(alább használok pár betűt, mint neveket: B, és S lakótársaim voltak, C pedig a feleségem volt egy ideig)
Tízen voltunk a kollégiumi szobában, én akkor elég ijedt voltam, az első nap, mikor odaköltöztem, volt az utolsó, hogy anyukám kakaót főzött reggel – ahogy előtte szinte minden nap az életemben. Távolról sem volt jó, bezárt állatnak éreztem magam a városban eleve, ki kellett mennem néha fák közé, hogy lecsillapodjon valami erős nyomasztó érzés és a szobatársak mindenféle arcok voltak, de szinte mind alkoholizált, egyre többet és többet, mint szinte mindenki az egyetemen körülöttem és én nem akartam, anyám mém je kitartott sokáig, de mentem kocsmázni a többiekkel és kóláztam s kb egy hónap után ittam először alkoholt, mikor is rábeszéltek egy rumra –s ahogy tartottam az első felest a kezemben, az egyik szobatársam azt mondta, hogy :”Ne feledd, egyszer kell elindulni lefelé a lejtőn, s nincs visszaút.” Könnyedén csúszott a tömény az elején –aztán ahogy ittam, úgy tűntek el a gátlások – egyre többet ittam, míg végül már lányokkal táncoltam, pedig nem tudtam táncolni, sosem tudtam lányokkal beszélni.. tetszett nekik az „ártatlannak látszó” vadság, a kezelhetőség, a kiszámíthatóság, amilyen voltam.
Mindeközben továbbra sem tudtam aludni, rettenetes álmaim voltak, tömegmészárlások, halál, pokol, sátán, zuhanás, félelem, stb.
Egyszer találkoztam egy aranyos pszichológuscsajjal a koliban, aki „alanyt” keresett valami teszt kitöltéséhez. Tetszett neki vad tekintetem és kissé „barbár” viselkedésem, emellett pedig segítettem neki „számítógép ügyben”, amiben síkhülye volt és utálta is. Párszor találkoztunk, rájött, hogy nagyon „okos” voltam és az egyetemi tanulmányait „rágatta át az agyammal”, így élőben sajátítván el azt, rajtam. Persze hamar megtetszett, akkor már rég nem jött soha oda hozzám csaj, ráadásul arra is rájött, hogy úgy tud megnyitni, ha pár „vodkát” leveret velem. Szerelmes lettem, ő szégyelt barátnői előtt, akik „demens”-nek hívtak, még magának se vallotta be, hogy szeret egy kicsit. Mondta, hogy esélyem sincs, az izmos fiúkat szereti, akik férfiasak, én sosem voltam ilyen, sőt ezáltal azokat nem is szerettem, fájt is rendesen ez az egész. Reménytelenül egyre többet ittam, mint mindenki a szobában, teljesen készek voltunk és minden alkalmat megragadtunk, hogy „bulizzunk”. Leszartam a vizsgákat, de a félelmem mit sem gyengült. Sőt kezdtem elfelejteni, mert egy idő után képtelen voltam C.vel(mert hát ő volt az) nyitni, mert mindig előjött valami durva és állattá váltam. Ahogy felejtettem, úgy tudtam eljátszani a férfi egót, amit ő keresett a férfiakban. Közben elájultam vizsgán, pusztán a félelemtől, hogy kirúgnak és mehetek gyárba és akkor olyan leszek, mint a családom. Rettenetesen féltem, ráadásul olyan tételt kaptam, amit tudtam, de mégis szétcsúsztam, a tudatom nem bírta. C-vel volt valami, de sose az, amit akartam, hogy teljesen „enyém legyen”, meg különben is azt se tudtam, hogy kell „kéjeztetni”, csak birizgáltam az izéjét haha, kudarc volt, és persze amint ő nekem megfogta, elélveztem, ő volt az első nő, aki hozzáért.
Emlékszem pár álmomra, amit sosem fogok elfelejteni: Egy temetőben állok, besüllyedt sírok állnak ki a göröngyös, kemény földből, köd van és éjszaka. Ott állok teljesen tudatomnál és a Kaszás áll mellettem, frankón, a csuklyás, maga a Halál. Arcát nem látom, s azt mondja nekem: „Akarod a hatalmat?” – Rettegtem, dehogy akartam hatalmat, nem értettem mi folyik. Egy másik álmomban a torkomat vágták, éreztem, ahogy a nyakamon a bőrt, az inakat, a gégémet metszi az éles, hideg penge és a forró vérem ellepi az ezüstös fémet és azonnal hidegséget éreztem, egyre jobban és egy pillanat alatt hűlt ki a mellkasom és lódult meg a világ: testem eldőlt, mint egy zsák és én ezt tapasztaltam a fejemben, s közben pillanatok alatt hűltem ki teljesen és közben az volt az utolsó emlékem, hogy próbálok rúgni egyet előre, hogy „támadómba kárt tegyek”, de lábam erőtlenül csak épp, hogy megmozdult és egész gyorsan kihúnyt az egész látomás és éjjel a koliban, „torkomszakadtából” üvöltöttem és fogtam a nyakam és lihegtem és rettegtem. Közben a szobatársaimmal igen jóba lettünk, egész nagy piások lettünk és sokat buliztunk, egyre többet ittam, a barátaim próbáltak lebeszélni C-ről, mert fájt nekik, hogy teljesen kész vagyok, de mondtam hogy nem értitek/nem érthetitek...A vizsgák nemigen mentek, mert nem tanultam sosem, kudarcot tapasztaltam, pótvizsgákat, a szobatársaim is kiborultak néha a saját „belsőjük miatt”...
Teljesen tönkrementem, három üveg bortól kezdtem mosolyogni, hogy na jó menjünk „bulizni”. Ideg, félelem, stressz, kudarc, pénznélküliség, kiszolgáltatott, tehetetlen sodródó roncsnak éreztem magam.
Körülöttem mindenki hasonló volt, mindennapos „készlét”, vizsgapara, iszonyatos sakál, vérző bulik, állatiasodás, lázadás. Egyszer elmenekült előlem egy barátnőjéhez, utánamentem és ismét visszautasított és ekkor nagyon nagyon nagyon sokat sírtam. A lépcsőházban ültem, nem tudtam visszatartani, végeérhetetlen kisütése volt a felgyülemlet iszonyatnak. Emlékszem bőgve énekeltem valami punk nótát a lépcsőházban ülve, s kijött egy fiatal arc, s az öklével fenyegetett, hogy szétver. Teljesen közömbös volt, semmit sem éreztem, csak néztem rá teljesen kiégve. Akkor kijött a C., bevitt, sokat beszélgettünk, aztán egyszercsak elment aludni. Kiültem az ablakba, és úgy éreztem: nincs tovább, most vége. Kiugrok. És akkor valami történt. Valami, valami megváltozott. Mintha egy angyal jött volna és huss, a kiugorhatnék elszállt. Azóta nem sírtam. Azóta nem zokogtam, rengetegszer volt, hogy könnyeim folytak, de oly intenzív sírás, mint azon az estén sosem volt többé. Megfogadtam, hogy nő miatt többé nem szenvedek.
C hamarosan elhúzott az USÁba, menekült előlem, én egy öngyilkoskodó roncs voltam. Volt úgy, hogy egy szobatárs fogta meg a ruhám és hátrahúzott, hogy ne üssön el a villamos, én szinte észre se vettem, teljesen kiégett zombiként járkáltam fel s alá. Aztán, aztán-aztán szép finoman visszamásztam előző-szerű életembe, kivéve ezt a C. dolgot, ezt elfolytottam.
Közben elképesző bulikat rendeztünk a szobatársainkkal, sakál részeg leállatiasodást, sokat loptunk, általában poharakat, de hogy aztán összetörhessük, hogy legyen az asztalomon vagy 20 darab...Egyszer az akkori legjobb barátommal hullarészegen vérszerződést is kötöttem. Megvágta a kezem kicsit, majd nekem kellett az övét, de nem vitte a kés, míg meg nem szaladt és egy puncit nyitottam a tenyerében „szétbasztad a kezem” mondta, de aztán be kellett varrni az ügyeleten...Például a mi szobánk volt a koliba a legmocskosabb, be is jelentették a kollégiumi gyűlésen a seniorok, jöttek emberek, hogy „hello, azt hallottuk, hogy ez a legdurvább szoba, jöttünk megnézni..”. Szó szerint vérzésig tomboltunk, eszeveszett állatok voltunk, folyton késsel játszottam, mindig véres volt a kezem, azzal is aludtam, sokat..Egyszer a többiek szó szerint szétvertek egy gitárt és azt rágták...Legdurvább punkkoncertekre jártunk, véresre pogóztuk magunkat, színpadról ugrottam, stb. Rengetegszer kerültem olyan helyzetbe, hogy „erősebbek” szét akartak verni, de sosem lett ez. Valahogy azt éreztem, hogy sebezhetetlen vagyok, hogy igazából nem lesz bajom – és ezáltal nem is lett. Mindig hajszálon múlt, de megúsztam. Nem úgy, mint a többiek. Néha kaptak egyet-kettőt. Vagy huligánoktól, vagy mikor zsaruk kaptak el, mert randaríloztunk, stbstb... Kegyetlenül lázadtam, nem tűrtem semmit és senkit sem el felettem. Pánknóták, hardcore, heavy metal volt a kedvenc zeném, folyton ezeket hallgattam...
Internetes csetelős szerepjátékba folytottam minden nem a totális lerészegedéssel töltött időm, szinte azzá váltam, Egy MultiUserDungeon nevű játékban játszottam, ahol a karakterrel kellett kiírtani különféle területeken szörnyeket a kasztomnak megfelelően: varázsló voltam. Számtalanszor meghaltam és ilyenkor a katedrálisba kellett „imádkozni”, hogy feléledjen aszellem karakter, hogy újra tudjon tárgyakat megfogni, kommunikálni és pénzt gyűjteni, fejlődni: a könyvtárban pénzért tanulni vagy különböző területeteken ölni. Pl camelot(arthur, lancelot stb), pl arábia(mameluk, dervis, patkány), stb. Rengeteget játszottam, profi lettem, aztán rengeteg karaktert csináltam, volt olyan dolog is, hogy törvényenkívüli. Ez azt jelentette, hogy már nem csak a gép által 15 percenként újragenerált „szörnyeket” ölhettem, hanem a többi törvényenkívülit is – ergo többi játékost. Ez volt igazán a kihívás, klánt szerveztünk, öltünk,csaltunk, bugokat kihasználván előnyöket szerezvén „jutottunk el a maximumig”, de oly intenzíven játszottam, hogy már szövegeseket álmodtam – de a szobatársaim is, akikkel együtt csináltuk ezt. Ebben a játékban találtam egy lányt, aki szerelmi bánatában belémhabarodott, sosem volt az esetem, de végre, végre! Férfi egóm táplálkozhatott, szeretkezhettem, a lány nem volt szegény, de nagyon hisztis volt, már-már önbántóan. Emlékszem először nyaltam a punciját és nem tetszett a szaga, de annyira akartam nyalni, annyira csináltam, hogy rosszul lettem pusztán a szagától...De aztán megszoktam.AKARTAM..Hetente-kéthetente találkoztunk, sokat szeretkeztünk, aludtam náluk, igazából a nővére tetszett mindig is, aki meg folyton incselkedett velem, s a barátnőm idegrohamai kitörtek néha s aztán kb 8 hónap után egy gyors reggeli szex után kidobtam, de még az állomásra menet meg is bántam, mert ahogy kísértem, ez kb 3 órába telt, mert folyamatosan zokogott. Kegyetlen voltam, de muszály volt, mert már bunkó voltam vele stb.
Amint ennek vége lett(még mindig napi 10-12 órában a netes játéknak éltem), az egyetemi szerveren rámcsetelt a C. Bostonból, hogy mi újság, nemsoká hazajön. Így is lett, találkozás, egy kis meggybor, majd szex. Fel sem fogtam, rettegtem, vártam, hogy mikor mondja, hogy csak vicc, egy újabb fájdalom, stb...kellett pár hónap, mjg rájöttem, hogy „tényleg szeret”. Azt mondta, hogy nem talált jobbat amerikában sem. Hitetlenkedve tapasztalta, hogy valahogy nagyon-nagyon felfejlődtem a szexben, mert eszméletlen jó velem. Ezt a másik lánynak tulajdonította, akivel előtte jártam. Egyre kevesebbet voltam a szobatársaimmal, C-re fókuszáltam. Gyakorlatilag teljesen vele foglalkoztam, a barátaim nem örültek persze, majd ki is költöztünk a kolijainkból(ablakon másztam be hozzá), s együtt éltünk. Mindent feladtam érte, és mégsem volt az „enyém”. Féltem, egyszer egy nagyobb férfi egó „elveszi” tőlem, akörül lett C. a neve. Ő is félt, féltett, mert sok lány vett körül, nekem fel sem merült soha, hogy kelljenek, hiába ittam 5 lánnyal és részegen hemperegve csiklandoztuk egymást itt-ott egy ágyban pl. Ok egyik lánnyal lehetett volna, de C-t választottam és ebben sosem döntöttem másképp, én, mint a végletek embere. C. nem bírta, ő is ugyanezt csinálta, csak neki be-becsúszott ez+az haha. Ez nekem lényem legmélyéig hatoló, akkor úgy tűnő, hogy sosem múló sebeket ejtő érzés volt. C. aludni kezdett, napi 13-16 órákat aludt, élvezte álmait, repült, stb. Sehogy sem volt jó, akkoriban ismerkedtem össze közelebbről B.vel, akit az egyetemi koliba költözésem napján már megismertem. Legendás piások voltak, velük sítáborba is mentünk párszor, de ott is csak féltékeny voltam meg viták meg görcs volt. Például akkoriban C. antiallergén gyógyszereket szedett és egyszer ivott rá és míg én részeg voltam, egy helyi fickóval hempergett a hóban. Iszonyatosan kínlódtam. Ami tetszett, hogy gondolat nélkül suhanok a sílécen, egyként a természettel, de Cicát sose tudtam utolérni, mindig gyorsabb volt. Régebbóta síelt.
Akkoriban C. vett nekem egy számítógépet ezer dolcsiért, azt mondta, hogy visszafizetem majd, ha sok pénzt keresek abból a tudásból, amit azon a gépen tanulok meg. Tudtam, hogy saját számítógép nélkül tényleg esélyem sincs, belementem. Sosem láttam annyi pénzt, amikor fogtam a dollárt, néztem és nem éreztem semmi különöset, de valahogy mégis. Egy-két szobatársammal tagjai lettünk egy öntevékeny csoportnak, akik mélyen, szinte már projekt-szinten foglalkoztattak halgatókat a Java programozási nyelvben, linuxon, ez sokkal több gyakorlatot adott, mint amit kellett tanulni, amik csak tényleg az elmélet voltak, meg némi gyakorlat. Tehát ott szakmailag gyakorlottá lettem. Lediplomáztam, B. is, össze is költöztünk Budapesten.
Könnyedén találtam munkahelyet(erős volt már akkor a szakmai CV-m, öntevékeny csoport, nyári ösztöndíj, egész jó gyakorlat programozásban stb), havi 200e jött(előtte havi 6e volt a költőpénzem), elkezdtem füvezni. A Fü furcsa szer volt, a legeslegeslegelső alkalommal iszonyatosan féltem. Nagyon nagyon nagyon. Bongból szívtam egy slukkot és gyakorlatilag nem éreztem semmit. Aztán mondták, szívjak mégegyet. Aztán mondtam, hogy furcsán érzem magam és a barátom mondta, hogy azért csinálja az ember, hogy “furcsán érezze magát”. Mindenféle képzetem volt, hogy a függöny mögött van valami, vagy a barátaim kibeszélnek, mikor kinnt voltam pisilni stb. Nem tudtam beszélni. Egyáltalán nem, pedig tudtam, hogy telefonálnom kell! Annyit tudtam mondani, hogy “NekemTelefonálnomKell!”. Erre odanyújtottak felém egy telefont, de képtelen voltam beszélni! Nem értettem, hogy a másik két barátom hogyan tudnak beszélni, hogy nevetnek, viccelődnek, élvezik a zenét. Körbement egy mikrofon, effektezve, beleszóltak, de én nem tudtam..aztán jött egy másik arc, szívtak még én csak ültem és pislogtam...aztán kimentünk a kínaiba,át kellett mennünk egy 4sávos úton, s én biztos voltam, hogy a kommandó elkap mert drogoztam és hogy elütnek az autók. De aztán nem. Aztán bementünk a kínaiba, a többiek rendeltek kínait, én nem hittem el, hogy a nő magyarul beszél, igen erős akcentussal és nem bírtam ki nevetés nélkül „cípősz, nemcípősz”. Ki kellett mennem, míg a többiek ettek... De a félelem a fűvel nem jött többet annyira, érdekesnek találtam, elkezdtem változni. Látszólag képessé váltam kezelni az érzéseim, a gondolataim is “magvasabbá” váltak, stb. C. közben Debrecenben fejezte be az egyetemet, hétvégente találkoztunk, el is távolodtunk. Mind fizikailag, mind tapasztalásilag. Anno, még az egyetemen C. adott egy könyvet, Feldmár András, Tudatállapotok szivárványa. Háromszor is elolvastam egymásután, nagy hatással volt rám, de nem igazán értettem.Kifejtette hogy nagyon félüsek vagyok és a haláltól, és “misztikus tapasztalatokról”, speciálisan ayahuasca, 5-MEO-DMT és LSD, és a családi bevésésről szólt, embereken segítésről gyógyszerek nélkül és R.D Laingról, az ő tanítójáról stb... Közben sok veszekedés, munka, pénzszórás, fűszívás. Elkezdtem más zenét hallgatni, trip-hop, ambient. Massive, Tricky, Portishead, Radiohead, Tool stb...
Aztán jött az LSD. B. mondta, hogy ez olyasmi, mint a fű, csak erősebb, és hogy utána többet fogok takarítani(disznó módjára éltem a mocsokban).
2002.02.21-én ettem először egy 2/3-ot, mely igen intenzív volt, és úgy éreztem, hogy ez kevés volt. C akkor, mikor épp bevettük a savat, mondta, hogy vége, szakít velem, most mondja meg, nehogy azt higgyem, hogy a cucctól mondja ezt. A legviccesebb az volt az egészben, hogy másnap papíron összeházasodtunk, hogy zöldkártyát kapjon, s a családja pl nem is tudta, mert nagyon vallásosak voltak.
Az LSD-t úgy éreztem, mint egy eszköz, mellyel az elmémmel tudok bánni. De azt éreztem, egy egész kellett volna, mert ez így nem volt elég. Emlékszem, hevertem az albérletünk nappalijában, a sok szemét közt és majdnem eggyé váltam az egésszel,az egész rendszerrel, azt éreztem, hogy én is egy ilyen szemétdarab vagyok csak a szobában, mely most ideiglenesen itt hever. Éntelen eszméletlenség volt, de egy icipicit valami megmaradt abból, amit arra használtam, hogy definiáljam magam – ergo csak beleszagoltam valamibe, amin nem láttam túl, de borzongatóan mély volt és erős..(Lehet, hogy a Unified Consciousness Field volt az).
És mindezután a „magas” tapasztalat után emléxem szexeltem C.vel és üres voltam és valahogy áttetsző, de nagyon sötét és ragadós egyszerre, és az orgazmus elég intenzív volt, jobban mint máskor. Akkori új lakótárs volt a S. nevű arc, aki nagy hatással volt rám, mert nagyon laza volt, nagyon gátlástalan és folyton szívott és szerette az LSD-t. Hát el is mentünk 2002.04.30-án egy dnb partiba, aholis életemben először úgy tapasztaltam, hogy leállt az elmém.
Még egy megállóban bevettünk felet-felet,a másik felet leejtettem, kerestük sokáig a sötétben a fűben, de kiderült, hogy nem is..haha, majd mentünk a parti felé. Már akkor úgy éreztem, hogy csúszok ki valamiképp abból a képből, amiben addig voltam, hullt szét az a kép, amivel azonosítottam magam...Aztán odaértünk, rengeteg ember állt, tipikus parti: 2 bejárat: VIP és normál – a VIP-be mennek be méltóságteljesen a kiválasztottak, mi meg ott nyomorgunk a tömegben, hogy bejussunk..Kicsit olyasmi volt, mint a láz. Úgy 40 fokos...Mondtam is a havernak, hogy hmm mit is, most hunyorítok...ki vagyok facsarva kívül belül..valami ilyesmi...erre oldalbalökött, hogy qss! Évszázadnyi idő után bejutottunk, én már akkor úgy éreztem, hogy a testem oly könnyed én meg oly nehéz vagyok belül és minden oly durva volt, minden olyan szögletes volt, amit csináltam, a testem nagyon intenzíven éreztem, hogy mint amikor fogsz egy nagy sziklát és összeszeded magad, hogy HMMMMPF most felemeled és aztán elkezded emelni és az HUSS csak úgy megy...mintha nem is lenne súlya, mintha az erőm megszázszorozódott volna, mint amikor az egérkurzor mozgatásának érzékenysége maximumon van, és egy picit megmozdítod az egeret és azt se látod, hogy hova lett az egér, olyan sokat mozdul...meg mintha lapátol fura volt, de bejutottunk, mentünk a chill részre, én akkor már feltétel nélkül követtem S.t, éreztem, hogy ez a trip most erősebb, pedig még csak a felit ettük meg...beültünk két óriási fotelba és a HOME CLUB neonfelirat a falon, a dj által kevert NAGYON HANGOS törtütemű zenére lassan, de biztosan imbolygott, folydogált! EH! S. kirakta a maradék fél-fél savas bélyeget az asztalra –mindeközben mindenhol számtalan ember, vagy ezer - és kérdezte, hogy na? Erre megfogtam az egyiket, rátettem a nyelvemre és KLING bevettem. Ő is. Hátradőltünk és onnantól kezdve hm kb olyan érzés volt, mint amikor neót szedték ki a mátrixból, de komolyan (hisz akkor már láttam a filmet, de anno nem igen értettem..) Tehát aztán S. mondta, hogy nézzük meg a táncteret, és be is mentünk, rengeteg ember volt, de tényleg(épp most találtam ezt a képet erről a partiról..)
és amire emlékszem, hogy nem láttam messzire, csak azt, hogy ahova lépek, azt látom, de azelőtt egy végtelen szakadék van, egy üres semmi, és, hogy egy-két méteres gömbben tapasztalok, azon túl pedig az örök végtelen káosz semmije tátong /tombol. S. hamar megtalálta a helyét a tánctéren és táncolni kezdett, míg én fel s alá járkáltam a tömött füstös folyosókon, Uvben vibrált a sok arc, nagyon sok kétségbeesett eltorzult arcot láttam, és aztán egyszercsak a folyosón álltam, egy emberekből álló élő falban, a fel s alá mászkáló emberek között és úgy éreztem magam, mint egy sarok, mintha egy halszemoptikával néznék és én mozdulatlan vagyok és jönnek-mennek a lények. Úgy éreztem, hogy hogy is, szóval, hogy mindenkibe belelátok, mindenkiben azt látom, ami...Aztán sétáltam, benéztem a tánctérre, rengeteg kérdés jött, folyamatosan jöttek kérdések, S-t kerestem, hogy kérdezzek vagy valami mert egyre kevésbé fogom fel mi is történik...a tánctéren tombolt a DnB, ezrek táncoltak, mindenhol emberek lógtak, iszonyat forróság volt, semmi levegő, füst, sőt zöld lézerágyú tombolt és az emberek ahogy táncoltak, fölöttük lézerembereket láttam táncolni, amelyek a kivetülései voltak az alább táncoló embereknek, és hogy annyira hangos a zene, hogy képtelen vagyok tovább gondolkodni, annyira intenzív, annyira erős, éreztem a mellkasomban, a tüdőm apró pórusaimban, belőlem jött a zene, én voltam a zene, olyan volt, hogy csak VAAAAAAAAAAA és VAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
Aztán leállt a zene, volt egy ilyen hang hogy tunk tunk tunk tunk egyre lassabban, egyre jobban és úgy követtem az elmémmel ezt a hangot és mindenki ott és egyszerre és mindenki együtt és aztán csend és ááááááááá aztán egyszercsak újra indul a hang TANG TANG TANG lassan, lassan, egyre gyorsabban, az emberek sikítanak, ÁÁÁÁÁ aztán egyszercsak olyan gyors már a TANGTANGTANGTANG, hogy egybefüggő, folytonos hang hogy TAAAAAAAAAAAAAAAAAANG és aztán újra indult a törtütem és az egész tömeg egy higany folyamként táncol és aztán se kép se hang, csak néma csend, eláraszt mindent valami folyadékszerű fehér fény és nincs tovább és amire emlékszem, hogy veszek egy levegőt és több semmi...
Teljesen leállt minden, teljesen feloldódtam a Fehér Fényben. Eggyé váltam vele tán órákra, idő tér egybeért,itt semmi emlék nem volt, csak intenzív eszméletlen fehér fény mely mindenbe befolyt és ezzé váltam és magam sem tudtam mi az, csak egyszercsak x idő után beindult újra a rendszer, és arra emlékszem, hogy néztem a tenyerem és csak azt tudtam mondani és gondolni, hogy „Mi van?” Mi van? Aztán Most akkor mi van? Mi? Járkáltam fel s alá, ahogy a zárt partikon ilyenkor kis ösvényekben mint a hangyák folydogálnak az emberek és nagyon sokan és arcok arcok arcok de én csak arra vagyok képes, hogy ez a MI VAN? És Mi van? MI VAN? Ez nagyon sokáig volt, és képtelen voltam ennél konkrétabban gondolatot formálni...Belül nem volt semmi, mely választ adott volna, emlékszem sétáltam és leültem és MI VAN? És ez volt az összes fogalom, mely rendelkezésre állt, semmi több, tehát ezt abba kellett hagynom egy időre és tetteimben találni meg az értelmet...Néztem az emberekre és sok szempárba néztem, de kevés volt, aki(nagyon-nagyon kevés) aki úgy nézett bele a szemembe, hogy na az én szemembe néz, mint énrám, s nem csak egy arcra meg szemre mint egy kép az orra előtt, nagyon kész volt mindenki, teljesen eszeveszett pokolnak tűnt az egész, egy értelmetlen idegbeteg korlátolt kiút nélküli börtön...az emberek furcsának néztek, azt hitték józan vagyok, éhséget éreztem, ürességet a gyomromban, hát mentem a büfébe s szendvicset kértem, de ez egy vámpírdrogbarlang volt, a büfés csaj úgy nézett rám, hogy szendvicset kérek, mintha egy géppisztolyt kértem volna, vettem egy üdítőt és a papírpénzt automatikusan kivettem a tárcámból és a csaj el volt foglalva azzal, hogy kitöltse és furcsa macskaszerű démonszerű kifestés volt az arca és ijesztő volt, és ahogy támaszkodtam a magas pulton, kezemben a papírpénzzel, ránéztem a pénzre és wow, nagyon bonyolultnak tűnt, hihetetlen mélységek voltak a pénzen, a sok geometrikus ábra a színek a mélységek, beszippantott egy az egybe, csak bámultam a pénzt, nem tudom meddig, s aztán felnézek és a lány kinyújtott keze előttem: várja, hogy odaadjam a pénzt, a jóisten tudja hány éve, húh odanyújtottam neki gyorsan és visszaadott, amit meg se mertem nézni, csak megköszöntem és arrábbhúzódtam...aztán egy idő után láttam, hogy jönnek kabátos emberek, valahonnan..Ekkor még mindig nemigen volt gondolat, csak tett és reakció...Ok,okozat...A bejárathoz jutottam, és aztán nem láttam az ajtót, csak azt láttam, hogy szó szerint egyszercsak a falból jönnek ki emberek! És aztán megkérdeztem, hogy hol a kijárat, az ajtóval szembe állván, mire is az izmos öltönyös biztonsági rámutatott a falra, és akkor ott lett egy nagy fémajtó! Kinyitni nem bírtam, segített, semleges arccal nézett rám,mint egy démon tartotta az ajtót és azt kérdezte: Visszajössz még? Nem érettem, nem fogtam fel, aztán ott volt egy lány is, s kérdezte, hogy Visszajössz? Mii? Visszajössz még? Mii? VISSZAJÖSSZ MÉG IDE? ÓH! Igen! S erre kaptam egy karszalagot vagy pecsétet, passz, majd a nagy security ahogy tartotta az ajtót, még mindig: Kiléptem a friss levegőre. Az egy élmény volt. Csattanva bezárult az ajtó, s elöntött az ingerroham:Először is rájönni, hogy nem csak az a parti van, a levegőtlen füstös, zsúfolt, űr-UV-parti lézer füstgép NAGYON HANGOS törtütemű zene, hanem van kinnt, van friss levegő, fák, ég, és nemmessze taxik, rendőrautók voltak, és akkor esett le először életemben, hogy itt valami nagyon nagyon nem stimmel. Bennt mindenki teljesen önmagából kivetkőzött szanaszétdrogozott ember, vagy ezer; kinnt pedig a rendőrök békésen vigyázzák mindezt.<
Visszamentem, már más volt. Már benne folytam, tudtam menni, láttam egy méternél tovább, megkerestem S-t, aki „csak” táncolt végig egész éjjel, s éreztem nem tudok kérdezni tőle, meg nincs is kedve beszélni, mert táncol, mint a gép...majd lassan hazamentünk S-el, szó nélkül, s emlékszem ő még órákig járt fel s alá a szobájában, mire el tudott aludni.
Sose láttam olyan embert, mint ő: sosem olvasott semmit, erős volt és határozott, mindig el volt foglalva drumandbassal, kocsikkal, munkával és szívással és tánccal – vagy csak nézte a tvt mint egy szobor vagy aludt...olyan szabadnak és mégis olyan elveszettnek tűnt, egyáltalán nem boldognak...inkább mint valami démon, de nem rosszindulatú...C mindig azt mondta rá, hogy pszichopata, de nem volt az...
Én egy ponyvát olvastam Steve Perry, a Férfi, aki sohasem hibáz, ami arról szólt, hogy a konföderációt egyetlen egy ember képes volt megijeszteni, úgymond megbillenteni és annyi katonát eltenni láb alól, hogy egymaga megváltoztatja a rendszert, és, hogy képezte magát és apró altatótűkkel dolgozott, és fél évre estek kómába a katonák és pont akkor bukott le, mint a kantin csaposa, mikor fél év elteltével az először elaltatottak felébredtek, de addig több ezer katonát, számtalan osztagot hatástalanított, mint a „lázadók, az ellenállás” egyes egyedül. Meghatározó élménynek tűnt, naplót kezdtem el írni, bizakodtam, tudtam, hogy most valami nagy Reset volt, gondoltam, majd kialakul. Életemben először nagyon nagy bizalmat éreztem. Később rátaláltam az Aikidóra, a Zenre, sokat ültem, csak ültem, a tó tükre elsimuljon. Képessé váltam, de sosem adtam be a derekam, sosem törtem meg, sosem tudtam feladni. További LSD-ket ettem, de olyan sosem volt többé, oly intenzív, oly erős, oly „kielégítő” mindent átható egybeolvadásos kiengedés”. Aztán egyszercsak egy x. LSD-élmény hatására valami megtörtént, az elme ismét kikapcsolt, de úgy, hogy voltak közben emlékeim. Ezeket persze, miután újra beindult az elme, fogalmi szinte hoztam, majd gondolati úton manipulálva következtettem belőlük, kerestem azt, hogy Mi van. Elég sűrűn LSD-ztem, miközben rendszeresen cannabist szívtam és Aikido edzésekre jártam. Rájöttem, hogy senki sem tud semmit, mindenki a Matrixba van zárva,még az aikidó senseiem is, akinek olyan képességei voltak, amit még sose láttam előtte, speciálisan hogy fegyelmezze az elmét és fókuszálja és harcművészetek, de a felesége egy szörny volt és uralta őt rendesen, amit ő nem is vett észre, vagy ha igen is valamiért alárendelte magát neki. És, hogy igazából nagyon kevesen vannak, akik egyáltalán megkérdőjelezték azt, hogy lehet ezen túl is valami, hogy lehet gondolatok nélkül élni. Az egyetemi barátaimtól(kivéve B-ék, akikkel füveztem) elfordultam, láttam, hogy az anyag rabjai, a fotel, a tv, a kocsi, a hitel, B-ékkel voltam, füveztem és elszállt spiritualizmusban leltem menedéket, amik foglalkoztak hasonló élménnyel, mint az LSD, mint a halálélmény, mint szellemvilág, mint abszolút valóság és hasonlók. Ettem LSD-t egyedül, ettem társaságban, ettem városban,ettem természetben, barátokkal, idegenekkel, ettem partin, ettem mindenhol, ahol úgy éreztem, hogy félhetek teljesen szétdrogozva, hogy „szembenézzhessek vele” – hogy bebizonyítsam, hogy nem félek. Mert félni azt féltem, továbbra is, csak megtanultam kezelni, elfolytani. Gyomor fekély, gyógyszerek, majd egyszercsak továbbléptem ezen, elmúlt a görcsösségem, a fekély, minden. Zenei ízlésem átalakult: Massive Attack, Tricky, Portishead, PI c. film, stb...
Cicával tovább romlott a helyzet, továbbra is együtt voltunk, már alig szexeltünk, mondta, hogy ha így füvezek, nem fog felállni a farkam, és óvatosságra intett...A munkahelyen néha a managerek nyomasztottak, amit C-n vezettem le, nem voltam többé kedves vele, s a szerelem már rég elmúlt, de többé nem tudtam elfolytani ezt kimutatni. A menedékem, mely eddig C. volt, most az LSD lett meg a Fehér Fény.
Következő alkalommal a pszichedelikus közösségről, a buddhizmusról és specifikusabb Fehér Fény élményekről fogok írni.
1 comment:
Visszajáró: "meg se mertem nézni, csak megköszöntem és arrábbhúzódtam..."
Ez XD
Post a Comment