszett és valójában figyelmen kívül hagyta, hogy a lány már velem van és rosszul esnek neki ezek a szövegek és egyszer majdnem egy sörösüveget csattintottam el a fején, de végülis most visszanézve látom: hagytam magamban többször és ez szép lassan összegyűlt egy ilyenné - aztán később beszéltem vele és a konfliktus elmúlt - ebből is nyilvánvaló, hogy a direkt tett, a kommunikáció van úgy, hogy egyből segít, és persze nem anyukájával kezdtem a beszédet, de végülis nem buzerálta a párom tovább, de nem is azért, mert félt, hogy szétverem a fejét, bár közel voltam hozzá, főleg akkoriban alkohollal fűtöttem elmém, jócskán, inkább mert megértette mit okoz.
Tehát kissé elkanyarodván a "fő témától" egy utolsó pont, hogy ha a pénzrendszer nem tetszik, akkor azon dolgozom, hogy megváltozzon, ezért van, hogy a Desteni csoportban az emberek ezzel foglalkoznak, ezt kutatják, a jelenlegi pénzrendszert igazából, mélységében megértik, hogy is lenne egy új rendszer, ami mindenkinek jó, ezért itt is egy gyakorlati megoldás a nemtetszéssel, utálattal, akár gyűlölettel is:
Cselekszem - s nem pusztítom, robbantom, hanem először is megértem a saját reakcióim, őszintén megnyílok magamban, hogy is teremtettem ezt belül, hogy is alakult ki és aztán képes leszek tisztán látni mi is van: valóban nem jó, amivel szembesülök, akkor itt jön egy újabb fontos point:
nem reagálok rá belül miközben továbbra is elfogadom, hanem mérlegelek, hogy lehetne úgy megváltoztatni, hogy az másnak se legyen rossz.
Ez hozza azt, hogy mi az, ami rossz valójában - nyilvánvalóan azoknak a kapitalista kizsákmányolóknak, akik 66 milliárdot keresnek évente, ez, ahhoz képest, amijük most van, "rossz" lenne, ha csak 1 milliárdot kapnának - bár valójában mennyire jó nekik ennyire pénz, tekintve, hogy ez milyen következményekkel jár másokra, a "jóság" végsősoron nem teljesen lehet pusztán szubjektív dolog, főként akkor, mikor olyan dolgokról, rendszerekről van szó, ami mindenkit érint. És persze gyűlölni őket főleg nem segít, cselekedni kell, megérteni, erőszakmentesen lépésről lépésre meghaladni, beépülni, megváltoztatni, például a jelenlegi politikai rendszerekben a legrövidebb "kiskapu" "megoldás" az Egy ember Egy szavazat, azaz ha a többség belátná, hogy Egyenlő Pénzrendszer, Élhető Alapjövedelem Garantáva dolgok mindenkinek jó lenne, akkor lehetne erre szavazni és ezek anyagilag megengedhetőek lennének és mindenkinek lenne annyi pénze, hogy nem a túlélésen rettegne, a gazdaságba mindenki tudna költeni, az Egyenlőségen alapuló Kapitalizmus működhetne, persze lehet modellezni, de ha ki se próbáljuk, mert "biztos baromság", akkor az lehet, hogy csak egy kifogás...
Tehát sok dimenzió van ebben, bár ha őszinte az ember SAJÁT MAGÁVAL és rászánja az időt, energiát, tettet, akkor minden megérthető, visszafejthető; a kiindulópont, az ok teljesen nyilvánvalóvá válhat; amely által annak megállítása, megváltoztatása is egyszerűbb, direktebb.
Tehát ez csak-csak felvet pár dolgot, de mindenképpen a gyűlölet egy olyan dolog, mintha az illető alapvetően vesztes lenne és ezért gyűlölne, mert ez a vesztesség kialakult, adott, elfogadott és megengedett és ezzel szembesülvén a belső feszültség fokozódik.
Ilyen stílusban ritkán írok, lehet túl szájbarágósdi, ma ez jön, vállalom: jó lenne, ha bárki megérthetné ezt, aki rátalál - most kísérletezem, nem csak magamat figyelembe venni, pusztán az önmegbocsátást írni, mondani, tenni, talán nem mindenkinek egyértelmű és ha már nyilvánosan írok, lehet ilyen is...
Tehát számomra a fajgyűlölet egy olyan dolog, hogy ha valaki ilyen, ezt csinálja: nyilvánvaló róla nagyon sok minden, de az tiszta, hogy a tudatosság egyáltalán nem, s a tudatosságon itt az alapvető képességet, készséget az
önreflexióra, mint, hogy lássam mi és miért történik bennem értem, azaz ha valamit szeretek vagy nem, akkor van oka, és nem kell totál analitikus lenni mindenben, de az ilyen "démonikus" érzelmi automatizmusokkal mindenképpen fontos!
Az önmagunkkal való (abszolút) őszinteség egy
képesség s motiváció, akarat, tett és figyelem/fegyelem kérdése.
Persze az is hozzátartozik, hogy
ahogy bánsz másokkal, úgy bánnak mások is veled a következménye annak, hogy
másoknak is azt adom, ahogy szeretném, hogy mások is bánjanak velem.
Ez lehet egy kiindulópont, mert azt
állítani megkérdőjelezés nélkül, hogy valaki embertípus, bőrszín, kultúra vagy kontinens alapján több vagy kevesebb: annyira nyilvánvalóan szemenszedett baromság, hogy komolyan, csak az ostoba dől egy ilyennek be.
És megértem, ha vannak arcok, akik mások, a színük is más, máshogy is beszélnek és ők épp a közelünkben esetleg tényleg bűnöznek, önzőek vagy csak kétségbeesettek, opportunisták, barbárok satöbbi: de ezért általánosítani nevetségesen szűklátókörü és primitív.
Kissé provokatívak szavaim és nem véletlen, mert akiben erre jönnek fel reakciók: itt és most láthatja, mivel vált eggyé és egyenlővé, és mennyire fontos megérteni az emberi elme működését, mert akkor látszik, ez egy mechanizmus, amiben az ember bízik és átveri.
Ezért lehet jó itt az önmegbocsátás: megbocsátom amit már kezdek látni, hogy ezt teszem, de még nem is biztos, hogy tudom miért: megbocsátom. Megbocsátom, hogy idáig nem tudtam miért. Ez egy akarat, egy tett egyben, konkrétan erre fegyelmezve és figyelmeztetve magamat, hogy itt ezt még nem látom tisztán, de most leírom és kijön, és belül jön az újabb réteg:
Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem(én vagyok a felelős, ezt tudatosítom), hogy emberfajta, nemzetiség, kissebség, bőrszín, kultúra, beszéd, szokás alapján elítéljek mást, mint kissebbrendű, eredendően gyengébb, utálandó, bántandó, elnyomandó, kiírtandó.
Erre jön a következő például:
- Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak, hogy utáljam azokat a romákat, akik minden nap azzal a busszal jöttek a városba, mint én, mikor gyerek voltam és páran lejmoltak, genyóztak, erőszakoskodtak emberekkel, hogy adjanak nekik pénzt, vagy csak beszóltak, zavartak.
- Megbocsátom magamnak, hogy általánosítsak, mert azok, akik ott voltak, ilyen fajták voltak, mondjuk indiánok, akikkel nekem van egy személyes tapasztalatom, ami nekem rossz, azt definiáljam önvédelemből, hogy mind ilyen, hogy legközelebb tudjam, elkerüljem azt, hogy ismét bántsanak.
- Megbocsátom magamnak, hogy attól félek, hogy nem látom az emberben, hogy az jó ember-e, hogy ártani fog-e nekem és egyáltalán nem-e akar kihasználni,megverni, és ebben a félelembemben általánosítsak és generalizáljak, rendszerezzek és automatizáljak gondolatokat, érzelmeket, tetteket emberek felé.
- Megbocsátom magamnak, hogy elfogadtam és megengedtem magamnak attól félni, hogy elvesztem azt, amim most van, és attól félni, hogy akik megtehetik, megtették már, szokták tenni, attól félni, hogy konkrétan ők mi lesz, ha elveszik amim van és ezen gondolkodván, ezt képzelvén rosszul érzem magam és negatív energiát tapasztalok magamban, mert ha ez is történne, félek attól, mi van ha sikerül nekik, nem tudok ellenállni, elfutni, megvédeni magam, ezért inkább gondolatokkal látszólag megvédem magam az a beidegződés alapján, hogy "jobb félni, mint megijedni", holott nyilvánvaló, hogy amikor félek, nem vagyok képes teljesen tudatos, jelen, önmagam lenni.
Megbocsátás egy módszer, azért közvetlen, mert tudatossá tesz, szó szerint arra, amit idáig elkövettem, de most belátom, hogy ez nem őszinte magammal, mert félelmet fogadok el és abból jön például.
Lehet tőlem hálaadás is, imént beszélve egy társammal erről ez jött fel; a lényeg, hogy az ember mindenféle úgymond "faji" előítéletet állítson meg magában, mert ez minden emberiességen alapuló közösségben ELFOGADHATATLAN.
És teljesen mindegy, hogy mivel állítsa le, törli ki, haladja meg az ember ezt a dolgot, de
amíg ez van, esély nincs semmiféle önmegvalósításra, öntudatosságra,
valódi szeretetre, ezért osztom meg az én, a desteni-féle módszert, mert ha valakinek magától nem menne, ez itt van, ingyen van, megmutatom én hogy csinálom, s ezután bármiféle kifogás szintén elfogadhatatlan.
Én, személy szerint semmilyen szintú fajgyűlöletet nem vagyok hajlandó elfogadni közösségemben, társaságomban, és ezért én vagyok a felelős.
Tehát az önmegbocsátással fel lehet tárni az igazi okokat, a valódi sérelmeket, a belső félelmeket, amiket az ember hajlamos "projektálni", kivetíteni, mert az emberi elmében, gondolatokban, érzelmekben vett hit, menedék, a személyiség, amivel az ember azonosul, azáltal azokkal a módszerekkel, ahogy GONDolkodik az ember, valóban elkülönül attól, aki fele definiál, aki fele érez és ebben zseniális csapda az elme, hogy önmagamban definiálok másról, akkor az tőlem elkülönültnek látszik, holott mindez csakis, kizárólag saját magamban történik, sokszor a másik, a gondolatom, érzelmem, gyűlöletem "tárgya" tudomása nélkül.
Nem könnyű ez a helyzet, főleg ahogy az USA példát mutat ebben, ahogy átlagban 5 évente igáznak le barnabőrű emberek országát mindenféle okkal, brutálisan, gépekkel, bombázókkal, vegyi fegyverekkel is akár, s az is látszólag félelem alapú önvédelem kiindulópontjával, de pont ez az egész világ: egy és egyenlő az egyénnel, ez csak segít, támogat, hogy meg is lássuk, ami kicsiben, az nagyban, amin fenn, az lenn, tehát az USÁt hibáztatni, miközben ezt magunk megtesszük a saját kis valóságunkban: szintén csak terelés, hibáztatás, projekció, kivetítés, elkülönülés, ami nem a józan paraszti ész, a gyakorlatias tudatosság, megértés és a valódi, minden résztvevő számára gyakorlati megoldás felé halad.
Ezért a személyes feltárása annak, hogy miért utálok bizonyos emberfajtát - ugyanolyan felelősség, mint az, hogy megértsem, hogyan és miért is veszek részt a jelenlegi "világrendszer", mint gazdasági, politikai erők fenntartásában, elfogadásában, gyakorlatilag védelmében.
Csoportban erősödik az ember, főleg, ha összehangoltak az érdekek, a szavak, azok jelentése és ezek alapján történő cselekdetek: ezáltal lehet akár fellépni olyan erőkkel szemben, amik igenis befolyásolják, meghatározzák, irányítják mindennapi életünket.
Amikor politikai szintig emelkedik a fajgyűlölet, az pusztán a következménye az egyének zavarodottságának, elveszettségének s valójában az ezáltali manipulálhatóságának, s ezt bizonyos emberek, érdekek ki is használják, nem véletlen a demagóg, a csőcselék szó létezése és jelentése.
Meg kell érteni és teljesen tisztán, minden irányból, dimenziójában belátni, hogy egyéneket, csoportokat hibáztatni mindig önnös önmagunk által elfogadott és megengedett dolgok figyelmen kívül hagyása, s a probléma sosem bizonyos emberek, csoportok likvidálása, elnyomása, hiszen akkor pont ugyanazzá válik az ember, amitől ő maga is fél.
És nem félek leírni, de magyarországon, ahogy igen sok országban is eset a cigányozás, zsidózás, amik nyilvánvalóan arra utalnak, az emberek nem kaptak IGAZI oktatást, képzést, nincs VALÓDI iskola a rendszerben, amely MEGMUTATná, mik is a valódi értékek, mik lennének mindenki számára a legjobb dolgok.
Ezért harcolni, forradalmárkodni, ellenállni nem, hogy nemcsak felesleges, de azzal szintén pont azt éri el az ember, amitől tart, fél, el akarja kerülni: a rendszer, az ami felé ellenállunk, csak egy újabb indokot, tényt lát, hogy miért is kell megerősödnie, betartania, védenie magát, ezátal pedig pont erősödik.
- Ha zavar, hogy a kissebség nem tűnik civilizáltnak, támogasd, hogy képezzék őket, rendes iskolával, nem a mostani agymosó, robotizáló oktatási rendszerrel, amit szinte majdnem minden kormány tol.
- Ha zavar a korrupt politika, támogasd, vegyél részt egy olyan vezetőség kitalálásában, kinevelésében, képzésében, akik megállják a helyüket, az ÉLET alapelvét képesek megtartani bármilyen szintű korrupcióval való szembesülés során is.
- Ha zavar, hogy van, aki eléri, hogy szinte alapvető jogon kap segélyt, támogatást a rendszertől, míg te széthajtod magad és alig elég, akkor támogass egy Élhető AlapJövedelem Mindenkinek felállítását, szintén jogi, politikai irányból, nem molotovos tanklopás által, ez egyszerű.
Azt meg kell érteni, hogy ami most van, az egy folyamat eredménye, ezért az a múlt következménye, ami pusztán pár önmegbocsátás írása, mondása által nem fog varázslat módjára megváltozni, a következmény attól az a valóságban, hogy az itt van, megmarad, amíg nem dolgozunk azzal és nehéz, mert sokrétű, mert óriási, de itt is, mint mindenhol, az ember önmegvalósításában(mint minden élettel egyenlő kifejezéssé válásban tettben ezt figyelmbe venni) az egyszerű matematikai egyenlet legyen a támpont: 1+1=2.
Azaz konzisztens, folyamatos felhalmozódása a dolgoknak mindig erősödik.
Mert ha tegnap, ma elengedek egy részt, holnap és holnapután is, akkor ez egy folyamat és egy idő után eljutok arra, hogy belátom mit csinálok és ha nem őszinte magammal, abbahagyom.
Arra garanciát lehet venni, persze nekem nem kell "elhinni", hogy a fajgyűlölet ön-őszintétlenség és félelem-alapú: aki nem hiszi, járjon utána!
És a fejben való "lezongorázása" ennek nem igazán megbízható, mert pont ezek a beidegződött, sok ideje elfogadott automatikus reakciók, gondolatok, érzelmek folyamatos kavalkádja az, amit az ember elfogadott és megengedett évek, évtizedek során, s ezáltal azzá vált, már nem csak fejben, de tettben is megnyilvánul, s amikor már a testben van bekódolva, akkor az időt, energiát igényel feltárni, megérteni, leállítani - ám ez nem lehet kifogás, hogy "7 évembe telne, nekem erre nincs időm, inkább 50 évig így maradok, majd meghalok".
Mert közben lehet élni az életet, mindent akár csinálni tovább, de erre időt adni, leülni és írni, mérlegelni, átlátni, megbocsátani, elengedni, merni megváltozni, másokat is figyelembe venni: ez a mostani rendszerben nincs benne "alapból", sőt elfolytott, elnyomott, tehát ha valaki ezzel nem megy úgymond szembe: magától nem fog jönni.
És lemondani a legújabb romantikus/akciófilmről, amelyek reakciókat, érzelmeket, gondolatokat keltenek mondjuk hetente kétszer és akkor írni, erről őszintén valakivel beszélve, valami olyan módszert használva, ami józan paraszti észen alapszik, legyen az kontakt-tánc, vadvízi evezés vagy állatmenhely-javítás: de mindenképpen javasolt az elméből, a gondolatokból a fizikai valóságba kilépni és ezt megélni.
És annyi szórakozás, szórakoztatás van, ami nagyon csábít, meg lehet nézni, de mindet úgysem lehet, s egyszer-kétszer kihagyni bizonyosakat, hogy saját magunkra legyen időnk: lehetséges, csak akarni kell.
És itt jön le, ki az igazi ember, mert most még lehet mondani, nincs idő, sok a munka, a gyerek, a család, de 5-10-20 év múlva is? Ha addig az elmém olyan irányba ment, ami nem valóság, akkor az az irány, főleg ha nem is veszem észre, mert jólétben élek, van pénz, kocsi, szex, akkor az a 20 év úgy megy el, hogy fel sem fogtam, mennyire a félelem irányított.
Ezért ajánlatos megvizsgálni minden dolgot és azt megtartani, ami jó: s ezt pont Jézus mondta, ha ezt az egyet figyelembe tudnánk venni, meg is élni félelem nélkül, minél többen: a világ lassan de biztosan megváltozna, a gyerekeink már egy olyan vilába nőlnének bele, amiben mégkevesebb félelem lenne, ők mégjobb oktatást, benyomásokat kapnának, ami által mégjobb emberekké válhatnának és ez egy folyamat, aminek az emberiség még mindig az ellentétét éli meg.
Mára ennyi a gyűlöletről, a fajgyűlöletről, legközelebb önmegbocsátás, korrekció.
